Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)

Értekezések - Kalmár Elek: Állítmány és alany - 280

296 KALMÁR ELEK. a főmondatok kölcsönös viszonyában, ha kissé másnemű is a mon­datok helyzete, mint a mondatrészeké. A hány mondatot összeteszünk, az mind egyszerre tűnt sze­münkbe. Azt mondja WEGENER is (44.1.), hogy ebben: et Caesar et Pompeius már az első et-tel megtörtént a beszélőben az össze­adás, kész az összeg; ebben: nagyobb mint te az összehasonlítás már végre van hajtva az első szóval. Valóban így van a dolog s ágy látszik, a főmondatok állítmányai közül is egyet a többiek alapjának kell tekintenünk s ez adja meg a mondatsorozatnak az egységet. Ha a többi előre van bocsátva, már azalatt is tudjuk, hogy az illető dolog be fog következni, míg a többi mondatok foly­nak, ha utána következnek, emlékezetünkben, úgyszólván sze­münkben tartjuk még a födolgot, melytől a többiek függnek s így támad az egység a sorozatban. Ha az illető állítmányhoz kitesz­szük a kötőszót, a vonzása világos lenne, még ha szavainkat félbe is szakítanék. A mellékmondatok állítmányai már oly közel vannak a főmon­dathoz, hogy bizonyos mondatrész helyzetében is feltűnnek s ennek következtében alája rendelődnek. (V. ö. PAUL 121. s k. 1.) A határ­vonalak itt persze összefolynak, a magyarázó és okhatározó, az ellentétes és megengedő, a következtető és következményes mon­datok közt csak finom különbségek vannak, sőt némely igeneves szerkezetet is hajlandók vagyunk, mint a mondatokat, vesszővel választani el; a latin ablativus absolutus-t, accusativus cum iníini­tivo-t majdnem mellékmondatnak lehet nevezni, alig van különb­ség az appropinquatio közt ezekben : sol appropinquat, fugit nox; quum sol appropinquat, fugit nox ; sole appropinquante fugit nox; sol appropinquando fugát noctem; sol appropinquansfugát noctem; solis appropinquatio fugát noctem. A mellékmondatok nem különböznek olyan élesen a főmon­datoktól, mint általában hiszszük, s a hol meglehetős nagy is köz­tük a különbség, mint pl. a latinban és a németben, ott sem terjed ki az eltérés minden mellékmondatra, hanem számos mellékmon­dat több tekintetben nem a főmondattól, hanem egyenest a beszéd­től függ, így pl. az olyan jelzői (relatív) latin mellékmondat, mely­ben a «consecutio temporum» laza. De a jobban megkülönbözte­tett mellékmondatokat is tekinthetjük annak, a minek teszem a

Next

/
Oldalképek
Tartalom