Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)

Értekezések - Kalmár Elek: Állítmány és alany - 280

296 KALMÁR ELEK. a főmondatok kölcsönös viszonyában, ha kissé másnemű is a mondatok helyzete, mint a mondatrészeké. A hány mondatot összeteszünk, az mind egyszerre tűnt szemünkbe. Azt mondja WEGENER is (44.1.), hogy ebben: et Caesar et Pompeius már az első et-tel megtörtént a beszélőben az összeadás, kész az összeg; ebben: nagyobb mint te az összehasonlítás már végre van hajtva az első szóval. Valóban így van a dolog s ágy látszik, a főmondatok állítmányai közül is egyet a többiek alapjának kell tekintenünk s ez adja meg a mondatsorozatnak az egységet. Ha a többi előre van bocsátva, már azalatt is tudjuk, hogy az illető dolog be fog következni, míg a többi mondatok folynak, ha utána következnek, emlékezetünkben, úgyszólván szemünkben tartjuk még a födolgot, melytől a többiek függnek s így támad az egység a sorozatban. Ha az illető állítmányhoz kiteszszük a kötőszót, a vonzása világos lenne, még ha szavainkat félbe is szakítanék. A mellékmondatok állítmányai már oly közel vannak a főmondathoz, hogy bizonyos mondatrész helyzetében is feltűnnek s ennek következtében alája rendelődnek. (V. ö. PAUL 121. s k. 1.) A határvonalak itt persze összefolynak, a magyarázó és okhatározó, az ellentétes és megengedő, a következtető és következményes mondatok közt csak finom különbségek vannak, sőt némely igeneves szerkezetet is hajlandók vagyunk, mint a mondatokat, vesszővel választani el; a latin ablativus absolutus-t, accusativus cum iníinitivo-t majdnem mellékmondatnak lehet nevezni, alig van különbség az appropinquatio közt ezekben : sol appropinquat, fugit nox; quum sol appropinquat, fugit nox ; sole appropinquante fugit nox; sol appropinquando fugát noctem; sol appropinquansfugát noctem; solis appropinquatio fugát noctem. A mellékmondatok nem különböznek olyan élesen a főmondatoktól, mint általában hiszszük, s a hol meglehetős nagy is köztük a különbség, mint pl. a latinban és a németben, ott sem terjed ki az eltérés minden mellékmondatra, hanem számos mellékmondat több tekintetben nem a főmondattól, hanem egyenest a beszédtől függ, így pl. az olyan jelzői (relatív) latin mellékmondat, melyben a «consecutio temporum» laza. De a jobban megkülönböztetett mellékmondatokat is tekinthetjük annak, a minek teszem a