Nyelvtudományi Közlemények 27. kötet (1897)
Értekezések - Volf György: Az egyházi szláv nyelv hazája és a magyar honfoglalás - 1
50 VOLF GYÖRGY. nyelvjárásokban az sc-t nem találta bajnak, sőt még úgy mskgyarázta, hogy abból fejlődött az st.1 ) A mi tehát Maczedoniában nagyon jól megengedte, sőt bizonyította is, hogy valaha ott beszélték az ószlovén nyelvet, ugyanaz Pannoniában épen annak lett a bizonyságává, hogy ugyancsak az ószlovén nyelvet itt soha sem beszélhették. De OBLAK megkisérlette a IX. századbeli pannon szláv nyelvnek jellemzését is. E nyelvben az ószlovén sajátságok közül szerinte megvolt a nasalismus. Ezt meg is védte KALINA ellenében, a ki azt állította, hogy a IX. században a pannon orrhangzóknak nasalis kiejtése már nagyon eltűnt, mikor pedig saját példáiban, melyeket régi hely- és személynevekből szedett, tizenegy eset közül az orrhangzó helyett nyolczszor még n van a magánhangzó után írva és csak háromszor áll puszta magánhangzó.2) Továbbá volt e nyelvnek OBLAK szerint szótagalkotó r hangja;3 ) de nem volt st-je, hanem c-je és síf-je4 ) és nem volt két, hanem csak egy félhangzója.5 ) Az / epentheticumról nem nyilatkozott, de azt aligha tagadta, mert megvan mind a magyarországi, mind az osztrák vendben vagyis a karantán szlovénben. E kép csak részben és még így is csak véletlenül helyes, részben pedig alaposan helytelen. Nem szólva arról, hogy OBLAK a IX. századbeli pannon szláv nyelvben minden igaz ok nélkül a mai magyarországi vendnek régi alakját látta, csak azt említem meg, hogy az egyetlen pannon tanút, a magyar nyelvet e kép alkotásánál teljesen mellőzte. A helyett a Conversio Carantanorumban előforduló neveket és a Freisingi Töredékeket használta bizonyságul,5) noha jól tudta, hogy ezek nem pannon szláv, hanem karantán szlovén tanúk. Kifogástalan képet pedig egyedül a magyar nyelvben megőrzött pannon szláv maradványokból nyerhetett volna. Úgy azonban csak azt találta el, a mi a kétféle tanúk vallomásában véletlenül összevág; a többit mind helytelenül állapította meg, mivel nem az illetékes tanúra hallgatott. A mit ő jellemzett, az tehát nem a 3) U. o. XVII. köt. 454. 1. 2) U. o. XVII. köt. 476. 1. 8) U. o. 4) U. o. XV. köt. 366. és XVII. köt. 476. 1. 5) U. o. XV. köt. 368. és XVII. köt. 476. 1. 6) U. o. XV. köt. 366. és 368. 1.
