Nyelvtudományi Közlemények 27. kötet (1897)

Értekezések - Volf György: Az egyházi szláv nyelv hazája és a magyar honfoglalás - 1

26 VOLF GYOEÖY. suk, mit találunk és mit nem találunk Szaloniki szűkebb és tágabb környékének nyelvjárásaiban. Ha ezek az ószlovén nyelvet maguknak akarják vitatni, akkor teljes számban és teljes mértékben föl kell mutatniok annak minden fontos, különösen minden jellemző sajátságát, még pedig nem szétszórva, az egyik nyelvjárás ezt, a másik azt, hanem együtt valamennyit és nemcsak ma, vagy valami bizonytalan múltban, hanem határozottan már a IX. században is, a mikor az ószlovén nyelvnek, ha közülök való, el kellett körükből származnia. Mert a mi megvan ma, az akár tegnapról való is lehet és a mi helyes következtetés szerint megvolt valaha, annak sem kellett szükségképen még vagy már a IX. században meglennie. Csakhogy e követelést, bármily természetes, itt hiába teszszük; se általában a maczedon se különösen a szaloniki-vidéki nyelvjárások nem tudnak neki megfelelni, mivel múltjuk teljesen ismeretlen. így egyedül a mára vagyunk utalva, mely nem mondja meg, mit vihetünk vipsza a távol múltba, mit nem. Még könnyű a dolog az uralkodó és rendes sajátságokkal; mert ezekről föl szabad tenni, hogy ősrégiek. De már a ritkább és kivételes jelenségekről, hacsak egészen biztos bélyegük nincs, ép úgy lehet gondolni azt, hogy új fejlődések vagy kölcsönvételek, mint azt, hogy régi maradványok vagy eredeti sajátságok. Az ószlovén nyelv szempontjából a szalonikividéki maczedon nyelvjárásoknál kiválóan fontosak a következők: 1. a nasalismus vagy rhinesmus: az (h (q) és I\ ($) orrhangok; 2. a két félhangzó: az B (Í) és % (ü); 3. az st, zd; 4. az l epentheticum; 5. a névmutató; 6. a declinatió; 7. az infinitivus. Mind ezekben a mondott maczedon nyelvjárásoknak az ószlovén nyelvvel egyezniök kell vagy legalább azt kell mutatniok, hogy valamikor nemcsak egyezhettek, hanem szükségképen egyeztek is vele. Akkor ugyan még mindig fenmarad az a nagy kérdés, hogy ez az egyezés a IX. századra vagyis arra a korra esik-e, a mikor az ószlovén nyelv elszármazhatott közülök; de ebben teljesen engedékenyek akarunk lenni, készséggel elfogadva, hogy az a valamikor a IX. századra is áll. A mi először is a nasalismust vagy rhinesmust illeti, ilyenről a maczedon nyelvjárásokban tulajdonképen szó sem lehet. Egyben sincs orrhangzó, hanem a hol az ószlovénből következtetve ilyennek kellene lennie, ott mindig csak tiszta magánhangzót talá-