Nyelvtudományi Közlemények 24. kötet (1894)

Értekezések - Prikkel Marián: Ősvallásunk egy-két nyelvi emléke. - I. A nap szó - 31

32 PRIKKEL L. MAMÁN. atyja házának végébe emelkedik», s így magyarázza : ,midőn a nap az ég határszélén megjelenik'. Az északi vogulban és osztjákban a «nap» (sol) jelentésre a közönséges yq>tél szón kívül még a náj is járatos, a mely különben ((fejedelmi, előkelő asszony, isten -nőcske» értelemben ismeretes. Ebben Munkácsi a napnak eredeti, mythikus apperceptióján alapuló kifejezést lát, a mely szerint ,a nap egy szépséges asszony, istenek és emberek ősanyja1

. Azt is megtudjuk tőle, hogy e napasszony nem más, mint Kaltéé-istennő (asszony), a ki a kelő napot személyesíti meg. Róla mondja az ének: Sgrni-Kaltéé kivond kwali, saga tarémti; taw sagdnél yq&él pokapi, taw saganél ét-pos yulili: «Arany-Kaltéé kikél, hajfonatát szétereszti (kibontja); az ő hajfonatából bontakozik ki a nap, az ő hajfonatából merül föl a holdvilág.* («Az ég és föld elöntésének éneke». Vog. népk. gyűjt. I. 39.) E női alakon kívül, folytatja tovább Munkácsi, ismer a vogulosztják mythologia egy férfi solaris alakot is, az énekekben és imádságokban dicsőített «hét világot körüljáró napsugaras (hajfonatos) Arany fejedelmet^ (Sarui-q,tér kaj-sq,w), más nevén «Világot néző férfiúu (Mir-susné yum), a kiről az ének ezt hangoztatja: Sqrni-qtér kwona kwali, saga tarémti; taw sagdt yátél tot Hűli, taw sagdt ét-pos tot l'üli: «Amny-átér kikél, hajfonatát szétereszti; az ő hajfonatán ott áll a nap, az ő hajfonatán ott áll a holdvilág'). (Vog. népk. gyűjt. I. 40.) E két mythikus alak jelentése Munkácsi szerint eredetileg különbözött egymástól. ,Kaltés t. i. a bíborban elömlö, ki nem bontakozott kelő napot, a hajnalt jelentette ; Sq,rni-q.tér pedig a magasban tündöklő, a sötétségből teljesen kibontakozott napot. Ezért nevezi íiz ének a napas^zonyt «reg-Kq,ltés anyácskának)) (yoli-Kaltés sáriikén), megfeielőleg a parallel «reghajnal anyácskái) kifejezésnek; ezért mondják róla, hogy «az ő hajfonatából kél ki a nap (míg az Arany-fejedelemén «ott áll a nap»), az ő hajfonatából emelkedik ki a hold». Kifejezi e különbséget a két mythosalak közt levő genetikus viszony is, t. i. az Arany-fejedelem a Kaltésasszony fia (innen: Ekivá-pi' plris) «Asszonyé fiúcska* neve is), illetőleg más relatiók szerint: unokája és öcscse; ez a mythos nyelvén — mint más népek mythologiájából számos analógiával bizonyíthatni — annyit jelent, hogy a nap utána következik a hajnalnak'. Nem hagyhatók figyelmen kívül a vogul énekek azon kifejezései sem, a melyeket M. szintén felhasznál erősségül állításának megbizonyítására, hogy t. i. a napsugarak úgy jelennek meg, mint az illető solaris alak ^hajfürtjei, hajfonatait ; vagy midőn a nap a sűrű felhők mögül sugárkévét bocsát, ez az ő «keze» : yátél kát; a tavdai vogulban a sugárzó napra azt mondják, hogy «felölti kucsmáját és keztyüjéU ; a nap «betekint» (besüt) a szobába. Ezzel meg van vetve az alap, melyre M. azután a nnapn szó-