Nyelvtudományi Közlemények 23. kötet (1893)

Értekezések - Zolnai Gyula: Mondattani búvárlatok - 35

Mondattani búvárlatok. (Bemutatva az Akadémia nyelv- és szópt. osztályában 1893. jan. 2-án.) I. A szó fejlődése a mondatból indul ki. A mondattani elv fontossága a nyelvtünemények magyarázatában. Mondattani elv a szófejtésben: a testvér, egymás, magamaga, ne'lkül, mintegy szók s a megyenevek eredete. Mondatban él a szó. Bizonyításra alig szoruló igazság, a mely mindazonáltal nem szerepelt eddig a nyelvtünemónyek vizsgálatában olyan irányadó sarkalatként, a minőnek méltán tekintendő. Irányadó sarkalatnak nevezhetjük, mert biztos kulcsot ad kezünkbe olyan nyelvi jelenségek titkának föltárására, melyekhez nélküle egyhamar alig fórkőzhettünk volna. Néhány ilyen nyelvbeli tünemény magyarázatát akarjuk az alábbiakban ez elv szem előtt tartásával megkísérteni s kísérletünk — ha egyes esetekben tévedünk is — elég igazolással fog szolgálhatni a mondattani elv fontosságáról és sikeréről. Mindenekelőtt azt akarjuk néhány, részben nem is ismeretlen példával megmutatni, mily nagy hasznát vehetjük ez elvnek aszófejtés munkájában, a szók alakjának és jelentésének magyarázatában. A nyelvújítás megteremtette a fivér és nővér szókat a ,fratersoror' fogalmakra. Az orthologia érzékét nem hiába bántották e szavak, mert erőszakos praeguanssággal akarják kifejezésre juttatni a ,fiú testvér' és ,leány testvér' fogalmait. Bántották az orthologus érzéket a magyar összetétel legközönségesebb fölfogásánál fogva, mely két egymással összetétellé kapcsolódó főnév között rendszerint a birtokos és birtok viszonyát szokta velünk kerestetni. Fivér és nővér tehát fiak és leányok vérét jelentené voltaképen. Nem védjük, nem is> Ítéljük el e szókat, de ki kell mondanunk, hogy 3*