Nyelvtudományi Közlemények 20. kötet (1886)

Értekezések és közlések - Dr. Kúnos Ignácz: Három Karagöz-játék. – Török szöveg, fordítással. Tárgyi és nyelvi magyarázatok - 1

4 KA.RAGOZ, I. (hordár) és azanadoliai türkök szavajárása. Az efendi nyelvet beszélők ez utóbbiakét szégyellik és megvetik, ezek pedig amazok beszédét meg sem értik. Kóros tünemény, elölője a nyelv szabad fejlődésének és gátolója a nemzetiségi tudatnak is. Ennek a megvetett, számba se vett nyelvnek a szószólója Karagöz, míg az úribb nyelvnek — de nem a tiszta efendi beszédnek — Hadsejvat a képviselője. A valóságos efendi nyelv, az egy Prológust kivéve, száműzve van a hajaldsik bódéjából. Ebben az a szójátékokban és eleven népies fordulatokban bővelkedő népnyelv uralkodik, melyet úgyszólván csak eme játékok és a kihaló félben levő türkük (népdalok) őriztek még meg. Innen a hajaijátékok nyelvi fontossága. Az iskolázatlan Karagöz nem érti meg olykor Hadsejvatot, a Mekkába is elzarándokolt hadsi (Hadsi-Hajvat) számos kifejezéseit, fogja és magyarázza a maga módja szerint, hol népetymologikus úton, hol meg szándékos furfanggal. E játékok párbeszédei, a szójátékot szójátékra halmozó feleselések meganynyian szó-megnemértósből, szó-felremagyarázásból keletkeztek. Az ósdi Karagöz harcza a neológus Hadsejvat ós társai ellen. Eme táborból valók még az első játékunkbeli Rezaki-zade a gazdag fürdő-tulajdonos, a második játék költői, a kiknek zagyva nyelvű sarfcijait ugyancsak kába szavú türkiikkel veri vissza főhősünk. A török nő, a ki szintén hozzájárul a fővárosi nyelv jellemzésére, inkább ez utóbbi felé hajlik; noha sajátságos kifejezései, csakis nők használta szavai emettől is megkülömböztetik. Egy másik czéltáblája Karagöz gúnyjának a zagyva nyelvű nemzetiségek. Egy nyelvet se beszél tán annyi más fajtabeli mint a törököt és sehol se együttesebben mint a főváros népei közt. A hány a nemzetiség, annyiféle a szólása, a kiejtése. A sémita arab a maga nyelve hangjait köhinti belé, a dzs-i zs-re, s-re változtatja; a jahudi (zsidó) az ő spanyolja módjára nótázza a szó meg a mondat végét, a szókezdő g-t eljésíti, a mélyhangú t-t ugyancsak magasra csapja át; nem különben a gör ö g> a ki nagy ellensége a cs, dzs, zs, s hangoknak és következetesen ez, dz, z, sz-re selypíti őket; továbbá az örmény, a kinek nem egyes hangjaiból, hanem az egész hangsor petyhüdtes kiejtéséből rí ki az indigena. És hányféle a hangsúlyozás, mily törökellenes a szóelhelyezés. Hogy ne sértené mind ez Karagöz nyelvérzékét, mely még saját nyelvében is talál megütközni valóra; hogyne fordulna ellene