Nyelvtudományi Közlemények 18. kötet (1883)
Értekezések és közlések - Dr. Ásbóth Oszkár: Szlávság a magyar keresztény terminologiában. 321
414 ÁSBÓTH OSZKÁR. mos számítása szerint az s (magyar s) hang 38-szor, fordul elő, 31-szer s-sel van írva, 6-szor kettős ss-sel, csak egyetlen egyszer z jellel. *) Gebauer János, a ki a cseh helyesírás történetéről egész könyvet írt és egyike a legjelesebb cseh nyelvészeknek, azt mondja: «Az s kutatásunk szerint ebben az időben (a XII. század végéig) s-sel van írva.»2) Egyetlen egy kivételt sem említ ezen szabály alól és még egyszer összefoglalva a cs, zs és s hangok leírására ebben a korban használt jegyeket, azt mondja, hogy a cs-t «rendesen» c-vel, «néha» eh jellel, a zs-t «rendesen» s-sel, «kivételesen» £ jellel, «az I (azaz magyar s) hangot rendesen s betűvel*) írják. A XlII-ik század óta kettős ss-tis találunk egyszerű s mellett ebben a tisztségben, ez a kettős ss még a mi századunkban is használatban volt, míg végre az I váltotta föl. Arra példát fölhozni, hogy a legrégibb cseh forrásokban az s (magyar s) hangot latin s jelöli, teljesen fölösleges, minthogy ezen még senki sem kételkedett s a példákat akár százával találhatni azokban a forrásokban, a melyek egyáltalában a régi cseh helyesírásról fölvilágosítást adnak.3) A régi lengyel helyesírás, mely a német és cseh helyesírás befolyása alatt fejlődött és a melyre csak később hatott a latin, nagyon is jól ismeri ezt a latin s-et a magyar s (s) értékével ; a ki példákat keres, egész sereget talál Baudouin de Courtenay a régi lengyel nyelvről írt kitűnő művében.4 ) Abban tehát, hogy a latin s a magyarban nem sz hangot, hanem s (s)-ei, jelöl a legrégibb időktől fogva, immár semmi különöst nem találhatunk, ha csak a magyar helyesírást a latinnal nem hozzuk közvetetlen kapcsolatba. *) I. h. Megjegyzendő, hogy az I. és III. töredékben csakis s található az s (magyar s) hang jelölésére, egy esetet kivéve, melyben kettős ss áll, a hátralevő 5 ss és az egy z a II. más szerzőtől származó töredékben állanak. 2) Príspővky k historii ceského pravopisu a vyslovnosti staroceské. (Sborník védecky IV. köt. Prága 1872. 26. 1. 3) Gebauer emiitett művén kivűl foglalkozik ezzel a kérdéssel egyebek közt Safarik Pál is «Die áltesten Denkmáler der böhmische Sprache, Prag 1840.» czímű művében. Legtöbb anyagot találni Érben Károly Eegesta diplomatica nec non epistolaria Bohemiae et Moraviae Pars I Pragae 1855 •czímű gyűjteményében. *) 0 drevne-polBskom jazyké Lipcse 1870.
