Nyelvtudományi Közlemények 18. kötet (1883)
Értekezések és közlések - Dr. Ásbóth Oszkár: Szlávság a magyar keresztény terminologiában. 321
SZLÁVSÁG A M. KERESZTÉNY TERMINOLÓGIÁBAN. 415 Egészen másképen, mint Hunfalvy Pál, adja elő a dolgot Volf György; de ő is csak azt állítja, hogy a latin s eredetileg sz-nek hangzott a magyar írásban. Egészen új meglepő állítás azonban az, hogy az s-et eleinte 0-vel írták. Volf ezeket az állításokat az Ehrenfeld codexhez írt bevezetésben fejtette ki. (Nyelvemléktár VII. köt., XXI. skk.) Először is azt állítja, hogy az Ehrenfeld codexben előforduló sent, scent és zent írások között az utolsó, mely a rendesen használt, újabb keltű, s hogy sent ós scent a régibbb.J) Ezután pedig így folytatja: «Még világosabbá teszik a dolgot a következő törlések és igazítások: [z] scmyt (5. 1.), [cu] czudalatos (63. 1.), [se] zerehneert (65. 1.), [z] sok (86. 1.), orz{s]agol {100. 1.), vo[n)lna (109. 1.), melyek csak úgy magyarázhatók, hogy a codex írója előtt magyar szöveg volt, melyben az elsorolt szavakat így találta írva: zemyt, cudalatos, sereiméért, zok, orsagol, vona, s hogy figyelmetlenségből maga is úgy akarta írni, de azután észrevéve a dolgot, a megkezdettet kitörűlte s a maga orthographiája szerint írta Különösen gyakori az az eset, hogy az s helyett ^-vel kezdett szó elé az író utólag kanyarítja az s-et. így van ez a következőkben. Szenky (40. 1.), szokzor (45. 1.), szebeknek (49. 1.), szetetsegeknec (51. 1.), szók (72. és 116. 1.), melyek szintén csak később helyreütött vigyázatlan másolásból eredhetnek.)) Volf György ezen okoskodása valóban új, meglepő és olyan merész, hogy ritkítja párját. Mert ugyan melyik korban találunk olyan magyar szöveget, többet mondok, melyik korban találunk latin nyelven írt okiratokat, a melyekben az előforduló magyar szók s hangja 0-vel van írva ? Én olyat nem ismerek. Az sz hangot is csak nagy kivételesen jelölték magyar szóban latin s-szel, a miről még szó lesz. Volf nem mondja meg pontosan, milyen időben készülhetett véleménye szerint az eredeti fordítás; de ha jól értettem, hajlandó föltenni, hogy a XIV. század végén fordították az Ehrenfeld codexben található Ferencz legendát magyar nyelvre. De nem bánom, menjünk vissza a XIII. századba, *) Megjegyzem, hogy a középkorban mindenfelé használt hosszú f helyett, mely értékére nézve semmiben sem külömbözik az s-től, minthogy nem paleographiai kérdésről van szó, kivétel nélkül s-et használok, akár magyar, akár cseh, lengyel stb. szót kell leírnom. Idézeteim csak ebben a külsőségben térnek el forrásaimtól.