Nyelvtudományi Közlemények 18. kötet (1883)

Értekezések és közlések - Dr. Ásbóth Oszkár: Szlávság a magyar keresztény terminologiában. 321

412 ÁSBÓTH OSZKÁR. megfelelő kifejezések, a melyből a szent iratokat fordították, csakúgy mint a latinba is (eputola). Mind ezek után jogosult az a kérdés, nem ószlovén mintára vette-e föl a magyar levél szó az «epistola» jelentést, s vájjon csak véletlen találkozás-e, hogy az ószlovén listT>, szerb list szókon is mind a két jelentés egyesül ? Függelék. A régi magyar helyesírás eredete. Említettem már, hogy a modern népekhez írás olvasás a kereszténységgel együtt terjedt, hogy tehát már magában véve is nagy a valószínűség, hogy a magyarok először csehektől tanultak írni olvasni. Mondtam már azt is, hogy csak ebből a föltevésből kiindulva, érthetjük, hogy miért jelöl a magyarban a legrégibb időktől fogva a latin s nem sz, hanem s (s) hangot. De mielőtt ezt bebizonyítom, hadd lássuk, milyen erőszakot kellett másoknak a tényeken elkövetniök, midőn azt akarták kimutatni, hogy a magyar helyesírás mikép fejlődött a latinból — arra nem is gondolván, hogy talán másunnan is eredhetett. Hunfalvy Pál ,A székelyek' czímü értekezésében (Budapest, 1880. 31. 1.) azt mondja: «A latin s az egész középkori Európában sz-nek hangzott, mit az új latin nyelvek bizonyítanak. Hogyan történhetett hát az, hogy azon keresztyén papok, a kik a latin betűket a magyar nyelv írására legelőször igyekeznek vala alkalmazni, a latin s-szel azt a hangot fejezték ki, a melyet a németek s<$-val, a francziák ch-val jegyeznek? Nemde azt kell-e szükségképen gondolnunk, hogy a magyar irodalom első zsenge korában az s-sel írt szók legnagyobb része valóban sz-es is vala; s hogy a vékony sz azután kezde lassankint s-sé válni ?» Én e kérdést, a mennyiben az sz-ek s-ekké való változását érinti, már említettem a mise szó alatt; e helyen csak azt tehetem hozzá, hogy ha valóban az s-ek nagyobb része a keresztény hit fölvétele után lett s^-ekből, ez a hangfejlődés hihetetlen gyorsasággal alig egy pár évtizedben hirtelen megindult, roppant terjedelmet öltött és a mint megindult, hirtelen véget is ért — legalább a magyar köznyelvben, mert