Nyelvtudományi Közlemények 8. kötet (1870)
Lindner Ernő: Nyelvjárások vallomásai. 1
NYELVJÁRÁSOK VALLOMÁNYÁI. 31 angolon kezdve, azt kell kérdeznünk, micsoda eszközök állanak rendelkezésünkre annak kimutatására, hogy miért jelöli „\ch liebe", „I lova"' a tettleges szeretést a jelenben, míg „ich liebte", „I looedu mindjárt azt fejezi ki, hogy ezen érzés nem létezik többé, hogy elmúlt? Vagy ha más, flexiókban gazdagabb nyelveket nézünk meg, micsoda gondolkodási processus által deríthetjük fel azon körülményeket, a melyek alatt „amo" sss „szeretek" egy puszta „r" hozzátétele által változtatott által -,,amortt -ba, a mely egyszerre azt fejezi ki, hogy „szerettetem?" Ha azt kérdezzük magunktól, miképen volt a németben egy „íe", az angolban egy „c£K hozzátétele képes tüstént kifejezni az átmenetet a szeretet jelenvalóságától annak „volta -ságához, mindenekelőtt, mielőtt bárminő megfejtést megkísértenénk,, meg kell állapítanunk az „ich liebte" vagy „I loved" legrégibb és eredeti nyelvi alakját. Tudjuk, minő pusztításokat képes véghez vinni a szó- és flexió-formában a hangi corruptió, és egészen haszontalan volna conjecturákba ereszkedni akarni nyelvi formátiókat illetőleg, melyek egyszerre megfejthetők, ha csak a nyelv története vétetik élesen szemügyre. Ha tehát a „liebte"-ben feltűnő „te," vagy a „loved"-ban feltűnő „d" alapjelentése iránt akarunk tisztába jönni, mindenekelőtt ezen végzetek eredeti formáját kell kinyomoznunk. De rendesen korántsem elég p. o. egy angol szó nyomát egészen az ó-francziáig vagy angolszászig visszakísérni és azon formáját fölmutatni, melyben az vagy 1200 évvel ezelőtt lépett fel. Még ez sem az eredeti forma, legtöbb esetben még ez sem kényszeríthető teljes sikerrel a sajátképi alapjolenté3 leleplezésére. Az angolszász nem eredeti nyelv, nem ősnép nyelve. Már nevével is a szárazföld angolaira és szászaira utal. Angol szavunkat tehát, az angolszászból kiindulva, a különböző szász és alnémet nyelvjárásokon keresztül kell kísérnünk addig, míg végre a németnek általunk elérhető legkorábbi fejlődési korszakánál, a gótnál, a IV-ik században érkeztünk meg. De sok esetben még itt sem szabad megpihennünk ; mert ámbár a góttól semmi korábbi germán nyelvidomhoz nem mehetünk vissza, mégis mindjárt meg kell engednünk, hogy a gót is újkori nyelv, és hogy a növésnek sok phásisain kellett már keresztülmennie, mielőtt az Ulfilas püspök ajkán élt gót nyelvvé lett. De mitévők legyünk ekkor ? Épen úgy kell eljárnunk, mint-
