Nyelvtudományi Közlemények 7. kötet (1868)
Tanulmányok - Gr. Kuun Géza: A sémi névszó számviszonyai. 63
76 GR. KUUN GÉZA. mely a kültöbbesre nézve mind fenyegetőbbé vált. Dietrich az éjszaksémi nyelvek köréből több beltöbbesnek látszó alakot gyűjtött össze elmélete megszilárdítására. Maga a keresés egész méltánylatunkat érdemli, de a talált eredvénynyel nincs okunk megelégedve lenni. D. a többi közt a héber ÍT'li* szót az arab JUci'-féle beltöbbes alakokkal hasonlítja össze; — elfeledte, hogy íl^N egyesszám értelmű szó; ha ezt tudta volna, bizonyosan békét hagyott volna az „egy oroszlán-nak." Jes. 11. f.-nek 8-ik v.-ben írva van: ÍTH& ^1p^ jjkiált, mintegy oroszlán." Az ezen alak végén álló H a „nomen unitatis" jele, melyet itt nem a, hanem e hangzó előz meg, mely a névtö végmássalhangzójának megfelelőbb magánhangzó. Dietrich továbbá az l^ítf névszót hozza fel, s erről azt állítja, hogy ez az 1$ névszó beltöbbese. Ezen állítása se bír valószínűséggel, a TJ?B alak (Juuii) úgy látszik, hogy a szántóvető, arató, bormivelő foglalatosságait jelentő névszóalak, ide tartozó szavak: y$ty T$fy TSÍpT , Tfct, tP'nH stb.; az arab nyelv köréből hadd álljanak itt következők: p-ykSD f ^soj , íXuoa*. Ez alak értelmét Derenbourg helyesen vette észre. Lássuk most Ewald elméletét, melyet a jeles Dillmann is elfogadott s következőkben fejtett ki. A külső többesből D. szerint egy maradvány, az a vagy u betű a szó közepébe hatolván, egy új alak támadt, a beltöbbese. Ezen kívülről jött magánhangzó — így folytatja Dillmann — a szóba furakodva? onnét az egyesszám alakjaiban eléfordúlt magánhangzót kiszorítja, mely a szó belsejéből kiszoríttatván, a szókezdethez ragadt. Dillmann nézete, mint mondók, igazság szerint a jeles Ewaldé, ki azt már arab nyelvtanában („Grammatica eritica") kifejtette. Ezen elméletet találjuk Ewald későbbi két értekezésében („Sprachwissenschaftliche Abhandlungen") „inflexió" név alatt. E minden beitöbbes alakokat egyformán kimagyarázni akaró elméletet részünkről el nem fogadhatjuk. Az alakok változatossága óvást emel az eredet rideg egyformasága ellen. Hamaker jeles értekezést írt tárgyunkról következő czím alatt: „Commentatio de pluralibus Arabum et Aethiopum irregularibus, qui a grammaticis vulgo fracti appellari solent." Értekezése megjelent az „Orientaliák"-ban edentibus Juynboll, Roorda, Weijers I, 1840, Amstelodami, 1—63.1. Már ötét meglepte a „nomen actionis" s „plurális fractus" alakjainak megegyezése. E szerencsés észrevétel sokáig nem hajtott termő
