Nyelvtudományi Közlemények 6. kötet (1867)

Budenz József: Szótaglalások és valami a magyar szóképzés iskolai tanításáról. 16

20 BUDENZ JÓZSEF. nyéböl eredő irodalmi nyelvgazdagítások ellen már szabad neki elfogulatlan biráló szavazatát is hallatni. De térjünk vissza a szótaglalásra. Eddig ennek csak azon nemét tartottuk szem előtt, mely önállólag meglevő alapszókból képzett szókkal foglalkozik; melynek műtéte tehát úgyszólván csak a képzett szónak az alapszóval való egyszerű egybehasonlítására szorítkozik, s így semmi nehézséggel sem jár. Csakis ezen szóképzés ismertetése véleményünk szerint elemi nyelvtanítókönyvbe való. Azonban van sok szó a magyar nyelvben, melyre ez az egyszerű taglalás nem alkalmazható; mert a szó elég hosszú arra, hogy képzőval képzettnek véljük, de nincs meg a nyelvben az illető alapszó, melyből származtassuk, s miután az alapszónak se terjedelmét se mivoltát nem ismerjük, azt sem határozhatjuk meg, hogy mit jelent az elválasztandó képző, vagy legalább micsoda dynamicus értéke van neki. Az ilyen szókat a józan nyelvvizsgáló egyszerűen taglalhatatlanoknak állítja, legalább egyelőre, s azon eljárást, mely mégis ilyen szókból bizonyos képzőket elválaszt, a nélkül hogy az alapszónak megvolt létezését tudná bebizonyítani, nem szótaglalásnak vagy elemzésnek; hanem önkényes szóvagdalásnak, puszta játéknak fogja tartani, melynek se alapja, se czélja nincsen. így p. o. nagyon könnyű azt mondani, hogy fösvény így taglalódik: fös-\-vény, de hogy mit tesz a fös, annak szabatos tudásával senki sem bír; lehetne bár így is taglalni: fösve-\-eny, vagy fÖsv-\-eny, vagy még mélyebben behatólag fö-\-s-\-vény, — ugyanazon joggal s ugyanazon eredménynyel. Tudvalevőleg az újabbkori magyar szócsínálók, különösen ilyen önkényes szótaglalást is használtak föl, hogy rövid alapszókat kerítsenek vagy szakítsanak ki, melyek mivoltáról nem tudván számot adni, brevi manu valami jelentést rájuk decretáltak. így az imád-ból hasították ki az ima szót, melynek „imádságot" kell jelenteni; az ismer-h'ól az isme-t; tanít, tanúi, tanu-ból a tan-t = német „Lehre"; a gyúl, gyűjt-b(A gyu-t ebben: gyufa, és most ennek mintájára gyutiis-^uska, stb., s a kinek elég erős nyelvészi idegei vannak, nézze csak végig az orvosi s egyéb tudományok műszavait. Ezek mind csak az alaptalan s jogosulatlan szótaglalásnak praktikus következményei. — Igen fájlalni való tehát, hogy az ilyen szótaglalásokban már iskolai grammatikáink is gyönyörködnek, s azokat a rendes szóképzés tanításába becsúsztatják. Valóban csudálni való, mily bátran és ügyesen járnak el némely nyelvtanítók a