Nyelvtudományi Közlemények 3. kötet (1864)
Értekezések - Fogarasi János: A sajó-szentpéteriek 1403dik évi „végzése”, nyelvészeti tekintetben. 190
A SAJÓSZENTPÉTERIEK VÉGEZÉSE. 195 motta láthatott. Tehát „lelek Dánielt imádkozotta" szépen megfelel e ma is divatos kifejezésnek: lelek Dánielt imádkoztában v. imádkozva. így találjuk e kölcsönös felvilágosításokat más nyelvekben is. Tudjuk , a török (t. i. nyugoti török) többese mind neveknél mind igéknél általában lar7 ler rag által képeztetik. Mindig feltűnő és csekély tudományom után más nyelvekben példátlan vala előttem ezen látszólag összetett elemekből álló rag, melyben két mássalhangzó : l és r szerepel, míg nem az eredetibb vagyis tisztább tatár nyelveket tanulmányozván, itt találom, hogy a 3-ik személyi névmás : o vagy ti és végül Z-lel : ol vagy ul is (=ö) s ennek többese az éjszaki tatároknál, különösen Aderbidsánoknál ular, Kazáni és Orenburgi vidéken : alar (Kasem-Bég szerint), sőt a csagataj (keleti-tatár) nyelvben is (Berezin szerint ular vagy olar (= ők) azaz az egyes számban levő ol vagy ul tőszóhoz csak ar többes képző járul; s ezen többes is a törökben (mind Meninszkinél mind Pfizmayernél) állandóan : onlar, noha a tőszó itt is o vagy ol. Nem tudom, mások mit vélnek, de engem ezen tanulmány tökéletesen megnyugtatott és felvilágosított. (Repiczky pályaértekezésében is ilyformát olvastam, mely hogy nyomtatásban meg nem jelent, most is mindig sajnálom). A török többes t. i. a mondottak szerint annyi mint ők, vagy azok még pedig mind igéknél: idi-ler = volt-ak, mely a magyarban is annyi mint volt-ök, mind nevekben : kalpaglar = kalpag-azok v.-ők. S a tiszta képző ezek szerint csak ar, er, melyre nézve a ki tudja, hogy a török-tatár nyelvekben az r igen könnyen változik s-vé, láthatja, mily közel jár ez az árja nyelvekbeli sz többes képzőhöz, söt az altáji nyelvekbeli t-hez s magyar &-hoz is. A sajátító rag is a törökben rendesen: un, un , in (orrbetü), a tatárban pedig általában ning, mely a magyar nek-kel, de az elemzéssel is sokkal tökéletesebben megegyezik (mint máskor fejtegettem). Továbbá a tulajdonító is a törökben rendesen csak a, e, a tatárban pedig ka, ke vagy ga, ge megint közelebb jár a magyarhoz, de a nyugoti török, mely különösen kedveli a lágy kiejtést, a k vagy g mássalhangzót ismét elvesztette. Mindezen példák rövid veleje, hogy nyelvészkedésünkben régi és jelen nyelvünket s jelenben különösen a tájnyelveket (söt régi nyelvemlékeink is csak táj nyelvek, úgyhogy például Erdösy, ki már nyelvtant is írt, csak saját és ott még ma is divatozó tájnyelvét illeszté vala nyelvtanába), továbbá a többé vagy kevésbé ro-13* '