Nyelvtudományi Közlemények 1. kötet (1862)

Tanulmányok - Hunfalvy Pál: A régi magyar írók mire nézve lehetnek igazító mintáink? 10

26 HUNFALVIT PÁL. lent grammatikáji, melyek máskép értelmezik az igének idöalakjait, mint az újabb kor, de egyezöleg értelmezik a jellemeztünk kor írójival. De nézzünk szemibe a fordításoknak, ne féljünk tölök. Föltetszik talán, hogy némely régi fordítás sokkal több csinosságot visel magán , mint az eredetiek. Ám azért ne higyjük, hogy magyartalan a műgond és csinosság, ellenben az émelyítő pongyola, nemzeties: hanem Ítéljünk a régiekről magunk édes tapasztalása szerint. Hajdan és most jóféle könyveket szoktak fordítani, a bibliát pedig már vallásos tiszteletből is lehető nagy gonddal fordítják. A ki Cicero periódusait akarja fordítani, kétszer, háromszor is odanéz, meg homlokát törlegeti, míg írni kezd, azután is többször keresztez még. Úgy tesz alkalmasint a versfordító is. Nem azon szándékkal fordít az ember, hogy rontsa a magyar nyelvet, hanem, mi tagadás benne, bizony zabláról itatja pegazusát a fordító. Mikor magunk componálunk akár prózát, akár verset, bátrabban neki megyünk : ámde aztán többnyire meg is látszik rajta az otthoniasság, gyakran a sértő pongyolaság is. Fel lehet tennünk, így érzenek s így cselekszenek vala a XV. XVI. és XVH. századbeli magyar írók is. De itt üti fel magát a nagy vád. Épen azért, mivel az eredeti idegen írat a fordítót nyűgözi, ez magyartalanságok által segít magán mindenkor, minélfogva nem válhatik előképünkké. így szól a vád. Azonban mielőtt hallgatnánk beszédére, mondja meg nekünk a vád, lehet-e mindenben egyiránt utánozni az idegent? Lehet-e például a magyar névszókat a latinok vagy görögök után ragozni, viszonyítani? Ugy-e nem. Ebben és hasonlóban tehát a fordítók akarva sem utánozhatják a latint, görögöt, hébert. — De utánozhaták a módok kifejezésében, s onnan van a számtalan conjunctivus a fordításokban, mely az eredeti iratokban gyérebben kerül elő. S azt látjuk, tudjuk, nem is követjük ma, mikor némi gonddal írunk. — Utánozhaták-e a régi magyar írók a tempusokra nézve a latint, görögöt, hébert ? Vigyázzunk erre jól! Pesti Gábor a vulgatából, Erdősi János a héberből és görögből, Heltaiék is a héberből és görögből fordítanak bibliai könyveket, három nyelvből, melyek a tempusokra nézve nagyon különböznek egymástól : mégis magyar fordításaik az idő-alakok használatában annyira egyeznek egymással, hogy bizony görög a göröggel, latin a latinnal nem egyez meg inkább. Legyen itt egy két példa, először Heltaiék Ótestamentomából, teszem: Mózes IV. könyvének 15. részéből;