Nyelvtudományi Közlemények 1. kötet (1862)
Tanulmányok - Hunfalvy Pál: A régi magyar írók mire nézve lehetnek igazító mintáink? 10
14 HÜNFALVY PÁL. ember nyelvtudata, mig iskola és könyv útján nem bővül és változik, a nyelvtörténetek tetején forog, a történetek magok nincsenek és nem is lehetnek benne. Azon nyelvtudat már, mely iskola és könyv útján nem bővült meg, nem változott el, önleges nyelvtudat, a nyelvbeli ártatlanság tudata (status innocentiae linguisticae). Legjelesebb képviselőji a gyermek és a falusi ember, kin az iskola nem rontott, n,em javított. Ezek nem ismernek nyelvbotlást, tudatjok és nyelvanalogiájok soha sem fogyatkozik. Ámde ezekkel ki fog szóragozásról, syntaxisról vagy épen a magyar igeidők szabatosságáról értekezni ? így kellvén felfogni az önleges nyelvtudatot, világossá lesz előttünk, hogy az nem is sejtheti, hogy a nyelv-történetek folytában idegenszerűségek is kerülhettek a nyelvbe. Kérjünk magyarul beszéllő gyermektől vagy falusi embertől „félőt'"'' almát, nem értheti a mit kérünk; de mondjuk meg a parasztnak, hogy félhárom-ra, a helység házánál legyen, vagy a gyermeknek, hogy félháromra iskolába menjen, mindenike megérti, s amaz a mondott időre a helység házánál, ez az iskolában lesz. Pedig előttünk, kiknek nyelvtudatunk több mint csak önleges, a félőt (halbfünf) és félhárom (halbdrei) egyaránt magyartalan; de a szokás amazt még nem kapatta fel, ezt már a magyar akadémikusokra is elragasztotta. Ha körünkből is szedek példákat, ne vegye azt senki gáncsolásnak, hanem csak annak, hogy az önleges tudásban se több se kevesebb, se rosszabb, se jobb nincsen annál, mit kivülröl magába vett. Múltkori felolvasott értekezésében tiszt. Horváth Czirill úr többi közt ezen szófüzeteket is használá : „Ha azt birandjuk, bírva leend a kulcs is"; „meg lön ismerve"; „nem lön kellőleg méltányolva." így Révész Imre „A magyar protestáns egyház szabadságának védelme" czímü értekezésé-" ben (mert véletlen most olvasám a Sárospataki Füzetekben) is azt mondja : „Valóban, aligha tiszta érdekek lehettek azok, melyek miatta kézirat oly sokáig letartóztatva lön." S ilyen, a lön igével alkotott, passivumokat ezerivei lehetne felhozni a legújabb irodalomból. Ezeket a magyarul beszéllő gyermek s a falusi ember, kin az iskola nem rontott, nem javított, nem értenék ugyan ; de az irodalom felkapván s az iskola el nem lökvén oly közönségesekké váltak már, hogy fel sem tetszenek többé. A magyar nyelv csak két segédigét ismer, úgy activumban, mint passivumban, t. i. a vágyóknak nála, volt alakjait és a fogni igének fogok alakját, így :
