Nógrád Megyei Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 281-306. szám)
2016-12-17 / 295. szám
FOTÓ: FARAGÓ ZOLTÁN Ipo lyi remények, jelölt halak A tervek csak akkor valósulnak meg, ha teszünk is értük valamit. Ez igaz kedvenc folyónkra, az Ipolyra és környezetére is. A leromlott környezet az utóbbi időben igen sokat változott, ha lassan is. Az érte dolgozók mindent megtesznek, hogy közelítsen eredeti állapotaihoz. A víz kezelője, a Horgász Egyesületek Nógrád Megyei Szövetsége, az Ipoly menti horgászegyesületek és a két nemzeti park - a Duna-lpoly és a Bükki - összehangolt munkát végez. legutóbbi haljelölés és a folyó alsó szakaszán befogott halak visszahelyezése a felső szakaszra máris megtette pozitív hatását. Az ősz beköszöntővel megnyugodott a vízszint és egyre több horgász látogatott ki a vízpartra - váltakozó sikerrel. Papp József horgásztársnál időztünk egy darabig, aki rakós botjával több keszeget és ujjnyi márnákat akasztott a nógrádszakáli folyószakaszon. Örült, hogy jelölt halat nem fogott, mert ezeket vissza kellett volna helyezni a vízbe. Az itteni víz sebes folyású, a meder kavicsos, nem véletlen, hogy a márnák nagyobb számban találhatók e szakaszon, hiszen az ilyen helyeket kedvelik. Az Ipoly Szakbizottság elnökével, Kőmíves Zoltánnal a lassúbb, sekélyebb vizeket, partszakaszokat vizsgáltuk. Néhány helyen csalihalfogó hálót merítettünk a vízbe, kevés etetőanyag kíséretében. Reméltük, hogy a visszahelyezett halak a kedvező környezetben ívnak, de ilyen mennyiségű ivadékra nem számítottunk, mint amennyi a kiemelt hálóban ficánkolt. A tüzetesebb vizsgálat szerint nagy részük márna volt. Ez is azt bizonyítja, hogy van értelme a folyó őshonos halainak visszahelyezésére a felső szakaszra, miután önerőből nem képesek a zsilipek akadályait legyőzni. A hal növekedés teljesüléséhez a kutatók is felajánlották segítségüket és olyan döntés született, hogy az elkövetkező három évben folyamatosan megtörténik a visszatelepítés. Kőmíves Zoltán tájékoztatása szerint ezekre a lépésekre nagy szükség van, mert a fogások csökkenésének hatására az ipo- lyi horgászegyesületek taglétszáma is csökkent, a 2000 év eleji 3500 fős taglétszám napjainkban alig éri el a 2000 főt. Mindez annak ellenére változott így, hogy évente 65 mázsa ponty, 45 mázsa keszeg, 5-6 mázsa csuka és süllő kihelyezése történik. Ezek meny- nyisége jóval meghaladja a kötelezően előírt mennyiséget, természetesen mindez közös megegyezéssel történik. Sajnálatos, hogy sem a márna, sem a menyhal telepítése nem történik meg, miután a haltermelők e halakat nem állítják elő és a természetes vizekből a törvény tiltja áttelepítésüket. Ezért fölmerült az az ötlet, hogy a vízkezelő mesterséges úton állítana elő olyan halfajokat, melyek nem kaphatóak a „piacon". Viszont ennek megvalósítása igen költséges, amely önerőből nem valósítható meg. Ugyan akkor megtudtuk: a Magyar Országos Horgász Szövetségnek hasonló tervei vannak. így tehát egyelőre marad az évenkénti három telepítés, az alsó szakaszról befogott halak áthelyezése a felső szakaszra, valamint a szlovák horgászbarátaink által végzett halkihelyezés -, meg a nagy esőzések alkalmával az Ipolyhoz közeli tavak halainak „bemosódása" a folyóba. De talán időközben a zsilipeknél is történik valami pozitív változás? A horgászokon kívül a halak is ebben reménykednek! Felvillanni látszik a fény az alagút végén! Ivitz Zoltán üS dáinfciiraiimiiHi'iiM»« »•, a*$M* i*#*.......... "í jpjjA, ' JS' -ii > - >lubn Ma gyarország kétéltű- és hüllőfajainak tudástárs Tél van. A hüllők és a kétéltűek rejtekhelyeikre vonulva vészelik át a hideg hónapokat, de arra, hogy ismerkedjünk a hazai fajokkal, ez idő tájt is sort keríthetünk! Ha nem is a szabadban, a képernyő előtt mindenképpen... A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) egy évvel ezelőtt indította el a hazánk gerinces állatait bemutató digitális „Tudástár" oldalát. Első körben a madarak, az év végétől pedig Magyarország kétéltű- és hüllőfajai is elérhetőek az oldalon - írja közleményében az MME. A 18 hazai kétéltű- és 16 hüllőfaj társadalmi ismertsége és elfogadottsága jóval alacsonyabb, mint a közismertebb és közkedveltebb madaraké. Ezért ez a „nemszeretem" állat oldal nem csak ismeretterjesztő és természetvédelmi, de szemléletformáló célokat is szolgál. Ha valaki beleolvas az egyes fajok leírásába, egészen megdöbbentő dolgokkal szembesülhet, például: A vízben brekegő és gyakoriságuk miatt közismert „kecskebékák" tömegét valójában nem egy, hanem három nagyon hasonló, a zöldbéka-fajcsoportba tartozó faj alkotja. A kecskebéka valójában a kis és a nagy tavibéka szaporodásra képes hibridje, melynek utódaiban az egyik szülőfaj génállománya felszívódik. A világ egyik legritkább gerinces állatának számító rákosi vipera tázatuk utal, amit veszély esetén jellegzetes, homorító „unkareflex"-el mutogatnak. Bár bőrváladékuk erőssége messze nem éri el a trópusi kétéltűrokonságáét, arra azonban elegendő, hogy legalább a madár ragadozóktól megszabaduljanak, mivel ezek nem tolerálják a bé- kácskák méreganyagát. Az állatok felismerését közel 200 fotó és 39 színes grafika segíti, utóbbiakat Zsoldos Márton festette. A leírásokat az egyes fajokhoz leginkább értő herpetológusok írták, ezért a Tudástárban olvasható információk ma a legautentikusabb forrásnak tekinthetők Magyarországon. Az egyes alfejezetek (például a rendszertant bemutató „Taxonómia" vagy az „Ajánlott irodalom") információkkal szolgálnak a kutatók számára is, míg az „Általános leírás" és a hasonló fejezetek a hétköznapi érdeklődők számára nyújtanak segítséget bármely kétéltű- vagy hüllőfajunk meghatározásában. A „Hasonló fajok" rész pedig különösen azok számára lehet érdekes, akik esetleg veszélyes mérgeskígyót vélnek felismerni egy ártalmatlan siklóban. A „Galériák" képek segítségével segítik az azonosítást vagy egyszerűen a gyönyörködést. Hazai kétéltűink és hüllőink minden hiedelemmel ellentétben ugyanis igen szépek. Szinte minden fejezet alkalmas arra, hogy az oktatásban felhasználható legyen akár az általános- vagy középiskolákban, mind az órai anyag kiegészítéseként, mind a tanulók önálló munkájának segédanyagaként. A kétéltűeket és hüllőket bemutató oldal fejlesztése ezzel még nem zárult le, a rövid távú cél, hogy a fajok részletes leírása mellett a felület olyan folyamatosan frissülő adatbázis is legyen, ahol a lakosság és a kutatók által feltöltött megfigyelési adatok, térképek is láthatóak lesznek. első példányait Budapesten, a ma a XVI. és XVII. kerülethez tartozó Rákos-patak mentén találták meg, majd ezek alapján sorolta be világhírű zoológusunk, Méhely Lajos 1893-ban. Budapest sziklás belső budai területein is előfordul egy különleges, a szkink- vagy vakondokgyík-félék közé tartozó, kígyószerű kis hüllő, a pannon gyík, melynek parányi lábai első pillantásra észre sem vehetőek. A sárgahasú unka bőrmirigyei a nyílméregbékákhoz hasonlóan méreganyagot termelnek, mérgező voltukra pedig feltűnő hasminAz oldal elérhetősége: http://www.mme.hu/keteltuek-es-hullok A fejlesztés a Svájci Hozzájárulási Program támogatásával valósulhatott meg.