Nógrád Megyei Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 256-280. szám)
2016-11-12 / 265. szám
JEGYZET Czene Gyula Villámugrás Sok mindenért lehet os- | torozni az MLSZ-t, de el kell I ismerni azt is, ha jó döntést hoz. Például mostanában azért, mert anyagiakkal is támogatja azokat az NB l-es együtteseket, melyek 20 éves, vagy annál fiatalabb tehetségeket szerepeltetnek bajnoki mérkőzéseken. Valamikor ez természetes volt. Érdemes feleleveníteni, hogy a legismertebb magyar, Puskás Ferenc, még nem volt 17 éves, amikor a Kispest színeiben pályára lépett a Nagyvárad ellen. Mára azonban a kívánatosnál kevesebb - sokak által tehetségesnek tartott - fiatal kap bizalmat az edzőktől. Labdarúgásunk régóta tartó mélyrepülésében bizonyára szerepet játszott az idegenlégiósok favorizálása és ezzel egy időben a hazai fiatalok háttérbe szorítása. Vitathatatlan, hogy az utánpótlás-nevelésében történt pozitív elmozdulás, de ez a magyarfociban eddig nem hozott lényeges minőségi változást Talán majd most! - mondhatják többen. Jómagam figyelmet érdemlőnek tartom, hogy az NB I. őszi fordulójában eddig 35 ifjú ígéret lépett már pályára a csapatokban. Több hírforrás is foglalkozott például - némelyik meglehetősen részletesen -, hogy tavasszal még veszprémi megye l-es csapatában focizó 19 éves hátvéd tehetség, Zachán Péter, 3-as villám ugrással november 5-én a Paks színeiben, a Fradi hazai pályáján hatástalanította az Eb-t is megjárt Bődé Dánielt aki nem tudott gólt szerezni, s győztek a Tolna megyeiek Azt még nem tudhatjuk, hogy a villámugrásból lesz- e villámkarrier, vagy Zachán Péter beleolvad a magyar NB I szüríreségébe. Tény, hogy remekül mutatkozott be. Nem volt ugyan akadémista, de úgy látszik hogy Veszprémben kiváló szakemberek foglalkoznak az utánpótlással mert onnan jutott feljebb No- vothny Soma, Kádár Tamás és LangÁdámis. Nem mellékes, hogy Zachán Pétert a paksi játékos megfigyelők, a Youtube-ra feltett összefoglaló alapján szúrták ki. Érdemes talán áttekinteni és gazdagítani kiválasztási rendszerünket. A fiatal tehetségeket - mint ezt most már az MLSZ - ben is jól érzékelik - időben helyzetbe kell hozni, mert csak így tudunk valamelyest közelebb kerülni, mondjuk a nemzetközi középmezőnyhöz. Négy gólt szerzett Labdarúgás. Jakabfi Zsanett négy góllal vette ki a részét a VfL Wolfburg 5-1-es győzelméből a svéd Eskilstu- na United otthonában a női labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán. A magyar válogatott játékos csütörtökön mindkét félidőben kétszer volt eredményes az idén döntős német együttes színeiben. 2016. november 12., szombat Sima brazil győzelem A brazil labdarúgó-válogatott meggyőző teljesítményt nyújtva 3-0-ra nyert az argentin csapat ellen a 2018-as világbajnokság dél-amerikai selejtezőjének 11. fordulójában. LABDARÚGÁS, a selecao Belő Horizontéban aratott nagyszerű győzelmet, abban a stadionban, amelyben legutóbb a 2014-es vb elődöntőjében lépett pályára, és megsemmisítő, 7-1-es vereséget szenvedett a németektől. A csütörtöki párharc-melyre a magas jegyárak miatt a lehetséges 62 ezer helyett csak 53 ezren látogattak ki - sokkal jobban sikerült, a gólpasszt adó és 74. válogatottbeli fellépésén az 50. találatát megszerző Neymar vezérletével a hazai csapat komoly verést mért legnagyobb dél-amerikai ellenfelére. A Barcelona támadója 24 évesen már csak 27 gólra van Pelé nemzeti csúcsától. Elsőként Philippe Coutinho talált a kapuba Neymar passzábóL a harmadikat pedig- már a második félidőben - Paulinho szerezte. Az ötszörös aranylabdás Lionel Messi, Neymar klubtársa nem villogott, és igaz ez az argentin csapat többi játékosára is. Á brazilok ugyanakkor sorozatban az ötödik győzelmüket aratták, és látványos futballal szórakoztatták a közönséget csakúgy, mint Tite szövetségi kapitány nyári kinevezése óta gyakorlatilag minden mérkőzésükön. A brazil és az argentin válogatott eddig 103-szor csapott össze, s 40 brazil győzelem mellett 37 argentin siker, valamint 26 döntetlen született, a gólkülönbség pedig 162-159. Az argentinok négy mérkőzés óta nyeretlenek a selejtezés sorozatban, emiatt a hatodik helyen állnak.- Padlót fogtunk, de még versenyben vagyunk. Mi vagyunk a felelősek azért, hogy ilyen pocsék helyzetbe kerültünk - vélekedett Messi, hozzátéve: - Nagyot kell változnia a játékunknak, hogy a kolumbiaiak ellen (kedden) nyerjünk. Lényegesen jobb helyzetben van Uruguay válogatottja, amely Ecuador együttesének legyőzésével szorosan tapad az éllovas brazilokra. Eredmények, 11. forduló: Brazília - Argentína 3-0 (2-0), Uruguay - Ecuador 2-1 (2-1), Kolumbia - Chile 0-0, Paraguay - Peru 1-4 (l-O), Venezuela-Bolívia 5-0(2- 0). Az állás: 1. Brazília 24 pont, 2. Uruguay 23, 3. Kolumbia 18, 4. Ecuador 17 (19- 16), 5. Chile 17 (18-16), 6. Argentína 16, 7. Paraguay 15, 8. Peru 14, 9. Venezuela 5,10. Bolívia 4. A dél-amerikai zónából négy csapat közvetlenül szerez jogot a világbajnoki részvételre, az ötödik helyezett pedig pótselejtezőt játszik az óceániai régió legjobbjával. Egységes csapatmunka a siker záloga Kosárlabda NB l/B, Keleti csoport, férfiak, 7. forduló Bravúros miskolci kupasikerüket követően a hét végén ismét idegenben, de immár bajnoki pontokért szállnak harcba a Salgótarjáni KSE (9., 2-4) kosárlabdázói, akik az NB l/B-s pont- vadászat aktuális fordulójában az előző idényben még az élvonalban vitézkedő Nyíregyháza Blue Sharks (7., 3-3) otthonában vendégszerepeinek. A Continental Arénában („leánykori nevén" Bujtosi Szabadidő Csarnok) szombaton 16.30 órakor kezdődő összecsapás előtt Dániel Tamással, a piros-feketék klubmenedzserével beszélgettünk.- Bravúros győzelmet arattak múlt pénteken annak a miskolci együttesnek az otthonában, amelytől az egy hónappal korábbi bajnoki találkozón ugyanott simán kikaptak, mondhatjuk tehát, hogy az ismert okok miatt valahol be is kalkulált gyengébb idénykezdés után szép lassan azért kezd magára találni a gárda ?- Javulunk! Úgy gondolom, hogy ez az idegenbeli győzelem jól mutatja, hogy egyre több játékosunk kezd formába lendülni, így egyre erősebb a csapatunk is. Mondom ezt annak ellenére, hogy a jelenlegi keleti első elég enervált produkciót mutatott ezen a kupa- mérkőzésen, ám kétségtelen az is, hogy a viszonylag jól dobó MEAFC-ot 61 ponton tartottuk hazai pályáján, ami mindenképpen nagy fegyvertény. Főleg úgy, hogy a mérkőzés nagyobbik részében hátrányban voltunk és szokásunkhoz híven mi futottunk az eredmény után. De már akkor is látszott, hogy egy pillanatra sem törtünk meg nem adtuk föl és biztosan nem lesz olyan különbségű miskolci győzelem, mint a bajnoki meccsen. Sőt, a harmadik és negyed fordulóján még plusz energiákat is tudtunk mozgósítani, így utolértük ellenfelünket, aztán el is léptünk tőlük. A támadásaink akadoztak, de ezt a hiányosságot védekezésben pótoltuk, így megérdemelten léphettünk a következő fordulóba, ahol már a legjobb tizenhat között kell kiharcolnunk a továbbjutást.- A hét végi bajnoki folytatásban ismét vendégségbe utaznak. Az önbizalom növelő kupasikerrel a tarsolyában mire lehet képes Nyíregyházán Molnár István alakulata?- Nekünk egyetlen idegenbeli mérkőzés sem fekszik egyelőre, ezért nagyon össze kell kapnunk magunkat ahhoz, hogy nyerni tudjunk. Pedig jó lenne, mert araszolhatnánk följebb, hogy a tavaszi szereplést olyan pozícióból kezdhessük, ahonnan akár a legjobb négy közé is be tudunk majd csúszni. A Nyíregyházát hatalmas sokk érte azzal, hogy kiesett az A-csoportból, a külföldiek nyilván mind elmentek, most fiatal hazaiak és egy új amerikai játékos alkotják a keretüket. Szereplésük nagyon hullámzó, hisz' három győzelemmel és három vereséggel állnak, előttünk két hellyel. Éppen ezért kiemelten fontos számunkra is ez a mérkőzés, mivel egy idegenbeli bravúrral nagyot léphetnénk előre. Kisebb sérülésekkel bajlódunk, ezért a hétközi edzőmeccsen is foghíjas volt a társaság, de hétvégére minden bizonynyal teljes létszámmal tudunk pályára lépni. A sikerünk záloga kétségtelenül az, hogy a Moore-Blaskovjts-Béres hármas mellett a többiek is felnőjenek a feladathoz és így egy egységesebb csapatmunkával tudjunk kosárlabdázni. Ha a Miskolc elleni védekezésünket ismét elő tudjuk adni, akkor már nagy baj nem lehet. Előkészületi mérkőzés JP-Autó Jászberényi KSE-Salgótarjáni KSE 109-55(31-10,25-12,26-17,27-16) Jászberény, vezette: Gál J., Rácz Zs., Fodor. Jászberény: Protics 12/6, Brbaklics 5/3, Bazsó 11/3, Cseh 10/3, Sztamenkovics 10/3. Csere: Arrington 13/3, Williams 20/12, Barker 17, Czirbus 2, Molnár A. 9. Edző: Stevan Tot. Salgótarján: Moore 16, Blaskovits L. 15/3, Szabó R., Csapai 6, Debreceni G. 6. Csere: Mucsibabics 10/3, Tóth R. 2, Dudoma. Edző: Molnár István. A hétközi felkészülési mérkőzésen a hat külföldivel szereplő A-csoportos jászságiak magabiztosan jutatták érvényre az osztálykülönbséget a Béres Dávidot és Dániel Pétert kisebb sérülés miatt nélkülöző piros-feketékkel szemben. h. p. Bíznak a sikerben a Strandépítők csapatai Kézilabda NB II, Északi csoport Nők, 7. forduló Csepel DSE(7.)- Salgótarjáni Strandépítők KC (2.) Tarjám Szilvia, a Salgótarjáni Strand- építők KC edzője: - A múlt heti pihenőt követően újult erővel készülünk a lányokkal a szombati, Csepel elleni mérkőzésre. A hibáinkból tanulva próbáltunk tovább építkezni, folytatni szeretnénk azt az utat, melyen a bajnokság elején elindultunk. Természetesen két ponttal szeretnénk hazatérni. A készülő keret: Csíki Andrea, Sztra- nyan Ágnes, Szalai Réka, Torják Eszter (kapusok), Bobál Dorina, Csaba Alexa, Dénes Sára, Garamvölgyi Eszter, Gye- nes Anett. Horváth Alexa, Jéger Fanni, Kemenczik Martina, Kisbalázs Vera, Kovács Bernadett, Kovács Kinga, Kósy Nikolett, Maró Vanda, Maglódi Nikolett, Medve Tímea, Paróczy Sára. Ponyi Anita, Szabó Evelin, Tarjáni Szilvia, Telek Fanni (mezőnyjátékosok). Eltiltott: nincs. Sérült: nincs. Férfiak, 7. forduló Hatvani KSZSE (6.) — Salgótarjáni Strandépítők KC (2.) Bártfai Ferenc, a Salgótarjáni Strand-’ építők KC edzője: — Előző hétvégi vereségünket szeretnénk kijavítani a szomszédvári rangadón. Nehéz, küzdelmes mérkőzésre számítok, melyen, ha a helyzetek értékesítésénél jobban összpontosítunk mint a listavezető ellen, akkor hazahozhatjuk a két pontot. A csapat motivált, győzelemre éhes, ezért nagyon bízom az újabb sikerben. A készülő keret: Fodor, Horváth D„ Varga (kapusok), Gyetvai, Lőrik, Rácz, Tokai, Dénes, Ponyi, Fábián, Toarniczky, Ben- souici, Puruczki, Juhász, Besze, Horváth M. (mezőnyjátékosok). Eltiltott: nincs. Sérült: Péter, Vurom. Alapfokú játékvezetői tanfolyam indul A Nógrád megyei Kézilabda Szövetség szervezésében alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Salgótarjánban, a Táncsics Mihály Szakközépiskolában. Jelentkezési feltételek között szerepel a 14 éves életkor betöltése, orvosi alkalmasságot igazoló tanúsítvány, és hatósági erkölcsi bizonyítvány. A tanfolyam költsége 15000 forint, amely a vizsgadíjat is tartalmazza. A képzési idő tíz alkalom, valamint gyakorlati oktatás. Jelentkezési és fizetési határidő november 24-e. A tanfolyam kezdete december 1, míg a vége február eleje. Jelentkezni lehet a bajczar.patrik@gmaiLcom és a nogradkezi@gmail.com e-mail címen. Bővebb információ Bajczár PatriknáL a 30- 298-83 05-ös mobilszámon. M. F. Mess, (balra) es Neymar a Brazília - Argentína JÉB meccsen >S!ÍIIhB