Nógrád Megyei Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 256-280. szám)

2016-11-12 / 265. szám

Szolnoki vereség a Partizántól A Szolnoki Olaj hazai pá­lyán 15 ponttal kikapott a Partizántól szerdán a férfi kosárlabda Bajnokok Ligá­ja negyedik fordulójában. Kosárlabda, a magyar baj­nok athéni vereséggel kezdte szereplését a BL-ben, majd le­győzte hazai pályán az olasz Sassarit, múlt héten viszont sú­lyos vereséget szenvedett a né­met Ludwigsburg csarnokában. A negyedik fordulóban Stojan Ivkovic együttese - amely el­vesztette előző három tétmecs- csét - a 2/1-es győzelmi mérleg­gel rendelkező Partizánt látta vendégül. Rosszul kezdett a magyar csapat, hét perc alatt mindösz- sze öt pontot dobott, a Partizán viszont 5-4-ről egy tízes so­rozattal 5-14-re meglépett. A folytatásban azonban előbb két hárompontossal közelebb zár­kózott a Szolnok, majd a duda­szó előtt egy újabb távoli kísér­lettel csökkentette hátrányát, így a szerb együttes csak négy ponttal vezetett (16-20) az első szakasz végén. A rövid pihenőt követően a hazai csapat egyenlített (20- 20), majd az első félidőben 15 pontig jutó Vojvoda Dávid és a 12-t szóró Milos Borisov re­meklésével, illetve eredményes védekezéssel jól tartotta magát, és a nagyszünetre 32-33-as ál­James Edwin Kinney, a Szolnok {jj és William Halcher, a szerb Partizán játékosa lásnál vonulhatott az öltözőbe. A harmadik negyedben to­vábbra is szoros volt a küzde­lem, támadásban mindkét csa­pat sokat rontott, de a hajrában a Partizán meglépett 46-47-ről 46-53-ra. A negyedik szakaszban csak­hamar tíz pontra nőtt a különb­ség (48-58), és Stojan Ivkovic időt kért. Kevés esély mutatko­zott ugyanakkor a fordításra, már csak azért is, mert az első három negyedben nem szórta a ponto­kat a Szolnok. Nem is változott a játék képe, hiába próbálta új­ból rendezni a sorokat Ivkovic, a Partizán a végére felőrölte a szol­nokiak erejét. Vojvoda végül 21 pontig jutott, amivel a mezőny legeredményesebb játékosa lett. Az Olaj jövő kedden a len­gyel Zielona Gorához látogat. Eredmény. E-csoport, 4. forduló: Szolnoki Olaj - Partizán (szerb) 55-70 (16-20, 16-13, 14-20, 9-17). A magyar csapat legjobb dobói: Vojvoda 21, Borisov 12. Khedirának nem tetszik Sami Khedira, a német labdarúgó-válogatott középpályása elége­detlen a nemzetközi szövetség (FIFA) versenynaptárával. A Juventus játékosa szerint a mostani menetrend fizikailag és mentálisan is megterheli a profi futballistákat. LABDARÚGÁS. - Élvezem a játékot a válogatottban, de szellemileg és fizikailag nagyon nehéz három naponta a maximumot nyújtani - mondta Khedira, hozzáté­ve, ezzel a kérdéssel mindenképpen foglalkozni kell, de szerencséjére nincs olyan pozícióban, hogy ez az ő feladata legyen. Korábban Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München vezérigazgatója is bírálta a FIFA versenynaptárát.- Katasztrofális, mert állandóan szüneteket teremt a klubfutballban, így nem lehet igazán formába lendülni. Minden alkalommal, amikor elkapjuk a ritmust, jön a szünet a válogatott meccsek miatt - mondta Rummenigge. Kiválasztották a stadion kivitelezőjét LABDARÚGÁS. A székesfehérvári köz­gyűlés kiválasztotta a Sóstói Stadion kivitelezőjét, amelynek legfeljebb 14 hónapja lesz az építkezés befejezésére.- Az új stadion így a tervezett hatá­ridőre, 2017-2018 fordulójára elké­szülhet- közölte az önkormányzat pén­teken az MTI-vel. A. zárt ülésen meghozott döntésről Cser-Palkovics András polgármester el­mondta: a Strabag által vezetett, több cégből álló konzorcium építi a stadiont. A szerződés aláírása után öt munkanapon belül átadják a munkaterületet. Várhatóan tavaszra elkészülnek a külső vízellátás és csatornázás közmű­vei, valamint a kilátó. Ezt követően a mélyalapozás és a lelátó vasbeton szer­kezete következik, nyár végére pedig már a lelátó lefedése és a homlokzati üvegszerkezetek is helyükre kerülnek. Még a tél beállta előtt leterítik a gyep­szőnyeget és sor kerül a lelátó székeinek felszerelésére. Az utolsó ütemben a bel­ső munkák szerepelnek, ezek az esetle­ges kemény tél ellenére is ütemezetten végezhetőek majd. A polgármester jelezte, hogy kiegé­szítő állami forrást is kért a város. En­nek oka az áremelkedések és bizonyos költségelemek növekedése, továbbá plusz ingatlanok megvásárlása, vala­mint a megváltozott UEFA-szabványok miatt a világítástechnikában jelentke­ző áttervezési igény. A Sóstói Stadion tervei 2014/15-ben készültek, a beruházás azonban már az UEFA által időközben megszigorított és a 4-es kategóriájú stadionokra vonatkozó bővített szabályrendszeréhez illeszked­ve valósul majd meg. A kivitelezés - a mó­dosított költségvetéssel - 12,9 milliárd forintból valósul meg, melynek költségei tervezéssel, műszaki ellenőrzéssel, terü­letvásárlással és a környezet rendezésé­vel együtt 14,3 milliárd forintot tesznek ki. A stadion - a környezetére fordított költségeket is beleszámítva - székenként 3200 euró összegből épül meg. A stadion a sport mellett oktatási, kör­nyezetvédelmi és kulturális funkciókat kap, így például 500 fősnél nagyobb konferenciaterem, ökológiai látogató­központ, kiállítótér és oktatóterem is lesz benne. A közeli természetvédelmi területre egy 30 méter magas kilátóból lehet majd rálátni. A létesítményben ajándékboltot, szur­kolói kocsmát és Vidi-múzeumot is kiala­kítanak. Kerítés csak a legszükségesebb helyeken lesz. A közlemény kitért arra, hogy a sport- létesítmény állami forrásból, egy város­részi rehabilitációs program keretében létesül, hiszen párhuzamosan folyik a Sóstó Természetvédelmi Terület fej­lesztése és több, a sóstói városrészt érintő - utak, járdák felújítását és par­kolók létesítését is magában foglaló - beruházás is. A 14 ezer néző befogadására alkal­mas modern stadion elkészüléséig a Videoton FC a bajnoki találkozóit Fel- csúton, a Pancho Arénában vívja, az edzések azonban továbbra is Székesfe­hérváron vannak. A küzdősportokat értékelték Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társaságának (MET) elnöke szerint az olimpiai küzdősportokban nagyon kevés a nemzetközi szinten jegyzett, magas színvonalat képviselő magyar sportoló. Erről a MET ülésén be­szélt, amelyen a riói sze­replést értékelő sorozat részeként a küzdősportok kerültek terítékre csütörtö­kön. Példaként említette az egyik legeredményesebb olimpiai sportágat, a birkó­zást, amelyben 2000 óta a korábbinál szerényebb az éremtermés, a riói olimpi­án pedig el is maradt, pedig előtte, Londonban hárman dobogón végeztek. Molnár - a jochapress.hu beszámo­lója szerint - emlékeztette a megjelenteket, hogy az utóbbi hat évben a korábbi­nál ötször-tízszer több pénzt kapott a magyar sport, ennek ellenére a minősé­gi eredmények mellett az utánpótlás mennyiségével is komoly gondok vannak. Komáromi Tibor, a birkó­zók szövetségének szakmai alelnöke a gyakori súlycso­portváltásról, a nem olimpi­ai kategóriákban elért sike­rekről, a fogyasztásról, az új lebonyolítás nehézségeiről beszélt, majd oda lyukadt ki, hogy mára gladiátorokra van leginkább szükség. Kü­lön kiemelte, hogy Sastin Marianna és Barka Emese egy súlycsoportban küz­dött, végül Barka ki sem ju­tott az olimpiára, a 63 kilóba kényszerült Sastin pedig gyorsan búcsúzott. A Rióban ugyancsak érem nélkül maradt csel- gáncsozókat képviselő Bíró Tamás szakmai alelnök ke­gyetlennek nevezte azt a tempót, hogy két év alatt 70 nemzetközi versenyt bonyolítottak le, és azokon az olimpiai kvalifikációhoz részt kellett venni. Azt ál­lította, hogy a maratoni küzdelemsorozat végén a Rióba kijutók alaposan kimerültek és legtöbbjük úgy volt vele, hogy legye­nek túl az olimpián. Kovács László, a nyári já­tékokról szintén dobogós helyezés nélkül hazatért ökölvívók elköszönt kapi­tánya, a szövetség szakmai igazgatója kiemelten szólt a bírók minősíthetetlen pro­dukciójáról, emlékeztetett rá, hogy három bírót haza­küldtek, tízet eltiltottak és harmincat felfüggesztettek. Egyúttal elfogadhatatlan­nak nevezte, hogy a nők tíz súlycsoportjából mindössze három szerepelt az olimpiai programban. Ugyanakkor megjegyezte: női utánpót­lás nincs, és a férfiaknál is hasonló a helyzet. Bajnokságok, eredmények, táblázatok Labdarúgás Megyei I. osztály, ifjúságiak: Palotási SE - Berkenye SE 1-0, Szécsény VSE - Sl< Karancsbe- rény 7-1, Érsekvadkert SE - Cered VSE 2-4, Karancslapujtő KSE - Ri- móci SE 0-8. A bajnokság állása 1. Cered 8 7 0 1 ' 39-10 24 2. Rimáé 8 6 1 1 43-5 19 3. K.-lapujtő 8 5 1 2 28-27 16 4. Héhalom 8 5 1 2 26-26 16 5. Szécsény 6. É.-vadkert 9 8 5 ■ 4 0 0 4 4 .36-16 15 33-26 12 7. Berkenye 8 3 1 4 25-21 10 8. Palotás 8 3 0 5 13-24 9 9. Mátranovák 9 Í8Ü8 0 8 6-50 3 10. K.berény 9 0 0 9 12-56 0 11. Nagybátony kizárva Megyei II, osztály, ifjúságiak Keleti csoport. 12. forduló: Mátraverebély-Szentkút SE - Zagyvarónai SE 2-3, Jobbágyi HSE - Vizslás AC 5-1, Mihályger­ge SE - Építők KC 2-5, .Ságújfalu KSE - Bujáki SC 3-2, Bodon FC Istenmezeje - Kisterenyei SE 1- 3, Varsány SE - Karancs Uni­ted 1-3, Kazár KSE-Vanyarc KSE 2- 1. Szabadnapos: Kazár KSE. A bajnokság állása 1. Kisterenye 12 12 0 0 102-1136 2. Zagyvaróna 12 10 0 2 83-23 29 3. Jobbágyi 12 8 3 1 54-14 27 4. Karancs United 12 8 2 2 81-21 26 5. Vanyarc 12 8 0 4 50-24 24 6. Kazár 12 6 3 3 32-22 21 7. Mátraverebély 12 6 2 4 38-25 20 8. Ságújfalu 12 6 0 6 36-31 18 9. Mátraterenye 11 5 0 6 36-35 15 10. Bodon FC 12 4 2 6 12-20 14 11. Varsány 12 4 1 7 25-39 13 12. Építők KC 12 4 1 7 44-77 12 13. Vizslás 12 3 0 9 26-73 8 14. Mihálygerge 12 2 0 10 18-62 5 15. Buják 11 1 0 10 12-57 3 16. Luciáivá 10 0 0 10 5-120 0 Megjegyzés: A Zagyvarónától az Építők KC-től a Vizslástól és a Mihálygergétől l-l pont levonva. Nyugati csoport. 12. fordu­ló: Őrhalom SE - Patak SE 2-5, Nógrádsáp SE - Romhány SE 0-6, Bércéi KSK - Szügy SE 1-3, Nagyoroszi HBB SE - Nőtincs SE 2-6, Szendehely FC - Rétság VSE 0-0, Bánk SE - Dejtár SE 11-0. A bajnokság állása 1. Szendehely 12 11 1 0 67-8 34 2. Rétság 12 10 2 0 78-7 32 3. Szügy 12 10 0 2 90-9 30 4. Romhány 12 8 1 3 70-20 25 5. Bércéi 12 8 0 4 72-19 24 6. Mohora 11 8 0 3 58-20 24 7. Bánk 12 6 0 6 59-31 18 8. Nőtincs 12 5 0 7 28-35 15 9. Nagyoroszi 12 5 0 mm 32-56 15 10. Dejtár 12 3 0 9 20-90 9 ll.^Patak 12 3 0 9 25-49 8 12. Nógrádsáp 12 2 0 10 17-96 6 13. Őrhalom 12 m 0 11 11-88 2 14. Borsosberény mm 1 0 10 9-108 2 Megjegyzés: A Pataktól és a Borsosberénytől 1-1 pont le­vonva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom