Nógrád Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 230-255. szám)
2016-10-01 / 230. szám
Fotók: Hüvösi Csaba Tű zoltók szakmai versenye Megyei tűzoltó szakmai verseny helyszínévé vált néhány órára Salgótarján Főtere tegnap délután. A rendezvényen a megyében található hivatásos tűzoltó-parancsnokságok és katasztrófavédelmi őrsök legjobb hét csapata mérte össze tudását. A végső cél pedig az országos döntőbe jutás volt. Salgótarján. Angyal Tibor tűzoltó alezredes, a Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője a helyszínen elmondta, hogy minden évben megrendezik a tűzoltók szakmai versenyét. Mindezt azért, hogy a lánglovagok ott is be tudják bizonyítani, hogy mind ti ismereteket megfelelően az elméleti, mind a gyakorla- tudják, illetve készség szinten alkalmazzák. Hozzátette, hogy egy valós élethelyzethez hasonló versenyszituációt állítottak össze a kollégáknak. Részletezte: a laktanyában a versenyt tegnap reggelről egy elméleti tesztláp kitöltésével kezdték meg. Ez egy 50 kérdésből álló feladatsor volt, külön az irányítói, a gépjármű- vezetői, valamint a beosztott tűzoltói állomány számára. A tűzoltó alezredes hangsúlyozta, hogy nem egyforma feladatokat hajtottak végre, ugyanis eltérő tudásszinttel és ismeretanyaggal rendelkeznek. Mindezek után a gép- járművezetőknek egy rutin pályát kellett teljesíteniük gépjárműfecskendő vezetése által. A feladat végrehajtása időre történt, majd a fő szám a Főtéren került megrendezésre, ahol egy összetett feladatsort kellett teljesíteni a versenyzőknek. Ezek között szerepelt a farönk darabolás, a PB palack mentés, a vízsugárral való célba lövés, a roncsvágás, a tűzoltás, valamint a személymentés balesetes járműből. Angyal Tibortól lapunk megtudta, hogy a megyei szakmai verseny győztes csapata indul az országos szakmai versenyen is, amit tavaly Miskolcon rendeztek. Idén nincs szakmai tűzoltó verseny, mert az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság úgy határozott, hogy felválta legyen szakmai, illetve tűzoltósport-verseny. Ebben az évben az utóbbi került megrendezésre - zárta gondolatit a tűzoltó alezredes. Mindezek mellett a helyszínen megjelentek látványban és izgalmakban bővelkedő megyei szintű szakmai versenyen vehettek részt. Ezen kívül megismerhették a tűzoltók munkáját és olyan hasznos tanácsokra is szert tehettek, amivel a baj megelőzhető. Az eredményekről részletes tudósítást a későbbi lapszámunkban olvashatnak! Gerhát Karina Népesség-összeírás félidőben A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) október 1-je és november 8-a között mikrocenzust, vagyis népesség-összeírást tart. Ennek során az elmúlt öt év társadalmi változását méri fel, valamint több ponton is újítások történnek. A vizsgált minta a korábbinál jóval nagyobb, tíz százalékos lesz, és ez az első alkalom, hogy a kérdőívek kitöltése kizárólag elektronikusan történik. Nóg- rád megyében a mikrocenzus nyolcvannyolc településen, közel tízezerötszáz magán- háztartásban és hat intézetben kerül végrehajtásra. Salgótarján. A mikrocenzus szó mintavételes népesség-összeírást jelent. Ennek célja, hogy a legutóbbi nép- számlálás adatait aktualizálja, képet adjon a népesség nagyságáról és összetételéről, valamint a lakások állapotáról. Grábics Ágnes, a KSH Miskolci Főosztály főosztályvezetője sajtótájékoztató keretében elmondta, hogy az első népesség-összeírásra 1963-ban került sor, és általában tízévente tartanak ilyet. Az utóbbi időben növekedtek a területi adatok iránti igények, így a mikrocenzust a korábbinál jóval szélesebb körben, a lakosság mintegy tíz százalékán hatják végre - tehát minden tizedik háztartás lesz érintett. Hozzátette, hogy a minta kiválasztása véletlenszerűen történt, legfontosabb szempontja az volt, hogy a népesség-összeírás eredményei területi szinten is megbízható adatokkal szolgáljanak. A főosztályvezető kiemelte: a felmérésben 2148 település, 440 ezer magánháztartás, valamint '500 intézet vesz részt. Újdonságnak tekinthető, hogy a hagyományos személyi- és lakáskérdőíveken túl kiegészítő kérdéssorok megválaszolására is kérik az adatszolgáltatókat. Hangsúlyozta, hogy a népesség-ösz- szeírást törvény rendeli el, így tehát a kiválasztott lakásokban lakók részvétele kötelező. Jelezte, hogy az adatok személyek azonosítására nem alkalmasak, és kizárólag statisztikai célt szolgálnak. A népesség-összeírások történetében ez az első alkalom, amikor az adatfelvétel csak elektronikus úton zajlik majd. Ismertette, hogy október 1- 9. között lehetőség lesz internetes válaszadásra. Október 10-től pedig számlálóbiztosok keresik fel azokat, akik az online kérdőívet nem töltötték ki. A népesség-összeírás első eredményei várhatóan 2017 májusában lesznek elérhetőek - a korábbi népszámlálásokhoz képest tehát jóval hamarabb juthatnak majd hozzá a társadalom aktuális állapotát tükröző információkhoz - ezekkel a gondolatokkal zárta sajtótájékoztatóját Grábics Ágnes. Holka László, a KSH egyik főmunkatársa mindezt azzal egészítette ki, hogy a kérdőívek kitöltése mintegy fél órát vesz igénybe, tehát nem megterhelő senki számára. Gerhát K Veszettség elleni csalétek a rókáknak Hétvégén megkezdi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatósága a rókák őszi veszettség elleni, csalétek kihelyezéssel járó vakcinázását. Nógrád megyében emiatt október 4-tól huszonegy napig a járási főállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el. A csalétekszórás a lakott területeket és a belterületeket nem érinti. NMH-InformÁCIÓ. A rókák vakcinázását 1992 ősze óta szervezi rendszeresen az állategészségügyi hatóság évente két alkalommal A több mint 600 millió forintos költségvetésű program 75 %-os Európai Uniós társfinanszírozással valósul meg. Idén ősszel Magyarország területének közel kétharmadán, mintegy 67 000 négyzetkilométeren történik a vakcina tartalmú csalétkek kisrepülőgépes kiszórása. Az immunizálási kampány a lakott területeket, belterületeket nem érinti. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tájékoztatásából megtudtuk, hogy a csalétek az ember számára kellemetlen szagú, belsejében alumínium blisz- terben található a vakcina. Annak érdekében, hogy a rókák minél nagyobb arányban egyék meg a csalétekbe rejtett oltóanyagot az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől számított 21 napig az illetékes járási főállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel eL Az érintett települések listáját cikkünk mellett tesszük közzé. A településenkénti vakcinázás pontos időpontjáról a községek önkormányzati hirdetőtábláin, illetve a külterületeken kihelyezett plakátokról tájékozódhat a lakosság. A veszettség vírusára a vadon élő és házi emlősállatok egyaránt fogékonyak, de vakcinázással a betegség megelőzhető. Vadállatokban a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák. A magyarországi rókaállomány becsült nagysága mintegy 75.000 egyed. Hazánkban a betegség a vakcinázási programnak köszönhetően mára ritkán fordul elő, utoljára idén februárban mutatták ki a vírust egy rókában. Emberi megbetegedésre 1994 óta nem került sor. Lakatos Katalin Az ebzárlat és legeltetési tilalom október 4-24- között a következő településeket érinti Nógrád megyében: Alsótold, Balassagyarmat, Bánk, Bárna, Bá- tonyterenye, Becske, Bér, Bércéi Berkenye, Bokor, Borsosberény, Buják, Cered, Csécse, Cserhátha- láp, Cserhátsurány, Cserhátszenti- ván, Csesztve Csitár, Debercsény, Dejtár, Diós- jenő, Dorogháza, Drégelypalánk, Ecseg Egyházasdengeleg, Egy- házasgerge, Endrefalva, Erdőkürt Erdőtarcsa, Érsekvadkert Etes, Felsőpetény, Felsőtold, Galgagu- ta, Garáb, Héhalom, Herencsény, Hollókő, Hont Horpács, Hugyag lliny, Ipoly szög Ipolytarnóc, Ipoly- vece, Jobbágyi, Kálló, Karancsalja, Karancsberény, Karancskeszi, Ka- rancslapujtő Karancsság Kazár, Keszeg Kétbodony, Kisbágyon, Kisbárkány, Kisecset Kishartyán, Kozárd Kutasó, Legénd, Litke, Luciáivá, Ludányhalászi, Magyargéc, Magyarnándor, Márkháza, Mát- ramindszent Mátranovák, Mátra- szele, Mátraszőlős, Mátraterenye, Mátraverebély, Mihálygerge Mohóra, Nagybárkány, Nagykeresz- túr, Nagylóc, Nagyoroszi, Nemti, Nézsa, Nógrád,