Nógrád Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

2016-09-23 / 223. szám

HIRDETÉS Autómentes nap borította fel a rendet (Folytatás az 1. oldalról.) Sfawíteraflftk A programban a városi rendőrkapitányság nyúj­tott hathatós segítséget a sal­gótarjáni fiataloknak. A Rákóczi út Karancs Szállótól Pécskő Áru­házig tartó szakaszát lezárták, egészen reggel héttől délután öt óráig nem lehetett behajtani a területre autóval. A tömeg- közlekedési eszközök jártak, sőt azokat az autósok jogosítvány és forgalmi engedély felmuta­tásával ingyen használhatták. A rendőrök mellett a Salgótarján Nagyvárosi Polgárőr Egyesület tagjai is részt vettek a helyszín biztosításában. Ott jártunkkor egy járókelő - ahogy egyik ké­pünkön is látszik - kis szend­vics- és üdítőcsomaggal kö­szönte meg nekik, hogy a város minden rendezvényén segítik a biztonság fenntartását. A lezárás nagyon megterhel­te a közeli elkerülő utakat és a Förster Kálmán tér melletti par­kolók is hiányoztak a rendszer­ből, de egy évben egyszer talán minden autós lehet toleráns, hiszen a cél nagyon nemes: fel­hívni a figyelmet a fenntartható mobilitásra, vagyis arra, hogy az energiaforrások megőrzése az emberiség egyik legnagyobb feladata, amelyet a közlekedési szokásaink újragondolásával is megtehetünk. A Nemzetközi Autómentes Napon arra hívták fel a főposta melletti téren megjelent óvo­dások és kisiskolások figyelmét, hogy autó helyett kerékpárral vagy akár rollerrel is közle­kedhetünk, s ezzel megóvjuk Földünket. A tegnap talán még bosszankodó autósoknak a szervezők egy óriási aszfaltraj­zot hagytak hátra a parkoló kö­vén, ezzel jelezve az energiata­karékosság fontosságát. Az Európai Mobilitási Hét programjai szeptember 16-22. között zajlottalt Salgótarján­ban. Szerveztek többek között fotó- és rajzpályázatot, kerék­páros megmozdulást a Salgó- tarján-Kisterenye szakaszon és ráfűződtek a tanévnyitó feszti­vál programjára is saját bemu­tató standokkal. Az egyhetes programsorozat zárónapja volt a tegnapi. A mobilitási hét eseménye­inek megrendezésében a Sal­gótarjáni Ifjúsági Irodát a rend­őrség mellett az Új Nemzedék Közösségi Tér, a Család Esély­egyenlőségi és Önkéntes Ház, a Hegyikerékpáros Egyesület és a Velosport segítette. Lakatos Katalin Nyílt nap az orvosi kamaránál Első alkalommal szervezett nyílt napot tagsága számára a Magyar Orvosi Kamara Nógrád Megyei Területi Szerve­zete. A balassagyarmati dr. Kenessey Albert Kórház-ren­delőintézetben megtartott rendezvényen megjelent dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. na Egerilstvarvbrszagiaras soraniigyekszik tapasztalatokat szerezni Összefogásról szól... Ismét társadalmi ren­dezvénynek ad otthont a maconkai Szent István park szeptember 24-én, szombaton 18 órától. Dancsó János, a park megálmodója, építője és tulajdonosa egy különle­ges alkalomra vár min­denkit. QMsTOBHisíCtem - a rendezvény célja az ünneplésen túlmenően akaratunk kinyil­vánítása. Politikai állásfoglalás nélkül egy ökomenikus isten- tisztelettel egybekötött rendez­vényt tartunk a kormány mel­lett a migráció ellen - mondta el lapunknak Dancsó János szervező:- Ez a találkozó pártok feletti, civil kezdeményezés. Az ötletet az „Egri csillagokból" mentet­tem, ahol Eger váránál Dobó István várkapitányért imádkoz­tak a csata előtt, majd letették az esküt a haza védelmére. Ez a rendezvény is az összefogásról szól. mert ha más is a hitünk, de egy az istenünk - tette hozzá. Az eseményt megtiszteli jelenlétével dr. Náray Szabó László, a Professzorok Bathányi Körének elnöke és Heizler Nor­bert László, a Civil Összefogás Fórum országos koordinátora, de ott lesznek a református, a katolikus és az evangélikus egy­ház részéről is.- A találkozó helyszíne jelké­pes, hiszen egy 15 méter magas kettős kereszt köré gyűlünk ösz- sze a fáklyák fényénéL Az isten- tisztelet és könyörgés időzítése sem véletlen, hiszen ezzel a népszavazáson való részvétel­re buzdítunk mindenkit - zárta szavait Dancsó János. Hegedűs H. nyen elöljáróban dr. Szabó Géza, a házigazda intézmény igazgató-főorvosa idézte fel a százhúsz éves kórház történe­tének legjelentősebb mozzana­tait, fordulópontjait, és kitért a jelen helyzetére is, utalva arra, hogy a kormányzat újabb, közel négyszáz millió forintos pénz­ügyi támogatásával októberre átadható állapotban lesz az új diagnosztikai szárny. Dr. Bauer Viktor, a kamara nóg­rádi titkára elmondta, a nyílt nap megszervezésével elsősorban azt akarják elérni, hogy a tag­sággal minél inkább megismer­tessék a szervezet mindennapi tevékenységét, és érdekeltté is tegyék, hogy aktívabban vállal­ják az érdekvédelmi szerepet. Hozzátette, Nógrád megyében kicsiben képződnek le az or­szágos egészségügyi gondok, utalva itt például arra a tényre, hogy minden egyes alap-szak­orvosi állásban nagymértékű hiány tapasztalható Nógrádban, jelentős az elvándorlás, a szak­ma igencsak elöregedik. Fontos teendő tehát, hogy megteremt­sék azokat a feltételeket, amivel „élhetőbbé" lehet tenni az or­vosi hivatást. Dr. Éger István elmondta, egy országjárás része a mosta­ni, balassagyarmati látogatás, amelynek során igyekszik ta­pasztalatokat szerezni, hogy az egyes területeken hol, milyen speciális problémák jelentkez­nek. Több tekintetben, így a bérezés helyzetképében kedve­ző fejleményekről számolt be, mondván a kormányzati szak­tárca illetékeseivel jóval korrek­tebb a kamara kapcsolata, mint a korábbi években, s ha nem is kapnak azonnali „igen" választ minden javaslatukra, a tárgyalá­si szándék a másik fél részéről is erőteljesebben megmutatkozik. Örömtelinek nevezte, hogy itt, vidéken jóval nagyobb érdeklő­dés mutatkozik meg a szakmai tárgyú összejövetelek, rendez­vények iránt, mint a nagyváro­sokban, és Budapesten, ami azt mutatja, hogy valóban tevékeny részt vállalnak a tagok az érdek- védelmi feladatokban. A nyílt nap további részében a kamarai vezetők a résztvevők kérdéseire válaszoltak. *»\V SALGÓTARJÁNI tl'á PROGRAMAJÁNLÓ ZENTHE FERENC SZÍNHÁZ 2016/2017 ÉVAD Családi Bérlet: Gárdonyi Géza Színház/Babszem Jankó Gyermekszínház: Mese a fiókból Balassi Táncegyüttes: Ládafia Gárdonyi Géza Színház: Tündér Mlra Latinovics Színház: A muzsika hangja www.zentheszlnhaz.hu Bérlet vásárolható a JAMK jegypénztárában hétköznaponként 11.00-17.00-ig! VÁSÁRTÉR Szeptember 24. Vásártéri Vásár ZENTHE SZALON Szeptember 28.17.00 Nemzet Színészei Bérlet előadása Vendég: Szacsvay László Szólójegyek vásárolhatók a JAMK jegypénztárában! Bővebb információ: www.stkult.info, Tarjáni Műsorfüzet VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér 09.25 Ajánló 09.30 Háttér- Díjat kapott a Zenthe Ferenc Színház 10.05 Nemzetközi Dixieland Fesztivál 2016. 10.30 Hírfüzér 10.55 Ajánló 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.25 Ajánló 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.25 Ajánló 19.30 Müvek, alkotók- A képzőművészet 50 éve Salgótarjánban 19.50 Rejtett tájakon 20.30 Hírfüzér 20.55 Ajánló 21.00 INFO TV A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok WWW.STKULT.INFO EW i] AZ IPOLY TV MŰSORA PÉNTEK 00:00 Képújság 05:30 Akvárium 06:00 Híradó 06:15 Extrasport 06:45 Palócföldi templomok 07:00 Híradó 07:15 Képújság 18:00 Kalauz 18:30 Kultúrház 19:00 Híradó 19:15 Zöldszem 19:30 Érintő 20:00 Híradó 20:15 Képújság

Next

/
Oldalképek
Tartalom