Nógrád Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
2016-09-23 / 223. szám
Rendőrkézen a betörök Zárfésűs betörőket kapcsoltak le három főkapitányság zsarui nemrég Budapesten. A páros kocsijában egy kispesti lakásból percekkel korábban ellopott tárgyak és betöréshez használatos kellékek kerültek elő. GflC5Efl=CERSai5fiaja, Két hasonló betörés történt Salgótarjánban június 30-án és július 13-án: társasházi lakásokból vittek el értékeket a tolvajok. A tulajdonosok csak a szobába lépve vették észre, hogy betörő járt náluk, a bejárati ajtó zárva volt, és nem látszott rajta sérülés.- Gyanítottuk, hogy álkulcs- csal vagy zárfésűvel jutottak be a tettesek - mondta Berta Szabolcs őrnagy, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. - Mindkét helyről pénzt, ékszereket és órát vittek el. A helyszíni szemlén több ujj- és DNS-nyomot rögzítettünk, a zárakat szakértőhöz küldtük. A környék térfigyelő kameráinak felvételeit elemezve észrevettük, mindkét helyen feltűnt ugyanaz az autó. Az egyik felvételen jól látszott a rendszám, sőt a sofőr és a mellette ülő férfi arca is. Azonosítottuk a fővárosi B. Gyulát (45) és a maglódi R. Lajost (44). A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közreműködésével felvettük a kapcsolatot a BRFK betörési osztályának, illetve a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának nyomozóival, illetve Tarcsa Csaba dandártábornokkal, az ORFK főkapitányi főtanácsadójával, a betöréses lopások felderítésének országos koordinátorával. A közös elemző-értékelő munka eredményeként a Pest megyei kollégáknak köszönhetően megtudtuk a két férfi tartózkodási helyét. A nyomozók több megyei fő- kapitánysággal felvették a kapcsolatot, hátha máshol is betörtek hasonló módszerrel. Először Gyöngyösön találtak a zsaruk két kísértetiesen hasonló ügyet. Az egyik június 16-án, a másik augusztus 8-án történt. Az egyik lakásba a tulajdonos webkame- rát telepített, ami felvette, amint két férfi a helyszínen kutat. Ebből a salgótarjáni nyomozóknak egyértelművé vált: B. Gyula és R. Lajos látható a videón. A közös munka eredményeként a BRFK-s, a Nógrád megyei és a Pest megyei zsaruk szeptember 14-én kora délután Budapesten, a KIK. kerületben igazoltattak két férfit, akik a salgótarjáni felvételen látható autóval voltak. A jármű átvizsgálásakor számos zárfésűt és álkulcsot, ezenfelül kesztyűt, ékszert, érmegyűjteményt és pénzt is lefoglaltak. A páros nem tudott érdemi magyarázatot adni ezek származására.- Nem sokkal később bejelentés érkezett, hogy az elfogás helyszínétől nem messze betörtek egy társasházi lakásba - folytatta Berta Szabolcs. - Az ajtón nem volt nyoma behatolásnak, és a lakásból éppen azok a tárgyak tűntek el, amiket a kocsiban találtunk. A két férfit előállítottuk a salgótarjáni kapitányságra. A náluk tartott házkutatásokon további tárgyakat foglaltunk le, amelyek eredetét vizsgáljuk, jelenleg öt rendbeli lopás bűntettével gyanúsítjuk őket. A bíróság szeptember 16-án elrendelte előzetes letartóztatásukat. Az eddigi adatok szerint több megyében követtek el hasonló bűncselekményeket, ezeket vizsgáljuk.- Ez az ügy is jól mutatja, a nyomozói munka manapság már nem merül ki abban, hogy a kolléga a hóna alá veszi az aktát, és a helyszínen, illetve annak közelében adatot gyűjt - tette hozzá Tarcsa Csaba. - Az adatbázisokban szereplő információk gyakran magukban rejtik a megoldás kulcsát. Emiatt felértékelődött az elemző-értékelő munka szerepe, ebben igyekszünk segíteni a megyei főkapitányságok munkáját. A kapitányságok közti kommunikációval pedig fény derülhet olyan apró momentumokra, amelyek szintén előbbre vihetik a nyomozást. Fontos hangsúlyozni, hogy a siker nemcsak az eljárást lefolytató szervé, hanem mindenkié, aki részt vett az elkövetők kézre kerítésében. Ma kinyitnak a CBA-k (Folytatás az 1. oldalról.) Mátraterenye homokterenyei településrészén egy lepusztult épületet újított fel a Palóc Nagykereskedelmi Kft. azért, hogy benne CBA üzletet nyisson. Az impozáns, szépen berendezett bolt hamar nagyon kedvelt lett, mivel bőséges termékkínálatot, akciókat és versenyképes árakat szinte csak ez az üzlet kínált az itt élőknek. Egy törzsvevőt kérdeztünk a most kialakult helyzetről:- Az utóbbi időben szinte semmi nem volt a polcokon, ki volt fogyva a bolt. így egy idő után már nem is próbálkoztam a vásárlással mert úgysem találtam meg, amire szükségem lett volna. Pedig korábban nagyon jól ment az üzlet. Szombatonként előfordult, hogy egyfolytában tele volt a parkoló, sorok kígyóztak a kasszáknál. Nincs a faluban másik bolt, amelynek saját akciói vannak, és versenyképes áron dolgozik, eddig nem kellett ezekért elutaznunk. Most már sajnos el kell - mondta el E. Veronika, aki hozzátette: nagyon sajnálná, ha nem nyitna újra a bolt. Ma újra kinyit, de kérdés, milyen termékkínálattal. Erről más településeken működő üzletek vezetői nyilatkoztak egybehangzóan: azt hallottuk, új árut is hoznak a meglévő készletek mellé. Megtudtuk a Palóc Nagy- ker dolgozóitól azt is, hogy az újranyitás célja a bérek kifizetése is lehet, mivel a beragadt készletek kiárusításából ösz- szegyűlhetne az ehhez szükséHelyesbítés Az augusztus 10-i lapszámunkban, „Több mint ezerháromszáz munkahely a tét" címmel megjelent cikkünkben közölt információval ellentétben Czékmán József nevéhez nem köthető a volt Öblösüveggyár, mivel ő soha nem volt annak az ügyvezető igazgatója. Az érintettől ez úton is elnézést kérünk! ges bevétel a cég számára. Más csalódott dolgozó azt mondta, a csődért a tulajdonosok a felelősek, mert nagy lábon éltek, ezért nem érdemelnek már semmit. Tény, hogy a cég óriási veszteséget termelt az elmúlt két évben úgy, hogy 2012-ben még közel 26 milliárd forint árbevétel és több mint 300 millió forint nyereség jellemezte gazdasági adatait. 2015-re a bevétel 18,5 milliárdra csökkent, a nyereség pedig veszteségbe ment át, 1,8 milliárd értékben, (forrás: www. vg.hu/vallalati-adatok) Sok a megválaszolatlan kérdés a megye legnagyobb foglalkoztatójának történetében. Egy azonban biztos: azzal nem ártunk senkinek, ha a hűtőnket a hétvégére a magyar üzletlánc nógrádi partnerétőL a Palóc Nagyker üzleteiből töltjük fel. A választás mindenki előtt nyitott, 1300 ember sorsa múlik az előttünk álló napok, hetek eseményein. Lakatos Katalin Felkészültek a valódi „katasztrófára" (Folytatás az 1. oldalról.) §2D03EGH3i!k Angyal Eszter, megyei katasztrófavédelmi szóvivő lapunknak elmondta, hogy a gyakorlat feltételezése szerint az Apollo Dance Hall szórakozóhely bárpultjánál tűz keletkezett. Ekkor ötvennégyen tartózkodtak bent. A tűzoltók megkapták a bejelentést és ezt követően nagy erőkkel a helyszínre vonultak. Hozzátette, hogy a salgótarjáni tűzoltók két fecskendővel vettek részt az „akcióban", továbbá a bá- tonyterenyei, illetve a szécsényi tűzoltók is riasztva lettek a helyszínre. Elsődleges feladatuk az életmentés volt. Megjegyezte, hogy a tűzoltók védő vízsugár fedezete mellett mentették a sérülteket, valamint ezzel párhuzamosan több vízsugár segítségével a tüzet el is oltották. Ezt követően dr. Kalocsai Péter, a Nógrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója kérdésünkre elmondta, hogy ategnapi a Nógrád Megyei Védelmi Bizottság és a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közös gyakorlata volt, több mint 10 közreműködő szervezettel. Kiemelte, hogy ezek az egyletek a valóságban nagyon ritkán találkoznak. Megemlítette, hogy a gyakorlat egyik fontos célja az együttműködési képességek kialakítása volt. Rögtön hozzátette, hogy a másik pedig, ami talán még az előbbinél is fontosabb, hogy valójában ez az egészségügyi ellátórendszer tesztelésére szolgált. Dr. Kalocsai Péter elmondta, hogy a szituáció szerint a megyei kórházba 100 sérültet „zúdítottak be". Ez annyit jelent, hogy az egészségügyi intézménynek valójában fogadnia kellett ezeket a betegeket, el kellett látnia őket, és az elhelyezésüket is meg kellett oldani. Fontosnak nevezte: ez az, ami nagyon különbözik a tekintetben, hogy valamit elméletben, „papíron" megpróbálnak eljátszani, vagy a valóságban szimulálják a helyzetet. Hangsúlyozta, ezzel mérték le, hogy az, amit elképzeltek, a valóságban is működőképes-e. Vagyis a gyakorlatnak ez volt a legfontosabb célja is egyben. Kiemelte, hogy bármit is találnak ki, az élet sajnos mindig képes annál bonyolultabb, egy kicsit másabb szituációt előidézni. Dr. Surján Orsolya, megyei tisztifőorvos lapunknak elmondta, hogy a gyakorlat célja az együttműködés megtanulása volt, valamint az, hogy a valós szituációban a kooperációra kötelezett szervezetek között kiépüljön a valós kapcsolat. Megtanulják azt, hogy egy ilyen helyzetben pontosan kinek mi a feladata és a hatásköre. Megemlítette, hogy a népegészségügyi főosztály részéről az MVB gyakorlat keretében elsősorban a kórház egészségügyi válsághelyzeti tervét szeretnék gyakoroltatni, hogy az megfelelő-e, vagy valahol változtatni kell rajta. Kiemelte, a terv azt a célt szolgálja, hogy ha bármilyen nem várt esemény bekövetkezne, akkor ne legyen pánik, valamint ne akkor kelljen gondolkodni, hogy kinek mi is a feladata. Legyen egy „mankó" minden dolgozó kezében, ahol le van írva, hogy kinek mi a teendője. Hozzátette, hogy nyilvánvaló ez a dokumentum elméletben készült, és ezért is volt szükség ennek kipróbálására. Örömmel közölte, hogy a kórház nagyon együttműködő volt, átérezte azt, hogy az ő számára is mennyire fontos ez. Dr. Surján Orsolya elmondta, ez a szituáció riasztási résztervet is gyakoroltatott, hogy kiket és hogyan rendeljenek be, s azok mennyi idő alatt érnek a helyszínre. Hozzátette, hogy gyakorlatot a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a népegészségügyi főosztály, valamint a Szent Lázár Megyei Kórház hajtotta végre. A rendőrség segítőként volt jelen, ők biztosították a lezárást. Az Országos Mentőszolgálat most nem gyakorlatozott csak szakmai segítséget nyújtott, továbbá a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete is támogatta a gyakorlatot. Az utóbbi részéről Szilágyi Leonóra, a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezetének megyei igazgatója szólalt meg. Elmondta, hogy évek óta együttműködnek a rendvédelmi szervekkel, de konkrét együttműködési megállapodásuk a katasztrófavédelemmel van, nemcsak megyei, hanem országos szinten is. Alapfeladatuknak az elsősegélynyújtást tartják. Szomorúan tette hozzá, hogy országos szinten is elég csekély a hajlandóság az elsősegély-nyújtásra. Véleménye szerint ez nem a szolidaritás hiányából fakad, hanem a nem tudásból. Éppen ezért arra törekednek, hogy az elméleti tudás mellett a készségek elsajátítását is segítsék. Kiemelte, hogy a szimulációs gyakorlatban három területen is részt vettek. Volt egy elsősegélynyújtó csapat, egy imitációs társaság, valamint a szociális ellátók is megjelentek. Az utóbbiak feladata a kórházba szállítottak lelki ápolása, valamint a pszichés megnyugtatása volt. Gerhát Karina