Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)
2016-07-02 / 153. szám
Igazi magyar futballmámor! Vaskor Máté helyszíni tudósításai és élményei az Európa-bajnokságról Válogatottunk váratlanul remek Európa-bajnoki szereplése a rég elveszettnek hitt Futbóliát hozta vissza a honi futballhívek leikébe. Igen, ez hiányzott az életünkből immár évtizedek óta: az igazi futballmámor! A magyar válogatott hőskölteménynek is beillő franciaországi vitézkedéséről a magyar sportbarátokat egy salgótarjáni fiatalember is a helyszínről tudósította. Vaskor Máté, a 24.hu alig 24.. életévébe lépett sportújságírója az alábbiakban megosztja velünk a még friss Eb-élményeit. Hogyan jutottál el Baglyasaljáml - az egyik legfiatalabb tudósítóként - a világ egyik legnagyobb sporteseményére?- Közel három éve dolgozom a 24.hu-nál, mellette pedig párhuzamosan a Sokszínű Vidék internetes portál szerkesztője is vagyok, januárban dőlt el, hogy a 24.hu-t én képviselhetem tudósítóként az Eb-n. A kéthetes túra során végigkövettem a válogatottat, ott voltam mind a négy mérkőzésen, részt vettem a csapat sajtótájékoztatóin, emellett hangulatjelentéseket adtam, Vaskor Máté a touk>use-i stadionban a belga-magyar nyolcaddöntő előtt megjelentem a szurkolói zónák- feladatukat. Terrorveszély ide ban, a szurkolói vonulásokon is vagy oda, nem ült ki a félelem a alkalomadtán. szurkolók és a helyiek arcára, iga- Milyen az Eb légköre? Mi fo- zi futballünnep uralkodik az gott meg benne a legjobban? egész országban. Legjobban a- Korábban nem volt lehetősé- hangulat fogott meg, leírhatatlan gém hasonló világeseményen érzés, mikor egyszerre harmincrészt venni, de nem félő kijelen- ezer magyar torokból zúg a Him- teni, hogy a szervezők a lehető nusz vagy a „Ria-Ria-Hungária!”, legszakszerűbben oldják meg a akár az utcákon, akár a stadioolyan is, aki leszokott a cigarettáról, hogy legyen pénze a helyszínről buzdítani a csapatot. Lehet, hogy kicsit elfogult vagyok, de véleményem szerint a magyar tábor az írekkel karöltve a legösszetartóbb és legszimpatikusabb szurkolósereg volt az Eu- rópa-bajnokságon.- Mennyire voltál közel a magyar válogatotthoz? Mely mérk& zésekről tudósítottál? Milyen körülmények között dolgozhattál tudósítóként?- Érthető módon rendkívül el- zártan készült a magyar csapat is a mérkőzéseire, ugyanakkor minden nap tartottak sajtóbeszélgetést többnyire két játékos és egy stábtag részvételével. Ezen kívül a mérkőzések utáni sajtótájékoztatón és az úgynevezett vegyes zónában lehetett kérdezni a srácoktól. Ausztria, Iz- land, Portugália és Belgium ellen is ott ültem a lelátón. A sajtópáholyban minden asztalnál elhelyeztek egy-egy televíziót, így - az általános szokásokkal nokban. ellentétben - minden újságíró- Elvegyültél a magyar szurko- láthatta az ismétléseket, és egylók között?Milyen élményeket sze- egy kétes szituációt mi is köny- reztél róluk? nyebben meg tudtunk ítélni. A- Mind a négy meccshelyszí- stadion mellett felállított sajtó- nen volt szerencsém beszélgetni központban még órákkal a lefú- magyar szurkolókkal. Többen jást követően is folyt a munka, egész havi fizetésüket sem saj- volt, hogy a 18 órás kezdetű ta- nálták, hogy elkísérjék a váloga- lálkozót követően csak éjfél után tottat Franciaországba, de akadt indultunk el haza.- Mit tapasztaltál: milyen volt a hangulat a csapaton belül?- Ahogy azt Dárdai Pál megálmodta, a játékosok egymásért küzdöttek, nem volt egyénieskedés sem a pályán, sem a pályán kívül.- Hogyan értékeled a mieink szereplését? Milyen érzések kavarogtak benned a magyarok játéka láttán?- Kevesen hittek benne, hogy a válogatott továbbjuthat a csoportból, de a fiúk elérték a céljukat Hatalmas siker ez a magyar labdarúgás számára, amiből az elkövetkezendő években akár profitálhatunk is. Élveztem minden percét az Eb-nek, de egyelőre még nem tudtam igazán feldolgozni.- Találkoztál más csapatok világklasszis labdarúgóival?- Mint azt korábban említettem, sajnos nagyon elzártan készülnek a válogatottak, így csak sajtótájékoztatón láthattam testközelből olyan klasszisokat, mint Eden Hazard, vágy Thibaut Courtois.- Mit tippelsz az Eb végeredményének? Emberemlékezet óta nem volt ilyen kiegyensúlyozott a mezőny, így most úgy gondolom, hogy bárki odaérhet a végén a még talpon álló csapatok közül. Nálam Franciaország a favorit, hazai környezetben úgy gondolom ők a legnagyobb esélyesek. p.R. Ez az, amit nem lehet megunni! Mire e sorokat rovom, néhány nappal már túlvagyunk a mieink Eb-szereplésén, ám még mindig a hatása alatt állunk. Igen, igen! Ez hiányzott immár évtizedek óta az életünkből; amit már elsirattunk, örökre elveszettnek hittünk: az igazi, hamisítatlan, semmivel sem összehasonlítható érzés - a futballmámor! Most pedig ezt újra, minden idegszálunkkal, összes porci- kánkkal átélhettük! Ki is élvezte a nép, rendesen: harmincezren a helyszínen, Franciaországban, a további tizenegynéhány millió magyar pedig az anyaországban, az elszakított területeken és szerte a nagyvilágban - egyöntetűen boldogan! Ez az igazi örömünnep, amely megállította a forgalmat, és piros-fehér-zöldbe öltöztette a várost és a stadiont is Bordeaux-ban, Marseille- ben, Lyonban, Toulouse-ban és Budapesten. Igen, ez a foci igazi varázsa! Ez a csodálatos játék az államhatárokat és a sok-sok ezer kilométernyi távolságokat, mi több, a politikai, világnézeti hovatartozásokat felülírva, lélekben egyesítette az egész magyar nemzetet (kivéve a néhány szokásos „gyászmagyart”), emellett a nemzetközi közvélemény elismerését is elhozta, nemcsak a focink, hanem - talán nem túlzók - az egész magyar nemzet számára. Az emberek Európa-, sőt világszerte csodájára jártak a mackó- nadrágos kapusunknak, Király Gábornak; kalapot emeltek a „Magical Magyar”, Gera Zoltán előtt; ámuldoztak fiatal tehetségein, Nagy Ádám és Kleinheisler László játékán, nem beszélve csapatkapitányunkról, a portugálok ellen két bombagóllal beköszönő Dzsudzsák Balázsról - de a magyar legénység többi tagjának is kijutott az elismerésből. Méltán! A mieink remek szereplése ugyanis nemcsak a nemzetközi közvéleményt lepte meg, de sokszor mi magunk sem hittünk a szemünknek. No, de mit is láttunk, min is ámuldoztunk hitetlenkedve? Leegyszerűsítve: nagyon okos, taktikus játékot, két remek gólt és - az osztrákok selejtezőbeli feltartóztathatatlan menetelése után - váratlan, szenzációszámba menő győzelmet a „sógorok” ellen; hősies helytállást, állhatatos küzdelmet, a lankadatlan harci szellem jutalmaként kivívott döntetlent az izlandiakkal szemben, majd szemet gyönyörködtető bombagólokkal, méltán megszolgált döntetlent a portugálokkal, amely a hihetetlen bravúrt, a csoportelsőséget jelentette a mieinknek, hazánk kedvenc fiainak. Kicsit visszatekintve, az Eb-sze- repléshez vezető úton már a norvégok kiverése is bravúr volt, de a csapat azóta is rengeteget fejlődött, hihetetlen gyorsasággal. Szerintem senki sem gondolta volna, hogy a magyar csapat ilyen remek játékkal és állóképességgel rukkol elő az Eb-n. Korábban milyen gyakran bosszankodtunk például azon, hogy a mieink a mérkőzések hajrájára elveszítik az összes erejüket; milyen sokszor takaróztak azzal a magyar játékosok és edzők, hogy a „megterhelő” idény végére elfáradtak a fiúk... Most viszont nem fáradtak el! A szövetségi kapitány elvitte őket edzőtáborozni, ahol lényegében alapozó munkát végeztek, olykor napi három edzéssel. A játékosok többször is említették, hogy bizony nehéz napokat éltek át a táborban. Ennek azonban meglett a gyümölcse, amikor az osztrákokat a második félidőben fociztuk le, az izlandiakat a hajrában törtük meg, és a portugálok a végén már előre sem merészkedtek ellenünk. Mi pedig nem hittünk a szemünknek... Mindezekért elismerés illeti a honi focivilágban „nevesincs senkiből” néhány hónap alatt a futball professzorává avanzsált Bernd Stock munkáját, aki bebizonyította, hogy korszerű edzésmunkával a magyar labdarúgó is képes arra, hogy három-négynaponta kiélezett csúcsmérkőzést játsszon - mégpedig sikerrel. Tetszett, hogy a német edzők nem a saját erőfutballjukat akarták ráhúzni a mieinkre, hanem azt játszatták velünk, amit száz éve a legjobban tudunk. Újjáélesztette a már elfeledettnek hitt hagyományos közép-európai iskolát, a színes, tetszetős, magyaros focit. Bebizonyosodott, hogy a megfelelő gyorsaságra, állóképességre építve a régi technikánk még ma is érvényre juttatható többlettudást jelenthet az európai középmezőnyben (mert azért, ugye, ne galoppírozzuk el magunkat). Az MLSZ jól választott szövetségi kapitányt; Bernd Storck („Ki a ... ez a Storck?”) az utóbbi hónapokban, amihez nyúlt, arany- nyá vált: ahogy Norvégiában betette Kleinheislert; ahogy a Fra- di-pályán Priskint merte játszatni; ahogy most ragaszkodott Szálaihoz... „Csak az a vég - csak azt tudnám feledni” - mondta Ádám, de nemcsak a paradicsombeli, hanem például Szalai („Szalai úr”) is, aki a belgáktól elszenvedett nyolcaddöntőbeli vereség után - ahol csapatunk „állva” halt meg - nem leplezte keserűségét. Hát, igen, azon a meccsen bajok voltak... Jómagam is ideges voltam, ahogy a végén sorra kaptuk a gólokat, de utólag azt mondom: szánalmasabb lett volna, ha gyáva bunkerfutballal óvjuk a „tisztes” vereséget. Ám ennek a meccsnek is megvolt a tanulsága. A „Tragédia-hasonlatnál” maradva, az űrjelenetből visszalökött bennünket, le a földre (s ha nem is az eszkimók közé), kicsit újra a paradicsomon kívülre, és megmutatta, hogy a tartós sikerhez további nehéz, keserves, verejtékes munkára lesz szükség. De jó úton indultunk el! - és ez reményt ad. Remélem, ezentúl az NB I-es edzők elszégyellik magukat, ha a csapatukon az látszik, hogy fizikálisán nincsenek jól felkészítve. Azok is elszégyellhetik majd magukat, akik óvatoskodó, védekező, közönségriasztó antifutballra kárhoztatják a játékosaikat. Azok is elszégyellhetik majd magukat, akik gyáva nyúlként nem merik játszatni a magyar fiatalokat! Kétségtelen: a magyar futball előtt egyetlen járható út maradt. Az, amit a válogatott eddig kitaposott. S jöhet az újabb és újabb futballmámor. Mert ez az, amit nem lehet megunni! Balás Róbert
