Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)

2016-07-02 / 153. szám

A németek m^ietiCs az olasz átkot EURO-2016. A világbajnok né­met csapat szombaton legfőbb „mumusával”, az olasz váloga­tottal találkozik a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság ne­gyeddöntőjében. A két együttes eddig tíz tét­mérkőzést vívott egymással, és a németek egyetlenegyszer sem tudtak győzni. Ennek a sorozat­nak olyan, klasszikusok közé emelkedett találkozók is a ré­szei, mint az 1970-es és a 2006- os világbajnokság egyaránt hosszabbításban eldőlt elődön­tője, vagy éppen az 1982-es vb- döntő és a legutóbbi kontinens- viadal elődöntője. A tíz összecsa­páson öt olasz siker mellett öt döntetlen született. Ennek ellenére a mostani rangadón Joachim Löw gárdája számít esélyesnek, már csak azért is, mivel márciusban fel­készülési meccsen a németek játszi könnyedséggel, 4-1-re múlták felül az olaszokat, ráadá­sul az Eb-n lejátszott eddigi négy találkozójukon még gólt sem kaptak.- Tudjuk, hogy ez a meccs a maximumot fogja megkövetelni tőlünk. Az olaszok erősebbek, mint négy éve, de ez egy új mér­kőzés lesz, amely ugyanúgy 0-0-ról indul. A múlt nem érde­kel minket Löw arról számolt be, hogy nincs hiányzója, ugyanis Jonas Hector felgyógyult betegségéből, míg a kontinensviadalon hosszú sérülése után visszatért csapat- kapitány, Bastían Schweinsteiger mostanra teljesen utolérte magát. Antonio Conte olasz váloga­tottja ugyan nélkülözi a világ­sztárokat, de a csapat teljesítmé­nye így is kiemelkedő, ugyanis egyike azon négy gárdának, amely veretlenül jutott ki az Eb­re, ráadásul Franciaországban az eddigi négy meccsén mind­össze egy gólt kapott. Mattia De Sciglio szerint sike­rük egyik kulcsa a Juventus vé­delme, azaz Gianluigi Buffon a kapuban, előtte pedig Giorgio Chiellini, Andrea Barzagli és Le­onardo Bonucci.- Conte ha tehetné, velünk lenne a pályán. Megtanította ne­künk, hogy minden egyes lab­dáért megküzdjünk, ez a mi erősségünk, hiába nincs szuper­sztárunk - adta meg a Squadra Azzurra sikerének titkát az AC Milan játékosa. Az olasz szakvezetőnek ugyan­akkor komoly gondja lehet az ösz- szeállításnál, mivel a címvédő spa­nyolok nyolcaddöntős legyőzésekor megsérült a középpályás Daniele De Rossi, akinek állandó helyette­se, Thiago Motta eltiltás miatt nem szerepelhet Bordeaux-ban. A ne­gyeddöntők sorából kiemelkedő összecsapás játékvezetője Kassai Viktor lesz Bordeaux-ban. Tizenegyesekkel négy f- a portugálok Elsőként a portugál labdarú­gó-válogatott jutott a négy közé a franciaországi Európa-bajnoksá- gon, miután a csütörtök esti ne­gyeddöntőben 1-1-es rendes já­tékidőt és hosszabbítást követő­en tizenegyesekkel 5-3-ra le­győzte a lengyel csapatot. A találkozó első lehetőségét kihasználták a lengyelek, egy portugál védekezési hiba után a tornán első gólját szerző Lewandowski szerzett vezetést Lengyelországnak. A konti­nenstornák történetének máso­adódtak lehetőségek, élni egyik sem tudott ezekkel. Hosszabbítás következett, mindkét együttes­nek a második a tornán - ez a 2000-es Eb-n a két döntős válo­gatottal, a francia és az olasz csa­pattal fordult elő legutóbb. A ráadásban néhány helyzet mellett a pályára a 110. percben befutó szurkoló jelentette a legna­gyobb izgalmat, így tizenegyesek­kel dőlt el a továbbjutás - a lengyel válogatott számára másodszor az Eb-n. A Svájc elleni nyolcaddöntő hibátlan mérlegével ellentétben azonban ezúttal Jakub Blaszczykowski hibázott, így a portugálok jutottak a négy közé. Lewandowskié a második Q@llptf§áÉ) találat Robert Lewandowski a labdarú­gó Európa-bajnokságok második leggyorsabb gólját szerezte a por­tugál válogatott elleni csütörtöki negyeddöntőben a franciaországi kontinensviadalon. A lengyel csa­tár 1 perc 40 másodperc elteltével talált be az európai szövetség (UEFA) honlapjának beszámolója szerint Ezzel Robbie Bradyt „taszí­totta le” a második helyről, az ír tá­madó 1 perc 59 másodperc után talált be tizenegyesből a házigaz­da ellen 2 - 1-re elvesztett vasárna­pi nyolcaddöntőben. Lewan- dowskinál csak Dmitrij Kiricsenko volt gyorsabban eredményes kon­tinenstornán: a 2004-es portugáli­ai Eb-n 67 másodperc elteltével szerzett vezetést az orosz váloga­tottnak a később aranyérmes gö­rögök ellen 2-1-re megnyert cso­porttalálkozón. Eddig mm volt doppingeset Eddig az összes doppingvizs­gálat negatív eredménnyel zá­rult a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon. Az euró­pai szövetség (UEFA) csütörtö­kön közölte, hogy eddig 354 mintát vizsgáltattak meg, janu­ár 1. és a torna kezdete között pedig 1464 mintát ellenőriztet­tek. A vér- és vizeletminták be­kerülnek a játékosok biológiai útlevelébe, hogy évekkel ké­sőbb is ellenőrizhetőek legye­nek. Negyeddöntő, eredmény Lengyelország-Portugália 1-1 (1-1,1-1,1-1) - 11-esekkel 3-5 Marseille, Stade Vélodrome, 62 940 néző, vezette: Brych (né­met). Lengyelország: Fabianski - Piszczek, Glik, Pazdan, Jedrzej- czyk - Blaszczykowski, Krych- owiak, Maczynski (Jodlowiec, 98.), Grosicki (Kapustka, 82.) - Műik, Lewandowski. Szövetségi kapitány: Adam Nawalka. Portugália: Rui Patricio - Cédric, Pepe, Fonté, Eliseu - J. Mário (Quaresma, 80.), W. Carvalho (Danilo Pereira, 96.), R. Sanches, Adrien (Moutinho, 73.) - Nani, C. Ronaldo. Szövetsé­gi kapitány: Fernando Santos. GL: Lewandowski (2.), ill. R. Sanches (33.). Sárga lap: A. Silva (70.), W. Carvalho (90+2.), ill. Jedrzejczyk (42.), Glik (óó.), Kapustka (89.). Negyeddöntő további menetrendje Július 2., szombat: Németor- szág-Olaszország, Bordeaux 21.00. Július 3., vasárnap: Fran- ciaország-Izland, Párizs, Stade de France 21.00. dik leggyorsabb gólja érezhető­en megfogta a portugálokat, akik Fernando Santos vezetése alatt tétmérkőzésen veretlenek voltak: a negyeddöntőt megelő­zően 11 találkozóból nyolcat megnyertek három döntetlen - a három csoportmérkőzés - mellett a 61 esztendős szakem­ber irányításával. A lassacskán magukra találó portugálok bő fél óra elteltével egyenlítettek: az idei Eb legfiatalabb kezdőjá­tékosa, Renato Sanches talált be. A Benficából a Bayern Mün­chenbe szerződött középpályás 18 évesen és 316 naposán a kon­tinenstornák kieséses szaka­szának legfiatalabb gólszerzője lett. A második félidő portugál me­zőnyfölénnyel és helyzetekkel kezdődött, később kiegyenlítetté vált a játék, s bár mindkét fél előtt tórf*“* liÉÉSte Sami Khedira (b) és +' „ Mario Gomez a német vá- igatott edzésén a svájci határ közelében fekvő A lengyel Artar Jedrzejczyk (j> és a portugál Cristiano Ronakio a marseille-i Velodrome Stadionban } I

Next

/
Oldalképek
Tartalom