Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)

2016-07-15 / 164. szám

// Oslénymaradványok után kutattak Pásztó/HerewLA napokban érkezett haza Herendről a Pásztói Múzeum igazgatója, dr. Hír János, aki Szabó Márton egyetemi hallgató segítségével az egyik helyi útépítésnél fellelt lignites rétegsorból -őslénymaradványok után kutatva- mintegy 700 kilogramm tömegű mintát gyűjtött. Alelőhelyre a pásztóiak figyelmét egyébként az ELTE Őslénytani Tanszéke és a Magyar Természettudományi Múzeum Földtani ás Őslénytani Tára munkatársai hívták fel Az anyag hazaszállítását követően hamarosan megkezdik annak iszapolását. A mintákból várhatóan igen gazdag puhatestű leletanyag kerül majd elő, de kisgerinces csontmaradványok előkerülésében is bíznak a helyi múzeum munkatársai. Cz. z. J. Nemzetközi rendezvényen a mentőcsoport Buják, a Bujáki Értéktár Klub fontos feladatának tekinti a tele­pülés értékeinek megőrzését, to­vábbadását és jelen esetben fel­kutatását, közkinccsé tételét. Jú­lius 1-jén kiállítást rendeztünk, helyi sportolóink bemutatkozá­sával. Buják sportolói szép sike­reket értek el, megyei, országos és néhányan európai viszonylat­ban is. Oklevelek, díjak, emlé­kek, néhány sporteszköz, is kiál­lításra került. Akikre büszkék vagyunk: a Bujáki íjászok Csapata; a bujáki fo­cisták csapata; Holecz András­Rallye; Gécü Evelin, shotokan kara­te; Gulyás József, atlétika; Vida Mar­tin, motorsport; dr. Tátimé Nagy Bri­gitta, úszás, dr. Tóth Kálmán, kyokushin karate; Berki Dániel, shotokan karate; Bartus család, lég­puska lövészet, atlétika, foci; Pila Máté, súlyemelés (felhú­zás), Varga Tamás, súlyemelés (felhúzás). Kiállításunk megtekinthető július 23-ig a Glatz Oszkár Mű­velődési Központ és Könyvtár színháztermében, hétfőtől pén­tekig, 9-től 18 óráig, szombaton 14-től 18 óráig. Lengyelországba, a Woodstocki Zenei és Mű­vészeti Vásárra, más né­ven a Woodstocki Feszti­válra hívták meg a Karancs Speciális Mentő- szolgálat, Polgárőr és Ön­kéntes Tűzoltó Egyesület, valamint a Magyar Vörös- kereszt Nógrád Megyei Szervezetének tagjait. A tíz fő tegnap este indult el Salgótarjánból. A meghívást megelőzően ez év februárjában egyhetes felkészü­lési gyakorlaton vettek részt a len­gyelországi Kostrzyn nad Odra városában a Karancs Speciális Mentőszolgálat és a Vöröskereszt megyei szervezetének ifjú élet­mentői, majd márciusban éles­ben is bizonyították az ott meg­szerzett tudást a Németország­ban található Brandenburg tarto­mány iskolásainak szervezett, de nemzetközi szintre bővített ön­kéntes életmentő versenyen. Az önkéntesek már a felké­szülés ideje alatt jó kapcsolatba kerültek a fesztivál szervezőivel, majd a verseny ideje alatt ez a kapcsolat tovább erősödött, en­nek és a bizonyított szakmai rá­termettségnek eredményeként nemrégiben felkérték az akkori csapatot, hogy tíz fővel vegyenek részt a július 14-16 között a len­gyelországi Kostrzyn nad Odra városában megrendezendő fesz­tiválon. A rendezvényre a szervezők több mint egymillió vendéget várnak, akikre összesen négy­ezer önkéntes segítő fog „vi­gyázni”. Magyarországról kizá­rólag a Nógrád megyei csapat kapott meghívást, a nógrádiak feladata az elsősegélynyújtás, a világítástechnika biztosítása, tolmácsolás és az esetlegesen megsérültek kórházba szállítá­sához biztosított járművek ve­zetése lesz. A Karancs Speciális Mentő- szolgálat három sofőrt és há­rom remek nyelvtudással ren­delkező, így tolmácsolásra al­kalmas fiatal tagot, a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete pedig három első­segélynyújtót indított tegnap útnak, ők vasárnap a fesztivál zárását követően indulnak majd haza. HIRDETÉS SZÉKESFEHÉRVÁR ÖNKORMÁNYZATA myi munkahely a Dunántúl szívében lünk Neked! Városunkban a munkanélküliség folyamatosan csökken. Mind a szakképesítést nem igénylő, mind a magasan képzetteket váró munkakörökben rövid idő alatt el lehet helyezkedni. Városunk kiemelkedő pozíciót tölt be az átlagfizetések listáján. Akár havi 100.000 Ft~os lakhatási támogatást is kaphatsz a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból, amennyiben a vonatkozó feltételeknek megfelelsz. Jelentős munkaerőhiány van a különféle GÉPÉSZETI, illetve az területén, de képzett MÉRNÖKÖKET is várnak a Fehérváron működő nagyvállalatok. Kérdés esetén hívd a 06 (30) 607-3960 -as számot,' vagy látogass el a www.gyerefehervarra.hu oldalra. Keress minket, keress nálunk munkát - egy élhető és élettel teli nagyvárost kínálunk hozzá! Munkanapokon 8~16 óráig. Tájérték a Cserhátból NMWnformáciÓ.A Herman Ot­tó Intézet idén első alkalommal hirdette meg Az év tájértéke cím elnyerésére szóló felhívását, amelyre közel harminc pályázat érkezett be. Az értékelés során először szakmai zsűri választot­ta ki az öt legjobbnak ítélt tájér­téket, majd ezek közül közönség- szavazással dőlt el, melyik kö­zösség kapja a címet. A Herman Pikniken Fazekas Sándor földművelésügyi minisz­ter, V. Németh Zsolt környezet­ügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős állam­titkár, illetve Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató adta át „Az év tájértéke 2016” díjat Cák Község Önkormányzatának. Az elisme­rő címet a Cáki Műemléki Pince­sor nyerte el. A második díjazott az Abasár Község Önkormányzata által be­mutatott tájérték, az Abasári kő­tenger lett illetve a harmadik he­lyet a Gyermely Község Önkor­mányzata által nevezett Gyermely-forrás és ivókút kapta. A Cserhát Natúrpark által je­lölt Zsúnyi-patak a Hármas-for­rással bekerült a szakmai zsűri által kiválasztott legjobb 5 tájér- ték közé. Sajnos a közönségsza­vazásra alapján csak a 4. helyen végzett, de így is köszönjük, hogy alig több mint 1 nap alatt több százan szavaztak rá! Az elismerő oklevelet Fazekas Sándor földművelésügyi minisz­ter adta át Ispán Dánielnek, a Cserhát Natúrpark Munkaszer­vezet vezetőjének. Helyi sportolók kiállítása

Next

/
Oldalképek
Tartalom