Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)
2016-07-15 / 164. szám
Katonai határvédelmet! A Jobbik katonai jellegű határvédelmet és jogszabály-módosításokat javasol az illegális bevándorlás megfékezésére. Budapest Toroczkai László, az ellenzéki párt alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján egyfajta lavinaként hivatkozott a migrációra, ami öngerjesztővé vált azzal, hogy a bevándorlók kapcsolatot tartanak a már Nyugat-Euró- pában lévő rokonaikkal. A folyamat megfékezése érdekében a határőrség visszaállítása mellett érvelt, hozzátéve, hogy azt helyi lakosokból kell létrehozni. Ezt egyebek mellett a helyiek motivációjával és helyismeretével indokolta, továbbá felvetette, hogy a rendőri állomány utaztatása, elszállásolása, ellátása költséges, távollétükben pedig egy másik településről hiányoznak. Az általa polgármesterként vezetett Ásotthalomról szólva azt mondta: tradicionális határőr település, ahol a mai napig sokan újra felvennék az egyenruhát. "A '80-as években a madár sem tudott átjönni a magyar-jugoszláv határon" - jegyezte meg. Toroczkai László arra is kitért, hogy a meglévő határzárat technikai eszközökkel - mozgásérzékelőkkel, stabil hőkamerákkal - is védeni kellene, mert az élőerős védelem a legdrágább. „Kamu" tanulmányok Egy 9,5 milliárd forintos egészségügyi fejlesztési program forrásfelhasználását vitatja az LMP antikor- rupciós szakszóvivője. Hadházy Ákos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: kikéri a projekt részletes költségvetését, de annak egy már ismert elemével kapcsolatban feljelentést is tesz. Budapest. A politikus kifejtette: a tavaly és tavalyelőtt megvalósított uniós programot az egészség- ügyi ellátórendszer szervezeti hatékonyságának fejlesztésére, valamint a területi együttműködések kialakítására írták ki. Hadházy Ákos azt mondta: a forrásfelhasználás nagy része egyáltalán nem ismert, a csekély átláthatóssággal bíró programból azonban az látható, hogy mintegy 250 millió forint ment "kamu tanulmányokra", drága képzésekre, vagy olyan program-fejlesztésre, amely már az állam rendelkezésére áll. A termelésbe állított Öcsöd K-2 gázkút az O&GD Central Kft. gyűjtőállomásán Öcsöd határában 2016. július 14-én. Az ezen a napon átadott gyűjtőállomáson termelésbe állítottak két gázkutat, a harmadik a jövő héten kezdi a termelést. David LeClair, az O&GD Central Kft. ügyvezető igazgatója (b2) és Gajus Scheltema, Hollandia budapesti nagykövete (j2) a cég gyűjtőállomásának átadásán Öcsöd határában 2016. július 14-én. A három kút összesen 6-7 ezer köbméter földgázt fog termelni óránként. Hitel metróra, csökken a bürokrácia Az Európai Bizottság (EB) nem ellenzi a budapesti 3-as metró felújítását, ugyanakkor a testület szakértői azt javasolják, hogy a főváros hitelt vegyen fel a beruházásra, mert az megtérül - mondta Lázár János csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva. Budapest A Miniszterelnökséget vezető minisztert annak kapcsán kérdezték, hogy a Népszabadság arról írt: mintegy 139 milliárd forintos hitel felvételére kényszerül Budapest a 3-as metró felújításához, mert Brüsszel informálisan megüzente, nem kaphat támogatást a metróvonal felújítása. Áz EB az európai jogszabályok betartásával nem mindent és nem egyformán kíván finanszírozni, ennek egyik megoldása, hogy akár az Európai Fejlesztési Bankon keresztül hitelt vegyenek fel a beruházásra. Amennyiben a főváros úgy dönt, hogy hitelt vesz fel, a kormány kész garanciát nyújtani ehhez, erről legutóbbi ülésén döntött is -jelezte a miniszter. Lázár János szerint a bizottság nem csak azt mondta, hogy nem tud ehhez a beruházáshoz vissza nem térítendő hitelt adni, de jelezte azt is: hitel felvételét javasolja. A miniszter rögzítette: még nem kapta kézhez azt a dokumentumot, ami lezárja a kérdést, de úgy látja, nem lesz a metrófelújításra uniós forrás. A Városligettel kapcsolatban elmondta, a kormány az összes, a ligettel kapcsolatos döntést meghozta, a szükséges forrásokat biztosította, kétéves előkészítő munka után kezdődik meg a kivitelezés. Ebben a kormány már nem kíván állást foglalni, a megvalósítás kérdései azokra tartoznak, akiket a kormány kinevezett erre - mondta. A tiltakozók abból a téves feltételezésből indulnak ki, hogy csökken a zöldfelület. A kormány célja, hogy a zöldfelületet növelje, 15 milliárd forintos kertépítési programot terveznek és megpróbálnak megmenteni minden fát vállalva az átültetés költségeit - mondta Lázár János. Lázár János arról is szólt: újabb konzultáció kezdődött a járási és a kormányhivatalokban az állami rezsicsökkentésről. Augusztus 19-ig várják az állampolgárok álláspontját arról, hogy a közigazgatási bürokráciacsökkentés jegyében milyen eljárásokban lenne szükség újabb egyszerűsítésekre. Emellett arról kérik ki az emberek véleményét, milyen engedélyezési eljárásokat kellene átalakítani, és mely - jelenleg fizetős - szolgáltatásokat kellene olcsóbbá vagy ingyenessé tenni. A miniszter a kormány első féléves munkájáról tájékoztatva arról számolt be, hogy húsz ülést tartottak az első félévben, a kormány 648 előterjesztést tárgyalt meg - ösz- szesen 19 500 oldalnyi irományt-, 182 rendeletet és 355 határozatot hozott. Tudatta továbbá, hogy a jövő heti kormányülésre Orbán Viktor miniszterelnök tájékoztatást kért a belügy- és az agrárminisztertől az elmúlt napok, hetek viharkárairól és a kárenyhítésről. A gazdasági mutatókat értékelve azt mondta, hogy a költségvetés hiánya egészen biztosan a 2 százalékos határon belül lesz idén. Egyúttal kiemelte: az ipari teljesítmény bővülése megnyugtató a növekedési kilátásokat illetően. Az Über tevékenységének felfüggesztését Lázár János úgy kommentálta: jobban örült volna, ha a cég inkább vállalja a játékszabályokat, "az, hogy az Über ezt nem vállalta és kivonult, az nyilvánvaló, pénzről szól". A 300 milliárd forintos balatoni fejlesztési projekt sorsát firtató kérdésre a miniszter azt válaszolta: nincs szó forráselvonásról, a pénz rendelkezésre áll. Álláspontja szerint azonban nem kell kiemelt fejlesztési övezetté nyilvánítani a Balatont, hanem "jó minőségű pályázatok kellenek". "A Balaton címke az értékelésnél nem ér többletpontot" - fogalmazott. Lázár Jánost kérdezték arról, hogy sajtóhírek szerint a szlovákiai Főnix Polgári Társulás nem tud elszámolni a Miniszterelnökség 200 millió forintos támogatásával. A miniszter elmondta, a nemzetpolitikai államtitkárság támogatta jelentős összeggel ezt a civil szervezetet. Hozzátette: a támogatott programról kell részletesen elszámolni; nem tud semmiféle rendkívüli körülményről a támogatás odaítélésével, illetve elszámolásával kapcsolatban. Valótlan állítások Budapest Fel kell lépni a valótlan állításokkal szemben, amelyek Magyarország, a magyar hátságok jó hírnevét sértik, ezért a Human Rights Watch (HRW) megalapozatlan állításait is határozottan visz- szautasítjuk - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az államtitkár arra reagált, hogy a HRW nemzetközi jogvédő csoport szerdán közzétett beszámolójában azt írta: Magyar- ország határán zaklatják a migránsokat, rövid úton visszafordítják őket Szerbiába, egyes esetekben kegyetlen és erőszakos módon, anélkül, hogy mérlegelnék a menedék iránti kérelmeket. Kontrát Károly kijelentette: Magyarországot a schengeni határ megvédése és a menekültellátásban nyújtott teljesítménye miatt inkább dicséret illetné. Egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország demokratikus jogállam, ahol a törvény előtt mindenki egyenlő, a jogszabályok mindenkire vonatkoznak, ezeket mindenkinek be kell tartania, és ebből a jövőben sem engednek. Kvótareferendum Budapest. A Fidesz szerint csak az októberi népszavazás tudja megállítani a bevándorlók kényszerbetelepítésére készülő Brüsszelt és a magyar baloldalt. A Fidesz-frakció közleményében arra reagált, hogy csütörtökön az Alkotmánybíróság visszautasította a kormány által kezdeményezett kvótareferendum ellen legutóbb benyújtott alkotmányjogi panaszokat, amelyek egyikét Szanyi Tibor szocialista EP képviselő nyújtotta be. A nagyobbik kormánypárt úgy véli, a szocialisták sokadik alkalommal próbálták megakadályozni a kényszerbetelepítés elleni népszavazást, mert a baloldal bevándorlókat akar betelepíteni, és nem akarja, hogy ebbe a magyar emberek beleszóljanak. Emlékeztetnek arra: Szanyi Tibor korábban a népszavazást elrendelő országgyűlési határozat megsemmisítését akarta elérni az Alkotmánybíróságon, most pedig egy másik, a népszavazást támadó alkotmányjogi panasza bukott meg, azonban a szocialista politikus itt sem áll meg, a napokban bejelentette, hogy az Európai Bíróságon is megtámadja a népszavazást. Gyakorlórepülés előtt Dómján Gyula százados (jobbra) és Szász László oktató a Magyar Honvédség AS-350B típusú helikopterénél gyakorlórepülés előtt a szolnoki Ittebei Kiss József helikopterbázison 2016. július 14-én. A felderítésre, kiképzésre és futárszolgálatra alkalmas könnyű helikopterből júniusban kettő került a légi bázisra. HIRDETÉS Keresse a pinkákban, gyógy növény szaküz HRI-vitalion HRi víldlion étrend kiegészítő tablettd^Jéimk nun helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és at egészséges életmódot. mert valóban secrít!' 47 éves biztonsági őr vagyok. Több éve cukorbetegségem van. Sajnos a betegség miatt a szervezetem állapota egyre romlott. Mindkét lábamban és a nyakamban is érszűkület, érelzáródás alakult ki. Sajnos a bal lábamon egy tenyérnyi fekélyes seb is előjött. Elkeseredésemben mindent kipróbáltam. Az orvosom tucatszám írta fel a gyógyszereket. Kórházban különféle kezeléseket kaptam, szedtem gyógyszereket, mégsem változott nagyban az állapotom. Sokszor már olyan fájdalmaim voltak, hogy nemhogy dolgozni nem tudtam, de még a liftig sem tudtam elmenni. Fenyegettek is az orvosok, hogy ez nem maradhat így tovább, mindenképp műteni kell. Nagyon féltem, azt gondoltam, ha megműtenek, akkor kiszolgáltatott, rokkant emberré válók. Édesanyám, aki elismert gyógyszerészként ment nyugdíjba, hozott nekem egy doboz HRI-vitalion nevű tablettát, amiről nagyon jókat hallott. Mivel édesanyám szava számomra szent elkezdtem szedni a készítményt Az első, amit észrevettem, hogy a lábamon lévő fekély elkezdett visszahúzódni, majd fokozatosan elmúlt Néhány hónap után a fájdalmaim teljesen elmúltak. Majd később elmentem az orvosomhoz mérésekre, és az eredmény megdöbbentő volt. Természetesen műtétekről már szó sincs, sőt bízom abban, hogy a teljes gyógyulás útjára léptem a HRI-vitalion segítségével. Évek óta napi több szúrással inzulinoztam magam. A HRI-vitalion segítségével ma már napi egy szúrás is elegendő. Nem gondoltam volna, hogy egyszer még boldogan, rossz emlékként tudok visszagondolni a velem történt kellemetlenségekre. Mindenkinek ajánlom, mert valóban segít! Továbbra is szedem ezt a kiváló étrend-kiegészítőt, amely visszaadta az életemet Csillag György 47 éves «I lukié1' jv RímS3*SI Termelnek az öcsödi gázkutak