Nógrád Megyei Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 126-151. szám)

2016-06-09 / 133. szám

FOTÓK; LANTOS Til Az ö nkormányzat gyermeknapi rendezvényét tartották meg nemrég Karancslapujtőn, a Park Művelődési Házban és udvarán. i >; ne Délelőtt a Batyu Színház, „Mesélő vasaló” című előadását tekinthették meg az ér­deklődők a színházteremben. Gyerekek és szülők együtt tevékenyen vettek részt a mozgalmas, in­teraktív mesében. A műsor a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtár könyvtárellátási szolgál­tató rendszerének támogatásával valósult meg. Az időjárás is kedvezett a kicsiknek, így a további programok az udvaron folytatódtak. A gyerekek válogathattak a különböző színes foglalkozások kö­zül: légvár, lufihajtogató bohóc, arcfestés, csillámtetoválás, körömfestés és bütykölde várta őket. Az asztaloknál lehetett készíteni dekorgumi-virágot, minyon-figurát Kinder tojás-tartóból, képkeretet pálcikából. A gyöngyfűzést egy igazi profi, a helyi Pethes Erika gyöngyékszer készítő segítette. A kísérő szülők a bababörzén válogathattak baba és gyermekruhák között. A rendezvény sok embert vonzott, közel százötven kisgyerek ment el kísérőkkel, akik tartalmasán tölthették el ezt a pár órát. Taná­rok, közösségi munkát végző diákok és önkéntesek segítették a program lebonyolítását A megéhező gye­rekeknek a Karancsvölgyi Jótevők csapata óriási palacsintával kedveskedett. Az eseményt Karancslapujtő Község Önkormányzata, Boksa Sándor polgármester és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat támogatta. 15.00 SZANDI 15.30 FÜLESMACKÓ ÓVODA MŰSORA 15.50 FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA MŰSORA 16 15 ILLÉS JANOSNÉ 80HACS MÁRIA 16 30 MATRANOVÁKI DALARDA 17.00 PISZE - REJTŐ JENŐ, NÁDASI LÁSZLÓ: A HALLGATÁS 17.30 MÁTRAAUA NÉPTÁNCEGYUTTES MÁTRANOVAK 17 40 PREMIERES PACSIRTÁK 13.00 MATRAALJA NÉPTÁNCEGYUTTES MATRAHOVAK 18.15 BLACKRIDERS 20.00 DUPLA KÁVÉ 2115 £ LÓZENÉS UTCABÁL A TRIAL EGYÜTTESSEL mm n Egy énekkar élni akar „A zene szárnyán” című holnapi jótékonysági gála bevételét az énekkar szerepléseiből fakadó költségek finanszírozására fordítja a Petőfi Sándor tagiskola A Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskolája az utóbbi tanévek­ben nélkülözni kényszerült az ének­kart. A 2015-16-os tanév novemberétől Oláhné Franczuz Erika tanárnő volt hi­vatott ezt a hiányt pótolni. Az ő szakmai hozzáértésének és Judák Istvánná fárad­hatatlan munkájának köszönhetően szerveződött újjá az intézmény kórusa. Salgótarján. Ennek tagjai az iskolai karácsony szeretet-délelőttjén aratták első sikerüket, de az adventi sokadalom is hallhatta hangjukat a megye- székhely Fő terén. A petőfis rendezvények elma­radhatatlan szereplői - legyen szó farsangról vagy nemzeti ünnepről, pedagógusnapról, esetleg a kö­zelgő ballagásról, biztosak lehetünk benne, hogy színvonalas produkcióval örvendeztetik meg a hallgatókat. Növekvő népszerűségüket mutatja, hogy sorra érkeznek a külső felkérések: rangos fel­lépői voltak a kazári laskafesztiválnak, de borso­di és szlovákiai szereplés is kilátásban van. A Petőfi Sándor tagiskola a kórus működéséhez biztosítani tudja a pedagógiai felkészültséget és a kommunikációs háló fenntartását. Az intézmény vállalja, hogy énekelni szerető, motivált gyerekeket nevel. Ami meghaladja erejét, az a működtetéshez szükséges anyagi forrás előteremtése. Éppen ezért június 10-én, pénteken, 16 órára várnak minden olyan zenekedvelő, segítőkész embert, aki fontos­nak tartja, hogy Kodály országában megmutatkoz­hasson a közös éneklés közösségteremtő ereje. „A zene szárnyán” című jótékonysági gála bevé­telét az énekkar szerepléseiből fakadó költségek finanszírozására fordítják. Az iskola - amely sze­retettel fogad minden felajánlást - nem csak gon­dolatban, de tettekben is azonosul Kodály Zoltán szavaival. Mert mindenki tudja: „az ének szebbé teszi az életet, s az éneklő másokét is”. Gyermeknapi forgatag Karancslapujtőn

Next

/
Oldalképek
Tartalom