Nógrád Megyei Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 126-151. szám)

2016-06-04 / 129. szám

Negyedszázada polgárőr Nem csak beszélni kell a falu közbiztonságáról... - fogalmazott Kereszti Richárd Kereszti Richárd huszon­öt éves volt, amikor ne­gyedszázada úgy döntött, hogy jelentkezik az akkor szerveződő Pilinyi Polgár­őrség Egyesületébe. Szenográdi Ferene Piliny. - A kezdetek kezdetén két dolog motivált. Egyrészt az embernek kötelessége tenni va­lamit azért a közösségért, tele­pülésért, ahol él. Másrészt úgy gondoltam, nem csak beszélni kell a falu közbiztonságáról, ha­nem összefogva, közösen csele­kedni is érte - kezdte Kereszti Ri­chárd, kiemelve: a felesége is azonosult ezzel a döntéssel, hi­szen ő is egy nyugodt helyen akart élni. Kiegyensúlyozott, bol­dog családi életet élnek. A lá­nyuk a nyáron mondja ki a bol­dogító igent, a fiuk még nem ju­tott ilyen döntésre. Kereszti Richárd egy negyed­századon át hű maradt egykori el­határozásához. Polgárőrként a tár­saival együtt, ha kellett rendezvé­nyeken biztosították a rendet, es­ténként, éjszakánként járőröztek, őrködtek a falu nyugalma felett 2010-től a Pilinyi Polgárőrség Egyesület elnökeként irányítja, szervezi a közösség életét. A szervezet mára negyvenhárom polgárőrt tudhat a soraiban. Kö­zülük huszonötén napi beosztás­sal, rendszeresen szolgálatot tel­jesítenek. A többiek főleg a ren­dezvények esetén kapcsolódnak be a munkába. Az elnök elmondta, hogy jó kapcsolatot ápolnak az illetékes rendőrkapitánysággal. Örömmel tölti el, hogy Piliny egy nyugodt kis község, az egyik legbizton­ságosabb település a szécsényi járásban. A huszonöt éves pol­gárőri feladatai közül kiemelte, arra büszke, hogy a falujukban nincs jelen a kábítószer. Annak idején, amikor az megjelent, töb­ben is próbálkoztak a terjeszté­sével. A polgárőrök azonban ösz- szefogtak, s szinte éjjel-nappal jelen voltak a község területén, a kritikus helyeken, és tudták, kik a potenciális terjesztők, illetve a kiszemelt áldozatok. Komoly prevenciós munkával elejét vet­ték a drogproblémának. Kereszti Richárd kiemelkedő polgárőri munkájáért megkapta a Megyei Polgárőr Szövetség elis­merő oklevelét és érmét. Az el­múlt negyedszázad során végzett aktív polgárőri tevékenységért Pilinyből még két személy vehe­tett át ilyen elismerést: Lehoczki Barnabás - a község első polgár­őrparancsnoka - és Deák Dénes. HIRDETÉS Uniós és Állami fon ásból HITELLEHETŐSÉG MIKROVÁLLALKOZÁSOKNAK ÍIAtíXAl Beruházásra és fejlesztésre, kezdő egyéni vagy társas vállalkozásoknak is. A hitei fix kamatozású, az ügyleti kamat jelenleg 3,S ®/o- Maximális összeg: 10 millió Ft- Maximális futamidő: 10 év- Türelmi idő: max. 12 hónap- 0%-os önerősei. előfinanszírozás mellett - Kezdő vállalkozásoknak is Elérhetőségein!;: 3100 Salgótarján, Mártírok «t L Mikro hi tel menedzser: Kocsis Ágnes 20/3313 226 E mail: íaiki obitei a n mrv a. k u Életmentő gyakorlatok a Nyírjesben A Balassagyarmat nyírje- si üdülőterületén működő RIDENS speciális iskola diákönkormányzata nem­régiben egész délutánt át­fogó életmentési gyakor­latot szervezett az intéz­ménnyel szomszédos tó­rendszer és erdőség terü­letén. NMHínformáciÓ. A „Ments éle­tet!” címet viselő program kere­tében szakemberek, a Karancs Speciális Mentőszolgálat, a Cser­hát Mentőkutyás Egyesület tag­jai és a balassagyarmati kataszt­rófavédelmi kirendeltség mun­katársai közösen mutattak be a gyerekek számára több elemből álló mentési gyakorlatot. A leg­főbb rész a központi tónál tartott vízimentési bemutató volt. A vízben veszélybe került személyt hoztak ki szorult hely­zetéből, motorcsónak, illetve közvetlen társmentés alkalma­zásával. A mentőkutyások láb­nyomszag és légszimat alapján kutatást végeztek, míg a tűzol­tók riasztási gyakorlatot mutat­tak be. Természetesen nem ma­radhatott el az életmentő eszkö­zök, így például a defibrillátor használatának ismertetése sem, illetve megnézhették a fi­atalok a tűzoltók járműveit, fecskendőit, s barátkozhattak a kereséseket kitűnően végző ebekkel. A bemutató kellős közepén ér­kezett a hír, hogy a közelben egy autó elakadt a sárban, a Karancs speciális mentők azonnal akció­ba léptek, terepjárójukkal kivon­tatták a kocsit, így a tanulók éles helyzetben is megszemlélhettek mentési műveletet. H.H. A börtön falain belül találkoztak A Balassagyarmati Fegy- ház és Börtön zárt falai között rendezték meg nemrég a második me­gyei szóvivő napot, ame­lyen a megyei rendvédel­mi és igazgatási szervek kommunikációs szakem­berei, illetve a sajtó kép­viselői vettek részt. A konferencia célja az volt, hogy a különböző szer­veknél és hivataloknál a tájékoztatásban első vo­nalban dolgozók megis­merjék egymás munká­ját, továbbá egyeztesse­nek a megyei nyomtatott média képviselőivel a mindkét fél számára ha­tékony munkavégzés le­hetőségeiről és feltételei­ről. Balassagyarmat Az eseményen képviseltette magát többek kö­zött a Nógrád Megyei Katasztró­favédelmi Igazgatóság, a megyei rendőr-főkapitányság, a Balassa­gyarmati Fegyház és Börtön, va­lamint a Nógrád Megyei Hírlap. A délelőtt folyamán a szóvivők, sajtóreferensek, kommunikáci­óban érintettek találkoztak és is­merték meg egymás munkáját, majd a kötetlen beszélgetést kö­vetően lehetőség volt a cipőgyár­tás folyamatának megtekintésé­re, és a műemlék börtönépület látogatására is. A találkozó kezdetén Lelovics Zoltán, a börtön sajtóreferense köszöntötte a megjelenteket, majd Nemszilaj Sándor, az Ipoly Cipőgyár Kft. ügyvezető-igazga­tója tartott tájékoztató előadást. Beszélt a társaság szervezetéről, történetéről, a fogvatartottak munkáltatásának széleskörű le­hetőségeiről, és az ezzel kapcso­latos bővítés terveiről, majd be­mutatta a Kft. termékeit. Dr. Budai István, a Balassagyar­mati Fegyház és Börtön parancs­noka elmondta, hogy általában az ismertebb bűnelkövetők börtön­ben töltött mindennapjai jobban érdekli az olvasókat, nézőket, hallgatókat, mint a hétköznapok­ban folyó szakmai munka, ezért fontos a büntetés-végrehajtás és a szabaduló fogvatartottak számá­ra is a társadalmi szerepvállalás erősítése és közzététele. Ismertet­te az intézet főbb szakmai muta­tóit, majd részletezte a fogvatartottakkal kapcsolatos reintegrációs törekvéseket, így a foglalkoztatás szélesítését, az ok­tatási lehetőségeket, valamint a pályázati és egyéb programokat. Kiemelte a helyreállító igazság­szolgáltatás fontosságát, és az eh­hez kapcsolódó jóvátételi progra­mok indokoltságát. A Büntetés-végrehajtás Orszá­gos Parancsnokságának képvi­seletében Esze Bernadett sajtóre­ferens mutatta be a büntetés­végrehajtás szervezetét és sajtó­életét. Elmondta, hogy a sikeres reintegrációhoz közvetve hozzá­tartozik a közvélemény tájékoz­tatása e folyamatokról. A megjelentek pozitívan érté­kelték az elmúlt időszak együtt­működését a sajtó munkatársai­val, a mindenkori közvélemény tükrével, az események króniká­saival, elismerve azt, hogy a mé­dia egyedülálló és óriási lehető­sége, hogy szószólója legyen az igazságnak. Szakmáról, szak­mai helyzetekről, megoldások­ról, s nem utolsó sorban a szak­ma jövőjéről egyeztettek. Jövőre a Nógrád Megyei Rend­őr-főkapitányság vállalta a talál­kozó lebonyolítását. (NBA) V

Next

/
Oldalképek
Tartalom