Nógrád Megyei Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 126-151. szám)
2016-06-04 / 129. szám
: CZEGLÉDI ZSOLT Sz ent Márton tiszteletére Béremelést terveznek a kulturális közszférában Menekültkérdés: közös válaszok kellenek Pannonhalma. Szent Márton a magyar nép körében a kezdetektől fogva mélyen tisztelt szent - mondta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, szombathelyi megyéspüspök pénteken a Szent Márton és Pannónia című időszaki kiállítás pannonhalmi megnyitóján. A tematikusán megosztott tárlat pénteken kora este nyílik Szombathelyen. Veres András az egykori tábori püspökről szólva kiemelte: néphagyományaink és művészeti kincseink mutatják, hogy a nép körében Szent Márton kulTöbb lépcsőben, 2017-től tervezi a kulturális szférában dolgozó közalkalmazottak béremelését az Emberi Erőforrások Minisztériuma - jelentette be Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a Kulturális Ágazati Érdekegyeztető Tanács (KÁÉT) csütörtöki ülésén. Budapest A Kulturális Állam- titkárság MTI-hez elküldött közleménye szerint Hoppál Péter a csütörtöki ülésen hangsúlyozta: kétszámjegyű általános bérfejlesztést szeretnének, amely a kulturális közalkalmazotti szfétusza folyamatosan jelen van. Tiszteletét tovább kell vinni, s erre jó lehetőséget ad a születésének 1700. évfordulójára rendezett emlékév, amely Szombathelyet és Pannonhalmát is egységbe kovácsolta. A Pannónia történetének Szent Márton korától a népvándorlás koráig terjedő öt évszázadát felölelő, Pannonhalmán és Szombathelyen látható régészeti kiállítás mintegy 350 műtárgy segítségével mutatja be, hogy miként terjedt el és maradt fenn a kereszténység a római világ határán. ra különböző szakterületein dolgozó körülbelül 20 ezer dolgozót érintené oly módon, hogy számukra érzékelhető bérnövekedést tegyen lehetővé. A KÁÉT ülésén jelen lévő országos szakszervezetek és szakmai szervezetek vezetői egyetértettek a béremelési program elindításával. A KÁÉT ülésén jelen volt a zene és táncművészeti, filmművészeti, a színházi, a képző- és iparművészeti, az artista és közösségi művelődési szakterület érdekképviselete, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Megyei jogú Városok Országos Szövetsége és a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége képviselője. A Rajnai Protestáns Egyház lelkészi elnöke szerint tudomásul kell venni, hogy a menekültkérdés globális probléma, amit nem lehet kikerülni, és amelyre közös válaszokat kell keresni. Manfred Rekowski erről pénteken beszélt Budapesten, tizennégy európai ország református egyházi vezetőinek és a menekültekkel foglalkozó szervezetek képviselőinek közös megbeszélésén. Budapest A kétnapos tanácskozás végén megtartott sajtótájékoztatón Manfred Rekowski hangsúlyozta, hogy Európa különböző országaiban igen különböző a helyzet, de az egyházak a saját környezetükben mindenhol aktívak és elkötelezettek a menekültek segítésében. Martina Wasserloos-Strunk, a Református Egyházak Világközösségének európai alelnö- ke ismertette, hogy létrehoztak egy nyolctagú, menekültekkel foglalkozó munkacsoportot, amely a budapesti konferencia keretében tartotta meg első ülését. Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke arról beszélt, a mostani tanácskozásra azért hívta meg a résztvevőket, mert azzal szembesült, hogy a különböző tapasztalatok miatt bizonyos kérdésekben az európai egyházi vezetők nem értenek egyet, bizonyos kérdésekben pedig nem is értik egymást. Doris Peschke az Európai Egyházak Migrációs Bizottságának főtitkára szerint a tanácskozás fontos momentuma volt az ökumenikus, illetve a református egyházak közötti együttműködés. Skorpiót találtak egy szállítmányban Skorpiót találtak egy Európán kívüli országból Veszprémbe érkező ipari szállítmányban csütörtökön - tájékoztatta az MTI-t a helyi állatvédő egyesület elnöke. Veszprém. Bartha Attila elmondta, hogy egy körülbelül 5 centiméteres skorpiót találtak az egyik Veszprém külterületén működő céghez érkező kerámiaszállítmányban, rövidesen szakértői vizsgálat ad választ arra, hogy az állat veszélyes-e. Az áru több kontinenst átszelő útvonala miatt nem egyértelmű, hogy a skorpió melyik országból érkezett - tette hozzá. Az állatvédő egyesület elnöke közölte: a veszprémi cég dolgozói találtak rá az állatra, miközben kipakolták a rakományt a szállító járműből. A dolgozók értesítették az esetről az állatvédő egyesületet, amelynek munkatársai befogták a skorpiót. Bartha Attila arról is beszélt, hogy a számtalan skorpiófaj többsége veszélytelen, de akad köztük mérgező is. Az állatot a veszprémi állatkertbe, onnan pedig a megfelelő szakemberhez szállítják - fűzte hozzá. Az egyesületi elnök felidézte: 2011-ben is történt hasonló eset Veszprémben. Akkor Mexikóból érkezett skorpió egy szállítmánnyal a városba. Sírásóverseny Debrecenben A zsűri tagjai megtekintik az egyik elkészült sírt a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Országos Egyesülete (MTFE) I. Országos Sírásó Versenyén a debreceni Köztemetőben 2016. június 3-án. A versenyzőknek egy 160 centiméter mélységű, 80 centiméter széles és 200 centiméter hosszúságú sírt kellett kiásniuk, majd második feladatként sírhantot kellett kialakítaniuk. Növelnék a magyar filmek hazai nézettségét Számottevően növelné a magyar filmek hazai nézettségét a forgalmazási támogatás megújításával a Magyar Nemzeti Filmalap. Az új forgalmazási támogatásra a hazai forgalmazók pályázhatnak. Az újítás kulcsfontosságú eleme az, hogy a Filmalap a forgalmazók által a marketingköltésekre fordítandó összegek növelésére pályázati úton jelentős és vissza nem térítendő támogatást tesz elérhetővé - közölte a szervezet az MTI-vel. Attól függően, hogy a forgalmazó mennyit fordít egy filmalapos támogatással készült magyar, film vagy koprodukció hazai mozibemutatójára, a Filmalap az adott összeg többszörösével is támogathatja egy film kampányát a forgalmazási koncepció és költségterv ismeretében. A támogatás feltételeit a filmelőállítók, azaz a producerek, a forgalmazók és a Filmalap között háromoldalú szerződések fogják rögzíteni - áll a közleményben. A Filmalap tájékoztatása szerint a szerződések aláírására már a tervezett mozibemutató előtt hat hónappal sort kell keríteni, így biztosítandó az átgondolt, hosszú kifutású és célravezető kampányok felépítését és megvalósítását Az új forgalmazási támogatás mellett a Filmalap által kínált korábbi támogatási eszközök továbbra is rendelkezésre állnak a producerek számára: a filmek összköltségvetésébe beépített és jelenleg 10 millió forintos értékben maximált gyártás során felmerülő marketingköltségek, melyek többek között a forgatási fotózásra, sajtó-kommunikációra, a teaserekre és előzetesekre fordítandók. Változatlanul elérhetők lesznek a producerek számára a Filmalap által biztosított tesztvetítések és eredményeik elemzése, valamint a TV szpotok a vezető hazai kereskedelmi csatornákon, továbbá a marketingpályázat, mely visszatérítendő támogatás formájában vehető igénybe - közölte a Filmalap. HIRDETÉS 3100 Salgótarján, Rákóczi út 26. Telefon: (20) 2094241, (20) 209-4221, (30) 448-1342, (30) 448-1322 Fax: (32) 786-744 E-maii: lehoczki@gsrgihalo.hu; l8hoczki.szabolss@upcmail.hu Web: hffp://www.!ehoczkivagyonvedeiem.hu Film készül a „viszkls rablóról Június 11-én kezdődik Antal Nimródnak a viszkis rablóról, Ambrus Attiláról szóló filmjének a forgatása. A Magyar Nemzeti Filmalap 1,1 milliárd forintos támogatásával készülő, hetven napon át 130 helyszínen forgó, egyelőre végleges cím nélküli mozi főszereplője Szalay Bence. Badapest „Szándékaim szerint a film lesz olyan látványos, mint az Egyesült Államokban forgatott mozijaim. Ütős filmes szeretnék csinálni, magyar viszonyok között nagyon erős költségvetéssel tudunk dolgozni. Több olyan kaszkadőri jelenetet tervezek, amilyen magyar filmben talán még nem volt látható” - mondta Antal Nimród rendező az MTI kérdésére a csütörtöki budapesti sajtó- tájékoztató. Az érzelmes részeket sem nélkülöző film a gyerekkorától az elfogásáig követi nyomon az 1993 és 1999 között mintegy harminc bankot, pénzintézetet, postát kirabolt Ambrus Attila életét. A főhőst a 23 éves Szalay Bence, a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves hallgatója alakítja, az Aglaja című filmben megismert Móga Piroska lesz a viszkis szerelme, Schneider Zoltán pedig a rendőrnyomozó. „A Filmalap támogatása a filmhez valóban nem kevés a magyar viszonyok között, ugyanakkor a kilencvenes évek elején, illetve előtte játszódó kosztümös film készül, a hetven- napos forgatás másfélszerese az átlagos hazai alkotásokénak, ráadásul ötven szereplővel fogunk dolgozni. Hiszünk abban, hogy a látvány tekintetében a nemzetközi filmekkel leszünk versenyben” - mondta Hutlassa Tamás producer. „Mi készen kaptunk egy hőst, de a filmnek nem szándéka hőst csinálni egy bankrablóból. Ezt már megtette sok ember és a korabeli sajtó. Mi nem mondunk ítéletet a filmmel, a nézők megtehetik a karakter nyomán. A mozi sok mindenben valósághű, nagy részben azonban fikció”. Antal Nimród arról beszélt, hogy már a 2003-ban bemutatott első mozija, a nagy sikert aratott Kontroll után közvetlenül filmet akart forgatni az akkor börtönben ülő (2012- ben feltételesen szabadult) viszkis rablóról, de a jogokat akkor mások szerezték meg. „Egy életutat fogunk bemutatni a viszkis filmmel, döntésekkel, hibákkal, következményekkel együtt. Magyarország talán legjobb és legtéhetségesebb embereivel dolgozhatok a filmen. Bár életem nagyobb részét külföldön töltöttem, csak magyar filmet tudok csinálni. Lehet átvenni elemeket kintről, de a szívében-lelkében magyar film lesz, színtiszta magyar stábbal.” Az Ambrus Attilát alakító Szalay Bence elmondta, hogy a filmhez szükséges fizikai állapot elérését három személyi edző segítette, konditerembe és hokiedzésekre egyaránt lejárt (Ambrus első osztályú jégkorongkapus volt). „Találkoztam Ambrussal, sok mindenről beszélgettünk, megismertük egymást mint embert”. Az igazi viszkis rabló egy jelenétben maga is feltűnik a filmben, egy biztonsági őr szerepére pedig Oszter Sándort szeretnék felkérni, aki egykor Rúzsa Sándort alakította a vásznon. Odor Balázs, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinata irodavezetője (balra) beszél, mellette, Manfred Rekowski, Doris Peschke, Martina Wasserloos-Strunk, Bogárdi Szabó István a Magyar Református Egyház Zsinati Hivatalában 2016. június 3-án