Nógrád Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 50-74. szám)
2016-03-12 / 60. szám
Átadták a kulturális díjakat A Magyarország Kiváló Művésze díjjal kitüntetett Venczel Vera (közé- Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (középen) és pen) és Szombathy Gyula színművészek, valamint a Magyarország Ki- Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért váló Művésze díjjal elismert Monori Lili színművész az 1848-as forrafelelős államtitkára (balra) átadja a Magyarország Érdemes Művé- dalom kitörésének évfordulója, a nemzeti ünnep alkalmából a Pesti sze díjat Tátrai Tibor zeneszerzőnek Vigadóban rendezett ünnepségen 2016. március 11-én Külső és belső megújulásra készülnek Lenmagolajakat vontak ki a forgalomból Határérték feletti benzol- származék tartalom miatt lenmagolaj tételeket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a kifogásolt tételek az üzletek polcairól már lekerültek, a fogyasztók a megvásárolt termékeket visszavihetik az üzletekbe - közölte a Nébih az MTI-vel pénteken. Budapest. A tájékoztatás szerint a terméket Magyarországon a Müller Drogéria Magyarország Bt. forgalmazza Schneekoppe étkezési lenmagolaj néven. A vállalkozás önkéntes intézkedésként kivonta a forgalomból az érintett tételeket és megkezdte a vásárlókhoz eljutott termékek visszahívását is. A közlemény szerint a több európai tagállamot, köztük Magyarországot is érintő riasztás az EU élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyors veszélyjelző rendszerén érkezett. A termékben a német hatóság határérték feletti mennyiségben mutatott ki benzolszármazékokat. Ezek az anyagok több száz, kémiailag rokon, különböző szerkezetű és toxicitású vegyület csoportját jelentik, amelyek a környezetben tartósan megmaradnak. Az anyagok genotoxikus rákkeltő tulajdonsága miatt szervezetbe kerülésük nem kívánatos. A bevitel azonban nem kerülhető el, de az elérhető legalacsonyabb szintre kell szorítani azt. A szennyezett lenmagolaj egyszeri vagy rövidtávú fogyasztása valószínűsíthetően nem okoz tüneteket - írták. „Kék gazdaság" az egyetemen Kaposvár. Átadták a Kaposvári Egyetem mintegy 170 millió forintból kialakított halnevelő kutatóbázisát a somogyi megyeszékhelyen pénteken. A felsőoktatási intézmény a Halászati Operatív Program pályázati támogatásából az 1970-es években épült hallaboratóriumának modernizálásával és bővítésével hozta létre bázisát, amelynek halnevelő, halkeltető egységei haltenyésztési technológiák kidolgozását, haltakarmányok kifejlesztését, laboratóriumai és tanterme pedig a korszerű oktatást szolgálják. Szávai Ferenc, az egyetem rektora az eseményen hangsúlyozta, hogy az intézményben folyó oktató és tudományos munkát évtizedek óta áthatja az a szellemiség, amit ma természetvezérelt, ökológiai rendszereken alapuló, „kék” gazdaságnak hívunk. Mintegy 12 milliárd forintba kerülne a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) teljes rekonstrukciója, amely az intézmény új vezetése szerint három évet venne igénybe, miközben megújulhat az egyetem tihanyi művésztelepe is. Budapest. Csanádi Judit, az MKE február 22-én kinevezett rektora az intézmény pénteki budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az új vezetés a nyitás jelszavával kívánja megújítani az egyetemet; ez magában foglal új projekteket más intézményekkel, galériákkal, de az MKE tanszékei között is. Csakhogy minden olyan nagyobb fejlesztés, amely az oktatás ügyét előbbre vinné, fizikai akadályba ütközik. Az egyetem 19. század végén emelt főépülete kiváló helyen áll, de lepusztultsága már tarthatatlan, híres Lotz-freskója is szétázott - számolt be az új vezető. Mint hozzátette, az Izabella utca sarkán, a szomszédban álló, egykori Mintarajztanoda felújítása szintén szükséges, hiszen használható mellékhelyiségek sincsenek az épületben, a közeli Epreskertben pedig a festő, a szobrász és a látványtervező tanszékek működnek jelenleg „lehetetlen szűkösségben”. Csanádi Judit az MTI kérdésére elmondta, hogy nemrég készült el az MKE intézmény- fejlesztési terve, amely tartalmazza a felújítások teljes ütemezését. Hasonlóan a Zeneakadémia rekonstrukciójához az első lépés egy új épület létrehozása lenne, ennek elkészültével lehet majd kiköltözni az Andrássy úti főépületből, akárcsak az Epreskertből. A teljes projektet 12 milliárd forintból, három év alatt lehetne lebonyoSzigeti Ádám, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Felső- oktatási Kutatás-fejlesztési Főosztályának vezetője hozzátette: a kormányzat nyitott a fejlesztési tervekre, és segít az EU-s források bevonásában is, amelyek segítségével megújulhat például a MKE tihanyi művésztelepe, mintegy 500 millió forintból. Sólymos Sándor stratégiai rektorhelyettes a művésztelep jövőjéről szólva elmondta: a szükséges fejlesztés és bővítés után a tihanyi ingatlan egész évben fogadni tudja a hallgatókat, a telep így növelheti regionális súlyát is. A szakember fontos feladatnak nevezte a méltó részvételt is az 1956-os emlékévben; mint emlékeztetett: az egyetem négy diákját végezték ki a szovjet csapatok négy, itt megszállt magyar katonával együtt. Radák Eszter oktatási rektorhelyettes beszámolója szerint az MKE „elitművészetet képez” a képzőművészet minden műfajában, de érzékelnek egyfajta elszigeteltséget a társadalomtól. Az elitképzés megtartása mellett ezért olyan képzések indítását tervezik, amelyek a piac számára is fontosak, és rövidesen beindulhat az új, akkreditált, angol nyelvű képzés is. „A magyar kultúra hagyományosan irodalom- és zenecentrikus, de eltökélt szándék, hogy ebbe beleszóljunk” - fogalmazott, hozzátéve: céljuk, hogy az egyetem jelentős képző- művészeti események helyszíne legyen. Peternák Miklós tudományos és nemzetközi rektorhelyettes elmondta, hogy az MKE mintegy 60 európai intézménnyel áll kapcsolatban az Erasmus-háíózaton keresztül, de más európai egyetemközi programokhoz is csatlakoztak, illetve csatlakozni fognak. Zrínyi-emlékév milliárdos támogatással Budapest. A kormány fél- milliárd forintot szán a Zrínyi Miklós-Szigetvár 1566 emlékév megrendezésére, és további 580 milliót forintot költ a szigetvári várnak, mint az emlékév hivatalos helyszínének fejlesztésére - derül ki a csütörtöki Magyar Közlönyből. A kormányhatározat szerint összesen 497 millió forintot szánnak az emlékév megrendezésével összefüggő - kisebb részben határon túli - programok megvalósításához. Ezen felül a kormány 580 millió forintot biztosít a szigetvári várnak, mint az emlékév hivatalos helyszínének fejlesztésére, a pénzt a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ kapja. A Zrínyi Miklós-Szigetvár 1566 emlékévben Zrínyi Miklós várkapitány és serege hősies helytállásának 450. évfordulója emlékeznek. Az emlékév során a középkort idéző számos színes, érdekes programmal várják a látogatókat Szigetváron. A rendezvények sorát február 13-án, Szigetvár török alóli felszabadulásának ünnepén történészkonferencia, irodalmi vetélkedő, viselettörténeti bemutató, gasztronómiai és zenei est nyitotta meg. Hóvári János, a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnöke egy januári sajtótájékoztatón azt mondta, reményeik szerint szeptember 7-én, a szigetvári vár ostromának 450. évfordulóján egyszerre látogat a városba Áder János magyar, Recep Tayyip Erdogan török és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő. Vass Péter, Szigetvár polgármestere akkor úgy vélte, a programsorozat feltételei „szellemileg adottak”, megvalósításukhoz az is szükséges, hogy a kormány pénzügyi forrásokat is a város rendelkezésére bocsásson. Az emlékévhez kapcsolódva a várban Zrínyi-emlékter- met alakítanak ki, felújítják a belső utakat, a közvilágítást és a kamerarendszert, illetve befejezik a tíz éve elkezdett szállodát és wellnessközpontot - mondta korábbi sajtótájékoztatóján a polgármester. lítani - közölte. Habsburg hagyaték a budai Várban Budapest. Habsburg Ottó hagyatékának a budai Várban való elhelyezéséről döntött a kormány - írja a Magyar Közlöny. A kormányhatározat szerint a kabinet örömmel fogadta Habsburg Ottó hagyatékát és fontosnak tartja, hogy azt méltó helyen és módon helyezzék el, a budai Várban. A határozat rendelkezik egyes budavári fejlesztésekről is a Nemzeti Hauszmann- terv keretében. Mint a dokumentumban olvasható, a kormány a 2017-es költségvetésben forrást fog biztosítani a Palota út- Csikós udvar-Hunyadi udvar teraszai között létesítendő akadálymentes közlekedési tengely és a Lovardához kapcsolódó kiszolgáló istállóépület megvalósítására, a Csikós udvar és a Hunyadi udvar közötti feljárórámpa újraépítésére, a Karakas Pasa tornyának a rekonstrukciójára, a Buzogány-torony és az ide vezető gyilokjáró egykori állapotának helyreállítására, valamint a nyugati kertek alatt létrehozandó új mélygarázs létesítésére. A határozat nem említ összegeket. A Csongor és Tünde a Nemzeti Színházban Szűcs Nelli (középen) Ilma szerepében Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című színjátékának próbáján a Nemzeti Színházban 2016. március 10-én. A darabot március 11-én mutatják be Vidnyánszky Attila rendezésében. A Föld órája Magyarországon A fenntartható innovációk köré szerveződnek a Föld órája globális környezetvédő akció idei magyarországi programjai március 19-én, az esemény központi helyszíne a budapesti Müpa lesz. Budapest. A Föld óráját tizedik éve szervezik meg világszerte, tavaly 172 országból több mint két milliárd ember csatlakozott a kezdeményezéshez - olvasható a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi képviseletének MTI-hez eljuttatott közleményében. A WWF Magyarországon már március 19-én, szombaton délután jótékonysági filmvetítésre várja az érdeklődőket a Lurdy Moziba, ahol a Norm, az északi című animációs filmet láthatja a közönség. A Müpában rendezett tudományos börzén olyan magyar fenntartható fejlesztések mutatkoznak be, amelyek megoldást kínálnak az éghajlatváltozás miatt fellépő veszélyekre. Itt zárul majd egy díjátadó keretében a WWF Zöld Generáció programja is, amelyben 14-16 éves fiatalok egy éven át dolgoztak a biodiverzitás megőrzését és az intelligens városok működését érintő problémákon. A Climate KIC Klímainnovációs közössége A Víz útja címmel szervez interaktív műhelyfoglalkozást az előadóteremben, de a helyszínen megjelenik majd a WWF öt országot érintő Élő Duna Turné elnevezésű interaktív társasjátéka is, amelyen a Duna-menti vizes élőhelyek élővilágát ismerhetik meg az érdeklődők. A Varázslatos Magyarország jóvoltából a Föld órája központi eseményére látogatók megtekinthetik az országos természetfotó-pályázat magyar nemzeti parkokat ábrázoló legszebb fotóit. A Bartók Béla Nemzeti Hang- versenyteremben a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ad koncertet Kocsis Zoltán vezényletével és Ingrid Fliter zongoraművész közreműködésével. Budapest díszkivilágítását 20 óra 30 perckor kapcsolják le, ekkor a koncert szólistája meglepetés ráadás számát sötétben, csak zongoravilágítással fogja eljátszani.