Nógrád Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 50-74. szám)

2016-03-12 / 60. szám

Ferenc Józsefre emlékeznek Kiállításokkal és újonnan megjelent könyvekkel em­lékeznek I. Ferenc József halálának 100. évforduló­jára Ausztriában, BéüS. Az Osztrák Nemzeti Könyvtárban március 11-én nyí­lik meg egy tárlat, amely a Ferenc Józsefről szóló fotókat, grafikákat, folyóiratokat és magániratokat vo­nultatja fel. A kiállítás 285 tárgy­ból áll, ezek nagy részét még nem mutatták be nagyközönség előtt. A könyvtárban elhelyeznek majd egy tíz méter hosszú festményfa­lat is, amelyen Ferenc József életé­nek különböző korszakaiból szár­mazó portrék láthatók. Ferenc Józsefről további négy helyszínen látható kiállítás március 16-tól: a Schönbrunni kastélyban mint uralkodót és mint magánembert mutatják be, életének fontos állomásait veszik sorra, gyerekkoráról, ne­veltetéséről, elődeiről. Ferenc József uralkodói felada­taiba a schönbrunni hintómúze- um tárlata ad betekintést, ahol az uralkodói ceremóniák törté­netét is bemutatják. Az udvari ünnep- és minden­napokról a bécsi Bútormúzeum­ban a vadászatról, a lovaglásról és a szabadidő eltöltésének haj­dani formáiról az alsó-ausztriai Niederweiden kastélyában lát­ható kiállítás. A felnőttjegy 25, a gyerekbelépő 16 euróba kerül, a négy kiállítást egy jeggyel is meg lehet tekinteni egészen no­vember 27-ig. Az évforduló alkalmából számos könyv is megjelent A Winkler- Hermaden kiadó 132 oldalas köte­tet jelentetett meg Ferenc József éle­tének, politikájának, utazásainak, tudományos és művészi munkái­nak eddig nem ismert képeiből és dokumentációjából, Martina Winkelhofer pedig a Haymon ki­adó gondozásában megjelent köte­tében Ferenc József mindennapja­iba nyújt betekintést Mostantól elektronikus formá­ban is elérhető Friedrich Weissensteiner Nők Ferenc József életéből című munkája, amelyet 2012-ben adott ki nyomtatott for­mában az Amalthea. Ez a kiadó je­lentette meg a Schönbrunni kas­tély korábbi tudományos vezetőjé­nek, Katiin Unterreinemek a köny­vét, amely magángyűjtemények darabjain keresztül mutatja be az uralkodó magánéletét. Kiadták Martin Haidinger újságíró kötetét is, ami humoros formában veszi vé­gig „Ferenc József országát”, az osztrák történelmet és jellemzi az osztrák mentalitást. Jéghegy okozott kárt Moszkva. Kárt okozott az Antarktiszon az orosz Progressz és a kínai Zongsen kutatóállomás infrast­ruktúrájában egy oldalra dőlt jég­hegy - közölte Valerij Lukin, az orosz Antarktisz-expedíció vezetője. Az 1300 méter széles jéghegy, amelynek magassága elérte a 800 métert, oldal­ra dőlésével hatalmas hullámot kel­tett, amely 5-7 méteres jégtömböket a partra zúdítva elsodort mindent, ami az útjába került. Az oroszoknál tüzelőanyagot foga­dó állomás infrastruktúrája sérült meg, a kínaiaknál pedig a dokkoknál lévő konténereket dobálta szét és ron­gálta meg az ár. Sérültek nem voltak, olajszennyeződés sem keletkezett. A hatalmas jéghegy február 27-én éjjel szakadt ki a Dalk gleccserből, és már­cius 2-án dőlt fel. a királyi palotát Újjáépítik az egykori afgán királyi palotát, egy neoklasz- szicista épületet, amely évti­zedek óta romos állapotban, elhagyatottan áll az ország vérzivataros történelmének mementójaként. Kabul Asraf Gáni afgán elnök a hé­ten jelentette be, hogy jóváhagyta a rendeletet, amely, alapján öt év alatt több ütemre bontva helyreállítják az Amánulláh király uralkodása (1919- 1929) idején, az 1920-as években épült Darulaman-palotát. „A súlyosan megrongálódott palo­ta történelmünk legsötétebb napjaira emlékeztet, ezért ma jóváhagytam a helyreállítását” - írja az elnöki közle­mény. A palota helyreállítása a 2012- ben kezdett adománygyűjtés mellett az állami támogatásnak is köszönhe­tő, 16 millió dollárt (4,46 milliárd fo­rint) szánnak rá. Macedónia fizet meg a menekültválságban az Európai Unió hibáiért - mondta a balkáni or­szág államfó'je egy pén­teki német lapinterjú­ban. Beilin. Gjorge Ivanov a Bild című napilapban megjelent interjúban kiemelte: „nem ez az első alkalom, hogy az EU cserbenhagyja Macedóniát”. A koszovói háború idején Ma­cedónia 360 ezer menekültet fogadott be, de nem segített senki, ezért most „proaktív” módon reagál, a hadsereggel védi a határt. Az EU hibái miatt már 25 millió euró közpénzt kellett el­költeni, de Macedónia „egyet­len centet sem” kapott az EU- tól, holott nem EU-tagként vé­di Európát az EU-tag Görögor­szágtól, ámely „már megint kapott 700 millió eurót”, és minden egyebet is megkap, amit csak akar, jóllehet nem végzi el feladatait - fejtette ki Gjorge Ivanov. „Senkik vagyunk, az EU- ban, Schengenben és a NATO- van sem vagyunk benne”, és „nem akar minket senki”, mégis „mi védjük Európát egy olyan európai országtól, amely hiányosan ellenőrzi a menekülteket, illetve egysze­rűen továbbküldi őket” - tette hozzá a macedón elnök. Hangsúlyozta, hogy a bizton­ság szempontja háttérbe szorult a menekültválságban, és ha Ma­Tűz mellett melegedik egy migráns férfi a görög-macedón határ görög oldalán, Idomeniben 2016. március 11-én cedónia „Brüsszelre várt volna”, akkor már régen „elárasztották volna a dzsihadisták”. Németor­szág is „csődöt mondott”, hiszen nem volt hajlandó együttmű­ködni a dzsihadisták kiszűrésé­ben - mondta a macedón elnök. Rámutatott, hogy a macedón ha­tóságok már kilencezer hamis vagy lopott útlevelet foglaltak )e. Gjorge Ivanov elmondta, hogy hazája az EU és Törökor­szág tárgyalásain csupán „az étlapon szerepel”, és mindig is az uniós intézmények áldo­zata volt. Az EU 25 éve megté­veszti és manipulálja Macedó­niát - jelentette ki. Németországról szólva ki­emelte, hogy Angela Merkel kancellár „humanitárius gesz­tusával bátorságról tett tanú­bizonyságot”, ahhoz viszont senkinek sincs bátorsága, hogy elmondja, mi következik most. „Csak Szudán és Egyip­tom között 20 millió migráns várakozik, akik mind át akar­nak kelni Európába” - mondta. Úgy vélte, a menekültválság megmutatta, hogy az EU vál­sághelyzetben nem működik, és a jövőben egyre több tagor- . szág hoz majd döntéseket saját hatáskörben. „Angela Merkel is önállóan választotta magának Európa megmentője szerepét”, és az általa kijelölt irányba tol­ta az EU-t. A német kancellár most Törökországgal próbálja kezelni a helyzetet Majd kide­rül, hogy ez sikerül-e. „Én na­gyon szkeptikus vagyok” - mondta Gjorge Ivanov. Nem szabad rasszistának bélyegezni azokat, akik tartanak a bevándorlástól! Több a széndioxid a Föld légkörében Washington. A szén-dioxid-kon- centráció legnagyobb növekedését mérték a légkörben 2015-ban a fel­jegyzések 56 évvel ezelőtti kezdete óta - közölte az amerikai Nemzeti Légkör- és Óceánkutató Hivatal. A hawaii Mauna Loa obszervatórium műszereinek mérései szerint az em­beri tevékenység során felszabaduló elsődleges üvegházhatású gáz lég­köri koncentrációjának világátlaga 3,05 ppm-mel volt magasabb az elő­ző évinél. (A ppm arányszám az egy­millió egységre jutó részecskeszá­mot mutatja.) A növekedés oka az emberi tevékenység és a múlt évben felerősödött El Nino időjárás-jelen­ség kombinációja - írja a közlemény. Az anglikán egyház első számú vallási vezetője szerint felháborí­tó az a tendencia, hogy rasszistá­nak bélyegzik azokat, akik aggá­lyokat fogalmaznak meg á be­vándorlással szemben. London. Justin Welby, Canterbury érse­ke, a világszerte több mint 70 millió hívőt számláló anglikán unió legfőbb vallási méltósága a The House című, a brit par­lament alsóházának képviselői által szer­kesztett heti politikai magazinnak nyilat­kozva kijelentette: igazolható érzelmi megnyilvánulás a félelem a mostanihoz hasonló „kolosszális” válságok közepette. Welby szerinta jelenlegi menekülthul lám „az egyik legnagyobb népvándorlás az emberiség történeimében”, és az egyes közösségekben őszinte félelmek fogalma­zódnak meg, amelyekre oda kell figyelni és megoldást kell találni. Az anglikán vezető alig burkoltan bírálta ugyanakkor a menekültválságfa adott brit kormányzati választ Justin Welby „rendkí­vülinek” nevezte Németország erőfeszíté­seit, kiemelve, hogy a németek csak tavaly 1,1 millió menekültet fogadtak. Hozzátette: ezzel összehasonlítva „igen soványnak hangzik” az a terv, amelynek alapján Nagy- Britannia öt év alatt összesen 20 ezer Szíri­ái menekültet fogad be a konfliktusövezet­tel határos országok menekülttáboraiból. Kijelentetteí tudatában van az ügy bo­nyolultságának, és jogosnak tartja a brit kormány azon meggondolását, hogy ke­rülni kell az embercsempészet támogatá­sát. „Nem tehetünk azonban úgy, mintha nem lennénk részesei ennek a problémá­nak (...) Meg kell találnunk a módját, hogy vállaljuk a teher ránk eső részét” - fogalmazott Canterbury érseke. Terjeszkednek a tigrisek Kínában Kína északkeleti részén egyre nő a szibériai tigri­sek vadászterülete, a nagymacskák a kínai­orosz határvidékről mindinkább beljebb hú­zódnak - számolt be a Természetvédelmi Világ­alap (WWF). Peking. A jelenséget azzal ma­gyarázták, hogy kínai oldalon mind többet tesznek az erdők vé­delmére és a tigrisek élőhelyé­nek helyreállítására. Az orosz- országi rész már „telített”, ott kö­rülbelül 540 szibériai tigris kó­borol - mondta Csang Jou-tö, a WWF nagymacska-programjá­nak egyik vezetője egy tigrisvé­delmi konferencián. A hosszú ideje tartó megfigye­lés eredményeként a szakembe­rek arra következtettek, hogy Csilin tartományban a korábbi­nál több ragadozó fordul meg. Huangnyiho természetvédelmi területen például három tigris él, és az elmúlt években további hat vendég csatlakozott hozzájuk. A tartományi erdészeti hiva­tal, amely tavalytól megtiltotta a kereskedelmi célú fakitermelést, az elmúlt tíz évben 1000 infravö­rös kamerát szerelt fel a térség­ben a szibériai tigrisek és az amuri leopárd megfigyelésére. A legvalószínűbb becslések sze­rint Csilinben 27 tigris és 42 le­opárd tanyázik. A 10 éves kormányzati tigris- védelmi program most van ki­dolgozás alatt, s ebben több vé­delmi zóna kijelölését tervezik nem kis részben a már áttele­pült állatok érdekében. A szak­emberek számításai szerint több mint 30 szibériai tigrisnek és mintegy félszáz amuri leopárd­nak a „kényelmés” élethez nagy­jából 8 ezer négyzetkilométer­nyi élettérre van szüksége. A tervek szerint az újonnan védendő területeken élő embe­reket elköltöztetik, a környéken jelentősen korlátozzák a legelte­tést, illetve a fakitermelést, az orvvadászokat pedig súlyos bün­tetéssel fenyegetik. A szibériai tigrisek nemzetkö­zi szinten is a veszélyeztetett ál­latfajok közé tartozik, Kelet- Oroszország és Északkelet-Kína mellett még a Koreai-félsziget északi részén is előfordul. Gyümölcsöket és zöldségeket lakmározik egy thai elefánt a Bangkoktól 80 km-re északra fekvő Ajutthajában 2016. március 11-én, két nappal a thaiföldi országos elefántnap előtt. A több tucat elefánt számára megrendezett hagyományos lakomával a délkelet-ázsiai ország elefántállományának veszé­lyeztetett voltára és élőhelyük zsugorodására kívánják felhívni a közfigyelmet. Macedónia fizet meg az tu hibáiért* iiiEl I iiiMíK

Next

/
Oldalképek
Tartalom