Nógrád Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 25-49. szám)

2016-02-19 / 41. szám

Ügyfélbarát lesz a hivatal Füleken is Ezekben a napokban kiterjedt átépítési munkák fejeződnek be a Füleki Városi Hiva­talban. Fülek. Médiapartnerünk, a Rádió Focus értesülése szerint az épület földszint­jén új ügyfélfogadó központ jön létre. Az önkormányzat a nyáron elvégzett auditori munkafolyamat-vizsgálat után döntött az épület átépí­tése mellett.- Az audit alátámasztotta, hogy egyszerűsíteni kell a szolgáltatásokhoz való hoz­záférést, ezért úgy döntöt­tünk, hogy a földszinten ügyfélfogadó központot ho­zunk létre - mondta Agócs Attila, Fülek polgármestere. A felvidéki város vezetője szerint az új ügyfélszolgála­ti központ jobban fókuszál majd a polgárokra.- Ügyfélként kezeljük majd a hivatalba érkező la­kosainkat. Egy helyen, ké­nyelmesen tudnak majd el­intézni mindent, amire egy átlagos füleki polgárnak szüksége van. Eddig az iro­dák és az alkalmazottak, akik napi szinten kapcsolat­ba léptek a polgárokkal, szét voltak szórva az egész épületben, a pénztár szin­tén függetlenül működött. Ez nem volt hatékony meg­oldás, az embereknek soká­ig tartott a hivatalos ügyek intézése - tette hozzá. Az ügyfélfogadó központ várhatóan március közepén nyílik meg. Egyre több az influenzás beteg Az előző héten tovább emelkedett az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma: február 8-14. között a figyelőszol­gálatban résztvevő orvo­sok jelentései alapján végzett becslés szerint az országban az előző heti­nél 38 százalékkal több, 43 ezer 700 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, százezer la­kosból 443 fő jelentkezett influenzás panaszok mi­att. Nógrád megyében több mint háromszorosá­ra nőtt a vírussal fertő­zöttek száma az előző héthez képest. NMHfflformáciÓ. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért - derül ki az Országos Epidemiológiai Központ Járvány­ügyi osztályának legfrissebb jelen­téséből. Az előző, hatodik héten egy terület kivételével valamennyi közigazgatási területen több influ­enzás beteget regisztráltak, mint egy héttel korábban. Az influenza miatt orvoshoz fordulás gyakorisá­ga Nógrád megyében több mint háromszorosára, Somogy megyé­Az orvoshoz fordulók között tovább nőtt a gyermekek aránya ben több mint kétszeresére és He­ves megyében közel másfélszere­sére nőtt. Az elmúlt héthez viszo­nyítva az orvosnál megjelent bete­gek között tovább nőtt a gyerme­kek aránya (44,3 százalék). Bor- sod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében a betegek több mint fele 15 éven aluli volt. Influenzaszerű megbetegedé­sek halmozódásáról a hatodik héten Borsod-Abaúj-Zemplén (3), Fejér (1), Heves (4) és Nóg­rád (2) megyéből összesen 10 je­lentés érkezett. A járványok hat óvodát, három általános iskolát, és egy gimnáziumot érintettek. Négy járványban történt minta- vételezés, az eddig elvégzett vizsgálatok alapján egy esetben influenza B vírus volt felelős a járvány kialakulásáért. A klinikai és a virológiái adatok értékelése alapján megállapítha­tó, hogy Magyarországon az előző héten tovább nőtt az influenzasze­rű megbetegedések száma, azon­ban az emelkedés mértéke kisebb volt, mint az előző hetekben - ösz- szegzett a központ. Nógrád me­gye tekintetében magasabb az emelkedés, ugyanis a százezer la­kosra jutó orvoshoz forduló bete­gek száma Heves megye után ná­lunk a legmagasabb, 812 fő. Az elmúlt három hét alatt 31 járványt jelentettek 8 megyéből. A járvá­nyok 1 bölcsődét, 14 óvodát, 14 ál­talános iskolát, egy gimnáziumot és egy kórházat érintettek. Minta- vételezés 19 esetben történt, ó esetben az influenza B kóroki sze­repét igazolták. A salgótarjáni Szent Lázár Me­gyei Kórházban továbbra is teljes látogatási tilalom van érvényben. Balassagyarmaton a Dr. Ke- nessey Albert kórház gyermek- osztályán, szülészeti-nőgyógy­ászati osztályán és újszülött­részlegén tilos a látogatás. Kis döntések is befolyásolják a klímaváltozást Az Észak-magyarországi Regionális Környezetvé­delmi Központ klímakon­ferenciát szervezett a Nógrád Megyei Közgyűlés dísztermében, ahol a résztvevőket szakembe­rek tájékoztatták arról, hogy miért van szükség a cselekvésre a klímaválto­zás kapcsán, illetve mi­lyen eredménye lesz en­nek a pozitív átalakulás­nak és nemzetközileg mi­lyen visszhangja van. Salgótarján. - Párizsban, az ENSZ konferenciáján elindult egy olyan kezdeményezés, illet­ve született egy határozat, amit sokan nem nagyon értettek, s még ma sincsenek tudatában ennek a jelentőségével. Éppen ezért terveztük ezt az összejöve­telt, hogy a legilletékesebbek adják át a nemzetközi döntés­hez kapcsolódó információkat, hogy azok közkinccsé váljanak az országban és megyénkben - mondta el a rendezvény céljával kapcsolatban dr. Kecskeméti Sándor, az Észak-magyarorszá­gi Regionális Környezetvédelmi Központ vezetője:- Az ismeretterjesztés itt nem áll le, ugyanis a honlapunkon fo­lyamatosan fogunk ezzel foglal­kozni. Ezt követően a tervünk pedig az, hogy a meghívottak összefüggésében értsék meg, mi lesz, ha a klímaváltozás megaka­dályozása érdekében nem te­szünk valamit. Ezt terjeszte­nénk, és tudatosítanánk a társa­dalomban is - tette hozzá. A párizsi klímacsúcs hatása­iról Körösi Csabát, a Köztársa­sági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóság vezetőjét kérdeztük meg. Vála­szában egyebek mellett kifej­tette: a nemzetközi konferencia hatására már mindenki latja és tudja, hogy keresztút előtt áll a világ, s benne Európa, s Euró­pában Magyarország. A továb­bi fejlődési pályánkról és a kö­vetkező generációk életéről kell most döntenünk. A párizsi csúcs egyértelművé tette, hogy mik a koc­kázatok és előre vetítette a megoldás lehetőségét, amely­ben gazdasági lehetőségek is vannak. Ebből kifolyólag a cse­lekvés vár most ránk, amit ha szervezettséggel, megfelelő technológiai irányban és poli­tikai támogatással végzünk, ak­kor Magyarország versenyké­pesebben fog kijönni a jelenle­gi helyzetből. Körösi Csaba hozzátette: a klímaváltozás visszafordításá­ért az emberek is sokat tehet­nek, ugyanis nyáján döntési helyzetben vannak minden nap és minden szinten. A város vezetői dönthetnek arról, hogy a település közlekedését, ener­giaellátását, szennyvíz-gazdál­kodását milyen irányban kí­vánják fejleszteni, de a magán­emberek is választhatnak ak­kor, amikor levesznek egy áru­cikket a polcról. Határoz­hatnak arról, hogyan fogják művelni a kertjüket vagy mi­lyen növényekkel ültetik be. Döntési helyzetben vannak, amikor egy használt áru sor­sát határozzák meg. Ezek az apró döntések mind­mind hatnak a klíma alakulá­sára, a nyersanyag-forgalom­ra, s hatással vannak arra, hogy mikor és hogyan tudjuk elérni azt, amit ideálisnak gondolunk egy körforgásos gazdaságban - húzta alá a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóság vezetője. Sz.A. •&: SALGÓTARJÁNI it (iíI PROGRAMAJÁNLÓ HIRDETÉS JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONDERENCIA KÖZPONT Február 15-19.19.00 Székfoglaló Bérlet előadása Zenthe Ferenc Színház: Komámasszony, hol a stukker? (kamara előadás) Szólójegyek még vásárolhatók! Március 5.19.00 Experidance Production: Én, Leonardo - A fény születése. Jegyek vásárolhatók! APOLLÓ MOZI 14.30 Norm, az északi, 14.30 Hókirálynő 2., 16.00 Star Wars: Az Ébredő Erő 30, 16.00 A művészet templomai, 18.15 Nagyfater elszabadul, 18.30 Hogyan legyünk szinglik?, 20.30 Deadpool, 20.30 Spotlight • Egy nyomozás részletei VÁROSI MEGEMLEKEZÉSEK Február 20.10.00 1946. évi széncsata 70. évfordulója alkalmából rendezett koszorúzási megemlékezés a Nógrád Megyei Kormányhivatal épületénél Február 25.14.00 Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja Koszorúzási megemlékezés a December 8. téren VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér 09.25 Ajánló 09.30 Roma Magazin 09.40 Kalandozások Délkelet-Ázsiában {4. rész) 10.10 Háttér-Elismerték legjobb sportolóinkat 10.30 Hírfüzér 10.55 Ajánló 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.25 Ajánló 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.30 Közmunkás portré 2016 - Oláh Lajos 19.40 Honvédő város 10.15 Nemzetközi Dixieland Fesztivál - Funny Fellows 20.30 Hírfüzér 21.00 INFO TV ÁpfojrMNjánlM SäMbritt Ktrmlwttiiisl No®pnstí Kit tteMgitKfeliáeaéft További programok a WWW.nKULT.INFO honlapon! Hiába feszegette... Bánia. Bejelentés érkezett a rendőrségre a napokban ar­ról, hogy valaki betört egy bárnai családi házba. A hely­színre érkező rendőrök meg­állapították, hogy az elkövető bemászott az ingatlan körbe kerített udvarára, majd a ház mögött lévő garázs ajtaján át akart bejutni a házba. Hiába próbálta azonban kifeszíteni az ajtót, ez nem sikerült neki. így a tettes sietve távozott a helyszínről, ahonnan nem tu­lajdonított el semmit. A Salgó­tarjáni Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának nyomo­zói rövid időn belül azonosítot­ták a bűncselekmény elköve­tésével megalapozottan gya­núsítható 20 éves férfit, akit elfogtak és előállítottak. A ha­tóság a bárnai lakos ellen lo­pás kísérlete miatt - őrizetbe vétele mellett - folytat eljárást

Next

/
Oldalképek
Tartalom