Nógrád Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-09 / 6. szám
„Tények és következmények” A közelmúltban - még a leköszönt esztendő utolsó napjaiban - megjelent a hatvanegyedik (!) évfolyamát zárt irodalmi, művészi, közéleti folyóirat, a Palócfóld 2015/6-os száma. A borítón Fehér László festőművész a „Hajléktalan vacsorája II. (2011) című festménye látható. A kép eredeti megközelítésű, igényes elemzése- „Mérőpont” címmel - Nagy Csilla irodalom- történész, szerkesztő tollából a „Kép-tér” rovatban kap helyet, s ez jó módszernek bizonyul. Ugyancsak a borítón, a hátsón olvasható Ottlik Géza- „Ittfélbeszakadtak a gondolataim egyelőre” - mondata mottóként. Ez akár találó utalás lehet arra is, hogy egy darabig, a biztos anyagi háttér megteremtődéséig - mint általában minden év elején - várni kell az idei első számra. De arról majd annak idején essék szó, most az a fontos, ami az eddigi legutolsó, egyszersmind legfrissebb számban napvilágot látott. Bár értékrendileg nem ez a perdöntő, mégsem elhanyagolható szempont a megyei aktualitások kiemelése mind a szerzők, mind pedig a témák vonatkozásában. S e két igényt ezúttal Sulyok László író, újságíró személye elégíti ki mindenekelőtt. A Salgótarjánban élő nyugalmazott lapszerkesztő egyrészt a „Találkozási pontok ’56” című rovatban „Emlékképek a forradalomról” címmel tesz közzé részleteket néhány olyan úgymond „ötvenhatos” ember élményeiből, akik „nagyot álmodtak, nagyokat mertek és cselekedtek”, s a szívük diktálta hazaszeretetükért enyhén szólva nem köszönetét kaptak a rendszerváltás előtt. Ugyancsak hasonló témakörben jelent meg 2013-ban Sulyok László saját kiadásában a „Velünk történt 2.” című, egyéni életutakat rögzítő, a „helyi múlt” feltárását az „oral history” eszközrendszerének felhasználásával segítő memoárkötet, amelyet az „Ami marad” című recenziórovatban Alabán Péter történész „Tények és következmények” címmel mutat be. A Palócfóld 6. számában is folytatódik a „Salgó Blues” című, tárca-(?) sorozat, amelyben az állandó szerző, a salgótarjáni költő Juhász Tibor a társadalom peremére sodródott emberek életének egy-egy epizódját felvillantva rendre szociális érzékenységéről, szociografikus érzékéről tesz bizonyságot. A „kávéházi szegleten” elnevezésű lírarovatban Filó Mariann „Szülőföld” című verse képviseli a nógrádi költőket. E lapszám kuriózuma Mizser Attila főszerkesztő nevéhez fűződik a Tőzsér Árpádról szóló „a fa még ott nyújtózkodott a fában” című írásával, amelynek eredeti változata októberben előadásként hangzott el a Pozsonyi Magyar Intézetben a Kossuth-djas költő - nem mellesleg a Palócföld tiszteletbeli főmunkatársa - 80. születésnapja alkalmából rendezett konferencián. Hagyományosan további felvidéki toliforgatók is szerepelnek a lapban: Csehy Zoltán verssel, Németh Zoltán és Ardamica Zorán pedig a „Kutatóterület”- ben az „Álnév és maszk az irodalomban” című témában kifejtett tanulmányával. Kótai Tamás szentendrei festőművész képeiről - akinek balassagyarmati kiállításából illusztrációként került be néhány alkotás a folyóiratba - Nagy T Katalin műtörténész értekezik szintén a „Kép-tér”-ben... Cs. B. A folyóirat címlapja Fehér László festményének részletével Természeti csodák fotókon A Baglyaskő Idősek Otthonában működő galéria rendszeres kiállítási programjában ezekben a napokban Varga Tamás fotókiállítása látható, A Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület tagja elsősorban azokat a képeit tárta a nyilvánosság elé, amelyek a természet szépségeit - ahogyan a meghívóban fogalmazott - csodáit örökítette meg. A megnyitóünnepség - a kívülről érkezett és az otthonban lakó - vendégeit Holecz Istvánná intézményigazgató köszöntötte. Idézte Henri Cartier-Bresson XX. századi francia fotóművész gondolatát, amely szerint „a fényképezés az élet egyik formája”. Varga Tamás gyermekkorában ismerkedett meg a fotózás alapjaival, nem kis mértékben művésztanár - szép tűzzománcképeket készítő, míves grafikákat, meghívókat, plakátokat tervező - édesapja, Varga István hatá- sára. S hogy nem esett I messze az alma a fájától, azt már dr. Csongrády Béla, a kiállítás szószólója hangsúlyozta, amikor a közönség figyelmébe ajánlotta az alkotásokat. A paravánokra az átlagosnál lényegesen nagyobb méretű, ezáltal a részleteket is jobban érzékeltető képek kerültek, s a fentebb említett csodák _ visszaköszönnek a fotókról a virágokat, állatkákat (méhet, pillangót), tehát az élő világot, tájakat ábrázoló felvételekről. De, hogy sikerüljön akár egy alkonyi hangulatot, akár a hegyek-völgyek vonulatait, akár egy „égig érő” fát, ködös vidéket vagy a felhők játékát úgymond hitelesen egyszersmind élményszerűen megjeleníteni, ahhoz egyrészt nagy türelem, másrészt éles szem, velünk született képesség, harmadrészt tudnivalók sokasága és a korszerű eszközök lehetőségeinek maximális ismerete szükséges. S Varga Tamás rendelkezik mindhárom ismérvvel. S ezek révén alakult - s alakul folyamatosan - sajátos látásmódja, úgymond fotós egyénisége. A fény és árnyék kontrasztja, sejtelmes viszonya a leginkább jellemző fotográfiáira. Manapság sokan fényképeznek, mert állandóan a kezük ügyében van a telefon, amely már régen többet tud az egyszerű beszédváltásnál. Családi fotóknak, emlékőrző dokumentumoknak megfelelőek azok a felvételek, de csak távoli rokonságban vannak azokkal a fényképekkel, amelyeket Varga Tamás is készít. Megállítani a tovasuhanó időt, formát adni a végtelen térnek, rögzíteni a létezés legtörékenyebb összetevőjét, a pillanat varázsát, erre vállalkozik az igazi fotográfia, a rátermett fényképész. A kiállítást szervezők, rendezők nevében Baglyasalja Barátainak Köre elnöke, Báti Jánosáé egy emléklappal is megköszönte Varga Tamásnak, hogy vállalkozott e szereplésre. Súlasi András ugyancsak utalt Varga Istvánnal ápolt barátságára, majd bemutatta Andrássy Ferenc népzenészt és zeneiskolai növendékét, Póczos Mátyást. A két muzsikus - immár a baglyasi kiállítás-megnyitók hagyományainak megfelelően - ízelítőt adott az általuk megszólaltatott hangszerek - ezúttal tekerőlant, citera, furulya, dob - jellegzetességeiből... Varga Tamás (jobbról az első) kiállításának,megnyitóján Póczos Mátyás (balról az első) és tanára, Andrássy Ferenc működött közre Új és régi arcnak egyaránt tekinthető Borbíró Andás a Zenthe Ferenc Színház tablóján. Egy jelenleg is műsoron lévő mesejátékban, Fésűs Éva „A kíváncsi királykisasszony”- ában feltűnt már a neve az előző évad során, s egy mulatságos figurát játszott a közelmúltban bemutatott „Kakuk Marci”-ban, Tersánszky J. Jenő színművében is. Ezekben a napokban a finisben tart Schwajdá György „Nincs többé iskola” című mesedarabjának próbaidőszaka: a premier január 14- én lesz a Tudor-Vidor-bérlet keretében Salgótarjánban, a lózsef Attila Művelődési Központ színháztermében. A Molnár Ernő rendezte előadásban Borbíró András Kukajó törpét alakítja. S ugyancsak várja Korpássy titkár szerepe a tervek szerint május 23-án Susán Ferenc rendezésében színre kerülő „A szabin nők elrablása” című zenés vígjátékban. 1987. március 29-én Budapesten látta meg a napvüágot, tehát huszonkilencedik születésnapjához közeledik, de lassan egy negyedszázada színpadon van. Alig múlt öt-hatéves, amikor a szüleivel - mint közönség - részt vettek Rókusfalvy Pál „Fogadjunk!” című televíziós vetélkedőjének felvételén. A műsorvezető felfigyelt az izgő-mozgó kisfiúra és felkérte úgymond segítőjének. E szereplés nyomot hagyott az operatőr - aki a Vígszínház ügyelője is volt - emlékezetében, s 1994-ben beajánlotta Szophoklesz „Oidipusz” című drámájának előadásába, amelyet a színház épületének felújítása miatt a Nyugati pályaudvar melletti sátorban tartottak annak idején. így az Ács János rendezte produkcióban a hétéves Borbíró András ott állt TordyGéza mellett a rivaldafényben. S 1995 januárjában a Verebes István rendezte „Cyrano”-ban már többször is feltűnt, szöveges feladata is volt. A „gyermekszínészkedés” egészen tizennyolc éves koráig tartott mind a színpadon, mind pedig a szinkronstúdiókban. Rendszeresen fellépett a Víg, a Pesti, az Új Színházban, a Tháliában, s egyre komolyabb szerepekben. Játszott például a „Kék madár’-ban, a „Micimackó”-ban, a „Dzsungel könyvé”-ben, a „Néma leventé”-ben, a „Padlás”- ban, a „Sirályában és a „Grease”-ben is. Közben természetesen iskolába is kellett járnia. Szerencséjére, amikor felső tagozatba lépett az általános iskolában, a szülők Budapesten a Kertész utcában találtak egy olyan helyet, ahol Bubik István fővédnökségével a tanrendbe beépítve művészeti oktatás is folyt Miután gimnázium is létesült az intézmény keretében, a cseperedő fiatalember egészen az érettségi vizsgáig, 2006-ig ott tanulhatott. Voltak táncóráik, tartottak beszédtechnikai gyakorlatokat, s megismerkedtek a színészmesterség alapjaival is. Nem volt eminens tanuló, mégis a második legjobb érettségi bizonyítványa neki lett. 20074)en jelentkezett a színművészeti egyetemre illetve a szintén felsőfokú színészképzésre Kaposvárra. Mindkét helyen a harmadik rostáig jutott el, s ezzel bizonyára „csúcsdöntőnek” bizonyult. A csalódást egy sikeres szombathelyi időszak követte, amely új fejezetet írt Borbíró András életében. Hallgatója lett a dunántúli város színházi stúdiójának és ott volt a 2008-ban alapított, Jordán Tamás vezette Weöres Sándor Színház születésénél. Már az első, Dömötör Tamás rendezte „9700” című - Szombathely irányítószámára utaló - előadásban is szerepelt 2009 januárjában. Ugyanazon év márciusában Kinéziászt fomálta meg a stúdiósok által színpadra vitt „Lüzisztráté.. .’’-ban, amelynek Horgas Ádám volt a zeneszerzője, koreográfusa és rendezője is. Aztán jöttek egymás után az emlékezetes előadások: Jeles András „A nevető ember”-e, a Valló Péter rendezte „liliom ”, amelyben az igazgató, Jordán Tamás felkérésére Szabados Mihályt helyettesítette. Czukor Balázs „Öt az egyben” című, főleg fiataloknak szánt szobaszínházi produkciója szintén zömében stúdiósokkal készült Jeles András rendezte „A kis lord”-ot is, amelyben Borbíró András a lakájt játszotta - mások mellett - lor-? dán Tamás, Kiss Mari, Trokán Péter ' társaságában. Há}'János „Herner Fe- ‘ rike faterja” című darabjában - amely Kelemen Zoltán rendezésében került színre Ferikét jelenítette meg. Ezt az előadást nagyon szerette, a nézők nem kevésbé. Többször is közreműködött az úgynevezett Homo Ludens Zenés Színpad produkcióiban így „A kis herceg”-hen is. Sokrétű érdeklődésére, élénk aktivitására jellemző, hogy amikor 2010-ben Győrből Szombathelyre került az úgynevezett „Médiawave” nemzetközi vizuális, zenei fesztivál, akkor Borbíró András volt a műsorvezető. Az is előfordult, hogy a termálfürdőben vetített magyar filmekhez azokra rímelő kabaréjeleneteket írt, illetve adott elő. Máskor öten eljátszották a „Romeo és Júliá”-t különböző iskolák egy-egy osztálytermében. Aztán egyszercsak elege lett a „nyüzsgésből”, egy kis csendre vágyott Bár szinkronfeladatokat továbbra is vállalt, egy időre az ország másik szegletébe, Bács-Kiskun megyébe, a Duna-parti Géderlakra költözött, ahol volt ideje sokat meditálni, olvasni, s nem utolsósorban önellátó módon gazdálkodni. A földművelés, az állattartás szeretete, s egyáltalán a természetközelség iránti igény nem kis mértékben anyai nagyszüleinél - akik éppen Nógrád megyeiek, Őrhalomban élnek - tett látogatásai során alakult ki benne. Az önként vállalt mintegy kétéves színházi szünetben egy idő után már hiányozni kezdett számára a színpad. Ráadásul az őrhalmi nagyapa is inspirálta - egy használt gépkocsit ígért ajándékba - a Zenthe Ferenc Színházhoz való bejelentkezésre. Jól érzi itt magát, komoly feladatok, kihívások esetén hosszú távon is lehetségesnek tartja az együttműködést a társulattal. Szívesen tanítana, foglalkozna fiatalokkal, amatőrökkel is, s persze nem hagyott fel a gazdálkodással kapcsolatos terveivel sem... Csongrády Béla
