Nógrád Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-24. szám)

2016-01-08 / 5. szám

Kitoloncolhatják az elkövetőket Köln. - Elképzelhető a Köln­ben és más német városokban elkövetett szexuális bűncse­lekmények és rablások elkö­vetőinek kitoloncolása - kö­zölte Heiko Maas igazságügyi miniszter csütörtökön a né­met Funke médiacsoportnak adott nyilatkozatában. Szilveszter éjjel mintegy ezerfős csoport gyűlt össze a kölni főpályaudvar előtti té­ren, majd petárdázni kezd­tek. Mikor a rendőrség köz­belépett, kisebb csoportok alakultak, s ezt követően kezdtek nőket körbevenni, szexuálisan zaklatni és ki­rabolni. Más városokban is történtek hasonló támadá­sok. Az elkövetők azonosítá­sa ugyanakkor rendkívül nehéz. A tanúk többsége arab vagy észak-afrikai szár­mazású támadókról számolt be. Eddig több mint száz nő jelentkezett, és tett feljelen­tést a hatóságoknál. Kéthar­maduk számolt be szexuá­lis támadásról. Kettőt meg is erőszakoltak. Maas elmondta: - Ha me­nedékkérők is voltak az elkö­vetők között, a törvény lehető­vé teszi kitoloncolásukat, de azt is, hogy elítéljék, és leg­alább egyéves börtönbünte­tést szabjanak ki rájuk, akár a menekültügyi eljárás ideje alatt is. - Aki azt gondolja, hogy megszegheti a törvényt, azt meg kell büntetni. Függet­lenül attól, hogy honnan szár­mazik - idézi az igazságügyi minisztert a Deutsche Welle (DW) honlapja. Thomas de Maiziere bel­ügyminiszter is arról beszélt, hogy aki súlyos bűncselek­ményt követ el, annak szá­molnia kell azzal, hogy kito­loncolják. Utalt arra is, hogy törvénymódosítás is elkép­zelhető, hogy bűnözők ne kaphassanak menekültstá­tust - írja a DW.- Ha kiderül, hogy az elkö­vetők menekültek, akkor el­játszották azt a jogot, hogy vendégek legyenek nálunk - idézi a Bild német napilap Andreas Scheuert, a legki­sebb kormánypárt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) főtitkárát. Cameron Németország támogatását kéri Gerda Hasselfeldt, a Keresztényszociális Unió, a CSU parlamenti frakciójának vezetője (b) üdvözli David Cameron brit kormányfőt a bajorországi Wild bad Kreuthban A Bajorországban a Keresztényszo­ciális Unió politikusaival, valamint Angela Merkel kancellárral folyta­tott megbeszéléseket követően David Cameron brit kormányfő csü­törtökön derűlátóan nyilatkozott ar­ról, hogy az Európai Unió reformjá­ra irányuló kísérlete sikerrel jár. Wildbad Kreuth. Cameron elmondta, ez nem csak országának, hanem egész Euró­pának hasznára válna, s nem csak azáltal, hogy az Egyesült Királyság az EU tagja ma­rad, hanem annak révén is, hogy az EU ez­által megmutathatja: nem merev tömb­ként, hanem rugalmas hálózatként képes orvosolni egyik tagállama aggodalmait. Cameron még szerdán este találkozott Angela Merkellel. A brit politika hangsúlyos eleme a külföl­di munkavállalóknak, de a britekkel jelenleg azonos jogokat élvező uniós állampolgárok­nak járó juttatások csökkentése, ezáltal az unió más országaiból érkező bevándorlás korlátozása is. Az uniós jog értelmében az unió állampolgárai között nem lehet különb­séget tenni, nem vonatkozhatnak más sza­bályok a britekre és a többi uniós országból származó munkavállalókra, és a szabad mozgás sem korlátozható, abban viszont minden tagállamnak jobbára szabad keze van, hogy milyen juttatásokat ad az ott dol­gozóknak. A britek azt is fontosnak tartják, hogy az eurózóna szabályai semmilyen hát­rányt ne okozzanak azoknak az országok­nak, amelyek nem használják a közös pénzt. Elvben az Egyesült Királyság és Dánia kivé­telével az Európai Unió minden tagállama idővel köteles átállni az euróra.- Elejét akarjuk venni annak, hogy bár­ki pénzhez jusson a szociális rendszerünk­ből, anélkül, hogy először hozzájárulna - hangoztatta csütörtökön a német Bild cí­mű napilapban megjelent írásában a brit miniszterelnök, aláhúzva, hogy országa hisz a mozgás szabadságában, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki az első naptól kezdve jogosult legyen minden juttatásra, ezért javasolja, hogy az első négy évben ezt korlátozni lehessen. Cameron javaslatai korántsem élveznek egyhangú támogatást Európában. A visegrá­di országok kategorikusan elutasítják a moz­gásszabadság bármilyen korlátozását. Az Egyesült Királyságban legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak arról, hogy az ország az EU tagja maradjon-e. Cameron tu­datta: célja, hogy biztosítsa országa jövőjét egy megreformált unióban. Ismét beindul a propaganda Szöul. Dél-Korea bejelentet­te csütörtökön, hogy felújítja és „teljes hangerővel folytat­ja” hangszórós propaganda­üzenetei közvetítését a hatá­ron át Észak-Koreába, vála­szul arra, hogy Phenjan az előző nap végrehajtotta im­már negyedik kísérleti nukle­áris robbantását. A dél-koreai elnöki hivatal szóvivője sajtóértekezletén elmondta, hogy péntek dél­ben kezdik újra közvetíteni a propagandaszövegeket. Észak-Korea korábban „köz­vetlen hadüzenetnek” nevez­te a területére irányuló ellen­séges propagandát, és meg­torlással fenyegetett. A dél­koreai hadsereg tavaly au­gusztusban leállította ezt a tevékenységét, miután Pák Gun Hje dél-koreai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető legmagasabb rangú katonai tanácsadói a két or­szág közötti feszültség csök­kentéséről állapodtak meg. Csökkent az euróövezet kiskereskedelmi forgalma Csökkent az euróövezetben a kis­kereskedelmi forgalom volumene novemberben az előző hónaphoz képest, az Európai Unióban viszont enyhén emelkedett. Luxembourg. Az EU statisztikai hivatala (Eurostat) csütörtökön közölte, hogy a szezo­nálisan kiigazított adatok szerint a 19 tagú eurózónában havi szinten 0,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volume­ne novemberben az októberi 0,2 százalékos visszaesés után. A 28 tagú Európai Unióban 0,2 százalékos növekedést mértek az októbe­ri stagnálás után. Az egy évvel ko­rábbival összevetve 1,4 százalék­kal nőtt az euróövezet és 2,6 szá­zalékkal az Európai Unió kiske­reskedelmi forgalma. Az euróövezetí adatok jóval kedvezőt­lenebbek a vártnál, ugyanis elem­zők havi szinten 0,2 százalékos emelkedésre, éves összevetésben pedig 2,0 százalékos bővülésre számítottak. Az euróövezeti tagál­lamokban a novemberi havi szin­tű visszaesést alapvetően az üzemanyagokra fordított kiadások 0,7 százalékos csökkenése okozta, de mérsék­lődött a nem élelmiszeripari termékek, illetve az élelmiszerek, italok és dohánytermékek forgalmának volumene is, 0,4, illetve 0,1 szá­zalékkal. Az Európai Unióban 0,4 százalék­kal emelkedett a nem élelmiszeripari termé­kek forgalma, míg az üzemanyagokra fordított kiadások 0,3 százalékkal, az élelmiszerek, ita­lok és dohánytermékek forgalmának volume­ne 0,1 százalékkal mérséklődött. A legnagyobb havi növekedést Románia (2,6 százalék), Nagy-Britannia (1,8 száza­lék) és Lengyelország (1,6 százalék) érte el novemberben. Tíz országban csökkent a kiskereskedelmi forgalom, a legnagyobb mértékben Lettországban (3,2 százalék), Portugáliában (1,6 százalék) és Észtország­ban (1,5 százalék). Magyarország az első negyedben szerepel, 0,4 százalékos növeke­déssel. Éves szintű összehasonlításban az euróövezetben 1,8 százalékkal növekedett a nem élelmiszeripari termékek és az üzemanyagok forgalmának volumene, 0,8 százalékkal pedig az élelmiszereké, italoké és dohánytermékeké. Az Európai Unióban az üzemanyagok és a nem élelmiszeripari termékek forgalma 3,4 százalékkal ugrott meg, míg az élelmiszerek, italok és dohány- termékek forgalma pedig 1,2 százalékkal bővült. Az egy évvel korábbihoz ké­pest novemberben Romániában (15,0 százalék), Lengyelország­ban (5,9 százalék), Nagy-Britan- niában (5,4 százalék), Svédor­szágban (4,7 százalék), Luxem­bourgban (4,5 százalék) és Ma­gyarországon (4,3 százalék) nőtt leginkább a kiskereskedelmi for­galom. Csökkenés volt két or­szágban, Belgiumban 2,5, Lett­országban pedig 0,7 százalékos. Flandriában már sok a külföldi Brüsszel. Flandria minden ötödik lakosa külföldi - de­rült ki a flamand kormány­nak a 2015. évi bevándor­lásról és integrációról készí­tett, csütörtökön közzétett • jelentéséből. Eszerint a Belgium északi felében fekvő, flamand nyel­vű Flandriában gyors ütem­ben növekszik a külföldiek száma. Míg 2005-ben még 300 ezer belga állampolgár­ság nélküli ember élt ezen a területen, számuk mára 500 ezerre nőtt.- Ha viszont a külföldi szár­mazású belgákat vesszük fi­gyelembe (vagyis azokat az első generációs bevándorló­kat, akik rendelkeznek belga állampolgársággal), ez a szám már 1,2 millió, ami Flandria lakosságának 18 százaléka - áll a jelentésben. A dokumentum szerint ennek az 1,2 millió ember­nek csak mintegy fele szár­mazik közel-keleti országok­ból, Fekete-Afrikából és Ázsiából. A másik felének európai gyökerei vannak, vagyis más európai uniós tagállamokból érkezett, első­sorban Kelet-Európából. Eh­hez a csoporthoz tartoznak az Oroszországból és a volt Szovjetunió európai utódál­lamaiból érkezettek is. Kínai bíróság előtt az azonos neműek házassága »UD " ■ ■« ÚKX 2JÜ Peking. Először foglalkozik Kínában az azonos neműek közötti házasság kérdésével egy bíróság'- jelentette csü­törtöki számában a South China Morning Post. Az újság beszámolója sze­rint a délkelet-kínai Hunan tartományban Csangsa vá­ros bírósága a héten befo­gadta egy 26 éves meleg fér­fi keresetét. A fiatalember azután fordult a testülethez, • hogy egy anyakönyvi hivatal elutasította házasságkötési kérelmét 36 éves élettársá­val, arra hivatkozva, hogy a házasságot Kínában egy fér­fi és egy nő közötti szövet­ségként definiálják. Kínában nem büntetik a homoszexualitást, 2001-ig azonban mentális rendelle­nességként tartották szá­mon. Az ázsiai országban ugyanakkor nincs lehetőség az azonos neműek házasság- kötésére vagy bejegyzett élettársi kapcsolatára. Jogvé­dő aktivisták pozitív fejle­ményként értékelték a csangsai bíróság döntését, és reményüket fejezték ki, hogy a jövőben még több ha­sonló ügy kerül terítékre.- Kínában a bíróságok gyakran elutasítják a politi­kailag érzékeny ügyeket, szóval maga a tény, hogy a keresetet befogadták, azt mutatja, van bizonyos haj­landóság a hatóságok részé­ről arra, hogy tegyenek az LGBT-közösséget (leszbiku­sok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) érő diszk­rimináció ellen. Mindez biz­tató fejlemény - mondta Ma­ja Vang, a New York-i szék­helyű Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet Kínával foglalkozó szakértője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom