Nógrád Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 278-301. szám)
2015-12-07 / 283. szám
Korszakos táncok a 40. születésnapon (Folytatás az 1. oldalról.) Siapíarján, A hagyományoknak megfelelően Szabó János művészeti vezető ihletett gondolatokat tartalmazó rigmusokkal köszöntötte a közönséget, kiemelvén - a délután és az est, merthogy a nagy érdeklődés miatt két előadást is kellett tartani - vezérmotívumát, a szeretetet, amely összetartja immár négy évtizede a táncosok nagy családját. Fekete Zsolt, Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere az egyik fő támogató, az önkormányzat nevében köszöntötte a jubilánsokat. Azt hangsúlyozta, hogy a Nóg- rád Táncegyüttes a megyeszékhely - csakúgy mint a csodálatos természeti környezet - rendkívüli értéke. Országszerte is párját ritkítja, hogy egy művészeti csoport negyven éven át folyamatosan növekvő magas színvonalon képviseli a magyar népi kultúrát bel- és külföldön egyaránt. A számtalan siker sorából az alpolgármester az utóbbi két legjelentősebb elismerést emelte ki: a 2014 novemberében egymás után negyedszer is elnyert kiváló minősítést, illetve a közelmúltban Nagykállón, a XXVII. Kállai Kettős Néptáncfesztiválon kiérdemelt fesztiváldíjat. Példaértékű az is, amit a Nóg- rád az utánpótlás-nevelés érdekében tesz, amit e téren is elért. A Nógrád művészi kvalitását bizonyítja, hogy februárban Budapesten, a Művészetek Palotájában léphetnek fel. Fekete Zsolt külön is megköszönte Szabó János munkáját, mondván: a virágot annak a hölgynek adja oda, akit a háttérben leginkább megillet.... Dr. Egyed Ferdinánd, a Salgótarjáni Néptáncművészetért Köz- alapítvány kuratóriumának elnöke a 2015-ös esztendővel „számolt el” a nyilvánosság előtt. Részletezte a bevételi forrásokat és megköszönte a támogatók nélkülözhetetlen segítségét, remélve, hogy számuk a jövőben növekedni fog elősegítve a további - ha még lehetséges egyáltalán - fejlődést. A negyven évről szólva három személy, az alapító Székely István, az egy évtizedig - 1979-től ’89-ig - művészeti vezetőként tevékenykedő MlinárPál és Szabó János tevékenységét emelte ki. Megtippelt és beszédes adatokat sorolt arról, hogy mennyi mosópor, öblítő - no és pálinka - fogyott el négy évtized során... A kuratórium elnök köszönetét mondott a szülőknek, nagyszülőknek, rokonoknak, hogy táncolni küldték gyermekeiket, unokáikat, családtagjaikat, mert csak kazári táncokkal kezdődött, majd IIráz Dénes- Paluch Norbert „Szomszédok a Bodrogközből" című műve következett és a „Családban marad” című szám zárta a szünet előtti részt. A második „felvonást” az Ifjú Nógrád rábaközi táncai vezették be, majd a Vi- ganó gyermekcsoport „Felcsíki szösszenet”-et mutatott be. Ezután azokból a táncszínházi jellegű - „Fekete liliom”, „Karbidlámpa ég minálunk” és a „Palóc Madonnák” - előadásokból következtek részletek, amelyek sikerében nagy szerepe volt Susán Ferencnek, a Zenthe Ferenc Színház rendezőjének is. Közben díjazott - Gyebnár László, Juhász Krisztián és a Kovács József, Jelinek Emese páros (akik nem mellesleg e napon jegyezték el egymást) - és hivatásos táncosok - Albunovics Milán, Kovács József Knapiczius János és Szoboszlai Balázs - mutatkoztak be. Az év női táncosa címet -immár másodszor - Danyi Ágnes érdemelte ki, az év férfi táncosa Bauer Ádám lett. Köszöntötték a korábbi művészeti vezetőket, a nógrádosoknak viszont más, megyei és a határon túli együttesek képviselői gratuláltak a negyvenedik születésnapon. Megható pillanatok következtek: sokak számára váratlanul Szabó János bejelentette, hogy lemond a 2001-től viselt művészeti vezető címéről, amelye - egy díszbot átadásával - átruházott Szabó Ágnes Ilonára illetve Husvéth Csabára. Utóbbiak boldogan, de érthető megil- letődöttséggel köszönték meg a bizalmát és elsőként édesanyjukat üdvözölték. Ezzel a Nógrád vezetésében is korszakos változás következett be. Ugyancsak szép jelenetsorral végződött az est: Szabó János színpadra kérte azokat, aki különösen sokat segítették a munkáját. Egyenként mondott nekik köszönetét és ők is megkapták a tarisznyát az évfordulóra készült jelképes ajándék- tárgyakkal. 2015. december 5- e egy újabb határkőként íródik be az 1975 októberében alakult Nógrád Táncegyüttes történetébe és a karácsonyi gála ismét felejthetetlen élménnyel, emlékkel ajándékozta meg a József Attila Művelődési Központ színháztermében bemutatott két előadás csaknem ezerkétszáz nézőjét, nem utolsósorban a színpadon fellépett háromszázötven szereplőt... Csongrády Béla a tánc túlmutat önmagán és segít az életvitel egészében is. A gálaesetet megtisztelte jelenlétével és gondolatainak elmondásával Mihályi Gábor koreográfus, rendező, a Magyar Állami Népi együttes művészeti vezetője is. Elmondta: nehéz szavakba önteni mindazt, amit tud az ünnepelt csoportról és amit a közönség látni fog a gála során. Mint minden más néptáncegyüttesnek - a Nógrádnak is - a közösségformáló erő, egymás megbecsülése, tisztelete az egyik legfőbb értéke. A születésnapi emlékezés, a számvetés megerősíti a jövőbe vetett hitet, a színpad mágikus ereje fogódzót jelent, segít abban, hogy ki-ki ajtót nyisson, kitárja lelkét - mint a Bibliában is írva vagyon - minden jó szándékú A beszédek elhangzását követően kezdetét vette a több mit háromórás műsorfolyam, amelyet AndóÁkos mint házigazda kommentált tényszerűen, egyszersmind hangulatos, köteüen stílusban. Mi sem természetesebb, hogy az első részben a legkisebbektől - a Lurkó bájos tánc- ovisaitól - kezdve a különböző korosztályú gyermekcsoportok - a Pitypang, a Csepp Nefelejcs, a Nefelejcs és a Sisere - mutatták be, hogy hol tartanak az alapok elsajátításában. Ezt követően is „kezdők” léptek a színpadra, csakhogy ők negyven évvel ezelőtt voltak azok. Az alapító tagok közül Gordos Mária, Tariné Szabó Zsuzsanna, Tari Antal, Őze János, Szabó János és Tóth János kazári táncokat jelenített meg. A művészeti vezetők szerinti korszakok sorát a békéscsabai Mlinár család nyitotta meg: a családfő, Mlinár Pál, az édesanya, Mlinámé Koralovszki Mária és az ötből három gyermekük - Anka, Péter és Zsuzsa - is szerepelt a méhkeréki és a mezőségi táncokban. Kubinyi Júlia, az innen indult és ma már a „Fölszállott a páva” című televíziós vetélkedő révén országosan ismert és elismert népdalénekes és a Dobroda zenekar, amely végigkísérte a műsort - kalotaszegi muzsikát adott elő, majd Hájas Tibor és korszakának táncosai következtek: Küküllő-menti vénes és pontozóval valamint domaházi táncokkal. A Gyebnár László fémjelezte korszakot többek között a művészeti vezető és tízéves kislánya, Panka közös produkciója és Hrúz Dénes-Gyebnár László „Ne hagyd abba!” című sikerszáma tette emlékezetessé. A másfél évtizedes Szabó korszak felidézése ugyanA kicsik is jelezték: az utánpótlás folyamatos kopogtat az együttes ajtaján Fekete Zsolt, Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere (középen) megköszöni Szabó János munkáját. Balra dr. Egyed Ferdinánd kuratóriumi elnök. Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője is köszöntötte a jubiláló Nógrád Táncegyüttest Az alapító tagok közül néhányan négy évtized elmúltával is színpadra léptek V nHnRHHn