Nógrád Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 278-301. szám)
2015-12-07 / 283. szám
Gólyalábas produkció Szécsény. A Krúdy Gyula Művelődési Központban rendezik meg a „Magyar karácsony” című vidám karácsonyváró műsort gyerekeknek december 7-én, hétfőn délelőtt 10.30-tól és délután 14 órától, amelyben közreműködnek a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia tagjai. A program minimális árú belépőjegy - 400 forint - megvásárlása ellenében látogatható. Ingyenes parkolás Salgótarján. Módosul a parkolási rend a karácsonyi időszakban a VGÜ Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint a jelenleg fizetésre kötelezett helyeken. A december 12-i, szombati munkanapon - amikor a 24-ét dolgozzuk le - 8 és 12 óra között kell fizetni a várakozásért a díjköteles belvárosi helyszíneken. Ezt követően december 23-ig a megszokott szabályok szerint használhatjuk a parkolókat, majd december 24-től egészen 2016. január 3-ig díjmentesen lehet igénybe venni valamennyi fizetős várakozóhelyet. Napelemes beruházás Barna*. Négy intézmény, az, óvoda, iskola, orvosi rendelő és a polgármesteri hivatal villamosenergia ellátásához telepítettek napelemeket az elmúlt időszakban. A község önkormányzata uniós pályázaton nyert száz százalékos támogatással valósította meg ide vonatkozó terveit. A költségtakarékosságot és a környezeti szempontokat egyaránt célzó, jelentős fejlesztésről van szó, a most elkészült, nagy teljesítményű rendszer üzemelése mind a négy létesítménynél a teljes villamosenergia szükségletet fedezi. ta itt található, a közepében a betlehemi barlangból találunk néhány kődarabot, illetve az azokat körülvevő színes kövek is az izraeli városból származnak. A hűvösvölgyi Magyar Szent-1 föld templomban 1941-ben kezdték el építeni a betlehemi barlangot, az egy éves folyamatot a kiállítási fotókon is látni. Az egyik vitrin a Szentföld általános történetét mutatja be, ahol egy születési és más karácsonyi jelenetet ábrázoló Búcsú- szenüászlóról származó miseruha is található. Megcsodálhatják az érdeklődők ezeken túl a Betlehemben készült intarziás keresztet, a XIX. századi tóratekercset vagy éppen a Korán egy XVIII. századi másolatát is. A ferencesek életnagyságú betlehemet készítettek egykor Pé(Folytatás az 1. oldalról) ttátraverebély-Szentkút. a Szentföldön a katolikus jelenlét legfontosabb képviselői ma is a ferences szerzetesek, akiknek gyakran kell elszenvedniük üldöztetést. Az 1930-as években a rend egyik kolostorát Magyar Szentföldnek nevezték el, majd 1938-ra különféle tárgyak érkeztek a múzeumába. A népek betleheme kiállításon most különböző küldöttségek és múzeumok tárgyai tekinthetőek meg. A portugál nagykövetasz- szony parafából készült jászolt hozott magával, de a horvát nagykövetségről is érkezett felajánlás. A balassagyarmati Palóc Múzeum betlehemén a fatemplom istállóbarlangként jelenik meg, a mindenki által jól ismert papír alakokkal a belsejében. Az ukrán darab talapzattal van ellátva, ugyanis régen ezeket a fiatalok magukkal vitték a házakhoz. Kálmán Peregrin hozzátette: Nyugat-Európában, Ausztriában ma is divat, hogy a gyerekek karácsony és vízkereszt között a betlehemmel végigjárják a családokat karácsonyi énekeket dalolva, az ott kapott adományokat pedig jótékony célra ajánlják fel. Egyes Nógrád megyei településeken még napjainkban is megfigyelhető ez a szép hagyomány, többek között Szalmgtercsen, ahol ad- vétif utolsó napjaiban viliik el a kis Jézüstaz lemberek otthonába.- Az első betlehem felállítását sokan Szent Ferenc nevéhez fűzik, alótiban ez nem teljesen fgy van - emlékeztetett Peregrin atya -, voltak előtte is előadások, ő azonban ezeket bevitte a templomba, ugyanis a betlehem titkának az oltáriszentséget tartotta. A rendalapító szerzetes hatására sokak lelkében újjászületett Krisztus, mert az emberek újra a szentségekhez tértek. Ő tehát a népi játékokat szakralizálta és úgy alakította át, hogy azok az egyház életére utaljanak. Egy másik tárlóban beüehemi emlékanyagok láthatóak. A Jézus születési helyének tulajdonított barlang fölött látható egy csillag, melyre az van írva: „Itt született Jézus Krisztus a Boldogságos Szűz Máriától”. Ennek a másolacsett, amely ma is látható a rendi templomban. Ezzel kapcsolatban Peregrin atya megosztott egy humoros történetet: előfordult, hogy egy kutya beszabadult az Isten házába és elkezdte a bárányokat és elefántokat ugatni, mert azt hitte, hogy valódiak. A tárlat középpontjában lévő hordozható jászol is a pécsi testvérek műve. Az istálló, ahol lézus megszületik ez esetben is egy templom. Az atya megjegyezte: nem baj, ha az egyház istálló, mert biztosan megszületik benne a Megváltó. Az említett tárgyakon kívül más érdekes művek is várják még a látogatókat, melyeket érdemes felfedezni a fogadóépület Ferences galériájában. Tőzsér V. •£. V SALGÓTARJÁNI ?f&Í PROGRAMAJÁNLÓ VÁROSI GYÁSZNAP Az 1956. december 8 i Salgótarjáni Sortűz áldozatai emlékére rendezett Városi Gyásznap 16.00 Római katolikus szentmise a Római Katolikus Főplébánián 17.00 Városi Gyásznap koszorúzási ünnepség a December 8. Emlékparkban Közrfcmőkődnek a Zenibe Ferenc Színház művészei és a Salgótarjáni Bányász-Kohász Fúvószenekar STÉCEKÁVÉHÁZ December 9.16.30 Szerdatársaság - Irodalmi Kávéház ATESTVÉRMÚZSÁK című sorozatban bemutatkozik Frideczky Katalin és Büki Mátyás APOLLÓ MOZI 17.00 Az éhezők viadala: A kiválasztott 2.3D, 17.45 A szüfrazsett, 19.30 Szemekbe zárt titkok, 19.45 Kémek hídja VÁROSI SPORTCSARNOK December 9.19.00 Konecranes Salgótarjáni KSE - Debreceni Egyetem Atlétikai Club NB l-es felnőtt férfi kosárlabda bajnoki mérkőzés ÚJÉVI HANGVERSENY Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának Újévi Hangversenye 2016-januárl. 19.00 Fellép: Hűvösvölgyi Ildikó, Pándy Piroska és sokan mások! Bővebb info: www.stkult.info Jegyek már vásárolhatók a művelődési központ jegypénztárában VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hirfüzér 09.35 Mozgásban Jótékonysági teremlabdarúgótorna Salgótarjánban 09.45 West Side Story - Horgas Eszter, fuvolaművész műsora 10.25 Hirfüzér 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.30 INFO TV 19.00 Hirfüzér 19.30 Értéktár - Organ Magic 20.30 Hírfüzér 21.00 INFO TV A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok WWW.STKULT.INFO honlapon! Adománygyűjtés Magyarnandor. „Környezetünkben is élnek olyan családok, akik az ünnepnapokon is nélkülöznek. Legyen mosoly a gyermekek árpán !” Erre hívják fel a helyiek figyelmét a háziorvosi szolgálat dolgozói a részükről meghirdetett adománygyűjtés kapcsán. Akik szeretnének a rászorulóknak felajánlani, tartós élelmiszert, játékot, ruhafélét juttassanak el az orvosi rendelőbe az elkövetkezendő napokban. Vádemelés Rétság. Vádemelési javaslattal zárult az új pszichoaktív anyagot gyártó nógrádi férfi ellen lefolytatott nyomozás. A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói 2015. június 26-án házkutatást tartottak V. László 46 éves nógrádi lakos házában és az ahhoz tartozó melléképületben. A 46 éves férfit új pszichoaktív anyag előállítása közben érték tetten a rendőrök, majd a műhelyben digitális mérleget, több mint 35 kilogramm zöldes barnás színű növényi törmeléket, 50 grammot meghaladó mennyiségű fehér színű port és egyéb, az új pszichoaktív anyag előállításához szükséges eszközöket és anyagokat találtak meg és foglaltak le. A kirendelt igazságügyi vegyész szakértői vélemény alapján a lefoglalt anyag új pszichoaktív anyagnak minősül. A Rétsági Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként a 46 éves férfit. A hatóság a V. László ellen folyamatban lévő eljárást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelés javaslatával továbbította a Balassagyarmati járási Ügyészségnek. Házfelújítás a belvárosban A városközpont korszerűsítésében újabb fejlesztés kezdődött nemrégiben Balassagyarmaton. Ezúttal a Rákóczi út 18. szám alatti, százhatvan éves épületet űjíttatja fel az önkormányzat. Balassagyarmat Amikor a Civitas Fortíssima tér teljes felújítása megtörtént, a gyarmati önkormányzat vezetői nem győzték hangoztatni, hogy a végső cél a teljes belváros megszépítése. így került sorra a Jánossy Képtár kicsinosítása, a szabadtéri színpad rekonstrukciója, az egykori pártház, ma Canada Üzletház homlokzati festése, és most az egyik legpatinásabb belvárosi ingatlan korszerűsítése következik. A Szabó Lőrinc és a Rákóczi utcák sarkán lévő, az 1800-as évek közepén készült ház felújítása elől az utolsó akadály is elhárult azzal, hogy az emeleti lakásokat is megvásárolta a város a magántulajdonosoktól. A munkák három lépcsőben zajlanak. Először az épület szennyvízelvezetését oldották meg, jelenleg az udvar díszburkolatos helyre- állítása zajlik, jövő tavasszal pedig a homlokzati részt szépítik meg, illetve összeköttetést alakítanak ki a szomszédos polgármesteri hivatal udvarával. A tervek szerint a házban hostel-szolgáltatást indítanak be, ezzel is növelve a turisztikai vendégfogadó szálláshelyek számát. H. H. A homlokzat felújítása jövő tavasszal indul