Nógrád Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 278-301. szám)
2015-12-05 / 282. szám
FOTÓK: P. TÓTH LÁSZLÓ Fi lmálmok megvalósulóban... 171. programját tartotta a minap Salgótarjánban a Szerdatársaság Irodalmi Kávéház, amely 2007 áprilisában tárta szélesre kapuit a fellépők és az érdeklődők előtt. Mint az elnevezésből is kiderül, a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft., illetve a József Attila Művelődési Központ hatáskörében működő kávéház fő profilját az irodalom alkotja, de a pódiumon rendre szerepeltek más művészeti ágak, testvérmúzsák képviselői is. Az elmúlt nyolc és fél esztendő során számos rangos, országosan ismert és elismert személyiség fogadta el a műsorokat megtervező, összeállító Palóc Parnasszus szerkesztőségének meghívását, de - az eredendő célkitűzés szerint - az eleinte hetente, majd kéthetente, jó ideje azonban már „csak” havonta tartott szerdai rendezvények elsősorban helyi és környékbeli művészeknek, tehetségeknek jelentenek bemutatkozási lehetőséget, fórumot. Legutóbb éppen egy filmes alko- tó, a salgótarjáni (zagyvapálfalvai) Szálkái Péter - aki éppen az idén tölti be negyvenedik életévét - volt a Szerdatársaság Irodalmi Kávéház vendége. Minthogy az utóbbi időszakban moziként működött egykori konferencia-teremben jobbak a vetítés feltételei, az összejövetelre a néhány hete immár Zenthe Szalonként funkcionáló helyiségben került sor. Miután a házigazda szerepét ezúttal is felvállaló Sándor Zoltán előadóművész, mintegy „felütésként” stílusosan tolmácsolta Tandori Dezső „A. Rimbaud a sivatagban forgat” című írását, máris a lényegre tért az est forgatókönyve: a közönség ugyanis megnézhette a C. R. A..S. H. - 961 ” című Szálkái Péter által írt és rendezett, a Systran Digital Pictures által készített huszonhat perces filmet, amelyet 2012-ben Zalaegerszegen a VIII. Göcsej Filmszemlén a zsűri profi produkciónak minősített és a legjobb kis- játékfilm-címmel valamint több különdíjjal ismert el. A rendezőnek, illetve az ő nevével is fémjelzett szellemi műhelynek nem ez volt az első sikere: 2006-ban a Mini Filmfesztiválon az „Utolsó Túsz” című „akció-vígjáték- szerűség” nyerte el a fődíjat. Ráadásul az alkotás 2007-ben bekerült a Magyar Nemzeti Filmarchívumba és ezáltal részévé vált a kulturális örökségnek. Annak, hogy valaki eljusson idáig, nyilván vannak előzményei. Ezek némelyikét Szálkái Péter dr. Csongrády Béla szerkesztő kérdéseire válaszolva idézte fel. Elmondta, hogy már kisgyermekkorában elvarázsolta a film, csak azt nem értette, hogy hová tűnnek a nyuszik, farkasok, amikor kiszaladnak a képből. Nagyapja azonban megnyugtatta: a mesehősöket vastag acéldobozba zárják. Nagy élményt jelentettek számára (is) az olyan egykori kultuszfilmek mint a „Csillagok háborúja” vagy „A birodalom visszavág”. Ezeket látva fogott ő maga is „filmkészítésbe”: a kartondobozokból épített kis házakat felgyújtotta és a látványt Pajtás fényképezőgépével meg is örökítette. A kamaszfiú 13. születésnapjára kapott filmfelvevőt, állványt, higanygőz lámpát, vetítőgépet és jöhettek a legofilmek: készítőjük elhitte - vagy elhitette magával - hogy a játékelemekből készített űrhajó valóban repül is. Ugyancsak 1988-ban alapította meg két barátjával, Kisbenedek Miklóssal és Babják Gáborral a fentebb már említett, manapság is létező filmes műhelyt, a Systran Digital Pictures-t, amely a Szalkai- lakásban mindig a szülők hazatértéig működött. Az általános iskola elvégzése után viszontagságos, úgymond helykereső évek következtek Szálkái Péter életében: középfokú tanulmányait a debreceni katonai szakközépiskolában kezdte meg, Salgótarjánban az ipari szakmunkásképzőben folytatta elektroműszerész szakon, aztán a munkaügyi központ által szervezett faesztergályos tanfolyamra járt s végül a Madách Imre Gimnáziumban felnőttképzés keretében érettségizett le. 1998-tól 2002-ig Budapesten élt: dolgozott egy szinkronstúdióban, de mással is megpróbálkozott Ö vágta például Antal Imre utolsó műsorainak egyikét, az „Uborká”-t A rohanó fővárosi tempó azonban nem tetszett meditativ alkatának s miután sokba került a megélhetés is, hazajött szülővárosába A kiegyensúlyozott, harmonikus életvitelt amely lendületet adott szakmai karrierjének - párja, Tóth Réka oldalán találta meg, aki sok szempontból társa a filmkészítésben is. Az újabb fontos fejezetet a Zenthe Ferenc Színházzal való munkakapcsolat jelentette Szálkái Péter számára. Erről az időszakról Susán Ferenc rendező beszélgetett az irodalmi kávéház vendégével, aki 2013-ban kapott megbízást a társulattól, hogy az ugyancsak salgótarjáni dramaturg, Horváth Eszter elképzelései szerint stábjával - Praznovszky Tamás zeneszerzővel, Lorkó Dávid hangmérnökkel és másokkal - vegyen részt a „Sosem lehet tudni” című, B. Shaw-darab előadásába szervesen beépített reklámok elkészítésében. A látványos, szellemes betétek egyértelmű közönségsikert arattak. Az igazi kihívás azonban ezután következett: 2014 januárjára, Madách Imre születésnapja tiszteletére, a magyar kultúra napjára kellett filmet készíteniük T. Pataki László két monodrámájából összedolgozott „Kit szerettél, Ádám?” című színpadi játékhoz - amelynek Budapesten a Madách Színházban volt a bemutatója P KemerEdités Müller Zsófia főszereplésével. A „Symbolica” című film - amelyből néhány részletet a közönség is láthatott - értékét jelzi, hogy két harmadik helyezést is elért: az egyiket a X. Göcsej Filmszemlén, a másikat pedig a szintén tizedik veszprémi Pannon- filing Mozgóképes Találkozón. Szó esett arról az ismeretterjesztő filmről is, amelyet salgótarjáni alkotók közreműködésével, Drex- ler Szilárd rendezésében készítettek „Szerencse lent” címmel az észak-magyarországi szénbányászat történetéről. Szálkái Péter azt is elmondta, hogy az egyre komolyabb megbízások után létrehozták a Salgótarjáni Mozgókép Egyesületet, így saját erőből képesek anyagi hátteret biztosítani filmjeikhez, amelyekben a látványeffektusok, a trükkök, animációk helyett egyre inkább a dramaturgiára, a színészvezetésre tevődik át a: hangsúlyt Azaz akár következhet egy sikeres nagyjátékfilm is. Egy százhúsz oldalas forgatókönyv mindenesetre készen van, már „csak” néhány százmillió forint kellene hozzá... Maradandó emlékőrzés A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum Bányászati Kiállítóhelye - eredeti és máig közkeletű nevén: a bányamúzeum - ez évben ünnepli megnyitásának ötvenedik, ipartörténeti műemlékké nyilvánításának pedig a harmincötödik évfordulóját. A kettős jubileum alkalmából az ősz folyamán emléknapot tartottak a nógrádi megyeszékhelyen. A változatos, gazdag programú rendezvénysorozat gerincét szakmai előadások képezték, de felléptek művészeti együttesek s avattak emléktáblát illetve kopjafát is. E műtárgyak éppúgy az emlékőrzés maradandó jelei közé sorolandók, mint az a kiadvány, amelyik jelen formájában ugyancsak erre a jeles napra időzítve látott napvilágot. Konkrétan Steib Janka „A bányászmúlt öröksége” című írásáról van szó, amelyet a Bányamúzeumot Segítők Baráti Egyesülete adott ki a Bányavagyon-hasznosí- tó Nonprofit Közhasznú Kft. támogatásával. A szerző az eredeti változatot a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékének mesterszakos hallgatójaként fogalmazta meg „A bányászidentitás meghatározó tényezőinek vizsgálata Salgótarjánban és vidékén a 19. század végétől napjainkig” címmel 201lTes szakdolgozatában. Az átdolgozás, kiegészítés során értelemszerűen még értékesebbé vált, aktualizálódott a tartalom, s nyilván javára vált a szövegnek minden új elem, valameny- nyi megszólított személy megnyilvánulása, visszaemlékezése. A kiadvány lényegében öt fejezetből áll, a hatodik a felhasznált irodalmat - benne az internetes hivatkozásokat - összegzi. A bevezető első fejezet előtt Kolláth Zoltán, a kiadó baráti kör elnökeként írt meleg hangú ajánló sorokat Steib Janka munkájához. A második rész Salgótarján és a bányászat sokrétű kapcsolatát mutatja be, a város- fejlődést meghatározó (egyik) iparág társadalmi szerkezetre gyakorolt hatásától kezdve, a településformáló erőn, a bányászok munkafegyelmén, munkarendjén át a szórakozási lehetőségekig. A harmadik fejezet kivált érdekes, amennyiben az identitást - azonosságtudatot - kifejező legfontosabb jelképeket (az egyenruhát, a kisharangot, a bányászhimnusz, a „jó szerencsét!” köszönést) illetve az ünnepekben, ünnepi alkalmakban - kiemelten a bányásznapban - megnyilvánuló sajátos világképet elemzi, számba véve a bányászok védőszentjeit (Szent Prokop, Szent Borbála, Szent István) is. Nem kevésbé fontos része a dolgozatnak a negyedik, a „Hagyományápolás a jelenben” címet viselő fejezet sem, hiszen a napjainkban is működő nagy tradíciókkal rendelkező (például az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület vagy a bánya- és energiaipari dolgozók nyugdíjas szakszervezeti bizottsága) illetve a nemrégiben alakult, de sok évtizedes előzményekre épülő új egyesületeket, hagyományápoló csoportokat (köztük a Bányász-Kohász Dalkört, a Bányász-Kohász Fúvószenekart) mutatja be. Ugyanígy minősíthető az ötödik, összefoglaló fejezet is, amennyiben a 19. század vége óta bekövetkezett változások irányait, jellemzőit taglalja. Bányák ugyan már nincsenek, bányászok viszont igen, akik számára - annál is inkább mert nyugdíjasok, akik életének nemcsak kenyérkereseti lehetőséget jelentett, de értelmet is adott az emberpróbálóan nehéz bányamunka - nagyon fontos a múlt emlékeinek megőrzése - vonja le a következtetést Steib Janka. Dokumentumokkal, archív képanyaggal és újabb fotókkal illusztrált könyve azonban azt bizonyítja, hogy a bányászhagyományok életben tartása nélkülözhetetlen más társadalmi rétegek részére is, tekintve, hogy sokuk szülőhelyét, lakóhelyét érinti s ezáltal számukra ugyancsak érzelmi kérdés a nógrádi bányászattörténet. Ezen túlmenően forrásértékű is e kiadvány. Annál is inkább, mert a tapasztalati tények, az esetenként értelemszerűen szubjektív vélemények figyelembe vétele mellett tudományos - pszichológiai, szociológiai, néprajzi - megalapozottsággal is rendelkezik. Mindezen szempontok alapján kijelenthető: Steib Janka munkájának értéke, jelentősége a jövőben, az idő haladtával egyre csak erősödik majd... Csongrády Béla Steib Janka könyvének címlapján egy Davy-féle biztonsági lámpa látható az 1930-as évekből Monodrama Csáth Gézáról Az eredetileg Brenner Gézának hívott író az egyik legtragikusabb alakja volt a magyar irodalomtörténetnek. 1887-ben született Szabadkán és 1919-ben mindössze harminckét évesen hunyt el gyógyszer-túladagolásban. Miután megölte a feleségét, mondhatni, hogy öngyilkos lett. Sokoldalú tehetsége már gyermekkorában megmutatkozott. Szenvedélyesen zenélő főügyész édesapja hegedűművészt szeretett volna nevelni fiából, akit azonban a festészet jobban érdekelt. Környezete azonban mégis inkább írásait értékelte jobban. Tizennégy éves volt, amikor az első zenekritikái a Bácskai Hírlapban megjelentek. A magyar fővárosban végezte el az orvostudományi egyetemet, idegorvosnak tanult. Unokabátyja, Kosztolányi Dezső ösztönzésére a Budapesti Naplóba írt tárcákat, bírálatokat, s a Nyugatnak is munkatársa lett. A világháborúban orvosként vett részt, ahol rá- , szokott a morfiumra. Képzeletét az idegbeteg vagy a szenvedélybetegségre hajlamos emberek aberráns világa, irracionális gondolkodásmódja, a speciális lelki reakciója kötötte le mindenekelőtt. Az érdekelte, hogy a drog milyen hatással van az emberek magatartására, viselkedésére. „Egy elmebeteg nő naplója” című írásából Szász János „Ópium” címmel forgatott filmet, amely Önsorsrontó tehetség volt... 2007-ben négy díjat is nyert a 38. Magyar Filmszemlén. Színpadi alkotás ezideig nem született Csáth Géza különleges személyéről, s igencsak viszontagságos, zaklatott életéről. Ezt a hiányt kívánta pótolni B. Török Fruzsina, amikor egy kilencven- perces monodrámát írt „Csáth” címmel. Ebben a szerző azt a mélylélektani, művészetfilozófiai, esztétikai utat járja be, amely Csáth Gézának adatott. A darabot B. Török Fruzsina - aki a más sorsot megélt Móricz Zsigmond- ról is írt hasonló művet - a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színháznak ajánlotta fel bemutatásra. Az előadás előkészítése már elkezdődött: a tervek szerint a címszereplő Gyuriska János, a dramaturg Sándor Zoltán, a rendező Susán Ferenc lesz. CS. B. A közönség jól érezte magát a Zenthe Szalonban megtartott rendezvényen
