Nógrád Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 278-301. szám)
2015-12-10 / 286. szám
Azonosítottak egy terroristát Párizs. A francia rendőrség azonosította a párizsi Bataclan koncertteremben rendezett, 90 ember életét kioltó vérfürdő harmadik elkövetőjét is. A harmadik öngyilkos merénylő a 23 éves Fouad Mohamed Aggad strasbourgi lakos volt, aki a vérengzést követően felrobbantotta magát A francia állampolgár Aggad hét hasonszőrű dzsihadistával megjárta Szíriát. Társai tavaly érkeztek vissza Franciaországba, ő maga azonban még egy ideig Szíriában maradt. A november 13-i párizsi terrorcselekményeknek összesen 130 halálos áldozata volt. Merkelt választották az Év Emberének New York. Angela Merkel német kancellárt választotta idén az Év Emberének a Time magazin - jelentették be helyi idő szerint szerda reggel az NBC tévécsatorna Today című műsorában. A lap méltatta, hogy Merkel képes volt szembenézni azokkal a kihívásokkal, amelyekkel az év folyamán Európának sorozatosan meg kellett küzdenie. Szerdai közleményében Nancy Gibbs, a lap vezetője Angela Merkelnek a görög válságra, a migrációs krízisre, valamint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentette fenyegetésre adott válaszát emelte ki. Támadás a repülőtér ellen Kandatlár. Már legalább 46 halottja és 36 sebesültje van Afganisztánban annak a támadásnak, amelyet még kedden este indítottak tálib felkelők a város repülőtere ellen - közölte szerdán az afgán védelmi minisztérium, hozzátéve, hogy az összecsapás még nem ért véget. A 46 halott közül 37-en a biztonsági erők emberei vagy civilek voltak. A tálib támadók közül szerda délig kilencen haltak meg. A harc 36 sebesültje között csak egyetlen tálib van. és Európa annyira erős, amennyire az uniós tagállamok azzá teszik, és ha egyes országok nem járulnak hozzá a közös erőfeszítésekhez, azzal gyengítik az uniót - mondta Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke a migrációs és menekültügyi kérdéssel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatóján. Brüsszel. Az Európai Unió komoly kihívásokkal néz szembe - hangoztatta az EP-elnök. A veszélyt egyebek között a nemzet- állami törekvések széthúzó ereje jelenti, ami különös nehézséget okoz a migránsválság kezelése terén - fogalmazott. Véleménye szerint vannak országok, amelyek nem közös európai, hanem nemzeti válaszokat kívánnak adni a felvetődő kérdésekre, eltávolítva ezzel az együttműködés lehetőségét. Schulz aggodalmát fejezte ki Európa egységével kapcsolatban. Úgy fogalmazott, számára úgy tűnik, hogy már nem lehet minden tagállamra számítani a közös megoldások elérésében. Az EP elnöke szerint a szélsőjobboldali pártok megerősödése és az erős nemzeti érzésű kormányok önmagukban nem jelentenek veszélyt Európa számára. Azok mindig is jelen voltak, különállásuk ellenére Európa egységes marad, és az úgynevezett mini- Schengen sem jön létre. A menekülteknek joguk van a védelemre - hangsúlyozta Schulz, aki szerint a Szíriából vagy Irakból érkező embereknek védelmet kell kapniuk az európai országoktól, így Magyarországtól is, hiszen Magyar- ország az európai értékrendhez tartozik. A menekültek elosztásával kapcsolatban - újságírói kérdésre - az elnök úgy vélte, hogy még egymillió menedékkérő igazságos szétosztása és befogadása sem jelenthet gondot 28 tagállam között. Ugyanakkor ha valamely tagország csökkenteni szeretné a befogadandók számát, az szerinte komoly problémát fog okozni egész Európa számára. A kvótákat illetően kifejtette, hogy az elhelyezni kívánt menekültek számát az országok népességéhez, GDP-jéhez és a munkanélküliség arányához igazították. Magyarország számára nagyon kedvező döntés született - vélte. A határzárat - beleértve a magyar kerítést - sajnálatosnak, de érthetőnek nevezte Martin Schulz, ugyanakkor úgy vélte, a szögesdrót nem lehet fenntartható európai megoldás. Európa ereje Bevezethetik az ellenőrzést a határátkelőkön Csehország nem zárja ki, hogy a migrációs válság miatt a jövőben esetleg fel kell majd újítani az ellenőrzéseket a határátkelőkön. A belügyminisztérium ez okból elemzést készített az osztrák határon kialakult helyzetről, s a közeljövőben megteszi ugyanezt a szlovák és a lengyel határszakasz vonatkozásában is - közölte Milan Chovanec cseh belügyminiszter szerdára virradóra a cseh nemzetbiztonsági tanács ülése után. Prága. „Fel kell térképezni a helyzetet, hogy hogyan lehetne megoldani az ellenőrzések felújítását a határátkelőkön” - jelentette ki Chovanec. Hangsúlyozta: a probléma nem egyszerű, mert Csehország schengeni övezethez való csatlakozása után az állam felszámolta, eladta vagy bérbe adta a határátkelőkön szükségtelenné vált épületeket, amelyeket korábban az útlevélkezelők és a vámosok használtak. „A kormány a megoldást elsősorban a mobilis, áthelyezhető hivatalok létesítésében látja. A régi épületek visszavásárlása nemigen jöhet szóba” - fejtette ki a belügyminiszter. Miután a legnagyobb migrációs nyomás a cseh-osztrák határon várható, a belügyminisztérium elsőként ennek a határszakasznak helyzetét mérte fel. Részleteket a tárcavezető azonban nem közölt. Nyár óta a cseh-osztrák határátkelőkön szúrópróbaszerűen időnként ellenőrzik az autósokat és a nemzetközi vonatok utasait. A cseh-szlovák határon áthaladó vonatokon szintén van ilyen rendőri ellenőrzés, amely eddig problémamentes volt. A nemzetbiztonsági tanács megvitatta az úgynevezett terroristaellenes intézkedéscsomagot is, amelynek megvalósítása törvény- módosításokat is követelne. Ennek részletei szintén nem ismeretesek. Hadműveletek az Iszlám Állam ellen Bagdad. Az Egyesült Államok vezette katonai koalíció legfontosabb feladatának tekinti, hogy lezárja a határ utolsó szakaszát is Törökország és a szélsőséges csoportok által ellenőrzött Szíriái területek között - jelentette ki szerdán az Iszlám Állam (IÁ) ellenes koalícióhoz delegált új amerikai megbízott Az Egyesült Államok és Törökország hónapok óta tárgyal arról, hogy közös erőfeszítéssel söpörjék ki az IÁ erőit a szóban forgó térségből, de egyelőre nem sikerült előrelépni ebben a kérdésben. „Mi fokozzuk nyomásunkat ott” - hangoztatta sajtótájékoztatóján Brett McGurk amerikai nagykövet. A cél az, hogy megfosszák az IÁ-t azoktól a csempészútvonalaktól, amelyek révén külföldi fegyveresekkel töltheti fel sorait, és törvénytelen kereskedéssel finanszírozhatja tevékenységét - mondta. Úgy vélekedett, hogy az amerikai vezetésű koalíció Szíriái hadjárata hatékony, ugyanakkor az orosz bombázásnak más céljai vannak - tette hozzá. Orosz-amerikai találkozó várható Párizs/Moszkva. John Kerry amerikai külügyminiszter egy héten belül Moszkvába szeretne látogatni, és tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Szergej Lavrov külügyminiszterrel a Szíriái és az ukrajnai válságról. Ezt maga az amerikai külügyminiszter közölte szerdán Párizsban. Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője erre reagálva azt közölte az Interfax hírügynökség szerint, hogy a Kreml nem tartja kizártnak a találkozót Ha a találkozó létrejön, akkor ez még azelőtt lesz, hogy december 18-án az ENSZ-ben nemzetközi diplomáciai találkozót rendeznek Szíria ügyében. Várható, hogy ezen a Biztonsági Tanács határozatot fogad el, amelyben támogatja a szíriai kormány és az ellenzék béketárgyalásait Kerrynek az idén ez lenne a második oroszországi látogatása, és azóta is a második, hogy Moszkva beavatkozott Ukrajnában. Korábban májusban Szocsiban találkozott Putyinnal és Lavrowal. Csúcson a levegő szennyezettsége a kínai fővárosban Biztonsági intézkedések A két napja kiadott vörös riasztás ellenére tovább súlyosbodott a légszeny- nyezettség Pekingben, nyilvánvalóvá téve, hogy még ha a lakosság fegyelmezetten eleget is tesz a korlátozásoknak, néhány nap nem elegendő a tiszta levegőhöz jutáshoz. Peking. A kínai fővárosra rátelepedett fojtó füstködöt a meteorológusok szerint csütörtökön délután fújhatja ki egy újabb hidegfronttal érkező erős szél. Addig jóval 300 feletti, 400-hoz közeli átlagos levegőminőségi értékkel kell számolniuk az itt élőknek. (Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása az egészségügyi határértéket 25-nél húzta meg.) A Peking történetében először kihirdetett, legmagasabb szintű szmogriadó éles főpróbájának tartott intézkedéseknek az is céljuk volt, hogy a hatóságok ellenőrizhessék, adott esetben menynyire szabálykövetők a tevékenységük korlátozására vagy szüneteltetésére kötelezett gyárak, üzemek, építőipari vállalatok, illetve a polgárok, akik közül milliók kényszerültek legalább egy napra otthon hagyni autóikat. A szerdai sajtóhírek szerint már az első napon, amikor csak- a páratlan számra végződő rendszámmal rendelkező autók vehettek részt a forgalomban, kevesebb mint 12 óra alatt a közlekedési rendőrök 3690 szabálysértőt állítottak meg. Közülük több mint ezren cementet szállítottak. A fővárosi környezetvédelmi ellenőrök csaknem 600 nagyobb légszennyező vállalatot ellenőriztek, közülük 38 hagyta figyelmen kívül a termelése leállítására vonatkozó felhívást, például egy kőfeldolgozóban folyt ugyanúgy a munka, mintha mi sem történt volna. Időközben az is kiderült, hogy az „egészségügyi önvédelem” eszközeként egyre több ember által használt arcmaszkok között sok hamis van forgalomban. Szerdai jelentés szerint Sanghajban 120 ezer darabot foglaltak le. Kiderült, már külföldre, vélhetően Afrikába is került belőlük. A gyanúsítottak közül többet őrizetbe vettek. A kínai gyártású termékek az amerikai nagyvállalat, a 3M silány másolatai voltak. A cég illetékesei szerint a rossz minőségű maszkok veszélyesek az egészségre, hiszen a látszat ellenére nem akadályozzák meg a levegőben található szennyeződések belélegzését. Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás szerdán a szigorúbb biztonsági intézkedéseket lehetővé tevő, a miniszterelnök által javasolt törvénymódosító csomagot, amelyet Robert Fico néhány nappal a párizsi merényletek után terjesztett elő a terrorizmus elleni harc jegyében. Pozsony. Az intézkedések egyebek mellett a rendőrség, a titkos- szolgálatok és a hadsereg hatás- és jogköreinek kiterjesztésével és állománybővítésével járnak, illetve terrorcselekmény vizsgálatánál a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás szerveinek is szabadabb kezet adnak. A módosítások tucatnyi törvényre vonatkoznak. A csomag keretében egyebek mellett 10 évre emelik a terrorista csoport létrehozása és támogatása miatt kiszabható börtönbüntetés alsó határát, és terrorizmus gyanúja esetén indoklás nélkül is lehetővé teszik a vizsgálati fogságba helyezést. Ezenkívül a titkos- szolgálat kezdeményezése alapján betilthatóvá válnak a terrorizmust és a vallási, valamint politikai szélsőségeket propagáló honlapok, és a jövőben minden olyan magánvagy jogi személynek, aki vagy amely közterületet tart megfigyelés alatt, a felvételeket a titkosszolgálat kérésére kötelezően annak rendelkezésére kell bocsátania. A törvénymódosításokat - amelyek közül az egyik az alkotmány módosítását is szükségessé tette - gyorsított eljárásban tárgyalta a parlament. A csomagot a parlamenti vita során élesen bírálta az ellenzék, azzal érvelve, hogy túlságosan beavatkozik a lakosság magánéletébe, és korlátozza a személyi szabadságot, csak a kormány arculatjavítását szolgálja. ' Bugár Béla pártja, a Híd-Most, amely többször is élesen bírálta a terrorellenes intézkedéscsomagot, megszavazta az alkotmánymódosítást: ennek elfogadására ellenzéki szavazatok nélkül nem lett volna esély. . A kínai díszőrség egyik tagja védőmaszkot visel a fojtó füstköd ellen a pekingi Tiananmen téren naponta tartott zászlófelvonási ceremónián