Nógrád Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 278-301. szám)

2015-12-10 / 286. szám

MTI FOTÓ: KELEMEN ZOLTÁN GERGELY _________________________________________________________________________________________________________MTI FOTÓ: Bl 20 15. DECEMBER 10., CSÜTÖRTÖK ■ A halászok emelőkosárral fogják ki a halakat a kerítőhálóból, illetve tartály­autóra rakják a halakat a Szabolcsi Halászati Kft. kemecsei telelőtelepén 2015. december 8-án. A karácsonyt megelőző hetekben a cég külföldre, zömében Ro­mániába négyszáz, a hazai piacra százötven tonna pontyot értékesít. Színész buzdít a húsfogyasztás csökkentésére Az éghajlatváltozás elleni harc jegyében heti egy-két húsmentes napra buzdít min­denkit Arnold Schwarzenegger, aki az ENSZ múlt héten megkezdődött klímavé­delmi csúcstalálkozója alkalmából érkezett Európába. London. Az osztrák származású amerikai színész a Sciences Po politikatudományi intézetben tartott elő­adása után beszélt a BBC-nek arról, hogy a húsevés környezetügyi probléma, mivel az állattenyésztés fe­lelős a globális üvegházhatású gázkibocsátás mint­egy 28 százalékáért. Kalifornia egykori kormányzója ugyanakkor hoz­zátette, túlzás lenne elvárni az emberektől, hogy tel­jesen áttérjenek a vegetáriánus életmódra, elegendő lenne, ha csupán heti egy-két napon kiiktatnák ét­rendjükből a húst. Arra a kérdésre, amely szerint a fiatal férfiak miként tehetnek szert olyan testre, mint a Terminátoré, ha nem esznek húst, Schwarzenegger elmondta, hogy nagyon sok olyan sikeres testépítőt és súlyemelőt ismer, aki nem fogyaszt húst. Emlékeztetett továbbá, hogy a húson kívül nagyon sok módon lehet még fehérjéhez jutni. Az ENSZ szerint az állattenyésztés, a mezőgazdaság, az erdő- és halgazdálkodás okozta kibocsátás majd­nem duplájára nőtt az elmúlt 50 évben és további 30 százalékkal növekedhet 2050-ig. Schwarzenegger sze­rint értelmetlen erőfeszítés arról győzködni az embe­reket, hogy mondjanak le olyan dolgokról, mint a nagy autók vagy a repülőgépek. Amint hangsúlyozta, olyan technológiákra van szükség, amelyek lehetővé teszik, hogy az emberek úgy élhessenek, ahogy akarnak, de közben ne szennyezzék a környezetüket. A klímavédelmi csúcstalálkozón tett korábbi látoga­tásakor Schwarzenegger arra buzdította a kormányo­kat, hogy ne becsüljék alá az állami, regionális és vá­rosi szintű irányítás szerepét a kibocsátás-csökkentés­re irányuló erőfeszítések terén. Betlehemi jászolkiállítás Budapest/Veszprém. Megnyílt az ad­venti ünnepkörhöz kapcsolódó kéz­műves alkotásokat bemutató 22. Bet­lehemi jászolkiállítás a Magyarság Házában kedden. "A népszokások, a kézművesség és a régi tradíciók felele­venítésével a tárlat teret nyújt a ha­gyományos kultúrák és értékek szá­mára a mindent elárasztó szórakozta­tóiparral szemben" - fogalmazott a megnyitón Bagdy Gábor, Budapest fő­polgármester-helyettese. A Magyar Kézművességért Alapít­vány 22. alkalommal hirdette meg a Betlehemi jászol című pályázatát, amelyre hazai és határon túli ma­gyar kézművesek egyaránt jelent­kezhettek. A zsűri 171 alkotó csak­nem 300 művét válogatta be a kiál­lítás anyagába, amely részben a Ma­gyarság Házában, részben a veszp­rémi Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központban tekinthető meg. Életmódszaküzletet raboltak ki New York. Ötvenmillió forintnyi ér­téket zsákmányolt három tolvaj Gwyneth Paltrow amerikai színésznő ideiglenes New York-i életmódszak- üzletében: a rendőrség tájékoztatása szerint a három férfi elterelte az el­adók figyelmét, közben egyikük fel­feszített egy vitrint és elemeit leg­alább 173 ezer dollárnyi értéket, köz­tük drága karpereceket és karórákat. A filmsztár Goop nevű életmódblogja a karácsonyi vásár idejére nyitott ide­iglenes boltot a manhattani Time Warner Centerben. A trükkös lopás az üzlet egyik eddigi legforgalma­sabb napján történt. A tetteseknek bottal ütik a nyomát. Egyházi személyiségek elismerése A Báró Gelsey Vilmos-díjjal kitüntetett Németh Emma szociális testvér, szerzetes Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök (balra) és Kozma Gábor rektor társaságában a keresztény nevelés ügyéért elkötelezett, kiemelkedő munkát végző pedagógusok vagy ok­tatási intézményekben dolgozó gazdasági szakemberek elismerésé­re alapított kitüntetés átadásán Szegeden, a Gál Ferenc Főiskolán. Betiltanák az idegen keresztneveket Persze nem itthon: tilos lehet a jövőben külföldi eredetű keresztnevet adni az újszülötteknek Tádzsi­kisztánban. Dusanbe. A közép-ázsiai or­szág parlamentje a tervek sze­rint még idén megváltoztatja az erre vonatkozó törvényt. A szü­lők a jövőben egy 4-5 ezer mo­dern és régi tádzsik nevet tar­talmazó regiszterből választhat­nak nevet gyereküknek. Az or­szág tekintélyelvű elnöke, Emomali Rahmon már évekkel korábban panaszkodott, hogy az olyan orosz szavak, mint pél­dául a Volk (jelentése: farkas) és a Topor (fejsze) keresztnév­ként „ijesztőek”. A jövőben álla­tot vagy tárgyat jelentő nevet sem szabad adni az újszülöttek­nek. Az új törvényjavaslat célja az ország saját kultúrájának tá­mogatása. Az arab eredetű neveknek is el kell tűnniük az új tádzsik anyakönyvekből, de kivételt tesznek az olyanok esetében, mint a Mohamed, a Hasszán, a Husszein, a Fátima, a Suhra. Most a kislányoknak legtöbben a Sitóra (Csillag), kisfiúknak a Dzsacsongir vagy Bahodur (Erős) tádzsik neveket adják. Amióta az országban épül a Rogun vízerőmű, divatba jöttek az olyan keresztnevek is, mint Rogunsho és Sahrogun. HIRDETÉS Gyógyvíz segít a testvéreknek Marci három éves kora óta küzd az asztmával, de mióta elkezdte használ­ni a Salvus vízzel működő inhalátorát, jelentősen javult az állapota. ■f yjf^ '--r| Hosszan tartó száraz köhögés, súlyos légúti betegségek, fulladásos rohamok - ez keseríti meg sok kisgyerek, köztük Marci mindennapjait is. Az asztmára való hajlama már korán, az óvodába kerülése után kiderült. Marcinál számítani lehetett erre, hiszen mind édesanyja, mind édesapja csa­ládjában van asztmás beteg.- Már az első télen azt tanácsolta az orvosunk, hogy próbáljuk ki a Salvus gyógyvizét. Az orvos javaslatát megfogadtuk és miután láttuk a víz csodálatos hatását, beszereztünk egy erre kifej­lesztett speciális készüléket - emlékezett vissza Tímea, Marci édesanyja. - Amióta a hidegpárásí­tóval porlasztjuk a Salvus gyógyvizet, Marcinak még egyszer sem volt komoly rohama. Ha nagyon szárazon köhög, az inhalátorába Salvust töltünk és néhány perc inhalálás után a gyógyvíz felsza­kítja a letapadt váladékot. A biztonság kedvéért a családnál már az ősz beköszöntével minden éjszaka Salvus gyógyvizet párologtatnak: ez mindenkinek jó, még Zsanett­nek, Marci hat éves húgának is, akinél az orvosok kruppot állapítottak meg.- Mikor Zsaninál megállapították, hogy kruppös, nem volt kérdés, hogy nála is a Salvus gyógyvizet fogjuk használni - mondja az anyuka. A család torokfájásnál, megfázásnál is a Salvus termékeket részesíti előnyben. A Salvus gyógyvíz orr-, illetve szájpermetet már Zsani is biztonság­gal használja egyedül. A Salvus gyógyvíz permet gyógyszertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus gyógy­víz élelmiszer áruházakban is (Auchan, Tesco, Fűszértek, Coop, valamint Rossmann) kapható. Marci nyugodtan aiszik, amióta Salvust használ « i i r x

Next

/
Oldalképek
Tartalom