Nógrád Megyei Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 253-277. szám)

2015-11-13 / 263. szám

FOTÓ: GYURKÓ PÉTER ____________________________________ FOTÓK. GVLRKÓ PÉTER az életvezetés helyes irányait vagy a hivata­li feladatvégzés során alkalmazzák a jog­szabályokat. Ez az ünnep alkalom arra is, hogy számba vegyük az elért eredménye­ket: az önök munkájának köszönhetjük, hogy az intézményeinkben nyugodt, az el­látottak megelégedését szolgáló tevékeny­ség folyik. Minden intézményben felújítá­sok, beruházások valósultak meg, megújul­tak otthonok, konyhák, lakóterek, a gondo­zottak felejtheteüen napokat, heteket töltöt­tek üdüléssel, pihenéssel. Fülöpné Gálik Erika szólt arról is, milyen feladatok előtt állnak, s partnerséget kért ezekhez. Megfogalmazta továbbá, hogy az ünneplés alkalmat ad a kiemelkedő teljesít­mények elismerésére, s hozzátette: - Tu­dom, hogy a kitüntetetteken túl mindannyi­an olyan érdemeket szereztek, amelyeket a társadalom nem tud kellőképpen honorál­ni. Tudom, hogy kevés visszajelzést kapnak Törődéssel szolgainak az év minden napján a helytállásukról, s az anyagiak nem tükrö­zik a tevékenységükben rejlő értékeket. A hálát is sokszor nehéz szavakba önteni, ezért engedjék meg, hogy köszönetét mond­jak a kitartásukért, és kérem, hogy az el­esettek ügye iránti alázatukkal mutassa­nak a jövőben is példát mindannyiunkhak. Az ünnepi műsor ez alkalommal azt tükrözte, hogy az ápoltak, ellátottak mennyire igyekeznek gesztusokkal, ver­sekkel, szerepléssel is kedveskedni az őket patronálóknak. Igazgatói dicséretet vettek át a rendez­vényen a példamutató, kimagasló mun­kát végsők. S hogy a tiszteletadás, az el­ismerés esztétikai élményekkel is gazda­gítsa az ünnepeiteket, a Baglyaskő galé­riájában GömörKata megkapóan szép al­kotásait állították ki. Az eseményt záró fogadáson Becsó Zsolt országgyűlési kép­viselő tolmácsolta ünnepi gondolatait. (Folytatás az 1. oldalról.) $algÓla$3R. A tiszteletadás, az elismerés hangján szólt a jelenlévőkhöz Benedek Ist­ván, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigaz­gatóság helyettes főigazgatója. Szavai sze­rint önzetlenség, szeretet, empátia szüksé­ges ahhoz, hogy a szociális munkások az év minden napján gondoskodással, törő­déssel szolgálják az elesetteket. Önfeláldo­záson alapul a kétkezi segítség, amit nyúj­tanak, s csak azok maradnak meg ezen a pályán, akik erre képesek. Fáradozásukat - amelynek során intézményes keretek kö­zött is megteremtik az otthon melegét - pe­dig az ápoltak, a gondozottak tudják igazán értékelni. Az elismerés az év minden nap­ján megilleti a küzdelmes és szép pályán fáradozókat. Köszönet az áldozatos munká­ért! - zárta méltatását Benedek István. Fülöpné Gálik Erika, a főigazgatóság Nóg- rád megyei kirendeltségének igazgatója kö­szöntőjében elmondta egyebek mellett: - Az általunk fenntartott intézményekben 841 kiváló szakember dolgozik, támogatást nyújt azoknak, akiknek erre szüksége van és segítenek az olyan élethelyzetekben lé­vőkön, akik közösségi ellátásra szorulnak. Egész Európa a napokban ünnepli a szoci­ális munkásokat, önöket, akik a családok boldogulásáért nyújtják tudásuk legjavát, s az idős, beteg, fogyatékkal élőket gondoz­zák. Bölcsődékben, gyermekotthonokban felügyelik a kicsik társas életének első moz­dulatait, és civil szervezetek által mutatják A szociális munka napja alkalmából rendezett ünnepség résztvevői Jo helye lesz a felesleges Tőzsér V. (Folytatás az I. oldalról.) Bátonyterenye. Volt olyan idő­szak, amikor a települések - köztük Bátonyterenye is - ma­guk próbálták megoldani hulla­dékkezelési programjaikat saját szeméttelepükkel, és keresték a lehetőséget azok fejlesztésére - emlékezett vissza Nagy-Majdon József, a Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás alelnöke, a város polgármestere az átadási ünnepségen. Idővel azonban kialakult a je­lenlegi álláspont, miszerint ösz- sze kell fogni a közös hulladék- gazdálkodásért, így jött létre Sal­gótarján és Pásztó térségével együttműködésben a partner­ség, ötvenegy település részvé­telével. A kormányzat azon szán­déka, hogy az ágazatot állami és önkormányzati kezekbe próbál­ta adni a társulás létét is megerő­sítette, amelynek egyes közpon­ti elemei Pásztón, illetve Bátonyterenyén valósultak meg, a legjelentősebb része pedig a salgótarjáni válogatómű lesz, amelyre az egész projekt épül. A hulladékudvar üzemeltetésének megkezdése december végére vagy 2016 januárjára várható...- A beruházásból nem csu­pán a város és a tevékenységet végző cégek profitálnak, hanem valamennyi lakos is nyer a fej­lesztésekkel, Rajtunk áll, hogy minél szebb és tisztább környe­zetben élhessünk - jegyezte meg Nagy-Majdon József. Fon­tos momentum lesz az elkészült telephely, ahová az állampolgár­ok díjmentesen leadhatják a szükségtelen hulladékokat. A Kelet-Nógrád Térségi Hulla­dékgazdálkodási Társulás 2011- es alakulásának az volt a célja, hogy egy térségi szintű szelektív hulladékgazdálkodási rendszer valósuljon meg. Az elképzelés­hez jelentős mértékű, 3,25 mil­liárd forintos európai uniós tá­mogatást sikerült igénybe ven­ni. Az összegből nagymértékű fejlesztések valósultak meg a salgótarjáni hulladéklerakón, il­letve egy-egy újrahasználati köz­pontként is funkcionáló hulla­dékudvar épült Pásztó határá­ban, illetve Bátonyterenyén. Emellett 18 gyűjtő-és rakodógép beszerzésére is sor került, ame­lyekkel a közeljövőben elkezdő­dik a házhoz menő szelektív hul­ladékgyűjtés. A teherautókat a * * csókási központban mutatták be szintén csütörtök délelőtt. A hulladékudvarokban kü­lönböző konténerekben helyez­hetik el ingyenesen a szelektív papír, műanyag, fém és üveg­hulladékot a lakosok, továbbá a használt gumiabroncsokat, akkumulátort, szárazelemet, elektronikai készülékeket, bú­torokat, háztartási lomokat, il­letve a zöldhulladék elhelyezé­sére is lehetőség lesz. A koráb­biakban a feleslegessé vált esz­közök gyakran kötöttek ki az utak szélén, erdős területeken, ahol erősen szennyezték a kör­nyezetet. A jövőben azok az em­berek is leadhatják a szemetet a telepen, akik ezelőtt a termé­szetet károsították hanyag cse­lekedetükkel. A hulladékudvarok üzemel­tetésének megkezdése - a mű­ködéshez szükséges engedé­lyek megszerzésének függvé­nyében - december végére vagy 2016 januárjára várható, a nyitvatartási időt pedig a lakos­ság igényeinek megfelelően ha­tároznák meg. A hulladékudvar átadását jel­ző nemzeti színű szalagot Nagy-Majdon József, Bátony­terenye polgármestere, a társu­lás alelnöke és Bodzán András a kivitelező HE-DO Kft. képvi­selője vágta át jelképesen, majd a jelenlévők bejárták a telepet, megtekintették az ott elhelye­zett konténereket. HIRDETÉS *£ v SA10ÓTA8JÁBI f 4 PROGRAMAJANLO JÓZSEF ATTILA MUVElÖDÉSf ES KONFERENCIA KÖZPONT EXPERIDANCE BÉRLÉT 2015. november 16. Ezeisgyév 2016. január 18. Szenvedélyem, Velence 2016, március 11. Én, Leonardo - A fény születése 2016. április 11. Boldogság 69:09 2016. május 6. Frank Sinatra ■ A hang 2016. június 23.19.00 éra Király nevében Vásároljon Experidance Bérletet mely mellé ajándékba kap egy gyermekeknek szóló Családi bérletet! ______ No vember 15.14.00 Múzsa Megyei Művészeti Fesztivál November 21.18.00 Mesevilág - Télapó és barátai Zenés, interaktív lufihajtogató bohóc show Jegyek kaphatók az intézmény jegypénztárában. November 26.10.00 és 14.00 Tudor, Vidor Bérletek előadásai Pódium Színház - Piroska és a farkas Szólójegyek kaphatók az intézmény pénztárában. November 27.19.00 Operett Bérlet-előadása MagyarZenés Dalszínház - Mágnás Miska Szólójegyek kaphatók az intézmény pénztárában. December 5. szombat 14.00 és 18.00 40 éves a Nógrád Táncegyüttes Jubileum} Gálaműsor Jegyek a József Attila Művelődési Központjegypénztárában kaphatók. APOLLÓ MOZI 13.00,14.00,15.00,15.45 Akis herceg 3D, 17.00,17.45,20.00,20.30 007 Spectre - A Fantom visszatér. KONCERT December 4. Bródy János est Jegyek már kaphatók a József Attila Művelődési Központ jegypénztárában. VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér 09.25 Ajánló 09.35 Irodalmi Kávéház - beszélgetés Oravecz Imre íróval 10.15 Háttér- Újra Salgótarjánban az ExperiDance 10.30 Hírfüzér 10.55 Ajánló 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.30 Értéktár - Márton-napi koncert a Dornyay Béla Múzeumban 20.15 Háttér - Jótékonykodott a Téba Lovas Egyesület 20.30 Hírfüzér 21.00 INFO TV További programok WWW.STKULT.INFO Közmeghallgatás bányászatról iíazár. Bányászati tevékeny­séggel kapcsolatban tartottak közmeghallgatást tegnap Ka­záron, a Magtárház Közössé­gi Házban. A „Kazár IX. szén” védnevű bányatelken végzen­dő tevékenységgel kapcsolat­ban zajlik környezetvédelmi hatósági eljárás, amely a székvölgypusztai bányaterü­letet takarja. A közigazgatási­lag Kazár, valamint Mátraszele és Salgótarján te­rületét is érintő bányatelek mintegy 5,8 négyzetkilomé­ter, ebből a most folyamatban lévő eljárás közel 23,5 hek­tárt érint. Az ásványi nyers­anyag-kitermelés tervezett volumene hozzávetőleg évi 80.000 tonna, de ez a piaci igények függvényében vál­tozhat. A kitermelés engedé­lyezésére már korábban is beadott kérelmet a Nóg- rádszén Kft., de azt a hatóság elutasította, majd a jogorvos­lati kérelmet követően a dön­tést megsemmisítette és új el­járás lefolytatását írta elő. A lakosság meghallgatását az ilyen ügyekben kormányren­delet írja elő. Benedek István Fuiöpné Gálik Erika

Next

/
Oldalképek
Tartalom