Nógrád Megyei Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 227-252. szám)

2015-10-30 / 251. szám

Magyarország nem fogadja a visszatolo n coliakat Egykepolitika: Kínában vége? Kínában véget vetnek az egykepolitikának, a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizott­sága úgy döntött, hogy a korábbi szabályok enyhítésének folyama­tában mindenkinek en­gedélyezni fogják a két gyermek vállalásának lehetőségét - jelentette az állami média csütör­tökön. Peking. Az ország legmaga­sabb szintű döntéshozó szer­vének négynapos plenáris ülé­sén hozott döntés hatályba lé­péséhez a törvényhozás jóvá­hagyására lesz szükség. A par­lament legközelebb jövő tavasszal ül össze. A központi bizottság közle­ménye szerint a határozat cél­ja a demográfiai folyamatok egyensúlyba hozása. Az el­múlt évtizedek születésszabá­lyozási gyakorlata következté­ben ugyanis a kínai népesség gyors ütemben öregszik, a ha­gyományosan fiúgyermeket előnyben részesítő társada­lomban pedig vészesen felbo­rult a nemek aránya. Az 1970-es évek végén beve­zetett, általában egy gyerme­ket engedélyező politikán több ízben apró korrekciókat haj­tottak végre, míg legutóbb mindazon házaspároknak en­gedélyezték a két gyermek vállalását, akik közül legalább az egyik egyke. Mivel az elmúlt években be­vezetett kedvezmények ellené­re a szakértők továbbra is kri­tikusnak látják az ország de­mográfiai kilátásait, a korláto­zások feloldását korábban több alkalommal is kezdemé­nyezték szakmai szervezetek, illetve területi kormányzatok. Magyarország egyetlen visszatoloncolásra váró il­legális bevándorlót sem vesz vissza - jelentette ki a Miniszterelnökséget ve­zető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján. Láz­ár János ezt azzal indo­kolta: a migránsok nem Magyarországnál, hanem Görögországnál léptek be az Európai Unióba, így oda kell visszaküldeni őket. Hozzátette: mintegy 40 ezer ember visszato- loncolását jelezték nyu­gat-európai országok. Budapest Megerősítette: az or­szág minden politikai menekült számára a jövőben is védelmet biztosít, akiktől azt kérte, hogy a legális átkelési pontokon jelent­kezzenek kérelmükkel. Kijelen­tette ugyanakkor: egyetlen gaz­dasági bevándorlót sem kíván­nak befogadni, és reményét fejez­te ki, hogy az Országgyűlés felha­talmazást ad a kvótáról szóló uniós döntés megtámadásához. A miniszter a magyar határ védelmét szolgáló három esz­közt, a biztonsági határzárat, az élőerős védelmet, valamint a jo­gi védelmet eredményesnek ér­tékelte. Emlékeztetett: idén mintegy 400 ezer illegális be­vándorló lépte át a határt, ez a szám azonban a szerb-magyar határon szeptember 15-e óta négyezerre csökkent, míg a hor- vát-magyar határon október 17- étől kevesebb mint ezer ember próbált átkelni. Kijelentette: Magyarország­nak megvan a módszere, azon­ban ami az unióban történik, az a „tökéletes impotencia”. Sem­miféle értelmes választ nem adott a közösség sem a vasárna­pi uniós csúcson, sem a korábbi hetekben a bevándorlás kezelé­sére - fűzte hozzá. Idézve a Brüsszelben született dokumen­tumból, kijelentette: arra az „óri­ási elhatározásra” jutottak, hogy „a jövőben kapcsolattartók segí­tik az információcserét és köny- nyítik a koordinációt a nyugat­balkáni országok között”. Colleen Bell, az Egyesült Álla­mok magyarországi nagykövet­ének kijelentéseire válaszul meg­jegyezte: még az ő kérésére „sem akarunk sem befogadni, sem át­engedni az országon senkit”. Hozzátette: Magyarország az Eu­rópai Unió, és nem az Egyesült Államok tagja, és egyeüen olyan ország beavatkozását sem tolerál­ja, amely nem tagja az EU-nak. A többi, a nagykövet által érin­tett témáról szólva azt mondta: azokat korábban az Európai Bi­zottságban megvitatták, ame­lyek eredményeként „itt az új közbeszerzési törvény” és módo­sítani szükséges az egyházügyi törvényt. A gazdaság kiszámíthatóságá­ra és az adórendszer stabilitásá­ra vonatkozó megjegyzéseket úgy kommentálta: a magyar adó­szabályok minden itt működő cégre vonatkoznak, és nem fair kritika, ha miután valaki ezzel visszaél, az őt képviselő diplo­mata azonnal a kiszámíthatat­lanságra panaszkodik. Vissza­utasította a vádakat és konkrét problémák megfogalmazását várta a nagykövettől. Megjegyezte azt is, egyetérte­nek a nagykövettel abban, hogy az orosz energiafüggőség problé­mát jelent, ezért kérik az Egye­sült Államokat, támogassa, hogy a magyar energiaellátó-rendszer a magyar emberek tulajdonába kerüljön. A kormány azzal is egyetért - tette hozzá -, hogy a paksi atomerőművel kapcsolat­ban átláthatóságra van szükség, így mindent nyilvánosságra hoz­nak, ami egy Amerikában épülő atomerőmű esetében is szokás. Az osztrák határvédelemmel kapcsolatos fejleményekre Lázár János úgy reagált: „mindent el­követnek az osztrák politikustár­saink, csak hogy kerítésnek ne kelljen hívni a kerítést’*.' A mi­niszter arra hívta fel a figyelmet könnyen kerülhetnek a Magyar- országot kritizálok olyan hely­zetbe, hogy kénytelenek lesznek a hazájuk megvédése érdekében más országokban már bevált in­tézkedéseket meghozni. Összességében az osztrák kor­mány baloldali szárnyának ál­láspontját hipokritának nevezte. Szlovák gyakorlat a déli határon Közös gyakorlatot kez­dett a rendőrség és a hadsereg Szlovákiában a migráns- válsággal összefüggésben az or­szág déli határán csütörtökön. Az egynapos gyakorlat a Robert Fico kormányfő jelenlétében tartott bemutatóval indult Pozsonynak a Dunától délre fekvői Oroszvár ne­vű városrésze határában. A „Dél akció” célja, hogy a fegyveres erők tagjai élőben gya­korolják a szlovák-magyar ha­társzakasz megfigyelését, a jár­őrözést, valamint további olyan nem szokványos feladatokat is, amelyek a migráns-válságból adódóan állhatnak elő. A szlo­vák kormányfő újságírói kérdés­re elmondta: nem lehet kizárni „fizikai akadályok” használatát. „Mennyit kiabáltak, amikor Ma­gyarországon ilyen épült (...) most viszont meg lehet nézni, hogy mi zajlik például Német­országban” - jegyezte meg Robert Fico. Kormányfői „élménypark” A Demokratikus Ko­alíció (DK) elfogadhataüannak tartja, hogy Orbán Viktor mi­niszterelnök szülőfalujában új „luxus beruházás” valósul meg, miközben az iskolákban és a kórházakban sanyarú körülmé­nyek tapasztalhatók. Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivő­je csütörtökön elmondta, a DK közérdekű adatigényléssel for­dul a Puskás Akadémiához an­nak kiderítésére, miért kerül 3 milliárd forintba a „3,5 milliárd forint közpénzből készült stadi­on” mellé tervezett két fűthető futballpálya és egy Makovecz- stílusú kazánház. Kiemelte, az új beruházás „el­ső ránézésre is húsz-, huszonöt­szörös túlárazásnak” tűnik. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatót tart az Országházban 2015. október 29-én. Mellette balra Kovács Zoltán kormányszóvivő HIRDETÉS Intézményünk, a Nógrádsápi Fekete István Általános Iskola és. Szakiskola TÁMOP-3.1.4.-C-14-2015-0465 azonosítószámmal pályázott az Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem című pályázati projekthez. A projekt 100%-át, azaz 12 000 000 Ft-ot finanszíroznak Európai Uniós forrásból a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. A megvalósítás 2015. május 01. és 2015.10.31. között zajlik, és vállaltuk, hogy legkevesebb 5 évig fenntartjuk. __________________________________________________________________________________ Ez a pályázat pedagógiai- módszertani megújulásunk által lehetőségefhyújt a diákok nevelésének kiteljesítésére a test, a lélek és az értelem arányos fejlesztésére, valamint az ismeretek, készségek, képességek, jártasságok, attitűdök és az erkölcsi rend összhangjának tiszteletben tartásával megakadályozhatjuk a társadalmi leszakadást és elősegíthetjük a tehetséggondozást. A pedagógiai kultúra folyamatos fejlesztése érdekében pedagógusaink továbbképzéseken vettek részt. Az egészséges életmódra nevelés fontos része pályázatunknak, s a mindennapos testnevelés megvalósítása mellett alkalomszerű mozgásos játékokat, egészségnapot, tanácsadásokat, prevenciós programokat szerveztünk diákjainknak segítő szolgálatokkal együttműködve. A környezettudatos szemlélet kialakítását megcélozva a környezeti nevelést, fenntarthatóságot szolgáló, környezettudatos tanórán kívüli programot, erdei iskolát szerveztünk tanulóinknak, 36 fővel. A hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyennekek/tanulók szüleinek bevonását az egészségnap és a családi nap szervezésével kívántuk megvalósítani. E programokon több mint. 100 fő vett részt. A hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásához kisértékű tárgyi fejlesztő eszközöket szereztünk be. Az aktív állampolgárság készségeinek fejlesztésére, nyelvi tábort szerveztünk, ezzel is megalapozva tanulóink beilleszkedését a “nagybetűs” életbe. A pályázati támogatás felhasználásával olyan iskolai, szabadidős és kulturális programok kerültek megvalósításra, amelyeknek köszönhetően diákjaink használható tudás szintje jelentős mértékben növekedett. Céljaink:- a társadalmi leszakadás megakadályozása és a tehetséggondozás a nevelés-oktatás eszközeivel,- pedagógusok szakmai fejlődésének elősegítése,- hátrányos helyzetű gyermekek felzárkózásának elősegítése,- a környezeti nevelést, környezettudatos magatartást megcélzó tanórán kívüli tevékenységek megerősítése,- a diákok egészséges életmódra nevelése, egészségtudatos, tanórán kívüli tevékenységek ösztönzése. Célunk, hogy gyermekeink egyéni életébe - a mindennapos órarendbe iktatott tesíneveiésórák, a tanítás utáni edzések és sportfoglalkozások, az úszótanfolyam, a sportpályán folytatott sokmozgásos játékok segítségével - beépüljön a rendszeres testmozgás igénye. Az erdei iskola megszervezésével célunk, hogy fejlesszük a tanulók együttműködését, és olyan munkaformákat szervezzünk számukra, amelyekben a kooperativitásnak, a segítségnyújtásnak nagy szerepe van. E szervezési formáktól azt várjuk, hogy a tanulók egymás iránti toieranciája, együttműködő képessége, a másik elfogadása, segítése fejlődik. Célunk továbbá: minden gyermek számára élményszerűvé tenni a természettel való megismerkedést, a harmóniára való törekvést, és a környezettudatos szemléletet. Szeretnénk, ha elkötelezett hívei lennének a természet értékeinek megőrzésének, és aktiv szerepet vállalnának annak érdekében, hogy egy élhetőbb élet alapfeltételeit teremtsék meg, A családi napok célja az együttlét örömének kifejezésre juttatása, a szabadidő együtt-töltésével erősítendő közösségi együvé tartozás megszilárdítása. Rendezvényeink elsődleges célja, hogy a családoknak színvonalas, érdekes, tanulságos közös programokat biztosítsunk, amelyekkel oktatási tevékenységünk alapértékeit is közvetíteni tudjuk, illetve a szabad ídö hasznos eltöltésére is meg szeretnénk tanítani a családokat. Központ a kínai gyógyászatnak Magyarországon jönne létre a hagyományos kí­nai gyógyászat térségbeli központja, amely lefedné a gyógyítás, a kutatás és a képzés teljes vertiku­mát a Baltikumtól a Bal­kánig - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőfor­rások Minisztériumának (Emmi) parlamenti állam­titkára csütörtökön egy konferencián elmondott nyitó előadásában. Budapest. Az Ősi tudás új uta­kon - a megújuló hagyományos kínai gyógyászat Magyarorszá­gon című konferencián az állam­titkár arról beszélt, Magyaror­szág elkötelezett a kínai-magyar kapcsolatok további előmozdítá­sában, és ennek fontos része az egészségügy területén történő együttműködés is. Mint mondta: a nem konven­cionális, kiegészítő gyógymód­ok iránt világszerte nő az igény, ezért fontos, hogy az állam meg­bízhatóan garantálja a képzést és a gyógyítás feltételeit. Rétvári Bence kiemelte, van helye egymás mellett a magyar orvosok hagyományos európai tudásának és a több ezer éves kí­nai gyógyításnak, ezek egymás kiegészítői lehetnek. Csen Hsziao-csün, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője köszöntőjében arról beszélt, hogy a magyar-kínai kapcsolatok az utóbbi években gyorsan fejlődtek, áttörést értek el a kereskedelem, a beruházá­sok, a pénzügy, a mezőgazdaság, a turisztika, a kultúra és az ok­tatás területén is. Megemlítette, hogy március­ban nyílt meg a Pécsi Tudomány- egyetemen a hagyományos kínai orvoslás megismerésére és fej­lesztésére létrehozott Konfuciusz Intézet, de több kormányközi megállapodást is aláírtak. Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár elő­adásában azt mondta, az egész­ségturizmus egyre inkább fon­tos szerepet tölt be a turizmuson belül, és reményét fejezte ki, hogy ez egy ígéretes terület lesz Kína és Magyarország turiszti­kai kapcsolataiban is. A hazánkba érkező keleti ven­dégek számára a Magyarorszá­gon elérhető hagyományos kínai orvoslás új utazási motiváció­ként is megjelenhet - mondta a helyettes államtitkár, aki a kétol­dalú stratégiai irányok között új turisztikai útvonalak kínálását, a közvetlen légi járat sűrítését, il­letve a meglévők bővítését, vala­mint a termékfejlesztést emelte ki. A kínai turisták egymillió vendégéjszakát töltöttek el a kö- zép-kelet-európai régióban. A tervek szerint a kínai orvos­lás budapesti központja a XV. ke­rületben valósulna meg, a koráb­bi orosz kórház héthektáros terü­letén. Az elképzelésekről László Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő, volt polgármester el­mondta, a központban együtt kapna helyet az oktatás, a gyó­gyítás és a kutatás területe. Emel­lett egy kollégiumot is szeretné­nek létrehozni a területen.­Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti ál­lamtitkára felszólal az Ősi tudás új utakon - A megújuló hagyományos kí­nai gyógyászat Magyarországon című konferencia szünetében a Művé­szetek Palotájában % I * »

Next

/
Oldalképek
Tartalom