Nógrád Megyei Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 227-252. szám)
2015-10-30 / 251. szám
Továbbra sem szívesen vállalunk kockázatot, ha a befektetéseinkről van szó. Elsősorban a biztos megtakarításokat kedveljük, de egy kis odafigyeléssel az ilyen lekötésekre is kaphatunk jobb kamatot. „A készpénzre nincs kamat” Október utolsó munkanapja fontos dátum, immár 1924 óta a Takarékossági Világnap. Szabó Levente, a Takarékbank Zrt. vezérigazgatója szerint 3500 milliárd forintot tart készpénzben a lakosság, amivel sokat veszítenek az emberek, és felesleges kockázatot is vállalnak. Takarékoskodni pedig mindig, minden helyzetben érdemes.-Nem állunk túl takarékos nép hírében, de a gazdasági és pénzügyi viharok, igya 2008-as válság egyre inkább megtanít minket magyarokat a takarékosságra. Változott a lakosság megtakarítási szokása?- Folyamatosan változik, hiszen számos jelenség befolyásolja. így a jövedelmi viszonyok, vagy a kockázatviselő készség. A 2008-as pénzügyi válság arra ösztönözte az embereket, hogy megtakarítsanak a bizonytalan gazdasági helyzetben. De azóta vannak Magyarországon olyan pozitív változások, amelyek kihatnak a takarékoskodási szokásokra. Nőtt a foglalkoztatottság és lassan két éve hónapról hónapra emelkednek a reálkeresetek. Több embernek van egyre több jövedelme, ami miatt természetesen a fogyasztás is nő, de egyben a megtakarítások összvolumene is emelkedik.- És mibe fektetjük ezt a valamivel több pénzt? Említette a kockázatviselési hajlandóságot. Bátrabbá és magabiztosabbá teszi az embereket a valamivel jobb anyagi helyzet?- A lakosság a biztos megtakarítási formákat részesíti előnyben. Továbbra is népszerű a bankbetét, és szintén kelendőek a teljes biztonságot szavatoló állampapírok. A takarékoknak több mint 1,1 millió ügyfelük van, közülük mintegy 900 ezer a lakossági. Több mint 1300 milliárd forint megtakarítást kezelünk, amivel ezen a téren közel 10 százalékos a piaci részesedésünk. Ezek jelentős számok, főleg ha azt nézzük, hogy a takarékszövetkezetek elsősorban vidéki hitelintézetek, ügyfélbázisunk és több mint 1500 kirendeltségből álló fiókhálózatunk alapvetően vidéken van.- Érdeklődünk az újdonságok iránt? Persze az olyanok iránt, amelyek az elvárt biztonságot is garantálják.- Tapasztalataink szerint igen. Az év elején megvalósult informatikai fejlesztéssel már 1100 takarékszövetkezeti fiókban elérhetőek lettek a betéten kívüli egyéb megtakarítási formák is. Immár kaphatóak az állampapírok, befektetési jegyek, amelyek közül külön kiemelném a tavaly novemberben bevezetett és igen népszerű Magyar Posta Takarék Ingatlan Alapot. A fejlesztésnek köszönhetően idén megháromszorozódott a forgalmazott értékpapírok, állampapírok mennyisége a tavalyihoz képest. Ez azt mutatja, hogy van igény ezekre az új termékekre is, a hagyományos betétlekötés mellett.-Minek köszönhető ezen termékek népszerűsége?- Az állampapírok most jellemzően magasabb hozamot biztosítanak, mint a bankbetétek, és nagyon széles a választék. Külön kiemelném az egyéves futamidejű kamatozó kincstárjegyet, amit szívesen vesznek az ügyfelek. A prémium magyar állampapírok szintén kiugró hozammal bírnak: a 4, vagy 6 éves futamidő alatt a mindenkori inflációnál 3-3,5 százalékkal magasabb hozamot garantálnak. Az említett Magyar Posta Takarék tosan magasabb, mert az utóbbi nulla. A készpénzre nincs kamat, vagyis az ügyfél nyereségtől esik el. De ott a biztonsági kérdés is, hiszen nagyobb meny- nyiségű készpénzt magunknál tartani kockázatos. Ezt a rizikót pedig nem érdemes vállalni, főleg mivel bankkártyával szinte mindenhol lehet már vásárolni. Végezetül a készpénzes fizetésnek valójában komoly költségei vannak. A bankjegyeket kezelni, szállítani kell. Ez a kereskedőnek kiadás, és mint minden kiadást, ezt is beépíti az árba. SZHISZ és a Takarékbank is felügyeli, ami szabályozottabb működést garantál. És mindezt az ügyfelek meg is hálálták. Az év eleji brókerbotrányok idején az ügyfelek a nagyobb, biztonságosabb szolgáltatókat keresték, és a takarékszövetkezeteket sokan választották.- Akinek nincsenek komoly pénzügyi ismeretei, az hogyan kezdjen hozzá, hogy jobb kamattal kecsegtető, de biztonságos befektetést találjon megtakarításának?- Első lépés, hogy elmegy pélhöz kötném. Vannak olyan befektetési termékek - például a Magyar Posta Takarék Ingatlan Alap - amelyet bármekkora ösz- szegtől lehet jegyezni.- Akkor nézzük a futamidőt. Mit djánlana annak, aki mondjuk fél évben gondolkozik, illetve mint azoknak, akik hosszabb időtávban?- Aki csak néhány hónapra látja előre, hogy nélkülözni tudja a pénzét, annak a bankbetétet javasolnám, a pénzt kösse le a számláján tetszőleges időtávra. Emellett vásárolhat pénzpiaci Ingatlan Alapból - amelynek hozama a betéti kamatokat szintén jelentősen meghaladja - pedig egy év alatt 33 milliárdnyit vásároltak az ügyfeleink.- Ez a legsikeresebb termék?- Az újak közül az egyik legsikeresebb, hiszen akár 1-2 éves futamidő mellett is megéri vásárolni. Bármikor eladható, a hozama akár a többszöröse is lehet a betétek kamatának.- Ennek ellenére sokan otthon tartják a pénzüket, hiszen a banki kamatok nagyot estek az elmúltévekben. Igaz, azok, hogy az infláció is csökkent.- Igen, jelenleg a lakosságnál mintegy 3500 milliárd forint van készpénzben. Ez óriási mennyiség, az összes megtakarítás 9 százaléka, ami nemzetközi ösz- szevetésben is magasnak számít. Sokan ugyanis úgy gondolkoznak, hogy az alacsony kamat miatt nincs értelme bankban tartani a pénzt, mert a hónap folyamán úgyis szükségük lesz rá. Ezért kiveszik a számlájukról és hazaviszik.- Ennek mi a hátránya?- Az lehet, hogy a folyószámla betéti kamata alacsony, de az otthon tartott pénz hozamánál biz» Amit pedig a vevő fizet meg.- Ha már a biztonságnál tartunk! Az idei brókerbotrányok tükrében nem véletlenül hiszik sokan, hogy akkor van a pénz jó helyen, ha a saját zsebükben lapul. A takarékszövetkezeteknél kezelt vagyon biztonságát mi garantálja?- A takarékok a biztonság terén óriásit léptek előre az elmúlt időszakban. 2014 végén létrejött a takarékszövetkezetek garanciaközössége. Ez azt jelenti, hogy a takarékok - több mint 100 szövetkezeti hitelintézet -, a Takarékbank és a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete kölcsönösen felelősséget, garanciát vállaltak egymásért. Ezzel körülbelül 300 milliárd forintnyi konszolidált szavatolótőke áll a takarékok mögött és biztosítja biztonságos működésüket. Emellett létrejött a takarékok saját Tőkefedezeti Alapja is, ami az Országos Betétbiztosítási Alap biztosításával együtt kettős védelmet jelent a betétesek számára.- És a megfelelő gazdálkodást mi biztosítja?- A takarékok működését a Magyar Nemzeti Bank mellett még további két, szerv, az dául egy takarékba, ahol beszél az ügyintéző, tanácsadó kollégával. Ott elbeszélgetnek arról, hogy milyen céljai vannak a megtakarítással - autót venne, lakásra gyűjt, a nyugdíjas időkre tesz félre stb., és milyen időtávra szeretné befektetni a pénzét. Ez alapján lehet meghatározni, melyik lenne számára a legjobb megoldás. Természetesen fel kell mérni az ügyfél pénzügyi ismereteit is, hogy tisztában van-e a kockázatokkal. Erre a törvény is kötelez, hiszen bizonyos termékek értékesítésekor írásban is meg kell kérdezni, hogy az ügyfél a kockázatokat fel tudta-e teljes körűen mérni. Akinek nincs meg a kellő ismerete, vagy idegenkedik például a részvényektől, részvényalapoktól, annak nem ajánlunk ilyen terméket.- Mennyi az a minimális pénz, amit már megéri elhelyezni?- Nem kötném a takarékoskodást sem összeghez, sem életkorhoz - a megtakarítást nem lehet elég korán kezdeni. A befektetni szándékozott összeg attól függ, mi a célom, mire akarok megtakarítani, úgyhogy elsősorban inkább célhoz és futamidőI alapot is, ami többféle bankbetétre épülő termék. Aki már éves lekötésben töri a fejét, annak érdemes egyéb termékekben is gondolkoznia. A kamatozó kincstárjegy egyéves lejáratú értékpapír kiemelkedő hozammal. Éves vagy egy éven túl a mostani helyzetben a legjobb befektetésnek nálunk a Magyar Posta Takarék Ingatlan Alapot tartom, illetve 3-4, vagy akár 6 éves futamidő esetén még speciális állampapírokat, így prémium magyar állampapírt ajánlanék.- Sokan nem tudják, mi történik a pénzzel, miután a bankba kerül- Kevesen tudják, hogy pénzük miközben kamatozik, fontos szerepet tölt be a gazdaság működésében is. A pénzintézetek a lakosság, a vállalkozások és az ön- kormányzatok által rájuk bízott betéteket, miközben azok kvázi „használaton kívül vannak”, miközben kamatoznak, hitelként kihelyezik azok részére, akiknek éppen szükségük van rá, akik használnák. Persze ez így leegyszerűsített folyamat, mert a betétgyűjtésnek és a hitelezésnek is nagyon szigorú szabályai vannak. Ezzel a betétesek pénze el tud jutni azokhoz, akiknek épi pen szükségük van rá, például beruháznak, fejlesztenek. A takarékoknak helyi bankként ebben különleges szerepük van. Helyi megtakarításokat gyűjtenek és a pénzt helyben hitelezik ki, azaz, az ügyfelek - miközben a pénzük kamatozik - saját térségük fejlődését is elősegítik megtakarításaikkal.-Egyre több szó esik a pénzügyi kultúra fejlesztéséről. Önök mit tesznek ennek érdekében?- A megtakarítás és a pénzzel való gazdálkodás a mindennapi életünk része. Ezért mihamarabb el kell kezdeni annak oktatását, hogy a felnőttkorra már napi rutin legyen. Több programunk is van, nem egy az évenkénti Takarékossági Világnaphoz kapcsolódik. Az általános iskolás korosztálynak elindítottuk a TakarékMatrica programot. A megvásárolt matricákat a gyerekek egy albumba ragaszthatják, és ezzel párhuzamosan a kapcsolódó „csemete számlájukon” gyűlnek a megtakarításaik. Emellett az idei évben negyedszer elindult az „Ez a vágyam, erre gyűjtök” rajzpályázat általános iskolások részére. A pályamunkákat novemberig lehet beküldeni, és tavaly már négyezer rajzot kapott a zsűri, amely jutalmakat ítél oda a tíz legjobb rajz gazdájának. Középiskolások képzésére pedig a PénzSztár versenyt támogatjuk, amely egy országos tanulmányi verseny. A fiatalok 4-5 fős csapatokban pénzügyi témákban versengenek egymással, ezzel is tanulva és népszerűsítve a környezetükben a pénzügyi ismereteket.-A Takarékossági Világnap alkalmából készültek-e új pénzügyi termékkel?- Igen, ez a Takarék Kombinált Betét, ami versenyképes kamatot biztosít. A három hónapos lekötött betét felére évi 2,75 százalék kamat jár, a pénz másik felét Magyár Posta Takarék Ingatlan Alapba fektetjük. így megfelelő biztonság mellett jó hozamszintet lehet elérni. Maros László Névjegy Szabó Levente Szakmai pályáját Bécsben a Creditanstalt csoportnál kezdte, következő megbízatása már a Takarékbankhoz kötötte, ahol 1999-től osztályvezető, majd 2001-től kezdve a Bank több üzletágának igazgatója volt. 2003- ban beválasztották a Bank Felügyelőbizottságába, két évre rá ügyvezető igazgató és igazgatósági tag lett. 2008-tól a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Tanácsadó Testületének tagja. 2010-ben nevezték ki vezérigazgató-helyettessé. 2013. augusztus 28- tól a TakarékBank Zrt. vezér- igazgatója. 2013 júliusában a Takarékbank, a szövetkezeti hitelintézetek valódi központi bankjává vált, amely immár komplex banki szolgáltatásokkal és termékfejlesztéssel segíti és ellenőrzi a takarékok működését. «