Nógrád Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 177-200. szám)
2015-08-05 / 180. szám
Mint arról már korábban hírt adtunk, augusztus 16-20. között Salgótarján versenyközponttal rendezik meg hazánk legjelentősebb és legnagyobb múlttal rendelkező nemzetközi részvételű ötnapos tájékozódási futó viadalát, a Hungária Kupát. A rajt előtti utolsó szervezőbizottsági ülésre szerdán, 16,30 órakor a nagyszabású sportági viadal kissé szűkre szabott versenyközpontjának a helyszínén, a salgótarjáni gyermek és ifjúsági táborban kerül sor. Annyi már bizonyos, hogy az utóbbi napokban az Egyesült Arab Emirátusok versenyzőinek a bejelentkezése folytán 24 nemzet, 1000 sportolója fog megküzEzer tájékozódási futó Salgótarjánban TÁJFUTÁS Hungária Kupa Nógrád megyében Minden korosztály képviseltetni fogja magát deni (korosztályonként) egymással az idei Hungária Kupa elsőségekért. A szervezőbizottság Sramkó Tibor elnökségével a nagyszabású sportági viadal fővédnökének Simicskó István sportért felelős államtitkárt kérte fel. Védnökként itt lesz Salgótarjánban Monspart Sarolta világbajnok, luhász Miklós, a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség elnöke, dr. Zentai László egyetemi tanár^az ELTE tanszék- vezetője, a Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség (IOF) elnökségi tagja. A helyiek közül Dóra Ottó, Salgótarján polgármestere, Gecse Ákos, Kazár polgármestere, Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke, Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, dr. Szabó Sándor, Nógrád Megyei Kormánymegbízott, Simon Lajos, Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. igazgatója és ludik Béla, a Bükki Nemzeti Park Tájegységvezetője vállalta el a sportági rendezvény védnökségét. A fő versenyek mellett délutánonként sportági kísérő rendezvények fogják színesíteni az idei Hungária Kupát, esténként pedig kulturális program is várja a megyeszékhelyre érkezett sportolókat, azok kísérőit. A három sportegyesület a Salgótarjáni Dornyay SE, a Balassagyarmati Balassi BKSE és a HUFEZE SK- Pásztó lebonyolítandó kiemelt sportági viadalt Salgótarján, Kazár, Balassagyarmat, és Nógrád Megye Önkormányzata (Közgyűlés) a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. mellett többek között a Deacatlon, a Tesco, a Salgótarjáni Vízmű Kft, a Bükki Nemzeti Park, a Rónafaluért Baráti Társaság, a kazári North Star Lovasudvar és a Tatárárok Te- niszcentrum is támogatni fogja. A rendezvény sikeres lebonyo-. lítását fogja elősegíteni a salgótarjáni, a kazári és a rónafalui polgárőrség, ifj. Cecze László, Szabó Norbert, Ujj János kazári, Kovács Zoltán Salgótarján-róna- falui, Hulitka István rónafalui, Varga Zoltán Somoskőújfalui, Serfőző Csaba, Birkás Attila salgótarjáni vállalkozó, gazdálkodó, földtulajdonos. A sportági rendezvényről a Nógrád Megyei Hírlap, illetve a Salgótarjáni Városi TV, az Ipoly Tv, a FOCUS rádió fog sajtótudósításokat közölni, illetve felvételt készíteni. A rendezvény központi fotós feladatát a salgótarjáni Józsa András és pásztó Bódi Zoltán fogja ellátni. Cz. Zentai A közelmúltban befejeződött a megyeszékhely hagyományos kispályás labdarúgó-bajnokságának tavaszi évada. A pontvadászat résztvevői az utóbbi esztendők gyakorlatának megfelelően idén is két kategóriában és három csoportban versengenek a helyezéseké^ illetve a téli teremtorna részvételi jogáért. kispályás labdarúgás. Az augusztus második felében esedékes őszi rajt előtt a hivatalos nagypályás-, illetve futsal játék- engedéllyel rendelkező játékosok számára is nyílt „profi” bajnokság tabelláját, kevesebb lejátszott mérkőzése dacára, a korábbi sokszoros aranyérmes Toldinet vezeti, jobb gólkülönbségének köszönhetően megelőzve az S-Metal Hungary és a Tankina Bau együtteseit. Kevésbé alakulnak szorosan a kimondottan hobbifocistáknak - valamint negyven év fölötti nagypályásoknak - szánt amatőr pont- vadászat küzdelmei, hiszen az I. csoportban az utóbbi években egyeduralkodó, s idén is hibátlanul menetelő Indra Pol több mint tíz ponttal utasítja maga mögé az Elán-Plató FC üldöző duót, míg a II. csoportban a teljes mezőny másik veretlen együttese, a Fort Bau tett szert viszonylag tisztes előnyre az Áfész, Black Silver, Buborék Boys hármassal szemben. A hónap végén folytatódnak a küzdelmek Profik A bajnokság állása 1. Toldinet 9 6 0 3 47-32 18 2. S-Metal Hunq. 11 5 3 3 39-38 18 3. Tankina Bau 12 6 0 6 42-43 18 4. Special-X 10 4 2 4 44-28 14 5. Reklám Press 9 4 2 3 36-43 14 6. Laver 10 4 1 5 21-28 13 7. Kórház 11 3 0 8 35-52 9 Amatőrök Az A-csoport állása 1. Indra Pol 14 12 0 0 82-19 42 2 Elán 13 10 2 1 62-15 32 3. Plató FC 12 10 0 2 68-29 30 4. ImbuszTrade 13 7 3 3 47-31 24 5. Harmadik M. 14 6 1 7 41-52 19 6. Marketing Klub 14 5 3 6 48-43 18 7. Zaqwa Team 14 5 3 6 40-56 18 8. STF 85 14 5 2 7 43-54 17 9. Elements 14 5 1 8 43-48 16 10. Nord FC 14 3 2 9 44-59 11 11. Barátok Közt 14 2 1 11 25-59 7 12. Határeset 14 1 0 13 16-94 3 A B-csoport állása 1. Fort Bau 13 12 1 0 80-26 37 2. Áfész 13 10 1 2 99-49 31 3. Black Silver 12 _9_ 0 3 49-21 27 4. Buborék Bovs 13 9 0 4 54-41 27 5. De Los Rios 12 8 0 4 50-36 24 6. Sport Café 13 6 2 5 42-37 20 7. Special-SZ 13 5 1 7 43-52 16 8. R. Párduc 13 5 0 8 48-62 15 9. N.megyer 13 4 0 9 52-70 12 10.VGÜ 13 3 1 9 28-54 10 11. Wamsler 13 2 0 11 29-57 6 12. Pintér FC 13 1 0 12 35-104 3 A címvédő nyerte az alapszakaszt Idén tizenharmadik alkalommal rendezik meg Salgótarjánban a Nyári Kupa kispályás labdarúgó tornát, amelyet immár harmadik alkalommal szentelnek a 2012-ben elhunyt ötletgazda, s korábbi főszervező Juhász Béla emlékének. A tizenegy csapatos mezőny a hét elején - a címvédő Buborék Boys sikerével - zárult körmérkőzéses alapszakaszt követően a folytatásban kettéválik, s az első hat együttes a felső-, míg az utolsó öt gárda az alsóházi rájátszásban viaskodik tovább a végső helyezésekért. A viadal mérkőzéseit hétfő, szerda és pénteki napokon, 18.15 és 19.45 órás kezdéssel rendezik a városi sportcentrumban. Az alapszakasz eredményei 1. forduló: Black Silver - Big Fish 2-2, Tyuhajja - Buborék Boys 2-7, Fortuna - Dream Team 10-3, Reklám Press - Öngól 1- 1, Etil Alakulat - Elements 4-2. Szabadnapos: Zagyva Team. 2. forduló: Öngól - Fortuna 2- 6, Elements - Big Fish 3-2, Reklám Press - Black Silver 2-3, Tyuhajja - DreamTeam 4-4, Etil Alakulat - Zagyva Team 3-2. Szabadnapos: Buborék Boys. 3. forduló: Dream Team - Big Fish 4-2, Tyuhajja - Fortuna 2-5, Reklám Press - Buborék Boys 1- 7, Zagyva Team - Black Silver 3- 1, Öngól - Etil Alakulat 4-5. Szabadnapos: Elements. 4. forduló: Zagyva Team - Dream Team 4-1, Big Fish - Tyuhajja 6-1, Buborék Boys - Etil Alakulat 2- 2, Öngól - Elements 5-6, Fortuna - Reklám Press 3-6. Szabadnapos: Black Silver. 5. forduló: Elements - Buborék Boys 3-10, Reklám Press - Big Fish 3- 3, Dream Team - Black Silver 4- 6, Etil Alakulat - Fortuna 1 -2, Tyuhajja - Zagyva Team 2-3. Szabadnapos: Öngól. 6. forduló: Zagyva Team - Reklám Press 2-3, Big Fish - Etil Alakulat 3-7, Buborék Boys - Öngól 3-1, Black Silver - Tyuhajja 6-2, Fortuna - Elements 2-5. Szabadnapos: Dream Team. 7. forduló: Öngól - Zagyva Team 2-7, Buborék Boys - Big Fish 7-3, Reklám Press - Tyuhajja 3-2, Etil Alakulat - Dream Team 2-1, Elements- Black Silver 3-3. Szabadnapos: Fortuna. 8. forduló: Fortuna- Zagyva Team 5-1, Buborék Boys - Black Silver 8-3, Elements - Tyuhajja 8-4, Etil Alakulat - Reklám Press 1-3, Öngól - Dream Team 10-1. Szabadnapos: Big Fish. 9. forduló: Zagyva Team - Elements 4-5, Big Fish - Öngól 0-10, Dream Team - Reklám Press 4-3, Black Silver - Etil Alakulat 2-9, Fortuna - Buborék Boys 2-2. Szabadnapos: Tyuhajja. 10. forduló: Tyuhajja - Etil Alakulat 0-3 (játék nélkül), Zagyva Team - Buborék Boys 3-4, Dream Team - Elements 1 -13, Bigh Fish - Fortuna 6-10, Black Silver - Öngól 3-13. Szabadnapos: Reklám Press. 11. forduló: Zagyva Team - Bigh Fish 11-3, Dream Team - Buborék 4-7, Reklám Press - Elements 3-3, Black Silver - Fortuna 4-10, Öngól - Tyuhajja 5-6. Szabadnapos: Etil Alakulat. Az alapszakasz végeredménye 1. Buborék Boys 10 8 2 0 57-24 26 2. Fortuna 10 7 1 2 55-32 22 3. Etil Alakulat 10 7 1 2 37-21 22 4. Elements 10 6 2 2 51-38 20 5. Zagyva Team 10 5 0 5 40-29 15 6. Reklám Press 10 4 3 3 28-29 15 7. Black Silver 10 3 2 5 33-56 11 8. Öngól 10 3 1 6 53-38 10 9. Dream Team 10 2 1 7 27-61 7 10. Big Fisb 10 1 2 7 30-58 5 11. Tyuhajja 10 1 1 8 25-50 4 H. P. 4 I Előbb tájékozódnak utána futnak!