Nógrád Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 177-200. szám)

2015-08-05 / 180. szám

Szép mezőny a jubileumi táborban CSELGÁNCS 20. nemzetközi edzőtábor, Salgótarján A héten újra lelkes csel- gáncsozók lepték el a. sal­gótarjáni Madách Imre Gimnáziumának tornater­mét, a nógrádi megye- székhely immáron husza­dik alkalommal látja ven­dégül a nemzetközi edző­tábort. Bakos László Mint azt Oláh László, a tábor atyja, főszervezője tudósítónk­nak elmondta, két évtizede nem is álmodott róla, hogy a huszadik tábort is megtartják egyszer. Öt­éves ciklusokban gondolkodott, de amíg biztosítani tudja a ter­met és a szállást, addig folyta­tódhat a hagyomány. Hisz igény van a táborra, ezt Becsó Zsolt, a szervező Görbe­A cselgáncsozók újra megtöltötték a tornatermet Idén is a háromszoros olimpikon Hajtós Bertalan vezeti az edzéseket Oláh László (balra) és a tábort megnyitó Becsó Zsolt r>rr-, ország egyesület elnöke, ország- gyűlési képviselő is kiemelte a megnyitó ceremónián. Mint el­mondta, a cselgáncs tábor évek óta a nyár üde színfoltja, amelyhez hasonlóval nem igen találkozni a megyében. Elismerését fejezte ki a szervezők felé, és kijelentette, min­denben segíteni fogja őket annak érdekében, hogy ne csak múltja, hanem jövője is legyen az össze­tartásnak, és sikeresen népszerű­síthessék a sportágat Idén is több mint négyszáz négyzetméternyi tatami várta az érdeklődőket, akik egészen távolról is a Madáchba érkez­tek. A négy-négy cseh és szlo­ÉIB# ísss vák klub mellett újra Nógrádba látogattak a szlovén cselgán- csozók, míg a magyarok közül - a két salgótarjáni klubon kí­vül - fővárosi, miskolci, debre­ceni, győri, százhalombattai és koroncói sportolók választották felkészülésük helyszínéül a megyeszékhelyünket. Az egyhetes összetartás napi két edzést jelent, ahol a kiseb­bekkel és a nagyobbakkal kü­lön foglalkoznak a szakembe­rek. A mintegy 170 cselgáncso- zó idén is küzdelem jellegű edzéseket végez, hiszen már a legkisebbek is versenyekre ké­szülnek. Az összetartás lénye­ge, hogy a közelgő bajnokságok és világversenyek előtt minden­ki számára biztosítva legyen a folyamatos, váltott ellenfeles küzdelem lehetősége. A tavalyi táborhoz hasonlóan, az idei résztvevők sem férnének be a terembe, ezért két részre kellett bontani a táborozókat. Ez azt je­lenti, hogy folyamatosan edz va­laki a teremben, napi négy, egyenként másfél órás trénin­get vezényelnek a szakemberek. A péntekig tartó edzőtábort idén is az ötszörös bajnok, há­romszoros olimpikon (Barcelo­nában ezüstérmes), kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes Hajtós Bertalan ve­zeti, aki saját klubja (Rákos­vidéke Hajtós Diáksport Egye­sület) sportolóit is évről-évre elhozza megyénkbe. Neki a DSI szakosztályvezetője, Nagy István segít, aki eddig csak egy edzőtáborról hiányzott. Rajtuk kívül több neves szakember is együtt dolgozik a fiatalokkal, többségük szinte már hazajár Salgótarjánba, ilyen például Il­lyés Miklós, a szövetség sport­ágfejlesztési bizottságának el­nöke is. < I Ez utal is a küzdelem dominál a táborban

Next

/
Oldalképek
Tartalom