Nógrád Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 177-200. szám)
2015-08-24 / 194. szám
2015. AUGUSZTUS 24., HÉTFŐ Összeütközött két kisrepülőgép Dittingen. Összeütközött két kisrepülőgép egy légi bemutatón a svájci Bázel közelében fekvő Dittingenben vasárnap, egy pilóta meghalt. Svájci sajtójelentések szerint a balesetet szenvedő két repülőgép része volt egy német rajnak. A háromtagú csapat bemutatót tartott, amikor egyikük belecsapódott a másikba. A harmadik gép sértetlenül leszállt. Az egyik pilótának sikerült gépéből ejtőernyővel kiugrania, a másik életét vesztette. Szombaton legalább hét ember meghalt egy dél-angliai légi parádén, Sussex grófságban. Adományok iskolakezdésre Budapest Iskolaszerekkel, beiskolázási utalványokkal és élelmiszercsomagokkal járul hozzá az iskolakezdéshez a Katolikus Karitász - jelentette be a szervezet országos igazgatóhelyettese vasárnap az Ml aktuális csatorna műsorában. Zagyva Richárd elmondta: az akciót idén Kárpátaljára is kiterjesztik, így nemcsak országszerte, hanem a határon túlra is eljuthatnak a csomagok. Az adományokat a rászoruló családoknak a szervezet önkéntesein keresztül vagy különböző rendezvényeken osztják szét. A Legyen öröm az iskolakezdés elnevezésű kampányba bárki bekapcsolódhat a 1356-os adományvonalon keresztül - mondta a vezető. Gyevgyelija. Több száz illegális bevándorló jutott át akadály nélkül a görög-macedón határon vasárnap azt követően, hogy pénteken több ezer bevándorló áttörte a kivezényelt biztonsági erők kordonját A hatóságok azóta a jelek szerint felhagytak a feltartóztatásukra irányuló erőfeszítésekkel. A Reuters brit hírügynökség beszámolója szerint a rohamrendőrök nem nagyon igyekeztek lelassítani a főleg a Közel-Keletről érkezők áradatát. Macedónia csütörtökön kihirdetette a rendkívüli állapotot és lezárta határát a bevándorlók előtt. Naponta kétezren érkeznek, hogy Szerbián át elérjék a belső határok nélküli schengeni övezetet. Magyarok tárták fel Budapest. A montenegrói Kétlyukú-barlang az eddigi legmélyebb, magyarok által feltárt barlang, ahol 715 méteres mélységig jutottak le magyar barlangászok a hónap első felében - közölte Nagy Gergely Domonkos kutatásvezető vasárnap az MTI-vel. A Kétlyukú-barlang a montenegrói Kotori-öböl közelében, a Lovcen Nemzeti Park területén 1360 méteres tengerszint feletti magasságban nyűik. A 7,5 kilométer hosszú barlang- rendszer járataiban egymást váltogatják a földalatti patakok által kivájt keskeny, de olykor igen magas folyosók és a jelentősen tágasabb, függőleges aknák. Rendőrök a Drezda melletti Heidenauban, miután zavargásba torkollt egy menedékkérőket befogadó szállás megnyitása elleni tüntetés Szombat éjjel ismét zavargás tört ki a németországi Drezda mellett egy menedékkérőket befogadó állomásnál, ahol szélsőjobboldali tüntetők már előző éjszaka is összecsaptak a rendőrökkel. Heidenau. A Szászország tartományi fővárosa mellett fekvő Heidenauban szélsőjobboldali tüntetők sörösüvegekkel, petárdákkal dobálták meg a rendőröket. A demonstrálok „nyilvánvalóan megszervezett és igen súlyos támadást” indítottak - idézte a rendőrség szóvivőjét vasárnap reggeli összefoglalójában a Spiegel Online hírportál. A helyszínen „hasonló jelenetek zajlottak le, mint előző éjjel” - mondta a szóvivő. A zavargás egy évek óta üresen álló barkácsáruháznál történt, ahol 600 menedékkérőnek rendeznek be szállást. Az intézmény megnyitása ellen pénteken demonstrációt tartottak á szélsőjobboldali Német Nemzetidemokrata Párt (NPD) felhívására. A tüntetés után több száz ember barikádot emelt az épülethez vezető úton, és kövekkel, üvegpalackokkal, petárdákkal dobálta meg a rendőröket. A szombatra virradó éjjel történt összecsapásban 31 rendőr sebesült meg. A menedékkérők első csoportjait rendőri biztosítás mellett helyezték el a szálláson. A német igazságügyi miniszter és a belügyminiszter elítélte az erőszakot. Németországban a „zéró tolerancia” elve érvényesül az idegenellenességgel és a rasszizmussal szemben szögezte le szombati közleményében Heiko Maas igazságügyi miniszter. - Soha nem szabad megengednünk, hogy országunkban fenyegessenek vagy megtámadjanak embereket - tette hozzá. Thomas de Maiziere belügyminiszter a ZDF országos közszolgálati televíziónak azt mondta, hogy „minden menedékkérőt vagy menekültet megillet a megfelelő elhelyezés és a méltányos eljárás joga, függetlenül attól, hogy később maradhatnak-e nálunk, és aki ebben akadályozza a hatóságokat, az kiírja magát a demokraták közmegegyezéséből”. A belügyminiszter a Bild am Sonntag című vasárnapi lapban megjelent interjúban azt is elmondta, hogy Németországban „óriási segítőkészséggel” fogadják a menedékkérőket, de a velük szembeni gyűlölet és erőszak is erősödik. Ez „nem méltó országunkhoz”, és a hatóságok „a jogállam teljes szigorával” lépnek fel az ilyen cselekmények, jelenségek ellen - hangsúlyozta Thomas de Maiziere. Megjegyezte: a gyűlölködőknek nem ártana „akár csak egy pillanatra is beleképzelniük magukat a menekültek helyzetébe”. Szászországban az idén július végéig 14 500 menedékkérőt helyzetek el, ami csaknem háromszoros növekedés az egy évvel korábbi 4900-hoz képest. Csak júliusban 4000 menedékkérő érkezett a tartományba, és az utóbbi időszakban naponta két-háromszázan érkeznek. A szövetségi kormány előrejelzése szerint a 16 tartományt együttvéve az idén elérheti a 800 ezret a menedékkérők száma, a tavalyi 202 ezer után. Ezren az egyetemisták autóversenyén Tizennégy ország negyvenhárom csapata, közel ezer autóipari mérnök- hallgató versenyzett saját fejlesztésű és építésű autókkal a Formula Student Hungary háromnapos, vasárnap zárult versenyén, a győr-gönyűi kikötőben. GyŐr-GönyÜ. Európa nyugati részét és a kelet-közép-európai térséget egyaránt 21 csapat képviselte, egy team Kanadából érkezett - ismertette a rendezvény sajtótájékoztatóján Pintér-Péntek Imre, a szervező X-Meditor Kft. ügyvezetője. Megjegyezte: a versenyre ezúttal 105 csapat jelentkezett a meghirdetett 44 helyre, amely a jelentkezés elindítása után nyolc másodperccel már be is telt. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár elmondta, a csapatok a tervezésen, a fejlesztésen és a tesztelésen túl foglalkoznak az üzleti megvalósítással, a kommunikációval, a források megszerzésével, tehát mindazzal, amit egy vállalat elvár egy szakembertől. Az államtitkár szólt arról, hogy a gyakorlatorientált duális képzés keretében szeptembertől 21 egyetemen, közel 400 cég támogatásával mintegy ezer hallgató kezdi meg tanulmányait, ez a duális képzésbe bevonhatók 1,5 százaléka. A távlati cél, hogy 2020-ra az érintett hallgatók nyolc százaléka már duális képzésben tanuljon. Németh István, a Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Karának tudományos és gazdasági dékánhelyettese arról számolt be, hogy a szeptemberben induló gépészmérnökképzés 80 hallgatójából 50 duális képzésben tanul. A képzési konstrukció egyedi abban a tekintetben, hogy a hallgatóknak forgószínpadszerűen hat vállalatnál nyílik lehetőségük az egységes és cégspecifikus tananyagok elsajátítására - mondta. A rendezvényen bemutatták a A Joanneum Racing Graz csapat osztrák egyetemisták által tervezett és épített autója Széchenyi István Egyetem SZEngine motorfejlesztő csapatának kimondottan Formula Student autókhoz készített, egyedi tervezésű erőforrását. Borsi Fanni csapatvezető elmondta, az erőforrás alacsony tömegközéppontú, a versenyautókban a vezetőhöz közelebb építhető be. A 28 kilós motor 510 köbcentis, és 48 lóerőt teljesít 9000-es fordulaton. Különlegessége, hogy a blokkba integrálták a váltót, a vízpumpát és az önindítót, így a motor köré a leendő felhasználóknak csak a kocsit kell megépíteniük. A Formula Student versenysorozat 1981-ben az Egyesült Államokban indult, Magyarországon 2010 óta rendeznek futamokat Az egyetemi és a főiskolai csapatok számára életre hívott autóversenysorozat során a hallgatókból áüó csapatok együléses versenyautó tervezésében és építésében mérik össze tudásukat. Feladatuk a jármű köré felépített teljes üzleti koncepció kidolgozása és prezentálása mellett a projekt működéséhez szükséges anyagi háttér biztosítása. A csapatoknak olyan szemlélettel kell egy kicsi, együléses versenyautót fejleszteniük, mintha egy sorozatgyártásra készülő gyár kérte volna fel őket a prototípus elkészítésére. eg^y m éli éTf ít^ l I á s n á I