Nógrád Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 177-200. szám)
2015-08-18 / 191. szám
Tömeges melegesküvő San Juan. Több mint hatvan azonos nemű pár házasodott össze egy csoportos esküvő keretében vasárnap Puerto Ricón. Az Egyesült Államokkal társult, de teljes autonómiát élvező karibi szigetállam azután törölte el a melegházasság tilalmát, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság június végén engedélyezte azonos neműek egybekelését az USA teljes területén. A boldogító igent San Jüanban kimondó párok nagy többsége Puerto Ricó-i volt, de érkeztek házasulandók a térség más országaiból, így a Dominikai Köztársaságból, Venezuelából és Kubából is. Különböző felekezetek lelkészei adták össze a párokat az óvárosban, az idegenforgalmi hivatal előtt, amely a homoszexuális esküvői turizmus célállomásaként reklámozza a 3,6 millió lakosú elnöki köztársaságot. Egy helyi melegjogi szervezet a közösség szempontjából történelmi pillanatként méltatta az eseményt, amelyet ugyanakkor egy katolikus püspök a Puerto Ricó-i társadalom szomorú napjának nevezett. Alejandro Garcia Padilla, az állam katolikus kormányzója két, a transzneműek életét megkönnyítő rendeletet is kiadott az elmúlt napokban. Mindenhol okozott károkat Budapest Országszerte számos helyen okozott károkat a vasárnap érkezett vihar. Több helyen, köztük a fővárosban jelenleg is dolgoznak a tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel. Hajdú Márton elmondta: vasárnap éjfélig mintegy kilenc- venszer riasztották őket. Főként leszakadt faágak, valamint a hirtelen lezúduló felgyülemlett csapadékmennyiség okozott gondot. A Győr- Moson-Sopron megyei Duna- kílitiben például egy kempingben a nagy esőzés miatt többen hazamentek, másokat pedig az iskolában szállásoltak el. Több helyen épületek is megrongálódtak, köztük csaknem húsz lakóépület. A Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállajon 14 családi ház tetejéről sodort le cserepeket a szél. Hétfő hajnal óta újabb károkról érkeznek bejelentések, Csongrád megyében és Budapesten másnap is dolgoztak a tűzoltók. Személyi sérülésről a katasztrófavédelemnek nincs információja - közölte a szóvivő. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a felhőszakadás és heves zivatar veszélye miatt az egész országra figyelmeztetést adott ki hétfőre. A felhőszakadás miatt a fővárosra és Pest megyére valamint Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod- Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász- Nagykun-Szolnok, Komárom- Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a területeken az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több eső hullhat Elhunyt Paskai László bíboros Életének 89. évében, hétfő reggel elhunyt Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom- budapesti érsek - tájékoztatta Kovács Zoltán, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye irodaigazgatója az MTI-t Budapest Paskai László 1927. május 8-án született Szegeden. A szegedi piarista gimnáziumában érettségizett, teológiai tanulmányait Gyöngyösön kezdte, a budapesti Hittudományi Akadémián fejezte be. 1945 augusztusában lépett be a ferences rendbe, 1951. március 3-án szentelték pappá. 1952-ben a Hittudományi Akadémián summa cum laude minősítéssel doktori fokozatot kapott. 1955-ig a Szeged-Csanádi egyházmegye püspöki hivatalában püspöki szertartóként teljesített szolgálatot, majd 1962-ig a szegedi Hittudományi Főiskolán tanított. 1965-től a budapesti Központi Papnevelő Intézet spirituálisa volt, és tanított a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémián. 1967-ben megbízást Paskai László bíborosról 2010. december 26-án készült a felvétel Budapesten, az újpalotai Boldog Salkaházi Sára-plébániatemplom felszentelésén kapott a Hittudományi Akadé- ének vezetésére, 1973-tól 1978- nárium rektori teendőit is ellátta, mia I. számú bölcseleti tanszék- ig a budapesti Központi Szemi- 1978-ban lett címzetes püspök és veszprémi apostoli kormányzó, a következő évben veszprémi megyéspüspök. 1982. április 5-én II. János Pál pápa a kalocsai érsek koadjutorává nevezte ki. 1986. július 8-án a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökévé választották, e tisztséget 1990. szeptember 17-ig töltötte be. 1987. március 6-án esztergomi érsek és Magyarország prímása lett, 1988. június 28-án bíborosi rangot kapott. Az 1993. május 30-án II. János Pál pápa által kiadott Hungarorum Gens pápai rendelkezés az egyházmegyét Esztergom-Budapesti Főegyházmegyévé változtatta, így a címe esztergom-budapesti érsekre módosult. Ezt a tisztséget 2002. december 7-ig töltötte be, amikor II. János Pál pápa a 75. évet betöltött főpásztor lemondását elfogadva nyugállományba helyezte. Paskai László egyházfősége idején zajlott le a politikai rendszerváltozás, az egyház felszabadulása Magyarországon, valamint II. János Pál pápa 1991-es és 1996-os apostoli látogatása. Paskai László temetéséről a főegyházmegye később intézkedik. Megtalálták az indonéz repülőgép roncsait Dzsakarta. Megtalálták a mentőcsapatok az 54 emberrel a fedélzetén előző nap eltűnt indonéz repülőgép roncsait hétfőn Pápua tartományban - közölte a mentőszolgálat és az indonéz közlekedési minisztérium. Továbbra sem tudni, hogy vannak-e a szerencsétlenségnek túlélői. A roncsot egy kutató-mentő repülőgépről fedezték fel a levegőből azután, hogy a sűrű dzsungel borította hegyvidéki terület lakói értesítették a mentőszolgálatot arról: láttak egy repülőgépet alacsonyan elszállni a térség felett, majd lezuhanni a dzsungelben. A mentőszolgálat megpróbálja megközelíteni a baleset helyszínét. A Trigana Air Service légitársaság belföldi útvonalon közlekedő ATR42 típusú repülőgépe Indonézia keleti részén zuhant le, mintegy 12 kilométerre Oksibil várostól, rossz időjárási körülmények között. A járat öttagú személyzettel és 49 utassal a fedélzetén a tartományi főváros, Jayapura repülőteréről a mindössze 50 percre lévő Oksibilbe tartott. Az utasok között volt négy gyerek, köztük két csecsemő is. Helyi sajtóértesülések szerint az utasok mindegyike indonéz állampolgár. Oksibil körzetében erős szél, köd és heves eső volt, amikor mindössze néhány perccel a leszállást megelőzően megszakadt az összeköttetés az ATR 42- es típusú, 27 éves repülőgéppel. Két újabb holttestet emeltek ki a romok alól a múlt szerdai tiencsini robbanások helyszínén, így a halálos áldozatok száma hétfőn 114-re emelkedett, az azonosított holttestek száma 54. Egyelőre eltűntként kezelnek 70 embert - közölték hétfői tájékoztatójukon a kínai város illetékesei. Peking. A halottak közül 39 tűzoltó és öt rendőr. Az eltűntek többsége ugyancsak tűzoltó. Továbbra is mintegy 700 ember van kórházban, 57-nek súlyos vagy válságos az állapota. A sina.com hírportál arról számolt be, hogy a robbanások közMég több az eltűnt ember pontjában vett víz-, illetve talajmintákban a mérgező anyagoknak a megengedettnél 27-szer magasabb értékét mérték. Po Csing-ling, a városi környezet- védelmi hatóság főmérnöke elmondta, hogy a veszélyes zónán kívül elhelyezett 17 megfigyelőállomás közül kettő mérte hidrogén-cianid normálisnál magasabb szintjét a levegőben, de azt állította: az még nem káros az egészségre. Hétfőn újabb robbanást jelentettek az ipari .telepről, ahol vegyvédelmi alakulatok és több ezer mentő dolgozik. A szakértők különböző vegyszerek maradványait azonosították, köztük elszórtan magnéziumot és ként. A környéken lakók közül körülbelül százan gyűltek össze, hogy kártérítést követeljenek, illetve azt, hogy a kormány vásárolja vissza a veszélyes anyagok raktáraitól ezer méteren belüli távolságra, vagyis tiltott övezetbe épített lakásaikat. A gyerekeink azt kérdezik, hogyan nőhetünk fel egészségesen - írták egyebek között transzparenseikre. Li Ko-csiang miniszterelnök a hétvégén, a helyszínen .hősöknek nevezte a szolgálatteljesítés közben elhunyt tűzoltókat, s megígérte, hogy családjuk azonos kártérítést kap, függetlenül attól, hogy hivatásos tűzoltóként dolgozott, vagy szerződéses, helyi alkalmazott volt. A legfőbb ügyészség vasárnap bejelentette, hogy nyomozást indított hivatali hatalommal való visszaélés és kötelességszegés gyanúja miatt, keresik a bűncselekményre utaló nyomokat. Az ország rendőrfőnöke (egyben a közbiztonsági tárca vezetője) azt közölte, hogy a robbanások ügyét átlátható módon fogják kezelni, vagyis a közvélemény korrekt tájékoztatást fog kapni. A Zsenmin Zsipao című központi kínai pártlap hétfői kommentárjában arról írt, hogy a nyomozás, illetve a tűz és a robbanások pontos okának megállapítása a pusztító rombolás miatt nagyon hosszú időt vesz igénybe. A lap a kormányzati hivatalokat folyamatos tájékoztatásra figyelmezteti, egyben türelemre inti a közvéleményt és azt kéri, hogy bízzanak az eljáró hatóságokban. A Global Times című angol nyelvű napilap szerint a tiencsini tisztségviselők ügyetlenül kommunikálták az elmúlt nppok történéseit. Megemlítette a lap azt is, nem ez az első eset, hogy a kormányzat részéről nem megfelelő szinten képviseltetik magukat a sajtó- tájékoztatókon, s nem állnak a kérdezők elé. Ennek - véli a Global Times cikkírója - egyik oka, hogy még mindig nem érzik kötelességüknek a közvélemény tájékoztatását, a másik pedig a bizonytalanságból eredő félelem: nehogy olyat mondjanak, amiből még nagyobb baj lehet. A helyzet kezelésének ilyetén módjával azonban megkérdőjeleződik a kormányzat hitelessége - fűzte hozzá a Global Times. *