Nógrád Megyei Hírlap, 2015. jűlius (26. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-22 / 168. szám
J 2015. JÚLIUS 22., SZERDA Pénztárcát lopott Salgótarján. Egy 49 éves salgótarjáni nőt hallgattak ki gyanúsítottként a salgótarjáni nyomozók. A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 49 éves salgótarjáni nő ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított július 20-án 11 óra 30 perc és 13 óra 30 perc közötti időben az egyik salgótarjáni áruházban eltulajdonította a sértet pénztárcáját az abban elhelyezett nagyobb összegű készpénzzel és a sértett nevére kiállított bankkártyákkal. A 49 éves nőt a helyszínre érkező egyenruhások - az adatgyűjtést követően - rövid időn belül az áruházban elfogták és a rendőr- kapitányság épületébe előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Az eltulajdonított pénztárcát és annak tartalmát a rendőrök felkutatták és lefoglalták. A legkisebb madárkák Bartos József Nem tagadom, szerétem a madarakat s édesanyám valamikori szavait használva, a „bolondjuk vagyok” és ez tökéletesen igaz is. Persze nem volt mindig így, hisz gyerekként nem mindig bántam jól velük: tavasszal elszedtük tojásaikat, télen pedig jó néhányukat befogtuk. Erre nem vagyok büszke, de hála tanítóimnak, és a madarak és fák napi szép programoknak, megváltoztam. Most öregségemre is figyelek rájuk, s ezt az írást is egy, a legkisebb madarakról szóló rádióműsor inspirálta. A királykaféle madarak Európa legkisebb madarai. Nevüket onnan kapták, hogy a fejükön lévő - sárga-, illetve narancsszínű - folt úgy néz ki, mint a királyi korona. Súlyuk mindössze 4-7 gramm. Népies nevük búbosfejű királyka, és zizike. Énekléseik, vagy- más ténykedéseik közben is „tiszt, iszt, szít, szrí, vagy szi-szi” zizegő szerű, különleges énekhangot hallatnak. Barátságos madarak, az embert akár 2 méterre is bevárják. Megfigyelésük azonban „apróságuk” miatt nagyon nehéz. Sokszor olyan apró ágakon is megállnak, keresgélnek, ahol más madár, a súlya miatt ezt nem tehetné meg. Sárgafejű királyka... Földrészünk mérsékelt égövi területén, így hazánkban is fészkelő madár. A lucfenyvesek madara, ritkán, többnyire a vonuláskor a lombos erdőkben is megtalálhatóak. Télre csak rövidtávra, tehát Európa északi részéről délebbre vonulnak. Ekkor közülük sokan az Alföld fenyveseinek vendégei lesznek. A hátuk olajzöld, alsó testüket szürke tollazat borítja. Ritkán ugyan, de legtöbbször csak arról válik felismerhetővé, ha a fejtetőn lévő sárga csík látható. Pókokkal, levél- tetvekkel, poloskákkal táplálkozik. A fészekalja 7-10 tojásból áll, s csak a tojó kotlik. Életük furcsasága, hogy a fiókákat csak a hím gondozza, mert a fiókák kikelése után a tojó azonnal elkezdi építeni a következő fészkét Tojása „akkora, mint egy öreg borsószem” és a „fenyőág hegyei közt bujkál, százszor keresed, egyszer ha rátalálsz”. (Herman Ottó) Tüzesfejű királyka...Nagysága és vonulása is a sárgafejű királykáéval azonos. Lombos erdőkben és borókásokban is megtalálható. A fejbúbjuk inkább narancs- sárga színű és a szárny felső része zöldessárga. Fiókáikat a két szülő együtt gondozza. Nálunk ritkábban található és tudományos értékelése még nem teljes. Az ökörszem... Európa harmadik legkisebb madara, amelyet népies nyelven tüskebujkálónak, vagy csalán csattog- tatónak is neveznek. É kis madár a víz közeli erdők, patakvölgyek aljnövényzetének lakója, ősz végén viszont bevonul a települések kertjeibe, majd tavasszal újra kiköltözik. A téli hidegben sokszor a pincéket, illetve a lakások kamráját keresi fel. Ott, és a kinti növényzetben is úgy viselkedik, mint egy kis egér, gyors és elfoghatatlan. Testsúlya mindössze 7-12 gramm. Tollazata fahéjbarna, farkát felfelé tartja. Rovarokkal, pókokkal, legyekkel táplálkozik. Fészekalja 6-7 tojásból áll és csak a tojó kotlik. A kakukk gyakran megtéveszti őt és kikelteti saját tojását is. Csicsergő énekhangot hallat, méretéhez képest meglepően hangosan. Hazánkban mindhárom madár védett. Óvjuk, védjük őket, hisz hasznuk mellett általuk lesz világunk gazdagabb! Középső-Cserhát északi lejtőjén a Nagy-hegy (467 m) lábánál elterülő katlanban, a Fe- ketevíz-patak partján fekszik a község. Területén található a védett „Arethusa” forrás, innen ered a Fe- ketevíz-patak, amely az Ipolyt táplálja. A település határának keleti része közel összefüggő erdőség, kedvező természeti adottságokkal, vadban gazdag faunával. A községet fekvése, a Belső-Cserhát még érintetlen, vadregényes vidéke sajátos hangulatú, egyedi jegyekkel bíró turisztikai célponttá teheti. A község az őskortól lakott hely. Az írásos források 1322-ben említik először. 1423-ban az esztergomi érsek tulajdonában van a falu, aki a korábban román stílusban épített templomot kibővítette. 1590-ben 36 család lakott Herencsényben, akik elsősorban búzát termeltek, de jelentős szőlőültetvénnyel is rendelkeztek. A makkos erdők a sertéstartásnak kedveztek. Ekkor alakultak ki Herencsény mellett azok a kis önálló települések, amelyek a falu lakóinak ismeretében ma is élnek: Vajdafalu, amelyet a Róth család létesített a 17. század közepe táján a Feketevíz széles ball partján a templomhoz közel. A Váras nevű rész betelepítésére a Ráday család adott engedélyt, amelyet a 19. század közepén még „Kukorica Váras” néven ismert a falu lakossága. Gyurkó Péter képriportja i i U Képünkön a tüzesfejű királyka
