Nógrád Megyei Hírlap, 2015. jűlius (26. évfolyam, 150-176. szám)

2015-07-18 / 165. szám

MTI FOTÓ: SZIGETVÁRY ZSOLT Elle nfelek lehetnek labdarúgás. A BATE Boriszov vagy a Dundalk lesz a Videoton ellenfele a labdarúgó Bajnokok Li­gája selejtezőjének harmadik for­dulójában, amennyiben a magyar csapat túljut a második körön. A székesfehérvári klub honlapjá­nak híre szerint a pénteki, nyoni sorsolás alapján az első mérkő­zést rendeznék itthon. A Videoton 1-0-ra nyert kedden idegenben a walesi The New Saints ellen, így kedvező helyzet­ből várja a jövő szerdai visszavá­gót. A fehérorosz-ír párharcban a tavaly csoportkörbe jutott Boriszov szerzett 2-1-es előnyt hazai pályán szerdán. A selejtező harmadik for­dulójának első mérkőzéseit július 28-29-én, visszavágóit augusztus 4-5-én játsszák. Továbbjutása esetén a Ferencvá­ros a belga Standard Liége-zsel, a Debrecen pedig az izlandi KR Reykjavik és a norvég Rosenborg összecsapásának nyertesével talál­kozik a labdarúgó Európa Liga selej­tezőjének harmadik fordulójában. Az európai szövetség honlapjá­nak beszámolója szerint a pénte­ki nyoni sorsoláson eldőlt, hogy a Ferencváros idegenben, míg a Debrecen otthon kezdené pár­harcát. A második forduló első felvonásán, csütörtökön a zöld­fehérek hazai pályán szenvedtek 1-0-ás vereséget a bosnyák Zeljeznicartól, míg a hajdúsági­ak 2-2-es döntetlent játszottak a lett Skonto Riga otthonában. A 3. fordulóban az első mérkőzé­sekre július 30-án, a visszavágók­ra egy héttel később kerül sor. Rajtol a tizenkét csapatos idény colta a bennmaradást. A nyitóforduló egyik érdekes párharca a Paks újpesti vendég­játéka, a lila-fehérek otthon ugyanis legutóbb 2010-bén tud­ták bajnoki mérkőzésen legyőz­ni a Tolna megyei csapatot, amely azóta sorozatban ötször hozta el a három pontot a Szu­sza Ferenc Stadionból. A két feljutó közül a Vasas a Diósgyőr otthonába látogat, míg a Békéscsaba az EL-ben csütör­tökön Rigában 2-2-es döntetlent elérő Debrecent fogadja. Az elmúlt idényben bronzér­mes MTK - amely már az első körben búcsúzott a második számú európai kupasorozattól - a Puskás Akadémiával talál­kozik. A klub tájékoztatása sze­rint a találkozóra a Vasas ottho­nában, az Illovszky Stadionban kerül sor. Az OTP Bank Liga mezőnye azt követően lett 12 csapatos, hogy az előző, ló gárdát felvo­nultató szezon végén öt klub, a Győr, a Kecskemét, a Nyíregy­háza, a Pécs és a Pápa nem ka­pott az első osztályú induláshoz szükséges licencet, a Dunaújvá­ros pedig a pályán elért ered­ménye alapján búcsúzott. A mostani idényben előbb minden csapat oda-visszavágót játszik egymással, majd a har­madik körben az előző bajnok­ság első hat helyezettje szere­pelhet hazai környezetben. labdarúgás. A címvédő Vi­deoton a Budapest Honvéd ven­dége lesz a nyitókörben. A fe­hérvári együttes átalakult a rö­vid holtszezonban, többek kö­zött távozott a vezetőedző Joan Carillo, a csapatkapitány Sán­OTP Bank Liga, 1. forduló: szombat: Újpest FC-Paksi FC 18.00, v.: Szabó Zs. Diósgyőri VTK-Vasas 18.00, v.: Solymosi MTK Budapest-Puskás Akadémia, Illovszky Stadion 18.00, v.: Andó-Szabó Budapest Honvéd-Videoton FC 20.30, v.: Vad II. vasárnap: Békéscsaba 1912 Előre- DVSC-TEVA 18.00, v.: Pintér Szombathelyi-Swietelsky Haladás - Ferencváros 18.00, v.: Kassai dór György, a gólkirály Nikolics Nemanja, valamint a kapuban rendkívül megbízható teljesít­ményt nyújtott Juan Calatayud is. A kispadra a francia Bemard Casoni ült le, a gárda már az ő irányításával szenvedett otthon 3-0-ás vereséget a Ferencváros­tól a Szuperkupában, majd ked­den a Bajnokok Liga-selejtező második fordulójának első mér­kőzésén 1-0-ra nyert a walesi The New Saints vendégeként. A 28-szoros bajnok Ferencvá­ros 2004 óta nem végzett a ta­bella élén, a klubnál most ki­mondott cél a végső siker. En­nek érdekében mindent meg is tettek a zöld-fehérek vezetői, ugyanis megszerezték többek között Radó Andrást és Leandrót, valamint kölcsönszer­ződése után megvásárolták az elmúlt szezonban kiváló telje­sítményt nyújtó ecuadori Cristian Ramírezt. Thomas Doll irányításával a Ferencváros so­rozatban húsz bajnoki óta ve­retlen, legutóbb még tavaly ok­tóberben, a tizedik fordulóban, a Diósgyőr vendégeként szen­vedett vereséget. A fővárosiak - akik csütörtö­kön hazai pályán 1-0-ás veresé­get szenvedtek a bosnyák Zeljeznicartól az Európai Ligá­ban - vasárnap a Haladás ottho­nába látogatnak. A szombathe­lyieknél a bajnoki szünetben véglegesítették a vezetőedzői poszton Mészöly Gézát, akinek az irányításával a csapat kihar­Tizenegy év után újra 12 csapattal rajtol szomba­ton a labdarúgó OTP Bank Liga 2015/16-os idénye. Minden együttes háromszor találkozik majd egymással a 33 for­dulós pontvadászatban. „Félmillió igazolt utánpótláskorút! ” Az elmúlt években jelen tősen, 344 ezerre nőtt az igazolt utánpótláskorú sportolók száma, a cél az, hogy 2018-ra ez a szám félmillió legyen - mondta Simicskó István, az Em­beri Erőforrások Minisz­tériumának (Emmi) spor­tért felelős államtitkára az Ml aktuális csatornán, péntek reggel. sport. Az államtitkár szerint az elmúlt 3-4 évben mintegy 114 ezer fővel, 344 ezerre nőtt az iga­zolt utánpótláskorú sportolók száma az országban, akik egye­sületeknél, kluboknál sportol­nak. Mint mondta, fontos, hogy minden gyermek sportoljon, hi­szen a sport a jellemformálás egyik fontos eszköze, lehetősége, amivel „élni kell”. Hozzátette: a nyári táborok kiválóan alkalma­sak arra, hogy a gyerekek sportol­janak, a tapasztalatok szerint egyre több a sport-típusú tábor. Simicskó István emlékeztetett rá: tavasszal A Sport legyen a Tied! címmel új, a gyermekek sportág­választását és sportolását elősegí­tő programot indított az államtit­kárság, a toborzóprogram kereté­ben eddig 12 helyszínen mutat­koztak be különböző sportágak a gyerekeknek, akik ki is próbálhat­ták azokat A programokra több mint tízezer gyerek regisztrált. Megjegyezte: a program ősszel a fővárosban folytatódik. JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Maga csak úgy beengedte a villanyszámlást a lakásba?" E heti szerencsés nyertesünk: Ponyi Gyuláné, Balassagyarmat, Móricz Zsigmond út 13/B. Kérjük, hogy mai rejtvényünk megfejtését 2015. július 23-ig juttassák el szerkesztőségünk ügyfélszolgá­latára (Salgótarján, Mártírok út 1. Inkubátorház). £ IZOMKÖTŐ SZALAG BIHARI KÖZSÉG LAKÓJA c tr MŰSOR RÉSZE MAGNÓ­MÁRKA TÖRTETŐ EMBER f MŰ­KEDVELŐ FEL­VÁGOTT BURKA ERDEI NÖVÉNY A -TLEN PÁRJA .. MESTER; FESTŐ V. MENEKÜL­VE FUT VIRÁG­TARTÓ CHILEI VÁROS PRESSER ZENEKARA ÁGYÚ, ANGOLUL KÓTO­SZÓCSKA LEVEGŐ, NÉPIESEN L TOJÁS­DARAB ! BECS­MÉREL KURO- SZAVA ... TETEJERE TESZ TEJ­TERMÉK KITÜN­TETÉS LT BARANYAI KISTELE­PÜLÉS ...CAFE; ITAL RITKA FÉRFINÉV A MULT IDŐ EGYIK JELE " VAS, TRÍCIUM GERMÁN NÉPTÖRZS c ROMANIA! VÁROS BARLANG SZAKASZA SORVÉG 1 KORAINAK VÉL, NÉP. VASÚTI ÉTTEREM K3EVÉG­ZÖDÉS AUA c HÁROM, LATINUL FARÁHOZ TETETŐ £~ HÁTTÉRBE SZORÍT RÁMÁVAL ELLÁTOTT ORLAI PETRICH FESTŐ V. TELJE­SÍTHETŐ KÖR ALAKÚ MIVOLT VÉR­CSOPORT FRANCIA ZENE­SZERZŐ V. A sport a jellemformálás egyik fon­tos eszköze, amivel élni kell - hangsúlyozta Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumá­nak sportért felelős államtitkára

Next

/
Oldalképek
Tartalom