Nógrád Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 124-149. szám)

2015-06-09 / 131. szám

Ezen a napon történt... 375 éve született 1.Lipót ma­gyar király, akinek uralkodása idején szabadult tél az ország a török hódoltság alól. A törik kök kihasználva a meggyen­gült Habsburg-uralmat - 1683-ban Becs ellen indultak, de az ostrom Magyarország tö­rök hódoltságának összeomlá­sához vezetett. 1686-ban fel­szabadult Buda, majd a ma­gyarországi városok és várak. 1687-ben a sikerek hatására a pozsonyi országgyűlésen a magyar rendek lemondtak a szabad kiről) választásról és az Aranybulla ellenállási zára­dékáról. Az országos méretű elkeseredés az 1697. évi hegy­aljai, majd az 1703-as tiszahá­ti felkeléshez vezetett, amely a Kőkén zi-szabadságharcba tor­kollott. Közben XIV. Lajos fran­cia király és 1. Lipót között ki­tört a spanyol örökösödési há­ború (1701-1713). 1. Lipót kato­nai erejét kén) télén volt meg­osztani, így döntő fordulatot hozó eredményt egyik had­színtéren sem tudott elérni. Több nyelven beszélt, Inns­bruckban, Olmiitzben (Ólo­mom:) és Breslauban (Wroc­law) egyetemet alapított, jeles műgyűjtő és zeneszerző volt. 1667-ben megalapította a hí­ressé vált spanyol lovasiskolát. Idős korában egyre inkább ra­gaszkodott az általa kialakított, megmerevedett rendszerhez. A szükségszerű változtatások­nak az útjában állt, ebitől ellen­téte származott az úgynev ezett ifjú udvarral, amelynek élén fia, i.yö'se/álll. 52 éve született johnny Depp amerikai színész. 355 éve ezen a napon há­zasságot kötött a „Napkirály”, XIV. htjos Franciaország ki­rálya és Mária Terézia spa­nyol infánsnő. 81 éve először jelent meg képregény Donald kacsa fő­szereplésével. 54 éve született Michael I. Fox amerikai színész (Vissza a jövőbe trilógia). 247 éve született az angol Süninél Slater, akinek Ame­rika a textilipar megalapítá­sát köszönheti. 145 éve halt meg Charles Dickens angol regényíró, is­mertei)!) müve a Twist Oliver. Péntektől vasárnapig tart a veszprémi Kabóciádé, az összművészeti feszti­válon a betyárok életével ismerkedhetnek és Palya Bea koncertjét is meg­hallgathatják a gyerekek - mondta a Kabóca Báb­színház igazgatója a vá­rosban tartott sajtótájé­koztatóján. Veszprém. Székely Andrea el­mondta, hogy az irodalom, a szín­ház, a zene és a bábművészet is helyet kap a fesztiválon, valamint az elmúlt esztendő legjobb gyer­mekkönyv illusztrációiból nyíló kiállítást is meg lehet nézni. Hozzátette: szombaton Varró Dániel tart író-olvasó találkozót, vasárnap pedig a Zöld Marci, a körhintás betyár című előadást láthatja a közönség Rumi László rendezésében. Székely Andrea arról is be­szélt, hogy a fesztivál két hely­színe, a belváros és a Veszp- rém-völgy között kisvonat szál­lítja ingyenesen a látogatókat, a mesesátorban színészek olvas­nak majd fel a gyermekeknek, akik kézbe vehetik a fesztivá­lon bemutatott betyártörténet kellékeit is, és próbálkozhat­nak a betyárokról szóló törté­net írásával is. Sipos Tekla, a bábszínház mű­vészeti titkára elmondta, hogy óriásbábok felvonulásával indul majd a fesztivál péntek délután, szombaton pedig az ünnepi könyvhét programjához csatla­kozva fellép a Kompánia Társu­lat, akik Lackfi János verseit ad­ják elő, Paradicsomleves betű­tésztával, címmel. Szombaton délután a Nagyvá­radi Szigligeti Színház bábtársu­lata, A helység kalapácsa című bábjátékot mutatja be, valamint színpadra lépnek a Kormos kép­pel mutogat című előadással is - fejtette ki a művészeti titkár.- A fesztivál második napján veszprémi és diószegi iskolák bábcsoportja is közönség elé lép, este Palya Bea koncertezik és Danny Bain interaktív mese­játékában, éjszakai kalandtú­rán és a Kompánia Társulat koncertjén is részt vehetnek az érdeklődők - fűzte hozzá. Vasárnap a Kabóca Bábszín­ház Kutya-macska barátság cí­mű előadását követően iskolások bábcsoportjainak produkcióját láthatják, valamint a Kereplő Színház mutatja be Csizmás kandúr című darabját majd a Ze­nekar a gomba alatt című zenés mesét, veszprémi művészek, Módri Györgyi és Máté P. Gábor tolmácsolásában láthatja a kö­zönség, a győri. Vaskakas Báb­színház pedig az Ilók és Mihók című produkcióval érkezik - fog­lalta össze a Kabóca Bábszínház művészeti titkára. Újabb merényletek Maiduguri/Yola. Legalább 40 halálos áldozatot követelő újabb robbantásos merényle­teket követtek el csütörtökön Nigériában - közölték szem­tanúk hírügynökségekkel. Az ország északkeleti ré­szén lévő Jimeta város piacán robbantottak föl egy robogóra erősített pokolgépet. Egy men­tőautó-vezető a Reutersnak te­lefonon nyilatkozva elmondta, hogy 32 holttestet szállítottak el két kórház halottasházába. Ezt a robbantást csak néhány perccel előzte meg az az ön­gyilkos merénylet, amelyet egy nő követett el a közeli Maiduguri városban, egy lak­tanya előtt lévő katonai ellen­őrzőpontnál. Nyolc katona halt meg ebben a robbanásban. Maiduguriban kedden is történt egy merénylet, szin­tén egy piacún, és több mint 60 halálos áldozatot követelt. A merényletek elkövetője- ként egyetlen csoport sem je­lentkezett, de megfigyelők szerint a Boko Haram szélső­séges iszlamista szervezet áll­hat a támadások hátterében. Megtalálták a nyomatokat Boston. Megtalálták a bos­toni közkönyvtárban az elve­szettnek hitt Rembrandt- és Dürer-nyomatot, kiderült, hogy csak rossz helyre pa­kolták őket. Két ritka és értékes nyomat eltűnése miatt indult vizsgá­lat májusban a bostoni könyvtárban. A könyvtár dol­gozói elmondták: az 1634-ből származó Rembrandt-réz- karc és az 1504-es Dürer-met- szet csütörtökön került elő az >• intézmény nyomattárából, egyszerűen csak rossz helyre pakolták őket. A műkincsek eltűnése miatt a könyvtár el­nöke, Amy Ryan szerdán be­nyújtotta lemondását. A könyvtár alkalmazottai óriási megkönnyebbüléssel fogadták a nyomatok előke­rülését. Albrecht Dürer műve becslések szerint 600 ezer dollárt (166 millió forintot), a Rembrandt alkotás pedig 20- 30 ezer dollárt (5,5-8,3 mil­lió forintot) érhet. Hónapokigiarthat a vizsgálat Esztergom. Még hónapokig tarthat, mire a | szakértők pontosan feltárják az esztergomi ' repülőtéren vasárnap történt, két halálos ál- || dozatot követelő baleset körülményeit - mondta a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) kommunikációs vezetője az MTI-nek. BajkóErika közlése szerint a balesetet szen­vedett Góbé típusú vitorlázó repülőgépek Esz­tergom repülőteréről szálltak fel oktató- és gyakorlórepülésre. Az egyikben egy többéves tapasztalattal rendelkező oktató és egy nö­vendék ült, a másik vitorlázógépet egy képzet­tebb, egyedül repülő növendék vezette. Az eddigi információk szerint miután a pilóták befejezték a feladataikat, leszállás­hoz készültek. Az egyik gép egyenes vona­lú pályán, a másik pedig oldalról, forduló­val közelítette meg a siklópályát. A gépek eddig tisztázatlan körülmények között, mintegy 50-100 méter magasan összeüt­köztek. Annak a gépnek, amelyen az ok-. tató és a növendék tartózkodott, az ütkö­zés miatt letört a farokrésze, így a jármű irányíthatatlanná vált és lezuhant. A gé­pen utazó két ember ekkor veszítette éle­tet - tette hozzá. A másik vitorlázó is súlyosan megsérült, de a pilóta le tudta tenni a gépet a repülőté­ren - mondta Bajkó Erika. Antalics Tamás, az Aero Club Esztergom motorosrepülő-szakosztályának vezetője az MTI-vel azt közölte, hogy a rendőrség a Polgá­ri Légiközlekedési Hatóság munkatársaival közösen vizsgálja a baleset körülményeit. HIRDETÉS t(F palimra £ KiSYENDÉGli S Salgótarján, Rákóczi út 172. Telefon: 06-70/398-9325 BEMENŐ 2@íf>. (JÚNÍUS 8. - ÍS, A menü ára: 590 Ft, kiszállítással: 650 Ft. ; BÉTFÍ ( Karfíolleves Tejfölös gombapörkölt - nokedli KEDD Sárgaborsóleves Paprikás krumpli - kolbásszal szerda 1 Dabgulyás | Túrós csusza 1% esömm Májgombócleves Zöldbabfőzelék - pörkölt ?im% Grízgaluskaleves Párizsi szelet - petrezselymes burgonya gj, %2MW Paradicsomos káposzta - fasirt V* Lekváros bukta W' Megnyílt a Zselici Csillagpark Megnyitotta kapuit a Zselici Csil­lagpark, a 670 millió forintos beru­házás keretében, uniós támogatás­sal megvalósult turisztikai komple­xumban csillagvizsgálót, planetári­umot, kilátót, túraösvényeket és in­formációs pontokat alakítottak ki. Zselic. A központot építtető és működtető SEFAG Zrt. közleménye szerint a beruházás 9 munkahelyet teremtett, és a létszám a jö­vőben bővülhet. A multifunkcionális csillagvizsgáló része egy planetárium, két foglalkoztató terem, a távcsöves megfigyeléshez távcsőkupola, egy 25 méter magas kilátó. Az éjszakai tú­rák útvonalát tanösvények biztosítják, az előcsarnokban állandó és időszaki kiállítá­sok lesznek. A közlemény szerint a tervezők nagy hangsúlyt fektettek az akadálymentesítés­re, valamint arra, hogy minél kisebb ökoló­giai lábnyomot hagyjanak. Ennek érdeké­ben az esővizet a locsolásra és az illemhelyi­ségek öblítésére használják, az ivóvizet fúrt kútból nyerik, a fűtést és a hűtést geotermi­kus energiával oldották meg, és az épületben biológiai szennyvíztisztítás is működik. A Dél-Dunántúlon mintegy 86 ezer hektár állami területet kezelő, és a magántulajdono­sokkal közösen 103 ezer hektáron vadásza­ti és vadgazdálkodási tevékenységet folyta­tó SEFAG Zrt. az általa kezelt területen hoz­ta létre a központot. A helyszín kiválasztását döntően befolyásolta, hogy a Zselici Tájvé­delmi Körzet 2009-ben elnyerte a Nemzetkö­zi Csillagos Égbolt Park címet. A domborzati viszonyoknak és annak köszönhetően, hogy ez az ország egyik leg­ritkábban lakott része, a fényszennyezés rendkívül alacsony, így a csillagok jól lát­hatóak a környéken. A Csillagpark közvetlen közelében koráb­ban már megépült a kardosfai Ökoturisztikai és Konferenciaközpont, amely szálláshely és vendéglátási kapacitással egészíti ki a csillagvizsgáló szolgáltatásait. A SEFAG Zrt. ökoturizmus területén vég­zett tevékenységét május közepén a Dél-Du- nántúl turizmusáért díjjal ismerte el a Ma­gyar Turizmus Zrt. dél-dunántúli marketing igazgatósága. ­Kezdődik a fesztivál mmmsmsm

Next

/
Oldalképek
Tartalom