Nógrád Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 124-149. szám)
2015-06-13 / 135. szám
Egy igazi sportember Dombi Tibor LABDARÚGÁS. Nem mostanában kezdte a labdarúgást - ráadásul eleinte atletizált - hiszen novemberben már betölti a negyvenkettedik életévét. Szépen hangzik sikerlistája, hiszen hétszeres magyar bajnok volt a DVSC-vel, ötször nyertek magyar illetve szuperkupát és egyszer a ligakupagyőztes csapatnak is tagja volt a gyors, jól cselező, fáradhatatlan Dombi Tibor, merthogy róla van szó. Szeretett klubjában nyújtott teljesítménye alapján a magyar olimpiai válogatottal ott lehetett az 1996-os atlantai olimpián és nem kevesebb mint 35 alkalommal hívták mega magyar válogatott keretbe is. Az elmúlt vasárnapi tóstrandi mérkőzésen a Debrecen második csapatában a 66. percben újra pályára küldte őt az edző, egykori játékostársa, Szatmári Csaba. S Dombi Tibor jött, látott és győzött csapatával három nullra az SBTC ellen. Dombi Tibor ezúttal nem szerzett gólt, de amíg a pályán volt, dacolva éveivel s a kánikulával, teljes erejéből futott, robotolt, minden tudását, tapasztalatát alázattal vetette latba a siker érdekében. Igazi, megsüvegelendő sportember, le a kalappal előtte! Vállalta a hosszú buszozást a kánikulai melegben és azt is, hogy már nem kezdőként számítanak rá a második csapatban se ifi. Huszonnégy percért utazott Salgótarjánba, mert szeret futballozni. Ez a lényeg s ezt nagyon kevesen mondhatják el magukról, azok közül is, akik pénzért, nem kevésért játsszák ezt a gyönyörű játékot. Nem divat manapság példaképet állítani, követni, pedig Dombi Tibor pályafutására, lelkesedésére érdemes lenne odafigyelni jó néhány fiatal, magát labdarúgónak tekintő játékosnak is. Cs. B. Bronzérmesek a tarjáni fiúk ATLÉTIKA Diákolimpia döntők, általános iskolások Székesfehérvár adott otthont az általános iskolás atléták diákolimpiái döntőinek. A szépszámú nógrádi induló közül a legjobb eredményt a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium (SÁIK) II. korcsoportos fiú csapata érte el, akik 23 iskola közt szerezték meg a harmadik helyet. Az egyéni legjobb helyezés is ehhez az eredményhez kapcsolódik, hiszen Kovács Tamás nyolcadik helye (152 fiú között) nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a salgótarjániak éremmel térhessenek haza. Burai Bence 14., Károlyi Igor pedig 20. helyezésével segítette a csapatot. A harmadik korcsoportban Bartkó Virág (SÁIK) 19. helyét (125 induló) érdemes kiemelni. Mind többpróbában, mind az egyéni számokban is találkozhattunk balassagyarmati indulókkal, de Szügy, Drégelypalánk, Rétság és Érsekvadkert is adott tanulót a döntőben. A nógrádiak minden szakágban megmutatták képességeiket, ez a tendencia remélhetőleg sokáig élni fog még. A nógrádi eredmények. Többpróba. IL korcsoport Lányok (133 induló): 33. Benkó Lili (Dózsa György Általános Iskola, Bgy.) 375 pont... 35. Krupa Eszter (Madách Imre Általános Iskola, Szügy) 372 ... 56. Pintér Sára 348.. . 96. Szedlák Alexandra 308.97. Benkó Panna 307 ... 114. Szalai Karina 284 ... 127. Olicsek Petra (valamennyien Dózsa) 241. Csapat (21): 18. Dózsa (4x100 méteres váltó: 1:02,97 perc) 1777 pont. Fiúk (152): 8. Kovács Tamás 389 ... 14. Burai Bence 381.. .. 20. KárolyiTgor 374... 74. Reichardt Zalán 320.75. Rozgonyi Balázs 320... 116. Tóth Noel (valamennyien SÁIK) 293. Csapat (23): 3. SÁIK (4x100 méteres váltó: 59,40 mp) 1970 pont. Dl. korcsoport Lányok (125): 19. Bartkó Virág 688 ... 78. Kajnok Eszter 571 ... 88. Kazinczy Lotti 560... 94. Mag Viktória 552 ... 107. Uhrin Lili 507 ... 118. Mocsányi Lizett (valamennyien SÁIK) 451. Csapat (19): 14. SÁIK 2878 pont. Fiúk (152): fő. Koltai Tamás 555 ... 100. Deák Dávid 519 ... 112. Rácz Béla (valamennyien SÁIK) 502 ... 114. Németh Adrián (Drégelypalánk, Szondi György Általános Iskola) 498.115. Komka Dániel 495 ... 122. Farkas Bálint 489 ... 124. Szép Attila (valamennyien SÁIK) 485. Csapat (23): 19. SÁIK 2560 pont. IV. korcsoport Fiúk (136): 90. Kürtössy Ádám (Dózsa) 693. Egyéni. ÜL korcsoport Fiúk. 60 méter. 1. időelőfutam: 6. Szende Bálint (Dózsa) 8,76 mp. Távolugrás (39): 32. Rácz Alex (SÁIK) 4,78 méter. Kislabdahajítás (36): 35. Komka Dániel (SÁIK) 46,27. Lányok. 600 méter (41): 35. Mag Viktória (SÁIK) 1:53,05 perc. Kislabdahajítás (32): 17. Lengyel Katalin (Balassi Bálint Gimnázium, Bgy.) 45,19 méter. IV. korcsoport Fiúk. 300 méter (30): 24. Szikora Márton (Rétság) 41,72 mp. 4x1000 méteres váltó (19): 13. SÁIK (Tórák Levente, Szabó Dávid, Bajczár Benedek, Vanó Gergő) 12:58,48 perc. Távolugrás (26): 25. Szikora Márton (Rétság) 4,67 méter. Súlylökés (4 kg, 21): 19. Márcza Márkó Béla (Szügy) 10,95. Kislabdahajítás (37): 25. Ábrán Krisztián (Rétság) 60,15.Lányok. 100méter, 3. időelőfutam: 6. Lehoczki Lilla (SÁIK) 13,73. 300 méter (30): 23. Magyaros Réka (Érsekvadkert) 45,96 mp. Súlylökés (3 kg, 26): 18. Nádasdi Enikő (SÁIK) 9,61 méter... 24. Hadfi Gréta (SÁIK) 8,79. Kislabdahajítás (43): 25. Nádasdi Enikő (SÁIK) 48,06.26. Tőkei Alexa (Rétság) 48,06. B. L Ausztrália a nyitónapi ellenfél vízilabda vodafone kupa. A magyar férfi vízilabda-válogatott szamára a július végén rajtoló oroszországi vizes világbajnokság előtt a margitszigeti Vodafone Kupa lesz az utolsó felmérő állomás. A július 9-ei nyitónapon Ausztrália ellen tesztelheti Benedek Tibor szövetségi kapitány, hogy hol tart a csapat a felkészülésben. A hazai szövetség honlapjának csütörtöki közleménye szerint a hagyományos torna második napján Spanyolország következik, a július 11-ei zárónapon pedig Olaszország lesz a vfrcímvédő magyar válogatott ellenfele a Hajós Alfréd Sportuszodában. A budapesti felkészülési torna szombati programjába strandvízilabdát is beiktattak, és ugyancsak a befejező napon játszik barátságos mérkőzést a magyar és az ausztrál női vízilabda-válogatott. Utóbbi két csapat szintén résztvevője a kazanyi világbajnokságnak. A Vodafone Kupa programja, július 9., csütörtök: Olaszország-Spanyolország 17.30, Magyarország-Ausztrália 19.30. Július 10., péntek.: Olaszország-Ausztrália 17.30, Magyarország-Spanyolország 19.30 .Július 11., szombat: Strandvízilabda döntő/bemutató mérkőzés 12.00, Magyarország-Ausztrália női válogatott mérkőzés 13.00, Régiók csatája gyermekmérkőzés 14.30, U20-U18 férfi utánpótlás-válogatott mérkőzés 16.00, Ausztrália-Spa- nyolország 17.30, Magyarország-Olaszország 19.30. Három magyar érem úszás. Hosszú Katinka egy aranyat és egy bronzot, Verrasztó Dávid pedig egy ezüstöt nyert a Maré Nostrum-úszó- sorozat második állomásán, Barcelonában, a viadal csütörtöki zárónapján. A világ- és Európa-bajnoknő - a viadal honlapjának tanúsága szerint - a 200 méter hát döntőjében győzött 2:08.41 perccel, 200 méter vegyesen pedig harmadikként ért célba 2:12.23-mal. Az ezúttal is számhalmozó Hosszú az 50 méteres hátúszás fináléjában negyedik lett (28.47 mp), a kétnapos programot záró döntőben, 400 méter gyorson pedig nyolcadikként végzett (4:23.84). A 200 méteres pillangóúszás selejtezőjéből a legjobb időeredménnyel jutott tovább, a döntőben azonban nem indult el. A magyar versenyző a szerdai nyitónapon 400 méter vegyesen 4:31.93 perccel lett első, amivel egyszersmind a világranglista élére ugrott. A barcelonai viadal második napján döntős volt Verrasztó Dávid is, aki a 400 méteres vegyesúszásban - itt ő az Európa-bajnoki címvédő - másodikként csapott célba, 4:13.68 perces eredménnyel. A Maré Nostrum-sorozat harmadik - befejező - állomása Monaco lesz, a hercegségben szombaton és vasárnap száll vízbe a nemzetközi mezőny. Kínai győzelem magasugrásban Embert próbáló megmérettetés atlétika. Június 13-árr, szombaton a Szécsényi Amatőr Futók Társasága (SZAFT) újra megrendezi a négy órás Szent Iván éji futást. A szécsényi Kossuth ligetben kijelölt egy kilométeres körön 19 órától lehet gyűjteni a kilométereket. A széles skálán mozgó korcsoportok eredményhirdetéseire előreláthatólag 23.30 órakor kerül majd sor, ahol külön díjazzák a legfiatalabb, a legidősebb, illetve a legtávolabbról érkező futókat is. gyémánt UGA. Csang Kuo-vej nyerte a férfi magasugrást az oslói atlétikai Gyémánt Liga-viadalon. A kínai versenyző 2,36 méterrel végzett az élen úgy, hogy legnagyobb riválisai, az ukrán Bohdan Bondarenko és a katari Mutaz Essa Barsim nem jól taktikázott. Ők ketten az olasz Marco Fassinottival és az amerikai Erik Kynarddal együtt 2,33-on ragadtak. A jamaicai Kaliese Spencer 54.15 másodperccel, a világ idei legjobbjával győzött 400 méteres gátfutásban. 100 gáton az amerikai Jasmin Stowers nyert, aki az utolsó métereken érte utol nagyon jól rajtoló honfitársát, Brianna Rollinst. Mindkettejük ideje 12.84 másodperc volt. Női 400-on a brit Laura Muir úgy lett első 4:00.39 perccel, hogy nagy tempót diktált, jócskán ellépett a mezőnytől, a hajrában pedig senki sem tudta befogni. A férfiak 3000 méteres akadályfutásában Jairus Kipchoge Birech végzett az élen 8:05.63 perccel. A kenyai atléta indul a székesfehérvári Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon is július 7-én. Csakúgy, mint a női 100 méteren ezúttal 10.08 másodperccel második jamaicai Veronica Campbell- Brown. A sprintszámot egyébként az elefántcsontparti Murielle Ahouré nyerte 11.03-mal. A nőknél 5000 méteren az etióp Genzebe Dibaba világcsúcsot akart futni, de lassú volt a táv első felében, így a rekorddöntés elmaradt. A győzelmet 14:21.29 perccel szerezte meg. Márton Anita, a GYL-sorozat hatodik versenyének egyetlen magyarja 17,96 méteres eredménnyel a hetedik helyen végzett súlylökésben. Az IAAF legrangosabb versenysorozatának idei összdíja- zása nyolcmillió dollár. Minden helyszínen 10 ezer dollárt ér az első hely, a számok összetett győztesei pedig 40 ezer dollárt, valamint egy gyémántokkal díszített nyolckilós trófeát kapnak. A 32 számból minden helyszínen 16-ot (8-8 férfi és női) rendeznek meg. Egy atléta maximum hét versenyen indulhat. A végső sorrend az összegyűjtött pontok alapján alakul ki, a győzelemért 4, a második helyért 2, a harmadikért 1 pont jár, az utolsó két állomáson, Zürichben és Brüsszelben duplázni lehet a pontokat. A következő versenyt szombaton rendezik New Yorkban. A sorozat 14 állomásból áll. * ? f f Bartkó Virág (SÁIK) 125 lány közt végzett a 19. helyen