Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-02 / 26. szám
Szóváltásból lopás RimÓC. Lopás megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 20 esztendős férfi és egy 17 éves fiú ellen a Szécsényi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya. A két helybeli fiatal és baráti társasága a napokban, az éjszakai órákban Ri- mócon, az utcán szóváltásba került két férfivel és annak ismerőseivel. A vitát kihasználva a fiatalkorú az egyik férfi padra letett táskáját hirtelen felkapta és azzal elszaladt. Miután kivette belőle a mobiltelefont, a táskát eldobta. A másik gyanúsított pedig a másik sértett farzsebéből vett ki észrevétlenül egy MP3-lejátszót. A rendőrök rövid időn belül elfogták és előállították mindkét személyt, valamint lefoglalták az ellopott mobilt - közölte Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő. „Versben, mesében mondom el...” Salgótarján, a Sréter Ferenc Népfőiskolái Egyesület szervezésében, a Nemzedékek népfőiskoláján február 4-én, szerdán 14 órakor a József Attila Művelődési és Konferencia-központban Kovács Éva lesz a vendég, előadásának címe: „Versben, mesében mondom el...” A program nyitott, az egyesületi tagokon kívül szívesen látnak más érdeklődőket is. Szóbeli felvételi Pásztó. A központi írásbeli vizsgák lebonyolítását, a felvételi eredmények közzétételét követően a pásztói Mikszáth Líceum különféle oktatási tagozataira jelentkezőknek jön a szóbeli vizsga. A felvételizők február 20-án, illetve február 27-én 13-16 óra között a gimnáziumban angol, német nyelvű előkészítő szóbeli felvételi vizsgán vesznek részt. A magyarfrancia kéttannyelvű gimnázium leendő diákjai számára pedig szituációs gyakorlatokból tartanak magyar nyelven felvételi vizsgát. A szakközépiskolai tagozaton is e napokon lehet szóbelizni. Az angol illetve német nyelvből felvételizők tucatnyi témakörből választhatnak, míg a magyar nyelvi vizsga Mikszáth Kálmán A beszélő köntös című művének alapos ismeretére fog épülni. Kidőlt, elvitte... Bércéi. A Balassagyarmati Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai Bércéi határában ellenőriztek a napokban egy 46 éves férfit, aki akácfát szállított a kezében. A dabasi férfi elmondta az egyenruhásoknak, hogy a közeli erdőből vette magához a kidőlt fát, amelyet berceli tartózkodási helyére akart szállítani, ehhez azonban nem rendelkezett engedéllyel. A rendőrök lefoglalták a fát és visszaadták a sértettnek. A férfit előállítását követően - a tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt - őrizetbe vették és kezdeményezték a gyorsított bírósági eljárás lefolytatását. Kitárta kapuit a Civitas Fortissima Múzeum Hegedűs Henrik (Folytatás az 1. oldalról.) jubssaßfarmat Amikor ifi. Tóth György, a Magyar Rádió riportere társaságában megérkeztünk a villához, éppen egy népes társaság ballagott a bejárati lépcsőn felfelé, köztük például Bállá Mihály országgyűlési képviselő és dr. Szakács Zoltán, a Civitas Fortissima Kör elnöke. Nyomukban kisvártatva „befutott” Medvácz Lajos, a város polgár- mestere. Benn már megkezdődött az alkalmi tárlatvezetés. Harth Tamás muzeológus buzgón kapcsolgatta a távirányítót, ujjai nyomán az aulában felállított képernyőn sorra jelentek meg a korabeli film- és fénykép- felvételek, bejátszások, amelyhez rövid magyarázatok is elhangzottak. A terem közepén egy első világháborús géppuskát szemlélhettek meg a látogatók - ehhez hasonló fegyverekkel is lőtték annak idején Vizy Zsig- mond százados katonái a kaszárnyába befészkelődött cseheket. Az egyik belső teremben Matúz Gábor, a múzeum alapítója buzgón nyilatkozott Olicsek Ádámnak, az Ipoly TV riporterének, mellettük a vendégek a kiállítási tárgyakat vizsgálgatták. Néhányan a ma is meglévő (a Kossuth utcában most az idegenrendészeti szálló lakóinak „otthona”) egykori laktanya makettjét járták körbe, ami, mint kiderült, nemrégiben készült el. A falon a harcokban részt vevők neveit olvashatták az érdeklődők, a Civitas Fortissima Kör ötletgazdájának, Kamarás Józsefnek a fia, Kamarás Sándor pedig az üvegbúra mögötti plakátok feliratait olvasgatta. De sokan álltak meg a vasutas egyenruha, vagy a régi vasútállomás képét elénk táró makett előtt is, aki pedig akarta, egy korabeli vasúti váltót is megmarkolhatott. A legbelső, harmadik kiállító helyiségben egy 1919-es szoba tárult elénk, nagy szekrénnyel, fotellal, az íróasztalon egy ősi Remington (?) típusú írógéppel. Itt szólítottuk meg a tévés interjú végeztével Matúz Gábort, hogy mit is jelent voltaképpen a „próbaüzem” kifejezés.- Saját meglátásom szerint most mintegy hatvan százalékos berendezettségi állapotban van a Civitas Fortissima múzeum - mondta. - Akad még néhány pótlandó használati tárgy, például szőnyeg, néhány falra is kerülnek még vitrinek, plakátok, de az igazi érdekességek még váratnak magukra. Szeretnénk még inkább „interaktívvá” tenni a kiállítóhelyet, hogy ne csupán az emlékek között sétálhassanak a látogatók, hanem kis programokat is szervezünk majd számukra. Megsúgom, már készül az a Benes, volt csehszlovák elnököt ábrázoló portré, amelyet majd puzzle-darabokból lehet kirakni, de egyéb különlegességekkel is készülünk. Nemsokára, a tárlat megtekintésének szinte csúcspontján ismét az alapító kért szót - a látogatókhoz fordulva. Mivel eljött Medvácz Lajos és Bállá Mihály is, hát szóljanak a vendégekhez. Mi több, a polgármester gyorsan magára öltött egy első világháborús honvéd zubbonyt - közben rászólt valaki, hogy a nyaknál is gombolja be -, magára csatolta az övét, kezébe vett egy puskát - Bállá honatya tréfásan odavetette: ne felé fordítsa a csövet -, fejére húzott egy sisakot és hozzákezdett rövid beszédéhez. Az országgyűlési képviselő, pedig átvéve a „gondolati fonalat”, köszönetét mondott mindazoknak, akik közreműködtek a múzeum megteremtésében. Kiemelte az Ipoly Erdő Zrt. szerepét, hangsúlyozva, hogy a gazdasági élet szereplői a kultúra terén is mecénássá léphetnek elő, ezzel gazdagítva a történelmi várost, ápolva a múlt Matúz Gábor, a kiállítóhely alapítója értékeit. Örömét fejezte ki, hogy széles együttműködés keretében, színvonalas kiállítóhelyet alakítottak ki Balassagyarmat legfényesebb napjának tiszteletére. A meglepő alkalmi megnyitót követően még jó ideig elidőztek a vendégek a kilencvenhat esztendővel ezelőtti események relikviáit szemlélve - és reméljük, mihamarabb immár a teljes tárlati anyagot megtekintheti a közönség. Látogatók az új Civitas Fortissima Múzeumban Szőnyeggyár létesül Bátonyterenyén A nagybátonyi Presto Lady Harisnyagyár Kft. területén létesül az az új üzem, ahol hamarosan repülőgépekbe való szőnyegeket fognak készíteni. A gyártócsarnok alapkövét a napokban Nagy-Majdon József polgármester tette le. Bátonyterenye. - A meglévő harisnyagyár mellett új gyártócsarnok fog állni. Túl vagyunk az alapkő letételén, hamarosan indul az építkezés - mondta a város vezetője. Nagy- Majdon József ismertette: az üzemben repülőgépekbe való szőnyegeket készítenek majd. Kiemelte azt is: bízik abban, hogy a gyártócsarnok kialakítása új munkahelyeket is teremt Bátonyterenyén.- Támogatjuk a meglévő és az új cégeket, illetve azok pozitív kezdeményezéseit, remélem a mostani szőnyeggyár sok ember számára ad majd munkát. Mi biztosan támogatjuk őket ebben - tette hozzá Nagy-Majdon József, majd arra emlékeztetett: 2010-ben amikor megválasztották őket azzal szembesültek, hogy 30 százalékos a munkanélküliség Bátonyterenyén, mint mondta mára ezt jócskán lecsökkentették, hiszen minta-közmun- kaprogram működik a városban, és számos új cég, és munkahely létesült azóta.- Folytatjuk ezt a munkát, ezt a hozzáállást. Nem ígérgetünk, hanem dolgozunk, azért, hogy a városunk fejlődjön, és még többen dolgozhassanak nálunk - hangsúlyozta a város első embere. A csarnok kialakítása új munkahelyeket is teremthet •AV sv*: :???* Salgótarján APOLLÓ mozi Január 29.-február 4.15.30,17.45 Annie Szinkronizált amerikai családi vígjáték. Január 29,-íebruár 4. 20.00 Mortdecai Szinkronizált amerikai akció-vígjáték JÓZSEF ATTILA MÜVELÓtlÉSI ÉS KOHFEREMCIA KÖZPONT Február 2. 10.30 Nyitnikék óvodára felkészítő foglalkozás (KölyökZug) Március 8-ig! Nyitva tartás: Hétfő-csütörtök 09.00-21.00, Péntek-szombat: 10.00-22.00, Vasárnap: 10.00-20.00. Jegyár: 400 Ft/fő/óra saját korcsolyával, 600 Ft/fő/óra bérelt korcsolyával. Péntek, szombat este jégdisco! ipp2lmédi&ésMé&é&M Február 7. 19.00 Városi Sportbál Sztárvendég: Csepregi Éva, zenél a Mr. Sam Band. Svédasztalos étkezés. Asztalfoglalás: 06 20/438-9757,06 32/310-503 ZENTHE FERENC SZÍNHÁZ Február 5.10.00,14.00 Tudor, Vidor Bérletek előadásai. Budapesti Táncszínház: Pinokkió. Szólójegy: 800 Ft. VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Magyar Kultúra Napja Városi ünnepség 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.25 Ajánló 19.00 Hírfüzér 19.25 Ajánló 19.30 Tarjáni életképek Szórakoztató műsor 20.00 Háttér Koszorúzási ünnepség 20.30 Hírfüzér 20.55 Ajánló A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok www.stknlt.info bonlapon! Rács mögött a fatolvaj Tetten érték a 32 éves férfit Ludányhalászi külterületén. Ludányhalászi. Bejelentés érkezett a napokban a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság tevékenység-irányítási központjába arról, hogy valaki fát vág ki a Ludányhalászi település végén lévő patakparton. A szécsényi kapitányság járőrei a helyszínen tetten érték a 32 éves helyi lakost, aki - az ehhez szükséges engedély nélkül - az árokpartról motorfűrésszel és baltával vágott ki több fűzfát, amelyet a lakására akart szállítani. A rendőrök az eltulajdonításhoz használt eszközöket és a fát lefoglalták, a fiatalembert pedig előállították és vele szemben tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt - őrizetbe vétele mellett - kezdeményeztek gyorsított bírósági eljárást - tájékoztatta lapunkat Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő. < < >- Nagyon jó érzés, mondhatni repes a szívem most, hogy azon a helyen, ahol egykor Huszár Aladár, Balassagyarmat város- parancsnoka lakott, most egy múzeumot nyithatunk ki. Egy olyan kiállítóhelyet, amelynek megtervezése, kialakítása, berendezése mind-mind hűen mutatja azokat az értékeket, amelynek szellemében 1919-ben elődeink harcoltak - vitézség, haza- szeretet, összetartás, és mérhetetlen lokálpatriotizmus. i Medvácz Lajos „bakaruhát” öltött - mellette Bállá Mihály